(tárcanovella a román szocializmus első számú végvárából) „Emberré lesz a lelkes állat.” Szilágyi Domokos Megharaptam egy kutyát – Bukarestben a „Stefan Gheorghiu” Akadémia előtt, az Oroszlán szobor talapzatánál tegnap, 13-án, 9,50-kor, a nagyszünetben.

A választások előtt azt mondta a volt polgármester a gyűlésen: „Álljunk a sarkunkra, emberek!” A jelenlévők, na, ki nem jár manapság gyűlésbe: nem értették. De mivel nem divat butának látszani, jólértesülten hallgattak. Persze senki sem tett semmit. Vasárnap a pap is kihirdette a templomban. „Álljunk a sarkunkra, emberek!”

Határok között / Între frontiere Bukarest Pantelimon felőli bejáratánál roppant gödör tátong, ahová a város szemetét hordják immár több évtizede. Van olyan nagy, mint egy lakótelep, s a hetvenes évek során holmi legénylakásokat próbáltak itt építeni. Csakhogy a hely kiválasztása nem a legszerencsésebb módon történt: az építők megérkeztek, méregettek és tervezgettek, építőanyagot és szerelvényeket hozattak, […]

Margitka a város betondzsungelében él ide s tova már harminc éve, s a természet szépségeiből vajmi keveset láthatott. Az átelleni blokk előtt ugyan senyved egy nyeszlett szilvafa, kis élő sövény is kapaszkodik, itt ott fű is próbálkozik, de a sok lábnyom esélyt se ad neki a maradásra. Beton, por, autók, ez itt a természet.

Nem könnyű előcsalogatni a lírát az emberi agyból. Csak az erre születettek és a mosolygósak, utóbbiak közül is egy vagy kettő marad igazi költő. A tanító úr unokája valahogy eltévesztette ezt a két direkciót, a gyerek semmi jelét nem mutatta a ’lelés’ adományának, másfelől pedig a rendesnél gyakrabban bizonyult indokolatlanul jókedvűnek. A derék pedagógus ezeket […]

Kardoss éppen azon gondolkodott, mielőtt elaludt volna, hogy lehet egy hotelszoba olyan művésziesen piszkos és hogy a legközelebbi tíz évben milyen magasan nő meg a por az asztalon, ha már most két ujjnyi vastag? Vannak itt is problémák, tudja isten, el is gondolkodik rajta az ember. Már a villanylámpát is el akarta fújni. De nyílott […]

A vonat zakatolva futott ki az alagútból. Gyors iramodással fogyasztotta maga előtt a levegőt. Letért a barnával kevert őszi vetések mellett. Túlnan, messziről Kolozsvár pihegett a lankák közt, a hajnali napfelkeltében. Kardos Pál odanyomta fejét az ablaküveghez. Nyolc éve ment el Kolozsvárról Algériába. A feszülő karok lendülete dobta ki a nagyvilágba, ahol jobban sikerült felszínre […]

A szülőértekezlet véget ért – ki öntelten, ki megbékélve –, az emberek felálltak az öt bé padjaiból. Halk zsongás vette kezdetét. Ismerősök szólították meg egymást, és néhányan a pódium elé tolongtak valami fontoskodásért, vagy csak azért, hogy a fülüket hegyezzék.

A kicsi asszony serényen tett-vett a pöttöm szobácskában. Mellén megfeszült a blúz, arca majd kicsattant az egészségtől. – Jól fekszel, papácska? Ne hozzak bort, pálinkát? Az öregember ráhagyta. Amióta összeköltöztek, mindenki vele bajlódik. Napjában többször felrázzák a párnáját, megkérdezik, hogy aludt, mit kíván. És nem csak a fia, a menye is. Pedig azelőtt ugyancsak fintorgott. […]

az, amikor a bizonytalanság olyan erős, hogy elhomályosít minden egyebet és maga válik az egyetlen biztos ponttá. Mikor nem azt nem tudod, hogy mit fogsz tenni holnap, hanem azt sem, hogy mit egy óra múlva. Kezdetben igyekszel felkészülni, a naprakészség álságos biztonságát keresed. Aztán jön a szorongás, eleinte csak ébredéskor, aztán már lefekvéskor is, végül […]

A Hatvani-utcai háznak, amelyben a hires bécsi táncosnő lakott, a kapujába befordult egy férfi. Körszakállt hordott, mint nemes barátja és pártfogója, Széchenyi István gróf, sudárba szökő alakján fekete magyar ruha volt, a jobb kezében elefántcsont gombos pálcika, de egy szál veres rózsa is. A rózsának a neve Souvenir de Maimaison volt és abból a fajtából […]

A tanár úr irodalmi órát adott és a szellemekről magyarázott. – Nézzék, – mondotta – a szellemeket nem úgy kell felfogni, hogy azok valóban vannak. Mint ahogy maguk, vagy én, vagy édesanyjuk a nagyságos asszony van. Amikor például Hamletnek megjelenik az édesapja szelleme… Idefigyel, Juliska, kérem? – Hogyne, tanár úr… – csapott rá a kislány […]

Bizony ez véresnek látszik ‒ nézegetem gondterhelten az alsónadrágomat hajnaltájban a fajanszon üldögélve. ‒ Lehet, hogy felsértettem magam valahol, valamivel? De hol, mikor, hogyan? Semmi nem jut az eszembe. Sehol egy okos, vagy buta gondolat. Az is lehet, hogy a cékla festette meg, amit tegnap ettünk. Igen, ez lehet a megoldás, mert semmi se fáj, […]

A hírneves főszerkesztő emlékeiben kutatva pislogott kopott vendégére. – Bárány… Bárány – ismételgette töprengve. – Bevallom őszintén, nem emlékszem magára. – És most? – kapta le napszemüvegét a köpcös látogató. Szemei zöldek és szúrósak voltak, álla hosszú, arca széles. Kora szerint úgy 40-50 éves lehetett. – Hát… nem tudom. Ismerősnek persze ismerős.

Az a kis oktondi tigriskölyök a minap megpödörte Leó herceg bajszát. Nem volt az olyan komoly sértés, hogy azonnal le kellett volna harapni miatta a fejét, de hát azt se lehet hagyni, hogy valaki csak úgy ukmukfuk pödörgesse a leendő császár legékesebb szőrzetét. Még akkor sem, ha szegről-végről rokon az illető. Az se mentség, hogy […]

…Úgy öt éves korunkban mi se voltunk jobbak a Deákné vásznánál. Ez csak kettőnkre vonatkozott, a kicsikre, ahogyan otthon bennünket neveztek. Néha elmentünk ugyan a szüleinkkel együtt a rokonokhoz, de mi másra is kíváncsiak voltunk. Nyári dologidő volt, az udvaron csak a legyek meg Morzsa mozgott. Egymásra néztünk, s máris kibújtunk a kapu alatt a […]

Amint kipakolták a kocsiból a horgászfelszerelést, az öregember megsimogatta a hosszabbik bot nyelét és odaszólt élete párjának, aki már merítette is a vizet az etetőanyag gyúrásához: − Hú, de viszket a botom nyele egy igazi, kemény pontyfárasztáshoz! Meglásd, Borikám, ma kifogjuk az öreg bálnát, akármilyen rafináltan ragaszkodik is a tavához!

Pompás süldőlány volt, akkor még nem tudtuk, hogy a neve a Voicuból jön, annak a női megfelelője: Vojkuca. A Vojku pedig bizonyára nem más, mint Vajk. Nem releváns, mondaná Matók Pista; és ha ez se volna eléggé hatásos, hozzátenné azt is, hogy kusti. Kusti katunusti.

Péter szülei nyaralni mentek. – Hanem az úrfi itthon marad – adta ki édesapja a könyörtelen ukázt. – Aki pótvizsgás, leg­alább nyáron tanuljon, különben összeakad a bajuszunk. Péter duzzogva kotorta elő a könyveket. De hamar kárpótolta magát. Alig robogtak el az ősei, megszervezett egy partit. Valamennyien osztálytársak voltak, kivéve Olgát, őt nem ismerte.

Az Is­ten markából kinőtt, Ma­ros par­ti város főterére is, amely vásártérnek an­nak idején ak­ko­ra volt, hogy ott a székely atya­fik biz­ton törleszt­hették a kiváltsága­ik­kal járó ököradót – így lett oda Székelyvásárhely – sokáig a sza­baddá lett népek sze­re­tett aty­ja vigyázott. Egy ha­tal­mas em­ber szob­ra nem le­het ki­csi, hát éve­ken át olyan is került, nem is […]

A fülkében hatan ültek: egy jól öltözött, középkorú úriember, két öreg, két fiatal és egy bőrdzsekis, fekete napszemüveges turista. Az öregek hallgattak, a bőrdzsekis olvasott, s míg az úriember kifejezéstelen arccal bámult ki az ablakon, a srácok jókedvűen csicseregtek romániai útjukról. – Te hány kilót fogytál? – kérdezte a szeplős gömbölyded útitársát. – Kettőt, te? […]

Az első szünet. Az irodalom szakos mint könyvtáros a saját irodájának is tekintett könyvtárban szokott lenni szinte minden szüneten, ahol hamar eltelik az a pár perc, előkészíti a következő órai szemléltető anyagot, tesz-vesz kicsit, és már be is csengetnek, legtöbbször lemarad a tanáriban folyó csevegésről. De ma valami más történik.

Mikor a szerepet rá osztották, nem örült. Nem az ellen volt kifogása, hogy öregembert játszik – a színész szerette a mesterségét, komolyan is vette, könyvtárfala tele volt szakkönyvekkel, mikor legelőször olvasta Sztanyiszlavszkijt, olyan nyugtalanság fogta el, hogy kirohant a csorgó esőbe, és kigyalogolt a Városligetig, úgy kívánta a mozgást, az izmok munkáját a vad szellemi […]

– Gyorsan, gyorsan! A hármas ágy… – Mi történt, meghalt? –  Nem tudom, de nem lélegzik. Cianotikus. Már megint. Ma már harmadszor. A beteg mellkasán nem mozdul a takaró. A mesterséges légzőkészülék néma, mint egy üres szekrény. Mint egy fölösleges bútordarab. A légzsák petyhüdten lóg, és a gép kontrollégője, amely máskor parázsló örökmécses, most fekete, alvadt […]

Levinschi Szávuly Attila: Regény / IV. – Volt egy álmom,- mondta reggel, amint felébredt,- farkas voltam álmomban, rohantam a hordával, megelőztem a többieket, első akartam lenni. Egy domb volt előttem, rajta a száraz, tüskés fa. Hatalmas tüskéi voltak, közöttük úgy ült meg a telehold, mint nagy, sárga, rothadó gyümölcs, én meg végleg elszakadva a falkától, […]