Közlekedés Makutyi úr a buszon utazott. Az erdő alól érkező kocsi tele volt fröcskölve vízzel, fojtó porszag terjengett, az üléseket ujjnyi por lepte. Ennek a valóságszeletnek a következő az üzenete: a számítógépgyári végállomáson valaki, bizonyára merő magánszorgalomból, ki akarta seperni a buszt. Ezért locsolta fel előbb.

A cirkusz macskája (Állati tárca) Bejelentés érkezett a Nemzetközi Vöröskereszthez, hogy a macska újabban nem akar játszani az oroszlánokkal. Az oroszlánok búskomorságba estek, csak immel-ámmal esznek, és még immel-ámmal sem hajlandók átugrálni a tűzkarikákon. Fentről kiszállt egy bizottság, pontosan előadás után érkeztek, amikor a cirkuszigazgató éppen a haját, részben pedig az idomítót tépte a minősíthetetlen […]

Egy időben szokás volt, hogy a tanárok feleségül vették a diáklányokat. A mi osztályunkra rájárt a rúd, az érettségi előtt egy évvel már tudni lehetett, hogy a tizennégyből legalább háromnak bekötik a fejét. Az egyiket elviszi a fizikatanár, aki jóképű pasas volt, de a szabadesés almája pöröllyé változott, mire földközelbe ért, és mindenkit palacsintává lapított.

Tavaszodott. Eltűntek a kertekből az utolsó makacs hófoltok is. Az egyre világosabb kék égen egymásba hömpölygő bárányfelhők váltották fel a hópelyhektől terhes, sötét borulást. És észak helyett délről fújt a langyos szellő. Bodor Péter kinézett az ablakon, megvakarta lisztes üstökét és halkan odaszólt asszonyának: – Más években ilyenkor már a lemosó permetezéshez készülődtünk.

A fejléces levelező Az átkosban ritka volt az egész tanári kart csak úgy, privátim vendégül látni, méghozzá a városka legjobb hírű vendéglőjében. (Igaz: csak a híre maradt olyan-milyen, a flekkenje zsugorban szenvedett…) Az igazgató elvtárs, aki titokban mindig úrnak hívatta magát, személyesen invitálta a kolleginákat és kollegákat délután ötre „az ágyak alá” – így becézték […]

Ma már nem tudom visszaidézni, miért mentünk ki a nővéremmel vonattal, télvíz idején Hajmáskérre a nagyszüleinkhez, akiknél még mindig kint volt a kertben a WC, és nem volt bevezetve a meleg víz. A városi bérlakás összkomfortjához szokva, elég nehezen nélkülöztük azt, és ha tehettük – én gyakran megtettem, mert ebben sajnálatosan profi voltam – még […]

A Centrum Áruház Schuster úr személyében új főnököt avatott. Pár nappal ezelőtt még ő volt a futballválogatott 99. szövetségi kapitánya, ám az MLSZ gondolt egyet, és túladott rajta, így került Schuster úr vissza a kaptafához, akarom mondani, kereskedelembe.

Miután Jézus tanítani és gyógyítani kezdett, sok ember követte őt bármerre ment Galileától Júdeán át Jeruzsálemig, sőt jöttek a Jordánon túlról is. Egy napon tanítványaival elvonult a tenger mellé, és egy csónakba szállt, hogy ne tolongjanak körülötte, s onnét szólt az egybegyűlt tömeghez. A tisztátalan lelkek pedig leborultak előtte, és így kiáltottak; „Te vagy az […]

Nyújtsa föl a bal kezét, aki nem ismeri azt a Móricka viccet, hogy megkérdezi a tanító néni a gyerekektől, ki mi akar lenni, ha felnő. Na, ugye? Mindenki tudja mi akart lenni a Móricka. Azt azonban még nem tudjátok, mi akarok lenni én. Nem, nem kell semmiféle tizennyolc éven felülieknek szóló karikát kirakni. Jól van, […]

Dönci a kutyám, neve, akire évek óta vágyom, és erős a gyanúm, halálomig így lesz ő az én kutyám. Döcögve, gombócszerűen szalad képzeletemben, innen a neve. A fülei lebegnek futás közben, ahogy a ragaszkodás emberen messze túlszaladó eufóriájában rohan felém – és nem ér el soha.

Az érettségi találkozó után Dobos Pista megkérdezte, van-e valaki, aki vele tartana Pestre? Egyedül jött, van hely a kocsiban. Az asszony nem érezte jól magát az indulás előtti este, inkább otthon maradna ─ mondta. Ő meg nem unszolta. Minek?

Maratoni vízórázás Kis közösségnek is lehetnek nagy ötletei. Egy botafogói család környezetbarát bolhákat tenyészt, amelyek nem szennyezik az ágyneműt. Egy han-csui géemká kifejlesztette a baromfikórtalan műszárnyast, megenni bajos, viszont egyáltalán nem terjeszti a madárinfluenzát. Egy novoszibirszki kft. kitenyésztette az acélrugó-hasú kutyát, amelyik a legnagyobb (mínusz ötven fokos) fagy esetén sem törik ketté a kanyarban. Egy […]

Nem írom meg… (Megtörtént esetek) Azért sem írom meg, minek bosszantsam fel magam a visszaemlékezéssel? Hogy az államosított lakást eladta az állam a benne lakó bérlőnek, aztán egyszer csak eszébe jutott a lakás egykori tulajdonosának (vagy tulajdonos leszármazottjának), hogy ő a volt tulajdonos leszármazottja, és neki nem kártérítés kell az államosított lakásáért, hanem a lakás […]

T. Ágoston László: Akkor, ötvenhétben… Sok hajlott hátú kérdőjellel köszönt ránk 1957. Nagyapám többnyire az ágyat nyomta, alig volt már több negyven kilónál. Az orvos többször javasolta, hogy meg kellene operálni a gyomorrákját. Ő azonban összeszorított ajakkal csóválta a fejét. – Rajtam ne kísérletezzenek a doktorok – mondta. – Túl vagyok a hetvenen, mit akarhatnék […]

Kukubika Szerencsika Az öreg köszörűs hosszú évek óta egyedül dolgozott a Csata utca egyik rozzant házának utcára nyíló kis szobájában. Hazudnánk, ha azt írnánk, hogy gondtalanul meg tudott élni a munkájából; inkább passzióból csinálta. Egyedül élt, magányát jólesően oldotta a csaknem mindennapos kapcsolat az emberekkel.

A megszokott ritmusban ketyegett az óra. A felső lakásból pisilés hangja törte meg a reggeli csendet, az alsóknál ismétlődően nyikorgott az ajtó, amint egymásnak adták a kilincset a fürdőszobában. Az üveges ajtón át ilyenkor már beszűrődött a konyhai fény.

Az ötvenes évek elején nehéz idők jártak a falusi emberre. Különösen arra, akinek úgy egyébként lett volna mit a tejbe aprítania. Akire rásütötték a kulák bélyeget, jobban tette volna, ha meg se születik. Az állatait elhajtották adó gyanánt, s még a padlását is lesöpörték, mert az utolsó szem búzájára is szüksége volt a proletár államnak.

Az asszony szinte fortyogott a dühtől. Hevesen szórta szitkait a mellette lépdelő fiatal nő arcába. A szeme szikrázott a haragtól. Éles, kérlelhetetlen hangjától visszahangzott az utca. Aki arra járt, bizonyára sajnálattal teli félelemmel nézett feléjük, el sem tudta képzelni, hogy mit tehetett a fiatalabbik, amiért ennyire lehordják, mindenki füle hallatára. Azon a langyos késő nyári […]

A bigonya Tücsi, a hároméves kisfiú nem is sejtette, mekkora lavinát indít el azzal az ártatlan szóval, hogy bigonya. Eleinte szüleinek sem tűnt fel semmi rendkívüli, mindössze annyit vettek észre, hogy egyre gyakrabban emlegeti a varázslatos szót. Egy idő után úgy hozzátartozott életéhez, mint a délutáni hájcsikálás meg a tejbegríz.

Kokárda Az állomás felől jött, andalgó léptekkel, félszeg mosollyal közeledett – Megihatnánk valamit – ajánlotta merészen. Nem állok le ismeretlenekkel, mégis váratlanul ezt mondtam: – Tudok egy csendes kávézót…Maga, ugye cigarettázik, nekem már nem szabad – , de ott kitűnő az elszívó berendezés, pár perc alatt odaérünk.

A délutáni órákban érkeztem ki az állomásra. A peronon várakozó tömeg közül, megvillant néhány ismerős arc, ám fáradságom miatt, jobbnak találtam, ha egyedül utazom. A városból haza igyekező emberek morajából, csak néhány szó hatolt át érthetően a tudatomon, de számomra nem volt jelentőségük. A közelemben állókat néztem. Nem kíváncsiságból, csupán tétlenségből, így ütve agyon az […]

Lágyan úszva halad. Alatta girbegurba utcák, átabota tetők. Mariska néni puhán siklik, a langyos szél viszi, a templom felé. Kezében kopott olvasó, csatos énekeskönyv. Lábán fehér csipkés zokni. Kék ruhája meg-megakad némelyik magasra nőtt faágban, egy-egy nyúlánk antennában, vagy valamelyik bátor szélkakasban.

A negyvenedik napon elállt az eső és megszűnt a vizek áramlása is. Szél kerekedett, és úgy tűnt, mintha csökkenne a víz mélysége. Itt-ott már egy-két szikla is kibukott a hullámokból. Aztán egyik reggel arra ébredt Nóé, hogy egy kisebb zökkenés után megállt a bárka. Megfeneklett. Márpedig akkor föld, szárazföld van alatta – gondolta – ahogy […]

Pillanatkép a XXII. századból A szuperszonikus tengeralattjáró nesztelenül hasította az óceán vizét. Utasai gyönyörködve merültek a víz alatti táj szépségeibe, megbámulták a bíborszínű tengeri rózsákat, az ablakokon bekukkantó halakat, aztán nyugovóra tértek. Éjfél körül úszóhártyás, szigorú tekintetű vámőrök özönlöttek a hajóra. – Kérjük, készítsék elő útleveleiket és a csomagjaikat!

Délután két óra körül járt. Fecske Dénes fogta magát s lement a lakótömb sarkában meghúzódó ivóba. Most barátai cserbenhagyták. Néhány ember iszogatott ott, minden lárma, ricsaj, és részeges hangoskodás nélkül.