Egy völgy leírásának kísérlete Földtörténeti szabatosság kellene, meg geológiai szakszavak, vagy legalább romantikus képzelet a völgy történeti megközelítéséhez. Egykor meleg tengerek hullámoztak itt, évmilliókon, vagy év-százezredeken át, elpusztult csigák, kagylók vázai rakódtak vastagon a fenékre, üledéket alkottak, ezt a réteget később megemelte egy tektonikus erő, szárazföld lett belőle, hegyvidék.

Dezső és Juliska balladája Dezső és Juliska boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Nem éppen balladai befejezés, ezért tettük kezdőmondatnak, az ősi formula nagyjából azt sugallja, hogy a kezdeti nehézségek, félreértések és akadályok leküzdése után, ha két ember egymásra talál, akkor a mindhalálig szóló boldogság vár reájuk. Ez a népmesei megoldás, a balladai pedig a […]

Miközben a neves, itókfalvai, strapabíró prózaírót teljesen alaptalanul elvitték a festői Rétság, a rendőrségi kihallgatóbázisrara a golyóállómellénybe öltözött kommandósok, házkutatási engedély nélkül a rendőrök, közben kurvára unatkozott, azon meditált, hogy a délelőtti rendőr, aki két írógépet is hozott neki Grazból, s ő is rendőr volt, nem dugott el valahol a malacól környékén korábban egy Kalasnyikovot,

A nyugdíjfizetés napja Nyugdíjfizetés napján öreg Dezső mindig legyalogol a városba. Régebben, amíg a felesége jobban bírta magát, ketten mentek, egésznapos ünneppé bővítették azt a jó érzést, hogy pénz áll a házhoz. De most már nagyon fullad az asszony, kicsit megerőlteti magát, és nem kap levegőt. A maga beosztós tempójával elvan a ház körül, megfőz, […]

Török tekintete büszkén cirógatta körül fia karcsú alakját. Kicsit sovány a kölyök, de szívós állapította meg tárgyilagosan. Apja fia: napbarnított bőr, arányos formák… – Gyere a vízbe, apa! – Rögtön, fiam, rögtön!

Az apám a végén annyira picike lett, hogy mindent megbocsátottam neki. Jött föl a lépcsőn a pici kis botjával. Egyszer már tíz centit levágatott belőle. Annyira lassan jött, mint egy apró állat, mondjuk lajhárféle. Ha járna olyan két lábon és bottal.

Az öreg nagy kínnal szíjazta fel bal lábára a művégtagot. Ahogy teltek az évek, egyre nehezebbnek tűnt a talpbőrből, vaspántokból összeeszkabált protézis, s egyre több kötött harisnyát kellett húznia, hogy a szánalmasan elvékonyodott csonk ne kotyogjon benne. Ilyenkor nyáron aztán az egész napi járás felért egy kiadós náspágolással.

Félig ágyhozkötött, délutánonként házvezetőnővel sétáló és főleg köztéri padokon pihenő anyám már nem fog több ruhát venni nekem. Nem azért, mintha nyugdíjából nem tudna kigazdálkodni mondjuk egy rövid ujjú férfitrikót, hanem azért, mert már nem vásárolhat, hiszen nagyságrendeket tévedne a pénzhasználatban, ugyanakkor egyedül már nem bolyonghat megkopott ízületeivel.

Fiam, a börtönparancsnok a börtönkapu elé állt és meglehetősen ünnepélyes arcot vágott. A tömeg abbahagyta az izgést és a mozgást. Ha nem is fegyelmezetten, ha nem is vigyázzban, de csöndesen álltunk. Voltak köztünk, akik majdnem egész életükben erre a pillanatra vártak. Némelyek már hetekkel ezelõtt a kapu elé jöhettek.

Kétségek Az emlékezet legalsó, kövületszerű rétegében összeolvad az idő nyomása alatt a megőrzött és a mások által sokszor elmesélt. Az egészet értelmező felnőtt ráció elemzőkészséggel bontja rétegekre, a későbbi sors vagy világnézet állandó, személyiséget meghatározó alapvonásait keresi meg benne.

Utazás A kalauznak fényesre koptatott, csattogó-kattogó lyukasztószerszáma volt, pörgette, zsonglőrködött vele, a kisebb állomásokon csak belefújt az egyik szárába, s éles füttyel megadta a jelet az indulásra, és a kartonpapír jegyeken szabályos kerek lyukakat vágott. – Nem akarod kipróbálni? – nyújtotta a kisfiú felé, aki szabályosan megrettent.

Miért jut eszembe egyre gyakrabban? Mi történt akkor, és mit akar most? Olyan rég volt. Vagy most újra? Hétéves voltam, akkor költöztünk abba a községbe. Az udvarunkon még halomban állt a bútor, szüleim a konyhát, a szobát meszelték, súrolták. Én csak láb alatt voltam, és vonzott új világom, ki akart tárulni előttem, akár egy képeskönyv. […]

Az egyenlőség Az emberek közötti egyenlőség tiszta ideája mint a huszadik század alapmotívuma, végigkísérte életüket. A történelmi és politikai erők játéka eszmék vonzásában forgatta fel a generációk óta megszokott rendet. Az egyéni gyarapodásra és anyagi függetlenségre önkizsákmányolással törekvő kis életek a történelem szélviharával találkoztak.

Feltételezem, többé-kevésbé ismerik a magyar tanügyi szaktanácsadókat. De vajon a románt ismerik-e? Nem? Akkor tüstént bemutatok egyet, méghozzá munka közben, hadd lássuk, hogy izzad, dolgozik egy román kollega.

Tándleráj Nekem egy üzlethelyiség adatott a gyermekkor fogékony éveiben a világ megismeréséhez. Szüleim megvettek ötvenkilencben egy sarokházat Siklóson, nagyon megfelelő, forgalmas helyen, az egyik szobából ajtót vágattak az utcára, berendezték a valahogy megmaradt rőföspolccal, pulttal, s használtruha-kereskedést nyitottak.

Kísérlet Megpróbálom megjeleníteni azt a kis falusi boltot, ahonnan elindult a történet. Keveset tudok, az elbeszélések a ritka, emlékezetes pillanatokról tudósítottak; a két ember üzleti tapasztalata, együttműködési társasjátéka itt alakult, csiszolódott össze, s a sikeresnek bizonyult megoldások, fölismerések elkísérték őket a továbbiakban.

Temetőben Holtak napjára, mindenszentek ünnepére koszorút vittünk a vokányi temetőbe. Anyámmal ketten mentünk, többször, de egyetlen emlékként él a kamaszkori találkozás az ősökkel, a földbe költözött múlttal. A családi emlékezet ködbe vesző rövidlátása…

Egy fénykép Ezerkilencszáznegyvennégy nyarán készült a vadszőlővel befuttatott parasztporta boltos tornáca előtt, a huszonötéves fiatalasszony pár hónapos csecsemővel ölében ül egy thonet széken, mellettük a harminchárom éves férj áll. Család. Nem fényképezkedős fajták, esküvői fotójuk, pedig igencsak elterjedt szokás ebben az időben, nincs. A háború és a front közeledik, lehetne az egyik magyarázata a megörökítés […]

Reggel kilenc óra. Ilyentájt még a népszerű Szabadidő Központ is meglehetősen kihalt. Alig lézeng valaki, csupán három-négy srác és két felnőtt kacérkodik a sápadt nappal. – Splendid! (Káprázatos!) – lélegzett fel a köpcös a naturista strandon. – Ez a levegő…! A másik, vállas. hasas férfi, bosszankodva tűnődött. Mindketten erdélyiek voltak.

Valamikor éltem-haltam az olyan típusú vetélkedőkért, mint a Ki mit tud (1962-1966), Táncdalfesztivál (1966-1994), Nyílik a rózsa (1968), Röpülj páva (1970-83). És aki rákattint egy-egy You Tube-ra, még ma is megcsodálhatja a Ki mit tudból Sztevanovity Zorán, Kovács Kati, Kern András, Koncz Zsuzsa, Kálid Artúr, Hacki Tamás és mások produkcióit. De nem kisebb személyiségek alkották […]

/Valahol/ 1. Ketshke Bakker newshuj@hujettemail.com> 2012. március 15, 19. 19:57 Címzett: Tudor Gudor gudor@gmail.com _dv0zl0m, gudor ur. Hello, hello. Nagy elvezetel olvastuk az On emlekezését amejikbe leirja hogy mikor meglatak es megszeretek egymast a parki padon a felesegevel

Jön, megy, bólogat, mennyi idő volt eddig, néni, hány darab hang maradt? … méghogy én magam… nyolcvanhét talán… élek is meg nem is. Aki Istent látta, már meghalt. Istenuccse, halljunk időnként az Úrról. Nyolcvanhét, annyi. Volt, van, de nincs. – Azt mondd meg nekem, hol a cipőd?

Úgy esett, mintha dézsából öntenék. A szikkadt talaj szomjasan itta magába a sóvárgott nedvességet, a bokrok, fák, virágok felélénkülve hajladoztak a friss szélben. A román–magyar határ mentén magas termetű férfi botorkált. Éjfél körül vágott a határnak. Egyszer elesett, azontúl minden lépés, a legkisebb mozdulat is fájdalommal töltötte el. A szél arcába fújta az esőt, s […]

Miklósiék váltig csodálkoztak, miként került oda: egyszer csak ott ült a szoba közepén a kisebbik fotelben. Ki felejtette el bezárni az ajtót? Miklósi éppen szunyókált a nagyobbikban, Miklósiné a konyhában vacakolt, mint rendesen. És amikor Miklósi kinyitja a szemét, ott vigyorog rá az öreg. Szerette volna megkérdezni, hogy „Hát maga?”, de csak hápogott, nem jött […]

A Respublika és a népek (Boborul) Született századunkban, majd össze is omlott egy olyan különös állam, amit egyetlen lelkiismeretes történésznek sem szabad figyelmen kívül hagynia. Ploieşti Köztársaságról szeretnék szólni, mely államként bár alig tizenöt órán át fungált, kétségtelenül a jelenkori történelem egy ragyogó lapját jelenti. Az ifjonti respublikát, mely a népből, a nép által és […]