– Szikszay Jenő emlékének – „Heteroptera. Rovarok egyik rendje, közel 40 ezer ismert fajjal. (…) Jellegzetes szúró-szívó szájszervük van. Az alsó ajak a felső ajak egy részével együtt csőszerű szipókát alkot. Ebben négy szúrósörte van, amelyek a két rugóból és két állkapocsból alakultak ki… Nyálat juttatnak a növényeken vagy állatokon ejtett sebbe, és felszívják a […]

Azt mondják, nem jó egyedül. Erre Pickovits úr akkor kezdett rájönni, amikor felesége meghalt és a lánya a fővárosba költözött. De még dolgozott, időnként be-bekukkantott egy-egy bárba, moziba, meccsekre járt, egyszóval még érezte, hogy ő is ehhez a világhoz tartozik. Mindebből semmi sem maradt, amint nyugdíjazták az öreget, s azontúl már nemcsak estefelé, hanem reggeltől […]

Egy ember eltűnt a hegyekben A káplár – már indulóban – visszaszólt. – Alszol, hé? Mindjárt felébresztelek! – Igenis, nem alszom. – Azért! Macoveanu káplár elment az őrségekről leváltott legényekkel, s Bogoff, a bulgár, egyedül maradt a Szentgyörgy-kapu alatt. Kicsit még behunyta a szemét, aztán, hogy a lépések eltopogtak a kanyarodó fal tövében, puskáját sarokba […]

Régen volt Kolozsváron egy magánkifőzde, Mari néni tulajdonában. A kifőzde kitűnő volt és olcsó. Egyetlen körülmény zavarta az étkezőket: minden egyes alkalommal köszönni kellett a Mari néni macskájának.

Ma már a meteorológusok (vagy inkább időjósok?) sem vonják kétségbe, hogy általában télen szokott a leghidegebb lenni. Ezt a szakemberek sokáig vitatták, de a meteorológusok (vagy inkább az időjósok?) vezetősége nemrégiben kimondotta, hogy a mi éghajlatunk alatt a tél minősül a leghidegebb évszaknak – és ez az álláspont most már határozat rangjára emelkedett.

Nagy csattanás hallatszott, a járdán az emberek mind a kávézó felé néztek, néhányan meg is álltak. A teraszon az egymásba rakott, fehér műanyag székek szétcsúszva hevertek, fehér köpenyes pincérlány szaladt ki bentről, karját széttárva nézett szét, és kacagott. Idősebb, szakállas férfi lépett melléje, és elkezdték visszarakni a székeket. Megszólalt egy telefon. Mazsola kis táskájából előkotorta […]

Mi lesz veled, Charlie? Ideig-óráig megtűrt a világ — most eldob. S nincs kiút. Az új gazdám hallani sem akar rólad. Neki már van kutyája, s szerinte összemarakodnátok a koncon, szóval érthető az ő álláspontja, s ami döntő, ő határoz, én is tőle függök. Neki nem Charlie vagy, hanem egy kutya a sok közül, bizonyára […]

Én magam is csodálkozom, hogyan tudtam ilyen sokáig tűrni az egészet, mint a tormába esett féreg, mondaná magas, szőke barátom, aki nem is tudja a történet részleteit, lényegében történetekről van szó, ezeket én fűztem össze, torz, hibás, mások számára teljesen értéktelen gyöngyök sorává, így együtt az egésznek persze semmi értelme,

A kis gázkályháról A politika lángja az eget veri és én egy kis gázkályháról írok, melynek sárga lángocskái csak akkorák, mint egy pillangó? Érzem, hogy nem vagyok aktuális, de mit tehetek róla, ha a kis gázkályha már október eleje óta duruzsolja a fülembe (amióta tudniillik, elpuhult fővárosiakhoz illően, szolgálatba léptettük), hogy beszéljem el az ő […]

Krisztián elmegy. Most mondta egy kollégám. De látom is. Ott áll a tanári előtt. Arcán az a halvány valami, mint mindig. Ami azt mondja, remélem, nem lát senki. Egyébként nem is látja. A gyerekek legalább s nem nagyon. Jönnek, nyomulnak, haladékot kérnek a dolgozatokhoz, kikérőt sportversenyre, autóvezetésre, orvoshoz.

A Fogantyú folytatása, igaz mese ez is Elvesztettem, ugye, megírtam, bőr hátizsákom díszét, a fa fogantyúját, de megtaláltam, s megígértem, hogy úgy vigyázok rá, mint a szemem fényére. Boldog vég, de mint sok hasonló időleges derűre, ború következett: elvesztettem újra. Szerkesztő ismételt kérésére most megírom, hogyan történt…

Eltűnt egy kedvenc jószágom, hátizsákom dísze. A történet egy különös jószágról szól, aki az enyém, és akivel naponta találkozom. Továbbá arról, hogy egyszer csak elveszítettem, ám… de nem árulom el itt, az elején a végét, inkább elmesélem a sztorit, olvasd el!

Késő délután volt, mire hazaért András a városból. A kapu előtt, a porka hóban nyom nem látszott, ezek szerint senki se kereste. Benyúlt és levette a kulcsot a szegről, kizárta a kaput. A kutya aprókat ugatott, aztán elhallgatott, ahogy hozzászólt. Kabátja belső zsebéből előkereste a kulcsokat, kiválasztotta a legfényesebbiket, az járt az ajtóba.

1902 augusztus 5-ikén történt, St. Moritzban, svájci Engadinban, délelőtt tizenegy órakor a Hotel Victoria mögött, édes, langyos, hegyvidéki nyári napsütésben. A lugas előtt bádogból való kerti asztalka mellett négy széken elhelyezkedve ült, kinyújtóztatott lábbal, sapkában, fehérlő tenniszruhában egy ritka, mert férfiasan szép s előkelő formájú szőke fiatalember, míg oldalt mellette, ugyancsak kerti széken, a legszebb, […]

Komolyan elhittem, hogy a világnak van vége, és egyszer el is megyek oda. Készültem az útra. Kicsi gyerekbőröndbe tettem kekszet, orvosság gyanánt elloptam az apám aranyér ellen való kenyőcsét a vécéből, valamint ismeretlen oknál fogva betettem egy csomó jelvényt.

Fleur de Bonheur (Karinthy rémes álma) A zseniális szerző köszöntője a Színházi Élet 1932. januári számában így indul: „A népszerű és rettegett újságíró, kegyetlen ostorozója a társadalom bűneinek s a bűnöknek tulajdonított rossz viszonyok éles tollú leleplezője —, az ünnepelt újságíró visszahúzódott a szerényen mulatozó szilveszteri társaságból, bement a másik szobába, pár perccel tizenkettő előtt, […]

Szeretem az álmaimat, mert mindig történik bennük velem valami. Nem kapcsolom fel a bejárat előtti égőt. A barátom ott áll előttem a sötétben. Alig látom az arcát, mégis tudom, hogy kedvesen mosolyog. Begyakorolt egy keserű grimaszt, azzal jár mindenhová, az egyszerű, őszinte mosolyt megveti. Azt tartja, hogy a szép dolgokat undorral kell csinálni, mint például […]

Amikor Kőrösi Csoma Sándor a mennyek országában időzött, ott is arrafelé szeretett bóklászni, ahol a felhők mögül kilesve le tudott látni a magyar őshazára. Ehhez odafent is jó messzire el kellett mennie, egészen a mennyország bütüjébe.

A zöld ernyőjű lámpa barátságos fényt vetett az íróasztalra, a szamovár duruzsolt. Dr. Molnár regényt olvasott és cigarettázott. Az ablak kertre nyílt, kórházi kertre, ezért a csend olyan nagy volt, olyan mélységes, amilyen a város közepén csak ebben az épületben, és csak a kertre nyíló szobában lehetséges. Az üvegszekrényben hidegen csillogó műszerek feküdtek mozdulatlanul, a […]

Ádám beleélte magát a novellákba. Mindig csak a novella-témák jártak a fejében. Sok helyütt elutasították. Ám több mint ötven folyóiratban szerepelt novellája. Büszke volt magára. Anyjával élt együtt, Katival. Nem kellett a kenyérkereset miatt aggódnia. Ő sorsjegyárus volt. Ebből nem tudott önálló életet kezdeni, pedig harminchárom éves volt. Krisztusi korban.

– Hurrá, holnaptól szabadságra megyek, doktor úr! Szinte el sem hiszem, hogy ennyi zűrös, reggeltől estig tartó robot után végre alaposan kipihenhetem magamat. – Robot? Hogy oda ne rohanjak! – Á, mit tudjátok ti, doktorok. Ti beballagtok a jó hűvös rendelőbe 8-ra, 9-re, mindenesetre minimum félórai késéssel, dolgoztok négy órát, azzal viszontlátásra, mialatt én… Van […]

Az én fel­ada­tom volt reg­ge­len­te meg­ven­ni a te­jet. Vagy­is sor­ban állni érte. A kenyérért anyám vagy apám állt sor­ba, a kar­tellára adott cuc­cokért (liszt, cu­kor, stb.) a nővérem. A tej­fe­lelős azért én let­tem, mert délután jártam is­kolába (ak­kor még olyan so­kan vol­tunk az 1-es számú általános­ban, hogy az 5-6-7-ese­ket délutáni műszak­ba tették).

Van egy lejárt üzleti naptáram, jókora füzet, semmilyen dátum nem talál semmivel, kontárkodva kezdtem „könyvelni”: kitől érkezik üdvözlet, kinek kell válaszolnom, kit illő megelőznöm a karácsonyi és újévi köszöntéssel… Rossz statisztikusnak, alkalmatlan rovancsolónak bizonyultam. Öt vagy hat oldal telve címekkel, dupla w-s sorvégi jelzetekkel (ahogy pénzügyőröknél láttam); aztán váratlanul és hirtelen összeomlik a „rendszerem”, mint […]

– Te jó ég – hördült föl Bajkó, amikor meghallotta saját hangját az üres szobában. – Én magamban beszélek. Miért? Künn a befagyott meder jegén földrész alakú sötétkék gőzölgő folt: ezen át lélegzik a folyó. Fekete tollú madarak csapnak le rá, alig érintik, máris elsuhannak párájából, annyira egykedvűen emelkednek a szél csak általuk ismert hullámain, […]

– Ki az a „színész”? – kérdi értetlenül az afrikai törzs egyik leszármazottja, aki idekeveredett a földrészek egymásba torlódásakor, a nagy földindulás ideje utáni maradék időben, ami adatott az emberiségnek. Letörölte szája széléről a morzsát, amit az elfogyasztott zabkása hagyott rajta és kíváncsian forgatta kezében a megsárgult újságlapot. A kép egy huszonegyedik századi maradvány volt, […]