Szente B. Levente: Tücsök, Zöld Manó és a többiek (17)
A békakirályfit követve csakhamar elérték azt a vastag fát, amiben a méhecskék laktak. Brekinek nem engedték, hogy tovább is velük tartson, mert úgy gondolták, aki olyan jó és igazságos királyfi, mint amilyen ő maga is, annak a népe mellett a helye.
Ragyogóan sütött a nap.
Széna- és virágillat terjengett a levegőben.
Méhecskéék éppen szedelőzködtek, amikor a két kalandor a közelükbe ért. Egyesek már kis is röppentek az odúból, tettek egy-egy kört a fa körül. Szárnyaikat próbálgatták.
Amikor megtudták a két kalandortól, kik és mifélék, rögvest összeállítottak egy kis csapatot, és vállalták készségesen, hogy elkísérik őket egy jó darabon.
Félnapi menetelés után, magas fűben, kövek között, óriás, magányos fákat kerülgetve végre elértek egy hatalmas erdőhöz. Akkora fák nőttek ott, hogy szinte az égig értek. Méhecskéék itt elbúcsúztak Picurtól és Tücsöktől.
– Ez itt Erdőhon földje – zümmögte a vezetőjük, – Tovább, sajnos, nem tudunk veletek menni. Nem léphetünk a Darazsak földjére.
Tücsök és Picur nagyot szippantott a friss erdei levegőből. Megálltak egy kicsit az első fák, bokrok tövénél. Pihenésre volt szükségük.
– Igen, ez Erdőhon földje. A legendás Erdőhoné! – magyarázta Picur, s Tücsöknek olyan érzése támadt, hogy ez a kis manó bizony erdőlakó is lehet, annyira illik a fákhoz.
– Ismered tovább is a helyet? – kérdezte.
– Hallod a madarak dalát? Az óriás fák ropogását? Hát a hűvös szellő suttogását? Hallod, Tücsök barátom, ez az erdő lélegzik, és valahol odabenn a rengeteg közepén halkan, finoman dobog a szíve. Ott élt egykor népem is… Talán ma is ott vannak még néhányan.
– Miért széledtek szét? Te például azt mondtad nekem, hogy mindig is patakparton éltél. Hogyan létezik ez?
– Hej, hosszú lenne az én történetem, barátom. Ha megpihentél te is, inkább folytassuk utunkat. Hosszú az út még otthonodig. Az erdőn pedig át kell vágnunk, mert jól tudod, a Patakot követni nem lehet.
– De ha nem voltál itt, honnan ismered a helyet? – akadékoskodott Tücsök.
– Majd megérted, várj csak türelemmel. Eljön mindennek az ideje, ne félj.
Tücsök nevetve bólogatott. Végtére is amióta úton van, annyi fura dolgot látott. Lesz miről énekelnie, amikor hazatérnek. Minden lépésüket muzsikába foglalja.
Bánta is ő, hogy közbejöttek azok a koboldok.
Igy ábrándozott Tücsök, a hegedűs-muzsikus, miközben már ténylegesen bemerészkedtek Erdőhon sűrű és roppant magas fái közé.
Néhány lépés után azonban, a megszokottól eltérően, különös dolog történt.
Picur, a kis zöld manó, melléhez kapott, s puttonyát markolászva veszettül, kiabálni kezdett: – A Kő! -rikoltotta fura, színtelen hangon.
– Mi van vele? – sápadt el Tücsök, immár rosszat sejtve.
– Eltűnt!
– Miiii?
(Folytatjuk)
Előzmények: 1. rész, 2. rész , 3. rész 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész, 13. rész, 14. rész, 15. rész, 16. rész,