(Apám emlékére)

Minden mély álomba szenderült. Az éjszaka nyugalmát csak az ebek csaholása zavarta meg. Kórusban vonították a kutyák dalát. Egy idő után annyira fogtak, hogy az alvók is felébredtek. Apám, ki ébrenalvó volt, minden kis neszt, furcsaságot észre véve, felkelt az ágyból.
Beledugta lábát bakancsába. Magára kapta bélelt, posztó lájbiját. Meggyújtotta a viharlámpit és kilépett a vaksötétbe.
Erre már belém is belém szállt a félsz. Az ágy, amiben aludtam az ablak mellett volt. Vagy a kiváncsiságtól, vagy apámat féltő gyermeki aggodalmamtól, félre húztam a firhangot. Kikukucskáltam az ablakon. Tovább »

Beszállt egy körisfa magja a nyitott ablakon keresztül. Majd több is. Vadmalacot, aki épp olvasott, ez előbb zavarta, azaz ingerelte, végül játékra vette: kitátotta a száját, hogy a fehér csillagocska, mert a mag körbe van véve ”pihével”, attól száll, repüljön bele.
De nem ment. Hiába szólítgatta, hogy ”hápp, hápp”, szája üregét a körismag következetesen elkerülte.
A különös zajra kjött a nappaliból Kismalac, s mert érdekes játéknak találta, ”háppogni” kezdett ő is.
Közben Vadmalac arra gondolt, hogy ha ők bekapják, elvésznek a magok, vagyis nem lesz belőlük körisfa. Vagy mégis? Elszörnyedve gondolt arra, hogy a mag esetleg kikel. Benne, a gyomrában. Erre azonnal beszüntette a háppogást. Még levegőt is óvatosan szívott, nehogy az orrán keresztül.
A fiának meg azt mondta:
– Kőris nő a hasadba!

Forrás: szerző FB-oldala

Tanuljunk szeretni
mondtad – és lefeküdtünk.
Kecsua nyelven kezdtél beszélni,
Cuzcóba vittél s a szívemet
a Nap nővérének adtad. Tovább »

A véletlen elém hozott két évfordulós nagy költőt.

Azt el nem tudom mondani annak, aki nem élte meg, mit jelentett Kányádi Sándor 1989 előtt. Sütő Andrással együtt a legszentebb szentek voltak. Kis túlzással azt mondhatnám, miattuk is lettem író. Ha egy írót ilyen tisztelet övez, akkor az akarok lenni. Korán kezdtem hiú lenni.
Tovább »

Mondd, úszol-e még velem a tóban
Egy versenyt, mikor a Hold megtelik?
S mersz-e merülni a ragyogásban,
Levegő és szó nélkül reggelig?
Pokolsár a talpunk alatt, égjünk
Van-e még benned a régi tűzből
Egy ugrás, hogy víz tükrére érjünk,
Egymást élesztve, dalolni szívből? Tovább »

Már álmaimba is beköltöztek
a nyikorgó babakocsik –
az enyémet szétzúztam,
miután arcom újszülött mása
kimúlt belőle. Tovább »

Fénykép

Én úgy fotózom,
hogy a szememben megmarad minden,
és azt úgy, ahogy van, leküldöm
a szívembe. És ahogy a testem
dolgozik, az erek szállítják a vért,
a sejtek meg a szövetek munkálkodnak,
ott lenn, abban a kis izomban
elkészül a kép. Ezt aztán hordozom
magamban sokáig, egy-egy változatát
kiállítom, de mindig marad éppen elég.
Közben az illető, a hely vagy a tárgy, aki
vagy amely a képen szerepelt, számtalan
más képen is előfordul, és akkor
tovább módosul az eredeti. Végül
már magam sem ismerem fel, melyik volt
a legelső, csak azt tudom, hogy része az
az életemnek, és mégiscsak ez a lényeg,
nem? Tovább »

nem emlékszem pontosan
a pillanatra, mikor bevillant
ne tudj mindent előre
hagyj teret a holnapnak
s a ráncok azóta hiába gyűlnek
felleg-gyanánt az arcra
ott hullámzik a remény, alatta

(nk)
2022-06-19

Forrás: szerző FB-oldala

– Mivel mindent magammal beszélek meg – mondta Á, idézve B szavait róla -, így senkire nem vethetek semmit. Ha van sikerem, ha nincs, magamat dicsérem vagy kárhoztatom.
– Jól el lehet így lenni, tőletek távol, ti gonoszok – mondta ki B azt, amit Á elhallgatott.
– Semmi érdemem nincs benne. Még az erőfeszítés sem, amivel véghez vittem – fejezte volna be Á a beszélgetést.
– Akkor – (fogd be a szád, folytatta volna B, de rájött, teljesen felesleges.)
———————- Tovább »

Néha különös dallam érint,
ritka verssor nyit új tereket,
rég hallott szimfónia-rész int
nekem távolból. Csak teveled Tovább »

Először egyet kattant, következett rá három ropogás.
– Lőnek – mondja Vadmalac, s elugrik az ablak elől.
Erre Malacka is felkapta a fejét. Felemelt fejjel merevedett meg, akár egy gyík. Olvasott azelőtt az ágyban.
A vér is megfagyott az ereikben, amikor nyílt az ajtó. De csak a komájuk volt az.
– Kopasz fejemet eltalálta egy makk – mondta és nevetett hozzá, miközben vakarta a feje búbját, ahová a makk esett.
– Ja – lélegzett fel Vadmalac. Hát akkor az volt… A vihar leveri a makkokat, s azok a ház pléh tetejére esnek.
Malacka ezzel szemben borúlátóbb:
– Meggyengültek az idegeink.

Forrás: szerző FB-oldala

Ha tó vagy, sokan halásznak benned,
fogyatkozik az állomány,
ki-kihagy a halak szíve,
olvaszt a nap kohója.
Ha föld vagy elnémulsz,
ásnak, kapálnak
nap nap után, ha kifosztanak
repedezett fazékká változol,
kopjafa csúcsára dobnak dísznek. Tovább »

Három nemzedék – első fellépésem Sepsiszentgyörgyön –
Dukász Anna, Csergőffy László, Darvas László, Péterffy Lajos színművészekkel. (Forrás: Nászta Katalin FB-oldala)

Terítsd be arcom mosolyoddal,
minden éjszakánk teliholddal.
A világűrt is illatoddal
átszitáld.

Ahogy csitít a néma semmi,
végtelent akarjál ölelni,
míg halkan dúdolok győzelmi
indulót. Tovább »

Éjfél után szunnyad a bérház
Szél ringatja a körfolyosó
Karcsú fácskáit, növényeit
Négyzete sűrű homályában
Kioltja minden ablakában
Mélybe vetülő fényeit Tovább »

Minden utam hurkát
lépéseim írták.
Most már tétovák
s a nyomaim
sarkamat marják. Tovább »

AMI ÁTMEGY

– Mikor lesz már vége? – fakad ki Malacka.
Az árnyékos padon ülnek, a tóparton, s a távolt fürkészik.
– Mikor ér véget ez a szörnyűség? A mocsok, ami az agyamon átmegy naponta, a vér, a halál…?
Vadmalac nem szól. Mit is szólna? Megállítani a szennyes folyamot nem tudja. Azt, ott, a fejükben.
Neki is áramlik át a mocsok, főként tankok formájában, lakóházak omlanak össze, ártatlan civileket lőnek.
Együtt nézik a csillámló vízfelületet, az alá-alábukó szárcsát a négy kicsinyével. Ők biztonságban vannak. A padon. A háború a tudatukban folyik. Tovább »

BESZÉDES NEVEK. Holnap, nyolcadikán jelenik meg VérHárs címû könyvem. A Hárs tulajdonképpen a Lacul Teire utal, ami egy bukaresti tó neve, tei=hárs, a balkán fõvárosban mûködtem újságíróként nyolc évig. A Vér a diktatúrára utal, a csausiszta sztálinizmusra, amikor úgy éreztük, így fogalmaz az egyik monológban Mária, hogy “a vérünkön eveztünk”.A könyv az Üveghegy kiadónál jelenik meg, egy másik világ az, egy, ami a mesék szintjére emel, meséim jelentek meg ott, a Fifi, a Szépvölgyi mesék. Ám most visszapillantó tükörként a VérHárs.

Itt egy részlet, a Félelemhártyája.

Tovább »

Volt egyszer egy kedves maci,
nem tudta, hogy mi a szelfi.
De a neje aszonta,
szívesen megmutatja. Tovább »

Mazochista halott
Mert ki nem állhatom a csillámporokat,
a teleírt pólók sem a kedvenceim,
üstökös sosem leszek. Tovább »