szenvedjük egymást e létben párnába fúlt sóhajok perceg a fában a féreg széklábban rúgás sajog

Valahol Kelet s Nyugat közt félúton valahol a csend és a zaj mezsgyéjén a múlt kapuján túl a jelen küszöbén

Vén december éjszakája, benne csend ül, szó se rebben, zárlatos a szívem tája, bánts most kíméletesebben!

A karácsony a csendek csendje, imáink rendje, szánalom, e zsoltárhangú éjszakában a télnek súlya vállamon.

Úgy elszelelt ez a karácsony is mintha itt se lett volna és vitte lelkünkből szakadt reményeinket

Több vagyok még sejtek halmazánál több mint részek egysége: egész több vagyok mint mikroszkóp magányom de a teljességből hiányzik a rész

Kikönyököl a semmibe ki öl ki csal ki ellenáll ki ott köröz a föld fölött s alant a csönd hatalma vár

Törleszkedik e macska-lét szemed résén agyadba lát mint léken át tekint beléd

Gyóni Géza emlékére Minden napra száz halál jut – inunkba szállt a gyengeség, és zsiger-lázban forr a vérünk, és ránk hajol a messzeség.

Felvértezve tollal szabad akarattal békében a Földdel perben önmagaddal

Ágotával ugyanabban a városban éltünk. Én oda kerültem, ő ott született. Egyszer érintette sorsunk egymást, ami akkor bennem nem realizálódott. Verset mondott egy rendezvényen, aminek egyik konferálója voltam. Később olvashattam megjelent verseit a honi lapokban. Tehetséges volt. De éltük a magunk életét, nem tudva, nem igazán foglalkozva egymással. Aztán a sors érdekes és tekervényes útjai […]

Sz.L.-nek egy másik létbe léptél a lélek messze jár mert elszálltál a végén mint költöző madár

Vidd hírül azt hogy van feltámadás csak előtte még tenger szenvedés vár csak előtte még megfeszítenek

1. Az utóbbi időben egy internetes irodalmi magazin szerkesztőjeként egyre nagyobb rálátásom lesz a határon túli magyar irodalomra. Szívesen és elmélyülten búvárkodom az elszakított országrészek költészetében, irodalmában, hogy minél több alkotót bemutathassak a rovatom olvasóinak. Az erdélyi kortárs költészet nagyon gazdag, sokszínű, sok a feltörekvő, fiatal tehetség, több stílusirányzat él egymás mellett, sok műhely alakul, […]

A teremtőhöz szálló sóhajpárák emelkednek e lét-tetők fölé fehér köpenyben sorakoznak csendben az éjszaka szakadt lidércei

Eltompultak késeink a csendben és szavak nélkül kiszáradt a szánk a szerelem csak szálka tenyeredben és szilánkokra törted éjszakánk

(2013. március 1.) Elárvult csendek maradtak utánad szamárfülek egy szétolvasott könyvben a lélek vég nélküli rázkódása legörbült vállak bent rekedt szavak

A torkolattűz fájó fényeit a kanapéról nézi a világ fiad kezében üdítős pohár tekintetében révült pillanat szélesvásznú magány szent objektivitás

Hol Isten áll ott nem vetülhet árnyék a házra ahol teremtmény lakik ott béke van és suttogások vannak és hitből ácsolt egyszerű ladik

„Talpunk nyoma a sárba szárad” (Orci József: Mert jönnek, jönnek…) Talpunk nyoma a sárba szárad mint medrekben a gondolat

egy lépést tenni a mindenség felé egy aprót ha az út hátrahőköl egy gyámoltalan mozdulatot a szándék piciny késztetését

Ha már minden emléked eladó e kufár földnek sáros szögletében ne köpj jövőt mint nagybeteg a vért fagyokba kékült szennyes éjszakákon e lét utáni csillagtalan csöndben aprópénzt dob markodba a magány egy botladozó gyűrött versedért.

Ajkainkat tél rajzolja kékre, körmünk fénye régen megkopott, ruhánkra a zúzmara fehérje, jégcsap tűvel fagyot foltozott.