[…]Újabb kérdőjelek: a humán tantárgyak „tekintélyének” az utóbbi időszakban érezhető megcsappanása (N. B. :1986-ban vagyunk! – a szerző) nem fogja-e károsan befolyásolni a tanulók személyiségének alakulását? Az a tény, hogy egyes elméleti líceumokban főként az egyetemi felvételin megkövetelt reál tárgyak tanulására fordítanak időt és energiát tanulók, tanárok és szülők, nem fogja-e hosszú távon azt eredményezni, hogy szakbarbárokat nevelünk? Tovább »

Napok óta esett az eső, a diffúzor többször is bemondta, hogy baj van: a folyóvizek kezdenek kilépni medrükből. A falu végétől jó kőhajításnyira levő szoba-konyhás házikóban, ahol a két öregasszony élt, nem volt rádió, csak diffúzor. Az majdnem olyan, mint a rádió, szegen lógó kis doboz a falon, két adót lehet vele fogni összesen: egy recsegőst meg egy tisztábbat. A tisztábban szólót hallgatták, a recsegőssel türelmesen kísérleteztek. Tovább »

Spanyolnáthajárvány (1918-1920)

Albert Gitchell szakács volt az Egyesült Államokban, a kansasi Fort Riley katonai támaszponton, ahol 1918. március 11-én 40 fokos lázzal jelentkezett a gyengélkedőre. A feljegyzések szerint így ő vált a történelem eddigi legsúlyosabb influenzajárványának, ha nem is az első áldozatává, de az első regisztrált fertőzöttévé. Tovább »

Egyre mélyebben
a kétélű szavak
kancsal erdejében – Tovább »

Ki a neveletlen?

A félelem mellett a szégyen volt a legrosszabb. A furcsa pedig az, hogy a folyton beszélő és elveket emlegető nagycsalád, anyu testvérei és a körülöttük levők ugyanúgy megvetették aput, mint a világ. Hányszor kellett belépni a sutyorgást követő hirtelen csendbe, nézni a gyors átalakulásra igyekvő és persze kudarcba fulladó gesztusokat. Addig, amíg Zsiléta meg nem nőtt, és rá nem kérdezett: „Na, mi van, megint rólunk beszéltek?!” Akkor persze ő volt a neveletlen. Jól működtek az alapeszmék. Tovább »

Varga bácsi, nagymamám unokatestvére
mesélte, hogy az olasz csizmában
egyik bajtársa esernyővel védekezett
a süvítő golyózápor ellen, és megúszta:
nevetve gurultak szét körülötte
az ólomgalacsinok, mint cseresznyevirág
a tavaszi szélviharban. Tovább »

A nagy kolerajárvány (1817-1837)

A kolera lett az emberiség történetében az első globális betegség, a 19. század első felében több hullámban jutott el a világ szinte minden részére. A kórt 1817-ben Indiában, a mai Bangladeshez tartozó Jessoréban észlelték először. Arról nincsenek pontos információk, hogy hány indiai életét követelte akkor, de biztosra vehető, hogy százezrekben mérhető az áldozatok száma. Tovább »

Nehogy felkeljen

Milyen lett volna, ha egy fényűző helyen verik félholtra rendszeresen? Zsiléta nem tudhatta. Ők hárman egy akkora szobában laktak, hogy a holdsugárnak nem kellett körbesétálnia, elég volt, ha bepillantott. A lakásban két fürdőszoba volt, a kisebbik közel a gyerekszobához, de hát az soha nem működött, visszatartották a pisilést meg a kakálást, nehogy apu felkeljen, mert akkor kezdődött minden elölről. A nagyobbik fürdő a szüleik szobája mellett volt. Zsiléta aztán felnőtt életében is anyagcserezavarokkal küszködött. Tovább »

VÉNÜLŐ ZSIVÁNY

Ott áll a zsivány a statárium előtt, és amikor a bíró lelkére olvassa tömérdek gyilkosságát, dacosan feleli, hogy hát a kócsagot vajon ki ítélte el valaha, amiért a békákat nyeldesi az ingoványban. De látszik rajta, hogy ő már nem fehér tollú hajlékony kócsag, csak egy keshedt gubájú, kivénült ordas.
Az ordasok dacos filozófiájával indul az akasztófához.
— Legalább megnézem, mi van odaát.
E pillanatban sötétkék ingével, fekete szűrével Csortos oly ormótlanul monumentális, mint a magyar pusztán a kunhalom, a régi pogány vitézek komor temetője.

Nagy Endre

Színházi Élet, 1931/43

Van már a nárcisznak sárga bóbitája,
eső sárba tapossa,
fagy fehér permete betakarja,
de délre a nap e szennyet kimossa. Tovább »

Kidőlt fák árnyékában elásom bilincsem,
Madár repül szívemből, neked viszi kincsem.
S a hold fényében lassan hozzád ér a szárnyam,
Csillagok imádsága betakar, s a vágyam. Tovább »

Ettem kaviárt – nem kívánom
Egyszer szerettem, azt sajnálom.
Őrjöngés volt csak, lázálom
Kinőttem, mint a kabátom. Tovább »

Európai pestisjárvány (1346-1352)

Európa lakosságának legalább harmada, mintegy húszmillió ember vesztette életét a középkori nagy pestisjárványban, amely nagy valószínűség szerint Ázsiából – talán a Góbi sivatagból – a kereskedelmi útvonalak mentén érkezett először Szicíliába. Hihetetlenül gyorsan terjedt: Itáliából Franciaországba, illetve Spanyolországba, másrészt a Rajna mentén északra fertőzött tovább, és elérte Angliát és Írországot is. Tovább »

(XXV. karantének)

A természet hótiszta öröme
virág-halhatatlanságban nyílik.
Felhő, ha rojtosodik, széle megáll
az égen. Éveként ismétlődik Tovább »

próbálom megérteni az értelmetlent,
előre és visszafelé és a delet.
végighúzom a napon a fényt,
végzetes lehet.
az ujjamon maradt kevésből szemhéjamra is kenek,
húzom az időt.

a legjelentéktelenebb napszak a dél,
mégis, csak ilyenkor nem látszik a félelem.

A szerző illusztrációja

– Szép ez az utca tavasszal. Kora reggel olyan üde. Az imént még esett, most a borún napfény szitál át, a házak halvány színű falai felragyognak. Virágoskertjeikből árad a zöld és kék – lila árvácskák rebegnek csillogón, telt tulipánok, szivárványzó jácintfürtök hűvös virágtüzben… Nem sietek. Mintha csipketerítő lebegne, galambraj hullámzik fel–le. És akkor hirtelen állok meg. Pontosan lábam előtt egy lefejezett gerle. Halvány rózsaszínbe játszó hamvassága mintha még élne – véres nyakcsonkja pecsétet nyomott a kőre. Szívemben döbbenet. Egy galamb! Tovább »

Süketség és vakság

És az egész rokonság összezárt, mint valami szívtelen futóhomok. „Mi is szoktunk veszekedni”, mondta évek múlva az egyik nagybátyja, és akkor Zsiléta rájött, hogy ezek szándékosan vakítják magukat. Tovább »

Válogatott versek / szerzői vallomás

„A visszaírt betű” című szövegválogatásomban elsősorban a hosszú verseimre összpontosítottam, melyek – a romániai magyar irodalom talán kevésbé ismert, formabontóbb vonulatához tartozva – pályám elejétől jellemzik munkásságomat. Eddig gyűjteményes kiadásban együtt nem szerepeltek. Tovább »

Kenéz Ferenc legutóbbi, válogatott verseket tartalmazó kötetének (A visszaírt betű. Magyar Napló, Fókusz Egyesület, Budapest, 2020.) akár mottója is lehetne a jól ismert Arany János-idézet: „Szülőhelyem, Szalonta, /Nem szült engem szalonba”. Ha az Arany-vers következő sorait el is felejtjük, akkor is sokat mond ez a citátum. Elsősorban, hogy Kenéz Ferenc is Nagyszalonta szülötte, akárcsak nagy elődje. Másodsorban, és ez talán még fontosabb: Kenéz Ferenc Nagyszalontája – még ha a kor más is – sem sokkal vidámabb hely Arany szülővárosánál. Tovább »