Tanára azt mondja, tele van a Makkos aknákkal. Vigyázzanak, nehogy elvigye az akna a jókedvüket… – Majd óvatosan lépegetek – ígéri Vadmalac -, a lábam alá nézek. – A legfontosabb – okítja tanára -, ne nézz hátra. A múlt robban!

“Mi…”, kezdte, de már az első szónál megállt. “Hol vannak, hová tűntek?”, gondolta. El. A földbe. “Kinek a nevében beszélek, azaz kihez?”

Vadmalac komájának volt három kérdése. Az első: „Melyik birodalom volt nagyobb – az oszmán, vagy a móroké?” Vadmalac nem tudta, mert nem mérte. ”Benne sincs egyik sem a Bibliában.” A második: ”Miért nem írják tovább a Bibliát?”

Ezúttal is a Koma szolgáltatta a híreket. Hogy fellőttek Amerikában egy űrhajót… – Aztán ha fellőtték, lelövik-e? – tréfálkozott Vadmalac, de hogy az elképedt komáján segítsen, kijavította a mondatot: – Lehozzák-e őket? A Koma nem válaszolt, nem ocsúdott még fel.

Malacka elhűlve figyelte, mit művel a társa. Az négykézlábra ereszkedve hátrált a térben, szemét behunyva. A térben, vagyis kicsinyke lakásukban.

Látta a tévében, hogy a láma rokonainak, a guanakok csordáit az Andokban évente egyszer befogják, hogy lenyírják a szőrüket. Úgy történik a dolog, hogy kerítéseket állítanak fel, az emberi láncolatot alkotva zárt helyre szorítják a csordát, azután egyenként elkapják, a földre fektetik, majd ott megnyírják az állatokat.

– Vertek? – kérdezte Vadmalac. – Nem, nem vertek. – Hanem? – Azzal vádoltak, hogy hamis híreket terjesztek.

Házi kórust alkottak – vírusos időkben ez divat. Malacka volt az első szólam: – Béke van! Béke van!

A koma állt elő a javaslatával, hogy ő tankokat küldene a fő csomópontokra. A helyzet megköveteli. Vadmalac megrökönyödve hallgatta, majd így viszonyult a helyzethez:

Vadmalac azt álmodta, hogy Tölgyes sorsáért ő a felelős. Hogy ne hibázzon, s mert más alkalmatlan a feladatra, mindent maga intézett. Felállt az ágyra álmában, mint egy holdkóros és egy, a sarokban talált pálcával dirigált.

A koma már hetek óta transzban élt, Vadmalac hagyta, hogy beszélje ki magából a feszültséget. – Mert ha szétszakadt a nemzet, s mindkét fél ”nem”-et mond a másikra, akkor az nem nemzet. Még ha a neve azt is mutatja.

KORONAVÍRUS Az áldozatok száma még a milliót sem érte el, mégis világjárványról beszélnek, oda kell hát figyelni, és hatni a jelenségre.

A koma különös pozícióban találta mentorát. Egészen pontosan: fekve. Karja kinyújtva ugyan, mint egy repülő szárnya, másként szorozva a dolgokat: a legkisebb felületet célozta meg. Kérdezi tőle: – Mit csinálsz, komám?

Ellejt a Sátán egy újabb gyilkos táncot Európa felett, a világ felett. Kínában kezdte. Kezdték. A Költőt magához szorítva még lélegezni is alig engedte, szegény, a semmiben kalimpált reszketeg lábával. A halál közelében volt, tudott róla, ám a remény még ott sem hagyta el.

Vitatkoztak, hogy amit a Koma mondott, vers-e? ”Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó!” Vadmalac szerint, ha ez egyáltalán vers, akkor az emlékkönyvbe való. „Hiszen rímmel.” Így mondta: ”rímmel”, de értették mindketten, miről van szó.