Különös módon a koma, ez a kevésbé művelt, Vadmalacot mentorának tekintő kérdező lény figyelmeztette a gondolkozásban társát, hogy a számításával baj van. – Nem vagyunk egyformák – mondta. – Legalábbis ebben az esetben nem vagyunk egyenlőek.

Beszállt egy kőrisfa-mag a nyitott ablakon keresztül. Majd több is. Vadmalacot, aki épp olvasott, ez előbb zavarta, azaz ingerelte, végül játékra vette: kitátotta a száját, hogy a fehér csillagocska, mert a mag körbe van véve ”pihével”, attól száll, repüljön bele.

Vadmalac kinyújtotta a csülkét a nyitott ajtón keresztül. Fényképezzék azt. Komája nem értette a dolgot, hiszen ha az Újság jön fényképezni, az Vadmalacnak is jó. Híres lesz tőle. – Nem úgy van az, Komám – magyarázza neki Vadmalac. – Különbség van újság meg újság között. Az egyiknek egy szava sem igaz. Kápiszko?

„Összeomlok, mint egy sóbánya” – gondolta Vadmalac az elmúlt idõk megpróbáltatásait sorolva. Majd ragozni kezdett hirtelen: ”Összeom” meg ”összeomlik – ik”, vagyis összeomlom”.

Tanára azt mondja, tele van a Makkos aknákkal. Vigyázzanak, nehogy elvigye az akna a jókedvük… ”Majd óvatosan lépegetek – ígéri Vadmalac, – a lábam alá nézek.” ”A legfontosabb – okítja tanára, – ne nézz hátra. A múlt robban!” “Veszni hagyjam az emlékeim?”

Mikor a Koma megérkezett, a törülközőt a lakás közepén találta. – Vitatkoztatok? – kérdezte. – Á, dehogy csak bedobtuk a törülközőt. Nahát ennél többre a Koma nem jutott. Hogy milyen törülközőt dobtak be Vadmalacék, s annak mi a társadalmi vetülete, nem derült ki. Kerülgették a kérdést, mint magát a szóbanforgó tárgyat.

Vadmalacék sírtak meg nevettek, Komájuk nem tudta, mi történt, talán mérges gombát ettek… – Felhívtak telefonon – magyarázta Vadmalac az esetet –, valami felmérés vagy mi és megkérdezték, hogy boldog vagyok-e? ”Boldog”, ezt kissé ugatva, két külön szótagban ejtette ki. ”Bol-dog”, így, vonyítás volt, ha nem üvöltés.

Zaklatott lélekkel állott a Koma a mentora előtt. – Hálóval fogták össze a vadmalacokat. Olyannal, mint amivel a tengerben halásznak. Vadmalac pupillája megnőtt, de nem szólt, várta a folytatást. – Gombnyomással nyitották, és lőtték ki több méterről. Gyöngyözött mindkettőjük homloka.

– Mi lenne ha…? – kezdte el a Koma. Mindenki felfigyelt a Vadmalac-családban. Megszokták, hogy tesz fel kérdéseket, de most egy bágyadt szerda délután volt, nem kíváncsiskodásra való. Se a világ titkainak a megfejtésére.

Malacka leült vele szembe, és így szólt hozzá: ”Világ szépe vagy!” Majd megsimogatta a busó fejét, és azt mondta: ”Még akkor is, ha nem nyitod ki a szemed.” Hogy a megszólított nem akarta vagy nem tudta… A csokorba választott dália egy letört ága volt. Még bimbó, és nem is lesz belőle virág, viszont szerették.

Bal patával kelt aznap Vadmalac, alig várta, hogy a nap elteljen. Hogy felvidítsa, komája egy mosolygó tevét mutatott. Pofája, a tevének, mintha kifestve, az egészségtől csattan ki. ”Hát igen – filozofált, ma csak a tevék boldogok.” Így mondta: ”boldogok”. ”Meg a bolondok”, tréfálkozott komája, nem lehetett kivenni szavaiból, hogy viccel vagy komolyan gondolja.

Malacka kérdi, a Koma hova szaladt? – Kutyát vásárol magának. Megáll a fakanál a Malacka kezében: – Azt meg minek? – Kutyástól könnyebb bejutni a Mennyországba – mondja Vadmalac.

Vadmalac egy karóval piszkálta a sirályt, ami éppen a kunyhójuk elé esett le. Hogy akkor élt-e még, vagy döglött volt, amikor lezuhant, Vadmalacnak fogalma sem volt róla, éppen petróleumért állt sorba a benzinkútnál. Komája is hülyeségeket kérdezett: hogyan pusztult el, esetleg leparittyázták?

Vadmalac Komájának ügyes keze van, agyagból formáz, ha kis ideje adódik. Mutat Szent Iván napján egy makettet. Nézi Vadmalac, valamiféle krokodilhoz hasonló állat legfelül. Megkérdi: -Az ott fenn?

Szaladt a komája egy csergőórával a kezében. Távolról úgy nézett ki, mintha előzőleg kibelezte volna, de csak a kesztyűje lógott le, fázós tavaszi napra ébredtek. ”Hány óra? Hány óra?” – kiabálta. Vagyis hogy előre kell vinni vagy hátra az órát, az időt, nem értette a… mit is…

„Kurva nehéz!”, röfögte Vadmalac. Komája benézett a fészerbe. Mert mintha nem jól hallotta volna. Nem szokott Vadmalac káromkodni. Brutálisan beszélni. Ennyire kiborulni. ”Kurva nehéz!”, ismételgette Vadmalac. Még nyögött is hozzá, mintha a véka búzát emelné a vállára. ”Mi olyan »kurva nehéz«?”, kérdezte tőle a komája. ”Megfájdult talán a mája?”, töprengett a koma. Mert Vadmalactól válasz […]

Meggyengült volna a szeme? Vagy a távolság tette, hogy nem egészen értette, az erdőszélen mi is történik. Úgy látta, mintha a bossz egy jatagánnal leszelne egy-egy darabot az asztalon elhelyezett csomagból, s a sorban állók egyenként eltűnnének vele. Mintha zsírpapírba fognák be nekik, s ők azzal szaladnának haza.

Vadmalac a nyulakat nem szerette. Látni se, ha egy-egy felbukkant a lakása közelében, elhajtotta. ”Hess!” Jobbat nem tudott, hiába mosolyogtak rajta. Nem tanították meg, hogyan kell, a családban nem volt szokásos a nyulak hajkurászása.

Ideges hangon kérdezte: „Akkor most diktatúra van vagy sem?” Hallották, mit mond, de senki nem válaszolt. Mire Vadmalac feltette ugyanazt a kérdést. Még a komája is mosolygott, bár kiérezte Vadmalac hangjából a belső remegést.

Komája félreértette: ”Polip a szíved?” Vadmalac elmagyarázta még egyszer – hogy a polip feje az ő szívében, karjai a polipnak kinyúlnak az ő, mármint a Vadmalac testébe, főként a végtagjai mentén. Legjobban szívben szorít, mint egy nagy marok, olyan.

Komája szerint relatív időket élnek. Ezen Vadmalac hosszasan elgondolkozott, más mégsem jutott eszébe róla, mint a relativitás meg Einstein. Az állítólagos feltalálója. Meg is ijedt kissé. Mert arra gondolt, mi lesz, ha egyik fordulóban találkozik Einsteinnal. Mert ugye, az idő nem egyenes, és ők meg relatív időket élnek. Ha igaz.

– Pedig én olvasok is – mondja nekiveselkedve a Koma. – Olvasol – válaszolja Vadmalac – nem is keveset. A tóparton állnak. Előttük, köröttük csérek csármálnak az odadobott kenyérhéj felett. – És kíváncsi vagyok minden újra.

Vadmalac Komája orvosnál járt, a nagyváros másik végében, speciális eset. Hazaérkezve kérdi a mentorától: – Mi egy híd? – Kapcsolat – válaszolja Vadmalac.

A víz – mondja Vadmalac, mint egy kinyilatkoztatást. Maga is meglepődött, azon, hogy kimondta, azon, hogy megfogalmazódott benne. Az úgy történt, hogy komája összehordott hetet-havat, s azzal zárta a zavaros szóáradatot, hogy ő egy svájci erdőben szeretett volna születni bankár szülők gyerekeként.

Bizony elég rég, húsz éve lehetett, hogy írtam egy hosszú mesét, meseregényt egy illatcseppecskéről. Råckstában laktunk éppen, ki-kisétáltunk a Mälar partjára, ott pillantottam meg egy tavaszi nap a vörös áfonya készülő termését.