A hirtelen mozdulattól inge hónaljban elhasadt. Valószínűleg azért, mert Vadmalac nemcsak a magasba emelte a karját, hanem, mint egy pingpongjátékos, oldalra is. Meg hát az indulat… Azt akarta kifejezni, hogy komája állandóan szomorúnak, sőt keserűnek látja. Pedig ő nem az, nem mindig az. Gyakran a helyzet, sőt, fogalmazhat így, a társadalom nehéz problémákkal megtűzdelt. A […]

Vadmalac el volt keseredve a dolgok állása miatt. De mást nem tehetett – félreállt, nem vett részt a hamisságokban, brutalitásokban. Annak örvendett, ha őt nem bántják, s hogy a keze eddig tiszta maradt.

Vadmalacot a reptéren rendőrök várják, elválasztják Malackától. Búcsúzni kell. Malacka jobb kézzel végigsimít társa homlokán, az előrehulló hajtincseken, kedvenc mozdulata ez, ismeretségük kezdetétől. Keresi a gondterhelt arcban a fiatal Vadmalacot, a lobogást. Hát ott van, nem tűnt el. Annyi minden történt velük, körülöttük, de az nem tűnt el! Mit mondhatna neki, hiszen nem először búcsúznak. […]

Ebédnél Vadmalac kifejtette, hogy ő valakinek az arcából meg tudja állapítani, ki ölné meg őt, amennyiben úgy hozná a sors. Az arcból meg a pillantásából. Kismalac érdeklődő szemmel nézett az apjára, Malackát is meglepte a kérdésfeltevés, de csak a koma szólt, illetve kérdezett: „Puskára gondolsz? Háború…?” „Puska, tőr, kés, kapa, hogy a ká betűnél maradjunk.” […]

Mintha parázson feküdt volna, úgy forgott, forgolódott az ágyban. Vadmalac. Malacka nyugtatta: – Nyugodj meg, Vadmalac! Ám nem ért el eredményt. Kismalac is közbeszólt anyját utánozva, inkább hogy kacagjanak: – ”Nyugodj meg, Vadmalac!” Ám a megszólított forgott, akár a motolla. – Nincs baj – próbálkozott Malacka újra. Vadmalac ennyit válaszolt: – De van! Forrás: Lenolaj.hu

„ – Jó reggelt! – mondja a tölgy a bükknek. “– Rossz a napom – válaszolt a bükk bús hangon –, ma kivágnak.”

„Meghalt bennem a gyermek!”, kiáltott fel Vadmalac. Gondolatban csak, ám elkeseredett-őszintén. Félreértés ne essék, Vadmalac kan, s már korban is előrehaladott, szisszenetét úgy értette, hogy elvesztette játékosságát, gyermeki kíváncsiságát, agya szürke felnőtté aszott.

Mottó: a Fekete lyuk felfedezéséért kapták 2020-ban a fizikai Nobel-díjat A Koma sehogyan sem értette a dolgot. Hogyhogy a tér időbe megy át…? Hát akkor bármi lehetséges? És bármit szabad? Felkapta az asztalról a félig telt vizespoharat, és azt mondta: — Változzék akkor borrá a víz! Na, erre Vadmalac is megszólalt: – Ezt Jézus már […]

– Így ni – mondta a Koma –, egyből kikapta! Mutatta is: nyoma sem maradt, szélsebesen eltűnt. Az Időről volt szó, hogy az az éveket, a Koma éveit, mintha két kezében tartotta volna a károsult, eltüntette.

Tamás elvtárs! – így szólítottak. Nyugdíjas könyvtárosok voltak, férj-feleség, mi meg szerkesztők, akadhatott volna közös téma. Egyszer be is hívtak magukhoz. Ahogy a telefonszámunk megkapták, időnként felhívtak. Megtudtuk, melyik csarnokban várnak frissen vágott csirkét, hol alakul a sor tojásért. Azok már olyan idők voltak – a ’80-as évek Romániája, Ceaușescu hiányszocializmusa…

Cseke Gabinak Egy tölgyfa alsó ágáról nézte végig a csörtetésük, s erősen megijedt, amikor épp annál a fánál álltak meg. ”Sörte! – kiáltott hátra a Vezér. –Ide a Kiáltvánnyal!” A Sörtének nevezett ugrott, más meg a szeggel, kalapáccsal.

Fejére szállt egy tölgyfalevél. S az elindított benne egy gondolatsort: “Hulló levél, ősz, fonnyadás, elmúlás.” Maga elé néz: “Hajnalra meghalok.” Akár a vesztes, aki épp tudomásul veszi vereségét, úgy mondta, még kacagott is hozzá. Könny gyűlt a szeme sarkába, kacagott mégis tovább, egészen jólesett neki.

A pendrájv – a szótár szerint: „pendrive” – egy olyan bagázs, ami kerületre kicsi, ennek ellenére millió digitális jel elfér rajta (benne). Betű. Hogy mennyi, az a ”gigájá”-tól függ. Ha sok a giga (gigabájt), helyet kap rajta az egész magyar irodalom, de legalábbis Arany János meg Petőfi együtt – ezerszer.

Müller Jenő érszegi plébános emlékére Figyelmeztette , hogy ne tegye. Az elítélt morzsát szórt a madaraknak.A foglár rájött, hogy mégis szór.Napi kenyéradagja negyed kiló volt.Szamosújvár, 1964.A negyed kiló fejadagból szórt az ablakba gyûlt madaraknak.A foglár, amikor észrevette, hogy újra szór, a háta mögé settenkedett, és egy kalapáccsal a hátgerincére sújtott.

A nevére már nem emlékszem, pedig egy udvaron éltünk néhány hónapig. Ha udvar volt az: két ház egy kerítés által be nem határolt telken. Én bérbe vettem az egyiket, igaz, mindössze egy szobát használtam belőle – frissen végzett falusi tanárként szerényen éltem. Ugyanis megtelepedni a kis lélekszámú faluban – a Szatmár megyei, volt Ugocsa vármegyei […]

Egy készülő kötet margójára Felhívtam Jakit telefonon, kellene a rajz tervezett könyvem borítójához. Kellene, mert nincs meg, azért hívom. Hiszen elég rég kértem fel. Nem másnapra ígérte, ez igaz, és tudom, hogy a képzőművészeknek más az időérzékelése, mégis.

Az írógépnél ült, s éppen lazított. Ahogy a bal csuklóját megmozdította, enyhe fájdalmat érzett. „Reuma? – gondolta. –Vagy mert öregszem?”

Vadmalac úgy érezte, eggyé válik a természettel. A víz ugyan hűvös volt, de azt is szerette. A pázsiton ludak legeltek, válogatás nélkül szartak a zöldre, de Vadmalacot ez sem zavarta, ugyanis egy helyre tartozott számára minden aznap.

”Hát bizony, gondolta Vadmalac, enni megfeledkeztem. Nem is emlékszem, mikor ebédeltem utoljára.” Végignézett magán: lestrapált szandál, kitérdelt nadrág, az ing rajta tetvesedett. Na nem, ezt csak így mondják. De borostás volt a pofája, ezt érezte maga, ha jobb csülke rászaladt. Így borostásan még soványabbnak tűnt, ezt ő nem látta, de belülről az éhség marta.

Vadmalac Komája egy távcsövet szerzett be, s elfoglalt egy alkalmas pozíciót a községháza közelében. Az volt ugyanis a gyanúja, hogy a potentátok degeszre tömik a zsebüket a manival, ami a község lakóinak jár. Osztálytársa volt a főpotentát, ismeri hát jól a természetét, azt leste. Megveregeti a vállát ekkor Vadmalac: – A haverod vitte ki a […]

Amikor megszólalt, a Koma arról kérdezte, hogy amikor Vadmalac rátalált az élettelenül csüngõ társára, az kihűlt-e már. -Igen is, meg nem is. Élet már csak ennyi volt benne. Félig testmeleg, félig. Akkor pedig feltette neki a nehéz kérdést: -Önkezével, szerinted, vagy felakasztották?

Rávetették magukat a gépre, Vadmalac bekapcsolta a motrot, a Koma a környéket pásztázta a nyitott lappantyún keresztül. -Ne fordulj hátra! – szólt rá Vadmalac, amikor a döntés még meg sem született.

Vadmalac valami különöset látott: egy fiatal pár a vízben, testük összefonódva, még az ajkaik is. Nehezen tudja megfejteni a vizes rébuszt, kérdi hát a komáját: ”Ezek most úsznak vagy csókolóznak?” ”Nem tudtad? – kérdi tőle a komája – a csók napja van.”