Jóllehet a Nagy-Homoródmente egyik kicsiny falujában láttam meg a napvilágot, édesanyám elbeszéléseiből már gyermekkoromtól úgy „ismertem” Kolozsvárt, mint Recsenyéd hét határának megannyi titkát. Szüleim 1938 nyarán keltek egybe, s előbb Brassóba, majd Kolozsvárra mentek „szerencsét próbálni”. Kellett a pénz a földvásárláshoz, a házépítéshez.

Egy rakás közhely, amit most mondok: többet ér, ami kevés, mint ami sok. Nem szólok az aranyról, a Kínai falról, a piramisokról. Ezekből köztudomású, hogy kevés van. De szólok a boldogságról, az egészségről, a barátságról, a szerelemről, amelyekről azt hisszük, minél több van belőlük, annál jobb! Ez nagy tévedés! Kicsi boldogság, kicsi egészség, kevés barát […]

Idén mind lehetett farsang, mégsem volt. Maszk nélkül ki se léphettem az utcára, mégsem maskarázott senki. A menaságiak szekér kerekére tettek fel egy férfi- és egy női maskarát, arcukra festett vigyorral ott keringtek egymás körül a hóban, de akkor hó is volt. Jártam olyantájt Gyergyóditróban is, a tudtán kívül teherbe esett lány a középkor vaskos […]

Nemcsak a kutyák meg a rókák vesznek meg. A galambok is, tavasszal. Érkezik a galambpár, megülnek a szomszédos ház tetején. Közben sűrűn bámulnak felénk. Egyszerre lendítenek, valami kis eresz van a balkon fölött, besuttyannak, hallom totyogásuk.

A zongoravizsga Ott állunk, boldogan mosolyogva, az unitárius imaház kapujában, a sikeres vizsga után. Ez a kép visszavisz a gyermekkorom szigorú zongoraórás, mesebeli világába. A zongora vizsga évente megrendezésre került az unitárius papilak nagy szobájában, és arra hívatott, hogy a tanítványok bemutathassák. mennyit fejlődött a zongoratudomány az előadásukban. Aki szerette a zenét, s aki tehette, […]

Nagy Anna csodálatos tekintetű és szépségű női alakjaival, térbe ágyazott családi képeivel, az ember örömeit, tragédiáit rajzban kifejező szuggesztív, mégis szelíd festményeivel rég felkeltette érdeklődésem. Mikor verseire is rátaláltam egy egy tömbből faragott, fájdalmas, de mégsem boldogtalan ember sorsa rajzolódott ki előttem.  A versek gazdag szókinccsel, kortalan nyelven megfogalmazott lélektörténetek sorával egészítik ki a művész […]

Szakad az eső, és Dénes úgy áll ott a járda közepén, mintha odaszögezték volna egy világi passiójátékban. Hogy Dénesnek hívják, ezt is csak abban a pillanatban tudtam meg, amikor elengedtem a kezét. Addig ha gyér is volt a forgalom, de kerülgető. Jobbra. Balra. Végül egy rolleres kissrác telibe trafált. Dénes haja becsimbókosodott a téliesült időben, […]

A holokauszt magyarországi áldozatai kapcsán az jut eszembe: nekünk nem mindegy. Mint ahogy nem volt mindegy semmi, egyik diktatúra sem, amelyet a fejünkre húztak: mindegyik rajtunk is múlt. Nem kívánom a lehetetlent, nem állítom, hogy a rendszer arctalanságával és agressziójával szembe lehet menni. De magunkkal, állítom, szembe lehetne, nehogy annak a Németh Lászlónak a helyzetében […]

Körhinta – ezzel jutott el hozzánk, Erdélybe a híre – legalábbis számomra. Egy fiatal, hétköznapi természetes bájjal átitatott, kedves, törékeny lány, annyi bájjal, annyi magától értetődő kedvességgel, hogy szinte érdektelennek is tűnt – mégis: ellenállhatatlan jókedvű, derűs lénye jelenléte a filmvásznon olyan erővel ütött át, hogy nem lehetett nem törődni vele. Törőcsik Marival, a törékeny […]

Amikor a teszt – így mondják – kihozta, hogy ő is az, mobilján fölhívta a feleségét, csak annyit mondott, hogy ha valami lesz, az érettségire kapott öltönyben temessék el. Érettségizett pedig pontosan harmincnyolc évvel azelőtt, ezek szerint ha úgy lesz, mint első rossz pillanatában gondolta, akkor élt ötvenhat évet.

Megyek az utcán, ebben a drága tavaszi napsütésben, amely feloldja a tegnapi borús nap minden gondját-baját, ebben az aranyló zuhatagban, amely bizakodással tölt el a világ sorsát illetően, s amelyben váratlanul – és szokatlanul – önmagomról is egész jó véleményem kezd lenni,

Még reggel jött a hír, hogy közeli ismerősünk, egy matektanár meghalt. Sok éve, hogy több vidám történet keringett róla s dolgairól a városban, valahogy úgy, hogy amikor halálhírét mondták, először nem is hittük el. Hogyhogy, már ő is?

A dolgokat jó végiggondolni; az ember a legtöbbször elérkezik valahová, ha nem is egészen oda, ahová kívánt. Hamvas Béla Engem szívesen el-eljegyeznek H.-val, érdemtelenül, csak azért, mert egy, bocsánat, korábbi műűűvészi korszakomban örömmel és nyakra-főre és főleg összefüggéseiből kiragadva citáltam a mondatait. Hogy mit jelent nekem H., azt most nehezen tudnám megmondani, túl gyors válaszra […]

Esterházy Péter születésnapjára „Úristen, milyen szép a lába!”, sóhajtott egy hölgy Esterházy egyik focis képét látván, melyen nagy írónk hátulról lőn lefényképezve, és ami több, rövidnadrágban. Szép volt az egész ember, elölről, hátulról, rövidnadrágban és hosszúban, focikor és felolvasásban, sőt, pacalleves kanalazgatásakor, ami igazán kevesünknek sikerül.

Hiába erőlködik az ember, aki meg akarja őrizni a színházat az elmúlástól – írásban. Ha nem látta, aki olvassa, vajmi keveset jelenthet neki. Csak a darabot, ha ismeri, mást nem. Érdekes, mint kor, mint a múlt egy művészi szelete, de mese az egész – hiszi, ha akarja. Színházat játszani csak élőben érdemes. Látvány nélkül, már […]

az a nagy szerencsém, hogy mindenkinek írok mindenkire gondolok általában az emberre akik közt ott vagyok én is néha meg itt, tőlük nagyon is külön

Vannak szép prózai mondatok is, amelyek beúsznak homlokteredbe a mélyből, ágyat vetnek aznapodnak. „Beszélj, mint az eső, hadd hallgassalak” – írta, álmodta, papírra vetette T.W. ha jól emlékszem*, s te ráfekszel hullámaira. Jó úszni benne. A szavak körbe ölelnek, ejtőzöl bennük, köztük. Fürdetnek. Mosakodsz vallomás-hullámaiban. Ha az eső beszélni tudna…

200 éve (1821. ápr. 9.) született az a költő, akinek egyetlen verskötete: Les Fleurs du Mal (A romlás virágai) – 1857 – világirodalmi viszonylatban is a modern líra létrejöttének mérföldkövét jelenti. A nagyvárosi tematika, életérzés, miliő és ihlet, a bohém, „dandy” életvitel és a szellemi munka ethoszának egyeztetésére való állandó törekvés, a „paradis artificiel” (a […]

hát eljött ennek is az ideje lehull szemedről a hályog nem magyarázkodsz se prózában se versben mi írva volt már a láthatáron

Egy színész megbolondult; teljesen megbolondult ez a színész – újságolja ismerősöm –, rohan az utcán, és motyog magában, sós perecet kér a trafikban, és újságra ragasztja fel a bélyeget, s a villanyt, a villanyt lakásán egész éjjel égeti, pedig a darab bemutatója, melyben főszerepet játszik, egy hét múlva lesz csupán, bolond ez a színész, úgy […]

Húsvét táján ajándékba kaptam egy könyvet, amelyet a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete adott ki az újvidéki Léphaft Pál valamivel több mint félszáz karikatúrájával és ami még kiválóbb ötlet: a szervezet felkérésére, határokon innen és túl, ugyanennyi magyar újságíró írt egy-egy szöveget a karikatúrák mellé. Ezekhez ugyanis önmagukban nem társultak szavak – csak gondolatok. A szavak […]

Isten betölti kívánságát annak, aki ezt kéri tőle. Nem pont úgy, ahogy elképzelte, de betölti. Pályaválasztásom idején azon vitáztunk – a színház vagy az irodalom értékesebb. Már akkor az irodalmat tartottam előbbre valónak. Fel se fogtam, milyen fontos dolgot állapítottam meg életemre nézve.

Emlékszel? Micsoda napok voltak! Megfeszültek az izmaid, még álmodban is gyúrtad a korláton a gyakorlatokat. Forogtál a rúdon. Örömöt jelentett minden mozgás. Az fájt csak, a helyben állás. Minden porcikád lázban égett! Hajolni, ugrani, szaltót, cigánykereket vetni, flikflakot, ahogy tanították. S Bindea Anica tapsolt hozzá.

Ideges levél egy nyüslető ifjúhoz Minden birodalom hatalomra épül. Nincs jó birodalom, nincs rossz birodalom. Csak birodalom van. Ahol a hatalom, ott a birodalom. A hatalomnak nincs minősége, csak ereje van. A birodalom arca a hatalom arca. Minden hatalomnak ugyanaz az arca.

Karácsony János festette ezt a képet, bizonyára Gyergyóban valahol, én ezeket a színeket ott láttam, amint fölértem a Bucsin-tetőre, s tovább, mondhatni mindenfelé az itteni hegyek oldalában. Szerettem itt járni sárguló, pirosló őszi napokon, levélhulláskor, napfényben és zivatarok idején, szerettem erre járni télen is, a zúzmarás, havas fenyők közt kanyargó úton, de ősszel különös volt […]