Az életben egyetlen dolog biztos: a halál. Az állítólag Germanus Gyula orientalista felesége, G. Hajnóczy Rózsa nevéhez fűződő mondásban megfogalmazott tény egy általánosabb igazságból következik, abból, hogy az életben az egyetlen bizonyosság a folyamatos változás. Ez a szakadatlan transzformáció részleteiben és azok bekövetkeztének mikor-ját tekintve megjósolhatatlan, s ezáltal kontrollálhatatlan, ami a bizonytalanságot teszi az élet […]

Vasárnap, ortodox húsvétkor gondoltam először arra, mi lenne, ha többé nem találkozhatnék a családommal, barátaimmal. Remélem, túlélik a történelmi megpróbáltatásokat. Albert Camus Pestis című regénye pontosan leírja a járvány kérlelhetetlenségét, és hogy lelkileg tulajdonképpen lehetetlen felkészülni a fokozatosságra, a remények, tervek lassú szertefoszlására. „A remény hal meg utoljára” – tulajdonképpen a legpesszimistább mondások egyike ez.

Macsili eltűnése – Hogy hívnak? – kérdi a rendőr. – Vastretin, Janine. – Hogy írják? – Nem t’ok írni. – Apádat hogy hívják? – Az apám a Nono.

Megtanultam a pénzcsinálást. És noha milliárdos tételekben gondolkodom – ha lúd, legyen kövér –, mégsem fogok lebukni, mint annak idején Bodor Péter, aki állítólag házának küszöbe alá rejtette el a pénzcsináló gép pedálját. Nem is ő, hanem a látogatói voltak a hamisítók, mégis őt verték kurtavasra.

A 101 éve született GÁBOR MIKLÓS emlékére 1962 körül Bukarestben vendégszerepelt a Madách Színház és pár kolozsvári művész, közöttük édesanyám is leutazhatott. Akkor Gábor Miklós, a „magyar Hamlet” A medikus címszerepét játszotta, remekül. Egy másik előadás szünetében ott állt egyedül egy sarokban és cigarettázott. Egyikük sem merte megkörnyékezni.

A repülő gyermek Cigányországban a csoda a földön hever, csak le kell hajolni érte. Minden gyógyulás visszatérés a halál torkából, sőt néha a túlvilágról. Egyik nyáron egy lánytáborban lelkészkedtem, amikor telefonhívás érkezett Verdunből: „Mamuko meghalt!” Faképnél hagytam a nyájamat és Verdunbe siettem, mert a gyászoló családnak bizonyára nagy szüksége van a szolgálataimra: le kell csendesíteni […]

Cigánylány nagy fekete szemekkel A cigány nő nagylelkű életadó. Az elfásult világban sem habozik gyermekeket szülni, mintha korunk változásai nem érintenék. Sajnos nem hiszem, hogy a cigány világ teljesen megmenekülhetne a pesszimizmus és a modernizmus fertőzésétől. Ma úgy tűnik, mintha földrészünk kórjától védve élne egy szigeten. Dehát léteznek-e még egyáltalán ilyen szigetek? Régóta tudjuk, hogy […]

Nem tudom, a bukaresti magyar adás hallgatói közül hányan ismerik a „paştele cailor” román kifejezést, de akik hosszabb vagy rövidebb ideig román környezetben éltek, minden bizonnyal többször is találkoztak vele.

Ham csorele* A szegénység volt az, ami vonzott és mélyen megérintett ebben a sokszínű világban. Sok cigány nem fogadja el, hogy szegénynek tartsák. Ennek igazolására elég meghallgatni reakciójukat, ha egy újság vagy folyóirat képeket közöl rongyos nomádokról.

Mennyire igaz, hogy az embert a te róla alkotott véleményed ruházza fel mások előtt! Kevés az, aki a világ vélekedése ellenére mer önmaga lenni – amit valahonnan megtudott magáról. Ilyenek, akik mindig meghökkentik a világot.

Kucs mulé* A halál sötét vidéke meredélyként tátong a cigányok útja mentén. Az ő életük törékenyebb, másokénál veszélyeztetettebb. Történelmük néha kegyetlen üldözések története. Még élnek Európában olyanok, akik bal karjukra tetoválva hordják a Z-t, a Zigeuner kezdőbetűjét és a tábori azonosítószámot; mások ezrével tűntek el, éhen haltak, elpusztultak betegségekben, felakasztották vagy gázkamrában megfojtották, majd elhamvasztottak […]

Járványügyben mintha szegényesebb lenne a mi irodalmunk, mint más népeké. Legalábbis Boccaccio, Camus és Márquez mellé most hirtelenjében nem tudok egy azonos nagyságrendű magyar szépprózai remeket odatenni. Pedig nagy halottaink is vannak, az 1831-es kolerajárványban elhunyt Kazinczy Ferenctől egészen az 1918-ban a spanyolnáthába belehalt Kaffka Margitig. De ők nyilván áldozatai voltak, nem krónikásai a járványnak, […]

A cigány nyelv, ahogyan beszélik Megtanultam cigányul. Mihelyt megérkeztem Cigányországba, lelkesen hozzáfogtam a tanuláshoz, felkutatva az összes, egymástól olyannyira eltérő nyelvjárást. Minden erőmmel azon voltam, hogy romaneszül beszéljek. „Jobban beszél, mint mi” – mondják néha a cigányok. Ez talán igaz abban az értelemben, hogy iskolai szigorúsággal fogtam a tanuláshoz; gyűjtögettem és kiválogattam a számomra gazdagabbnak, […]

Valamikor régen olvastam, hogy az egyik legszellemesebb könyvcímet egy, az egyháziaknak szánt, alapfokú számítógépkezelői ismereteket tartalmazó kiadvány viselte: A templom egere. Nem volt az olyan régen, csupán pár éve, de akkoriban hihetetlennek tűnt a hitélet és a számítógéphasználat összefüggése, csupán a plébániai adminisztráció, mint a nyilvántartások vezetése, a könyvelés terén, illetve a kapcsolattartás – levelezés, […]

Az idős kor fájdalmas velejárója, hogy az embernek néha fiatalabbaktól kell végső búcsút vennie – ami engem illet, egyre gyakrabban. A múlt heti után ma is egy ilyen szomorú kötelességnek teszek eleget. Magam szabta kötelességnek, hiszen nagyon kedves régi kollégáról van szó – és igen, a lapról, a megszűnte után is fogyatkozó A Hétről, amíg […]

Az egész még tavasszal kezdődött, amikor Czédulás ráérősebben kezdett járni, mert korábban úgy sietett, mint akinek ott a nyakán a tatár. Ezt a járást lenézően lődörgésnek mondta még néhány évvel ezelőtt, mostanra ő is lődörgő lett, hol a forgalmat bámulta, hol a kirakatokat hátratett kézzel. Hopp, most felnéz, és az első emeleti zárt erkélyen meglát […]

A nagy országút cigányai … Az első nomádok között ismertem meg a csurara romákat. Nevüket az előző nemzedékek által Romániában űzött ősi mesterségről, a kukoricaliszt-szita, a csur készítéséről és eladásáról kapták. Ezenkívül lókupecek is voltak, amikor megismertem őket, éppen zsákvásznat árultak, most szőnyegkereskedelemmel foglalkoznak. Sokat köszönhetek a Carlos, Karlovich, Demestre családnak.

Hadszínterek, ütközetek, ál-békék és valódi pusztítások, megcsonkított birodalmak és megtűrt hadiárvák övezik a háborús katasztrófa utóéletét. Utóéletét, mely valójában csupán átmenet egy másik háborúig, mely átjáró egy kelet-nyugati kapcsolatban, s utóbb egész mindmáig átjáró formál egy tél, egy harcmező, egy katasztrófa-turizmus és egy kollektív emlékezeti trauma évszázados ideje felé. Naplók és elemzések, emlékezet és manipulációk, […]

Maszkteszt és újrafertőződés A zavar bősége Iszonyatos a háttérzaj. Van valami kísérteties abban, hogy ez a vírus, mondhatni a replikációra képes anyag legelemibb részecskéje, hogyan kelti információegységek, bitek milliárd milliárd milliárdjait, mintha versengenének, melyikből van több (persze mérhetetlen mindkettő). Próbálunk lépést tartani a tudnivalókkal, a tanácsokkal, az eseményekkel – és tulajdonképpen rég el vagyunk bennük […]

A mások által megrajzolt cigánykép A könyvtáram roskadásig tele van cigányokról írt könyvekkel. Nincs bátorságom mindent elolvasni, ami csak megjelenik. Ezzel kellene töltenem minden időmet. A komoly ciganológia nem nyom sokat a latban az olyan fércmunkákkal szemben, melyek ezt nem becsülik.

A napokban Hargita Megye Tanácsa Itthon vagyunk címmel fotó- és novellapályázatot hirdetett meg. A címe akár az is lehetett volna, hogy Otthon vagyunk, hiszen április 15-ig olyan novellákat, személyes élettörténeteket, fotókat, fotóalbumokat várnak, amelyek a koronavírusos vészhelyzet mindennapjait örökítik meg.

Nomád tanuló …Nem én vagyok sem az első, sem az egyetlen, aki kipróbálta a nomád életet. Foucauld atya Kis Nővérei már hosszú évek óta éltek lakókocsis közösségben. Természetes volt, hogy egy lelkész is megkísérelje. Mások már jóval előbb és hosszabb ideig éltek így, mint én Azt határoztam el, közösen élek néhány társsal, akikkel, amennyire csak […]

Most, a járvány idején, kezedbe adok egy képzeletbeli kulcsot, amit senki sem fogott meg azelőtt: az erdőbe nyíló kaput nyitja. Nem kell szájmaszkot feltenned, mert emberrel, ki a kórt terjeszti, nem fogsz találkozni.

A kerítés hosszán ballagok, megkoppintom a középső deszkát, tudom, mi a válasz. Ezt körülbelül másfél éve játsszuk a kutyával: kopp, és aztán még egyszer, mire ugatni kezd. De nem a kerítés meg a kutya a fontos. Mikor láttam ezt a várost, ami akkor még csupa olyan házból állt, mint ez itt, a küszöbről egy termetes […]

Szabótannásan Most már megyek. De már jövök. Az éjszakán még átlövök. A szépfalú kórházszalonban önnönmagamba ütközök.