Előhívott beszélgetések (17): Sebő Ferenc
2014. február 27.
Tanúságtevő könyv bölcsőjénél A 2009-es Magyar Kultúra Napjai csíkszeredai rendezvényeire hivatalos meghívottként érkezett Sebő Ferenc együttesével, ám rendhagyó módon nem csupán teltházas lemezbemutatóra kerítettek sort (amelyen Lázár Ervin: Az erdei dalnokverseny c. művének feldolgozásából adtak elő), hanem ellátogattak a város legnagyobb középiskolájába a tanulókkal találkozni,
Előhívott beszélgetések (16): Albert Ildikó
2014. február 3.
A művész világmegváltó tette maga a mű lehet A Pallas-Akadémia Könyvkiadó 2006-os termésének egyik – mindenek előtt a szükségesség, az olvasói hasznosság szempontjából – kiemelkedő darabja Albert Ildikó Az önpusztító lélek c. kötete, amely sikerkönyv anélkül, hogy irodalom vagy egyáltalán könnyű olvasmány lenne.
Előhívott beszélgetések (15): dr. Márton László
2014. január 29.
Könyvbe illő malmok 2007 év nyarán Gyergyószentmiklóson tartotta éves konferenciáját a Magyar Molinológiai Társaság. Az esemény előtörténetében kulcsszerepet játszott egy 2003-ban megjelent technikatörténeti könyv (Vízimalmok, Pallas-Akadémia Könyvkiadó), szerzője dr. Márton László tribológus gépészmérnök. A kitűnő munka, mely gyorsan el is fogyott, Erdélyben tulajdonképpen az első és egyetlen átfogó malomtudományi összefoglaló, s az anyaországban sem jelent […]
Deák-Sárosi László: Elment egy vasszékely
2014. január 27.
Ozsvát Pál (1929-2013) Már egy hónapja, hogy hírt kaptam – akkor is utólag –, Ozsvát Pál temetéséről, de még nem tudtam igazán feldolgozni. A fotóművész, amatőr- és dokumentumfilmes, aki nekünk, villanyszerelést tanuló diákjainak „csak” Pali bácsi volt, olyan kitartó erőt sugárzott, mint aki mindig itt marad velünk.
Előhívott beszélgetések (14) – Koszta Gabriella
2014. január 8.
Nekem a fordítás is színjáték Koszta Gabriella nem érzi úgy, hogy pályát váltott Színésznőként indult az életnek, tele ambícióval, reménnyel. Nyugdíjazásáig szolgálta Tháliát, sok-sok szerepet eljátszott, majd utána újabb, elégtétellel járó alkotó tevékenységet keresett magának. És talált. Az iránt érdeklődtünk 2011-ben beszélgető partnerünknél, hogy milyen kulturális tapasztalattal lett gazdagabb a színház által és az mennyiben […]
TÍFUSZ (régebben) megkérdezte… Kinde Annamáriát (is)
2014. január 6.
Most, hogy Kinde Annamária itt hagyott bennünket, egyet tehetünk: emlékeit, szellemi lenyomatát igyekszünk feltérképezni, begyűjteni. Mindjárt visszaemlékeztünk arra a „régi szép” időszakra – az ezredforduló környékén lehetett -, amikor a Káfé főnixnek még transycan.net webcíme volt, a honlapot pedig Cáfé Stockholmnak hívták, Gergely Tamás felöltötte egy Tífusz nevezetű piszkálódó egyén szerepjátszó palástját és az alól […]
Előhívott beszélgetések (13) – Dávid Gyula
2013. december 28.
Nem számoltam a paszulyszemeket Dávid Gyula saját tapasztalata alapján úgy véli, a család a legnehezebb helyzetekben is megtartó erő A 2008-ban nyolcvanadik esztendejét töltött kolozsvári író és szerkesztő, aki 2007 végén tizenharmadikként kapta meg a Kriterion Koszorút, pályája kezdetén olyan események forgatagába került, melyek sikeres indulását tragikusan megakasztották: elítéltje lett az erdélyi 56-osok egyik perének. […]
Cserepek a magasban
2013. december 25.
Bogdán Józseffel Sinkovits Péter beszélget I. S. P.: Nap mint nap tapasztalom barátaimnál, hogy váltani, változni szeretnének, különösen az ötvenedik életéven túl. Ezt az igényt te is észrevetted? B. J.: Igen. A faluban, ahol élek, Torontáltordán, megfigyelhető ez a vágy az emberekben. Egyik napról a másikra váltanak azáltal, hogy megkapják a kettős állampolgárságot, s elmennek. […]
Előhívott beszélgetések (12) – Andrassew Iván
2013. december 20.
Belebeszélek a csőbe Andrassew Iván szerint jó lesz az új világ is Az alábbi interjú 2005 novemberében készült, az éppen hogy megindult Új Magyar Szó Hétvége melléklete számára. Megjelenéséig több módosítást szenvedett, de én most az eredeti, azt „ős” szöveget találtam meg s azt mentem át közel egy évtized után. Interjúalanyom most súlyos betegségével vívja […]
Előhívott beszélgetések (11) – Szávai Géza
2013. december 15.
Egy picinyke hely – és az emberek Szávai Géza szerint nem a multikulturalizmus ellen kell tiltakozni A Budapesten élő Szávai Géza írót, a PONT Kiadó igazgatóját szenvedélyesen foglalkoztatja a kultúrák egymásra hatása, békés egymás mellett élése. Olyannyira, hogy kiadója egész szellemiségének és gyakorlatának egyik jól meghatározott arcéle a multikulturalitás. A fogalmat, a szemléletet s mindenek […]
Aki kannaszám hörpölte a kávét
2013. december 14.
Beszélgetőtársam Honoré de Balzac – Bécs felé tartva csézádra felrakattad a d’ Etrangue-k címerét. – Dicsekedni akartam. Én tollal akartam befejezni azt, amit Napóleon kardjával elkezdett. Ő is császár lett. – Honnan a pénz iránti óhatatlan vágyad?
Előhívott beszélgetések (10) – Lendvay Éva
2013. december 13.
Vers és sors időívei Lendvay Éva bukaresti költő-műfordító úgy véli, a művészeti alkotás terén nem lehetséges a demokrácia Brassótól Kolozsváron át Iasi-ig oda-vissza irányban is ível költő, műfordító beszélgetőtársunk életútja és szakmai pályája, amelynek egyfajta szellemi középpontja és – bő hét éve – tere is Bukarest. Vincze Loránt interjúja a bukaresti rádió magyar adásának Életeink […]
Előhívott beszélgetések (9) – Szabó András
2013. december 12.
Egy „nagyhatalom” kritikai felépítése Szabó András muzeológus szerint városának különleges spirituális vonzereje lehet 2006-ban, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó 350. kiadványaként, kitűnő grafikai köntösben jelent meg Szabó András A bőfény forrása c. gazdagon illusztrált Nagy Imre-monográfiája. Közvetlenül a referencia értékű munka megjelenése előtt a szerző interjút adott mellékletünknek a könyv koncepciójáról, fontosságáról. Most [2012-ben], hogy újabb nagyszabású […]
Fél évszázad tollal, mikrofonnal
2013. december 6.
Születésnapi beszélgetés a 70 éves Nagy Miklós Kunddal Marosvásárhely egyik csendes negyedében, kövesdombi lakásán kerestem fel Nagy Miklós Kund művészeti írót, egykori rádiószerkesztőt, lapszerkesztőt, aki ezúttal nem kérdező riporterként, hanem készségesen válaszoló alanyként állt rendelkezésemre. December 6-án töltötte 70. életévét.
Előhívott beszélgetések (8) – Nagy Pál
2013. december 4.
Maradandó művek nyomában Nagy Pál irodalomtörténész útja egyenesen vezetett az irodalomhoz A Marosvásárhelyen élő és örökké aktív… irodalomkritikus és szerkesztő élete nagy ajándékának azt tartja, hogy személyesen is ismerhette a romániai magyar irodalom legjavát, kapcsolatot, barátságot ápolt az olyan „nagy öregekkel”, mint Kós Károly, Tamási Áron, Tabéry Géza, Tompa László, vagy kortársai közül Sütő Andrással, […]
Kerekes Tamás: Zsidó nem lehet törpe
2013. november 27.
Beszélgetőpartnerem Márai Sándor – Mi irányította a két világháború közti közgondolkodást? – Két izzó kérdés parázslott a magyar élet mélységeiben: a földkérdés, a nagybirtokrendszer reformja és a trianoni békeszerződés által az ezeréves Magyarország testéről leszakított területek és népesség sorsának kérdése. Minden, ami 1918 és 1938 közt Magyarországon történt, e két sorskérdés vonzásában vagy taszításában következett […]
Előhívott beszélgetések (7) – Daczó Katalin
2013. november 27.
Dokumentumok varázsa Daczó Katalin sose szenvedett hiányt témában, ötletekben, ámde… A Csíkszeredában élő dokumentumfilmes [újságíró] nevével az olvasó jó ideje rendszeresen találkozhat a Duna TV legtöbbször istentelenül kurtára vágott riportjai alatt, olykor azonban 15-30 perces dokumentumfilmek alkotójaként is. Daczó Katalint az idei [2007] Film.dok román-magyar dokumentumfilm-fesztiválra három versenyfilmjével is beválogatták, s a Ha eljő az […]
Előhívott beszélgetések (5) – Drótos László
2013. november 25.
„Felszabadított” szövegek őre Drótos Lászlót a számítógépek csábították a könyvtárba Aki valamit is konyít a digitalizált könyvekhez, az előbb-utóbb törvényszerűen találkozik Drótos László nevével, a legnagyobb magyar e-könyvgyűjtemény egyik megteremtőjével, aki kollégájával, Moldován Istvánnal együtt a szellemi termékek digitalizálásának emblematikus alakjai. Hogy valójában miben áll az e-könyvtárosok újszerű munkájának jelentősége, erről kérdeztük 2010-ben beszélgetőtársamat. (Cseke […]
Előhívott beszélgetések (4) – Hegedűs Imre János
2013. november 21.
Elek apó – ember vagy életmű? Hegedűs Imre János szerint a kisbaconi mester kiváló íróink egyike Benedek Elek születésének 150., halálának 80. évfordulója Erdély-szerte a megemlékezések egész sorát hívta életre 2009-ben. A roppant irodalmi-irodalomtörténeti hagyaték felbecsülésében cselekvő részt vállalt Hegedűs Imre János irodalomtörténész, aki szakmai munkásságának egyik súlypontjává éppen a kisbaconi mester sokoldalú életművét és […]
Előhívott beszélgetések (3) – Balla Zsófia
2013. november 19.
Verssé változhat-e a költő? Balla Zsófia az idő múlásával egyre inkább vonzódik a súlyosabb tartalmakhoz 2009. január 15-én a tizenévesen kötettel debütáló költőnő hatvanadik évét töltötte. Első kötetének Élet c. verse végén lírává oldódott megállapítás: “A dolgok hamar s gyakran történnek./Az ember már régen nincsen,/s a fogason még van kabát.” Ilyesféle megérzések mentén indult évfordulós […]
Előhívott beszélgetések (2) – dr. Kuna Tibor
2013. november 6.
Megszenvedett osztályharc Dr. Kuna Tibor fontosnak tart bármiféle emlékmentést 2008 júliusában az Új Magyar Szó Színkép mellékletében izgalmas emlékkönyvet ismertettünk dr. Nagy Lajos ny. orvos tollából, amelyben leírja egész pályafutását, különös tekintettel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen 1956-ban történtekre, illetve az azutáni tömeges bűnbakkeresésre, megtorlásokra. [2013-ban az intézetben végzett gyógyszerészek is kiadták hasonló jellegű […]
Előhívott beszélgetések (1) Bangha Imre
2013. november 3.
”Tudom, hol kell levenni a cipőt…” Bangha Imre indológus “varázsigéje” az alázat Az Új Magyar Szó Színkép melléklete számára 2005-2012 között több mint ötven interjút készítettem a jelenkori – kárpát-medencei – szellemi élet nagyjaival és napszámosaival. Sajnos, ezek az interjúk már csak a megszűnt papíralapú újság gyűjteményeiben vannak meg, illetve részben a számítógépemen. A tanulságos […]
Kozma Mária: Kisvilág hálójában élünk
2013. november 1.
Barabási Albert-László szerint úgy tűnik, ugyanaz a kéz tervezte valamennyi hálózatot 2008 nyarán bővített és átdolgozott kiadásban jelent meg magyarul Barabási Albert-László amerikai fizikus professzor világhíres tudományos sikerkönyve, a Behálózva. A hálózatok új tudománya. A csíki kötődésű, fiatal tudóst, aki az “erdélyi kiadást” tanárainak dedikálta, iskolavárosa, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala látta vendégül nagy szeretettel augusztus 8-án, […]
Kerekes Tamás: Agatha Christie, a méregkeverő
2013. október 3.
Avagy: a gyilkosság, mint a szépművészetek egyike – Az ember inkább egy paplakban Miss Marple-ként, kötögetve, breviáriumát lapozgatva képzel el, mintsem méregkeverőnőként. – Harminc éven át csak papíron tettem el áldozatokat méreg segítségével.
Kerekes Tamás: Beszélgetés Sztálinnal
2013. szeptember 30.
– Mondd, Koba, ez igaz? „Decemberben Charles De Gaulle Moszkvába látogatott, hogy aláírjon egy szövetségi és együttműködési szerződést. … A díszvacsora idejére megrekedtek a tárgyalások. Ugyanakkor ez nem akadályozta meg Sztálint, hogy De Gulle legnagyobb rémületére – lerészegedjen. …
Pusztai Péter rajza