„Századunk / a 20. századról van szó – szerk. megj./ első évtizedében a könyvolvasó közönség nemigen tudta eltartani íróit, ezért azok hírlapi munkára szorultak. A kényszerűségből a magyar újságírás visszahozhatatlan fénykora állt elő: egy korszak, melyben szinte mindennap és szinte minden újságban olyan nevek jelentek meg cikkek, karcolatok, tárcaremeklések alatt, mint Adyé, Kosztolányié, Móricz Zsigmondé, […]

„Bécsbe, Budapestre / csak a szívem vágyik, / az ottélést, lakást / nem bírná sokáig, / lélegezni – nagyot – / csak Kibéden lehet, / a cseperedő vágy / itt nagy útra kelhet; / testemnek e falu / megmarad alapnak, / hegyei nyergéből / felcsapok angyalnak.” (Dal Kibédről)

– elsősorban olyanokéi, akik csak tévében láttak székelyt – Minden székelyt Áronnak vagy Ábelnek hívnak. Minden székely Fidesz-szavazó, és Orbán Viktor a székelyek istene. Minden székely udvarán áll egy Wass Albert-szobor és egy Tamási-emlékmű. A székelyföldi tömbházlakásokban az ajtókat kicsi székelykapuk helyettesítik.

„Volt egy magyar író, aki nem akart belenyugodni a bibliai tájékoztatás rövidségébe, s a világ okulása végett olyan részletes leírást szerkesztett Noé bárkájának építéséről, hányódásáról és a benne levő emberek-állatok megmeneküléséről, mintha a vízözön eseményeinél szemtanúként – mint kiküldött tudósító és szemfüles riporter – maga is jelen lett volna” – hívta fel Molnár Jánosra a […]

Ács Gedeon – Részletek a Bostoni jegyzetek-ből A forradalmi és szabadságharcos múlttal rendelkező Ács Gedeon, aki követte Kossuthot és emigránstársait, de végül csak visszatért hazájába, tíz kötetes, monumentális kéziratos naplót hagyott az utókorra, amelyet – a témát feldolgozó Lukácsy Sándor szerint – „1856-tól 1863-ig vezetett, s amelynek nagy része máig kiadatlan. Persze, mint a legtöbb […]

1987-ben az RTV-Minerva kiadásában furcsa könyv jelent meg Lukácsy Sándor irodalomtörténész gondozásában: a Magyar Robinson és egyéb iurodalmi ritkaságok. A rendhagyó szöveggyűjtemény ama rádióműsor adásainak átírt szövegeit tartalmazza, melyeket 1984 június 2-a és 1985. március 30-a között, minden szombat este a Magyar Rádió harmadik műsora sugárzott, Lukácsy szerkesztésében. Az adás Rejtett kincsek volt, s a […]

(szeszélyes napló / 27) Ötven éve jelent meg, Arany János emlékére, az 1967-es Ifjúmunkásban, Fábián Sándor (akkor még fiatalnak számító) költő tollából: Síksági domb Kölesérparti szánkó-pályák voltak kisgyermek-korom dombjai, szerényke lejtők, melyeken öt-hat métert lehet lesiklani.

(szeszélyes napló / 26) Gyulai Pál, a híresen is rettegett kritikus a magánéletben még csak nem is hasonlított későbbi merev szobrára: Lukácsy Séándor irodalomtörténész írta róla, hogy „aki jobban ismeri életét, ifjúságában a kolozsvári főtéren asztal tetején ágálni látja őt…, ahová az apró termetű legénynek föl kellett pattannia, hogy a tömeg láthassa, miközben 1848 márciusának […]

(szeszélyes napló / 25) „Nem tudom, mikép válaszoljak leveledre, hogy válaszommal „meg légy elégedve.” Ugy látszik, nem találom többé el a hangot, melyen hozzád szólnom lehet. Komolyság, tréfa, gyermekesség egyaránt sért, ha tőlem ered. Ártatlan kötődésem előtted egy pedántnak kicsinykedése, a ki „helyesírási hibáidat nagylelkűen! javítgatja.” Értem, és fiíj. De én nem csak most lettem […]

(szeszélyes napló / 24) „Említem, hogy ünnep keddjét Pesten töltöttem. Ne gondold pedig, hogy valami új dologgal rukkoltam elé: pár csizmát s egy kabátot venni mentem, — mégse vettem a drágaság miatt, inkább járok mezítláb és foltosan, mint költőhöz illik… …Pestnek irodalmi világa nem sokat ér. Néhány szegény legény lézerig ott fel s alá, pénz, […]

(szeszélyes napló / 23) Nagyon szép biz az, a hogy Jókai tett veled, de velem is azonképen cselekedett. A DÉLIBÁB 17-ik száma elmarad; elmaradt hát elmaradt; de mégis írtam Jókainak felőle. Megjelen a 18, 19, 20, 21-ik szám, mikor megtudom, (korántsem ő tőle) hogy egy Petőfi és Kerényire vonatkozó költeményem miatt koboztatott el a lap. […]

(szeszélyes napló / 22) „F. Mali dicsekszik, hogy ive már megtelt; a mi itt kissé hallatlan. Én nem mondtam, hogy a magyar közönség „győzi”: de hogy itt némelyek jobban is győznék, az szent… Ne úgy mondd, hogy a magyar közönség nem győzi — nem győzi az a néhány száz ember, a ki néha könyvet is […]

Ó, SZENT KISEBBRENDŰSÉG! A lelkiismeretesség tragédiája játszódott le Kemecsén. Áldozata Szakács Lajos, akiről most, szomorú halálesete után, nyugodtan elmondhatjuk, hogy Európa leglelkiismeretesebb embere volt. Szakács Lajost pályaőrnek nevezte ki a vasút. Mikor a kinevezést megkapta, felakasztotta magát. Azért lett öngyilkos, mert félt, hogy nem lesz alkalmas új hivatásának betöltésére. „Nem akarom, hogy csalatkozzanak bennem” – […]

Hazudnak azok, akik éjjel-nappal siratják halottjukat. Miért is siratnák éjjel-nappal, hiszen nem szerették éjjel-nappal? Ismerték a veszekedések, a megunás és a szerelemtől független szórakozások perceit is. Persze attól, hogy immár megszűnt vele minden ellentét, hogy lemeztelenedett, a halott jelenlévőbb, mint az élő, Te azonban hűtlen vagy még halottaidhoz is.

…Nincs olyan ember, aki mindennek ellenáll. Nincs elszigetelt egyén. Nincs olyan ember, aki igazán elsáncolja magát mindentől. Naivabbak még a fűzfapoétáknál is azok, akik költészet ürügyén hetet-havat, szerelmet, holdvilágot, őszt, sóhajt, esti szellőt összehordanak. „Árnyék vagyok, mondja az árnyékod, megvetem a fényt.” Pedig belőle él.

…Pénzt mindig kínálnak, hiszen vesztegetők mindig vannak. Ha valamely ország polgárai öntudatos emberek, akkor az ilyen vesztegető csak mosolyt kelt. A kínált betegség nem kell senkinek. Ha viszont valamely ország polgárainak már gyenge a szívük, akkor a kínálkozó betegség behatol közéjük néhányuk útján, akik elsőként pusztulnak el benne.

(szeszélyes napló / 20.) A Hargita Népe sajátos módon köszöntötte április 7-i kulturális mellékletében a Magyar Költészet Napját: költő munkatársaitól Arany Jánoshoz kötődő verseket kért s közölt. Néhányat e naplóba is elhelyezett az Aranykor Egykori Lovagja. Bajna György: Ballada Utánad már mondom is, Csak szólj, ha szólani akarsz Jó szót e lányról, ki most megy […]

(szeszélyes napló /19) A Digitális Irodalmi Akadémia rovatot nyitott, fentihez hasonló címmel, amelyben az intézmény tagjainak Arany Jánossal kapcsolatos megnyilatkozásait gyűjtötte csokorba. A napló szerkesztője, az Aranykor Egykori Lovagja  most ebből válogatott.

Dobozi Eszter alább közölt versei közül az elsőhöz egy népszerű Szabó Lőrinc vers szolgáltat mottót, amelyet annyian idéznek! Az idézetben szereplő Dsuang Dszi neves taoista filozófus, akinek a gondolatmenetét felidéző Szabó-féle költemény tárgya vissza-visszatérő motívuma az irodalomnak, s merész „lepkeszárny-csapkodásával” sok olvasó szívét megérinti. Szabó Lőrinc Dsuang Dszi álma című versével tanítani akart, keleti bölcsességekhez […]

„A Király, aki egy darabig szorgalmasan írogatott a jegyzőkönyvébe, fölkiáltott: – Csönd! – Aztán olvasni kezdte a jegyzőkönyvéből: – Negyvenkettedik paragrafus. Mindenki, aki egy kilométernél hosszabb, köteles távozni a tárgyalóteremből. Valamennyien Alice-re pillantottak. – Én nem vagyok hosszabb egy kilométernél – mondta Alice.

…A múltat akarod kijavítani. Túlságosan későn találod ki a helyes elhatározást. Újra kezded azt a lépést, amelyik meg tudott volna menteni, de mivel elmúlt már az órája, erőidet rothasztó ábránddá lett. Igaz, egyik vezéred számításai alapján azt a tanácsot adta, hogy nyugat felé támadj. Erre te újra kitalálod a történelmet.

Nemrégen kötetnyi jó vers „ütötte a markomat” 1 kemény lejért, szokásos antikváriumomban, hová úgy fordulok be nap mint nap, mintha kurtakocsmába… Jevgenyij Jevtusenkot vásároltam meg, jóval áron alul, 1980-as Ballada a nekifutásról című kötetét (Európa), azt a sokáig visszhangos és mindenfelé divatos orosz költőt, aki a legfrissebb hírek szerint most az emberélet végének küszöbén vergődik, […]

A „Világegyetem” gyár monstruózus műalkotása a komoly tudományos kutató tragédiájáról a legnépszerűbb színészek közreműködésével. Minden idők legnagyobb műve, beleszámítva a történelemelőtti, esetleg történelemutáni időket is. Írta maga a nagy Neverheardhisname Boldizsár. Rendezte: Beinhardt Béla. Vászonra alkalmazta: Ceinhard Cecil. Fotografálta: Deinhardt Döme. Ellenőrizte: Feinhardt Ferenc. Lebélyegezte: Geinhardt Gerő. A bélyeget nyalta: Heinhardt Henrik. Dicsérte: Pásztőr Béla.

Lewis Carroll felülmúlhatatlan regényének utolsó fejezete, kedves áthallásokkal országaink jelenlegi igazságszolgáltatására, alkotmányjogi helyzetére, erkölcseire, az emberi jogok és a nem kevésbé emberi törvények tiszteletére, a korrupcióellenes harcra, jól teljesítésére satöbbi. Lewis Carroll: Alice tanúvallomása – Jelen! – kiáltott Alice. De izgalmában elfelejtette, hogy az utóbbi percekben mekkorára nőtt, és amint sietve fölugrott, a szoknyája szegélye […]

Nem tudom, a mai ember hogy van vele, de dédapáink-nagyapáink korában még nagyon kedvelhették az ún. tósztokat ( a huszadik század elején még úgy nevezték: toaszt); mindenkinek kellemes érzést okoztak: annak, akinek mondták, de annak is, akik poharukat tiszteletteljesen odakoccintották az ünnepeltéhez vagy csak egyszerűen a magasba emelték.