Édesanyám nyolcvankét éves, így hát természetesen nem vették előre. Hívogattam a platformot, mulți înainte, mondta mindenki, de hol Mócson, hol Bánffyhunyadon volt hely, nekem pedig nincs kocsim. Most viszont, hogy a járvány liberalizálódott, végre lett számára hely, várólistára tették, és múlt szerdán levél érkezett, miszerint hétfőn várják.

Mondtam a testvéremnek, Károlynak, hogy van nekem egy megfontolandó javaslatom az ő életviteléről, mert a mostani nem jó. Azt ajánlottam, költözzön ki a főváros közepéből, menjen ki valahová, egy közeli faluba, ahol jó a levegő és állatok is vannak. Erre azt válaszolta, neki így jó, majd megkeresik őt az állatok, legyen elég nekem a magam […]

Egy hideg, havas, december végi napon a Belvárosban sétált. Örömmel konstatálta, hogy már nincs McDonald’s a Városháza oldalán. „Na végre, hogy… soha nem is kellett volna ide költöztetni. Csakhogy eltűnt a francba! Nem tudta megállni, hogy örömének ne adjon hangot, és ezt meg is tette az első adandó alkalommal, amikor a Városházával szemközti újságosnál vett […]

Néhány nappal ezelőtt Ágoston Hugó körlevelet küldött, melyben az firtatta, mit gondolunk a Capitolium megtámadásáról. Erre írtam válaszként az alábbiakat.

Itt jelent meg 2013-ban ez a versem: Vonat Egy képzelt vasúti állomáson Úgy vagyok, mint kifürkészett gondolat, mit valaki kitakart.

Dienes Andor fotográfus köztiszteletben álló erdélyi családban született 1913-ban. Édesanyja tragédiája (kútba vetette magát) miatt 12 éves korában Budapestre költöztek, ahol kezdetben kifutófiúként, majd egy selyemüzletben dolgozott.

Maszk és trikolór. Ez a két illusztrációs kellék szerepelt a leggyakrabban azokon a fényképeken, amelyekkel az erdélyi magyar sajtó, mind nyomtatott, mind digitális változatában a polgármesteri beiktatásokról szóló tudósításait illusztrálta, egyben jelezve azt is, hogy a kisebb és nagyobb városokban, községekben megkezdődött a közigazgatás új időszaka.

A múlt század ötvenes éveinek rádiókészülékeit manapság már csak múzeumokban, esetleg lelkes gyűjtőknél látni. No meg egy-két rádióstúdióban, ahol immár a számítógépek előtt üldögélő, digitálisan vágó, vagy a hangkeverők gombjait nyomogató szerkesztők az előcsarnokban rájuk pillanthatnak, hogy milyen is volt egykoron a szakmának az a végeredménye, amelynek segítségével a hallgatók az olyannyira várt hangokhoz és […]

Kedves hallgatóim, nem is olyan régen jegyzetelő munkatársa voltam ennek a rovatnak a román közszolgálati rádióban. Alkalmi visszatértem oka szerencsére nem az, hogy megint végleg el kell búcsúzni valamelyik kollégától, baráttól, hanem egy – véleményem szerint – országos jelentőségű esemény: ötven évvel ezelőtt jelent meg Bukarestben A Hét című közéleti-kulturális lap első száma.

Ha azt állítjuk, hogy a hajdani köményleves a szegény ember étke volt, akkor az ordaleves talán a földönfutóké. Mert nem kellett bele egyéb, mint víz, orda és só. Csomborgattam is a szájam eleget, mikor nagyanyám elém tette a mosogatólé-kinézetű löttyöt, sehogy sem akaródzott belemeríteni a kanalat. Hogy meg ne sértsem főztjét, váltig hajtogattam: most éppen […]

Örömmel látjuk az összefogás jeleit most – a járvány idején -, amikor igazán nagy szükség van rá. És nem véletlen, hogy éppen a művészeti intézetek szorgalmazzák az együttműködést. Jó hír érkezett például Aradról, ahol a román társulat, a Ion Slavici Klasszikus Színház román nyelvű ősbemutatót tartott egy kortárs magyar darab, a Csoportterápia számára. A darab […]

Múlt vasárnap este, a romániai helyhatósági választások hivatalos befejezése után, leültem a tévé és a számítógép elé, nyomogattam a gombokat, hogy minél többet tudjak meg főként a marosvásárhelyi eredményekről, de országos becslésekben, értékelésekben ez csupán egyetlen adatot jelentett a sok közül. Azután eszembe jutott, hogy van nekünk Erdélyi Magyar Televíziónk, hadd keresgéljek annak a háza […]

Évszámot nem tudok mondani, fogalmazzak inkább online folyóiratban: a Káfé indulása után kerültem kapcsolatba Tamással, amikor az egyszemélyes online lapból irodalmi folyóirattá váltunk. Érdekes sztorikat írt, s küldött, valós vagy csak kitalált történeteket egy kisvárosi múltból, ellenőrizni nem tudtam, nem is akartam. Tersánszkyra emlékeztetett a humora, világlátása, az, amiből aztán biztatásomra a Pingpongregény született, s […]

Egy volt romániai miniszter, olykor pedig parlamenti képviselő, 156 oldalas könyvet írt arról, miket tett azért, hogy miniszter vagy képviselő legyen szép hazánkban. Az úr nevét nem árulom el – nem kívánom népszerűsíteni őt. Miként azok nevét sem mondom meg, akikről a könyvében ír – államfőről, miniszterelnökről vagy a NATO-ban vezető tisztséget betöltő román politikusról, […]

Úgy 15 éve történt, álltam az ablaknál, ahogy szoktam (ha olyan vonaton utazom), és néztem az indulás előtti perceket. Jött egy munkás, komótosan, úgy nyugdíj előtt álló tipikus melós ember, az élettől megnyúlt, búskomor arccal, a szokásos monoton mozdulattal ütögetve szúrópróbaként néhány kereket. Aztán az egyiknél megállt, újra ütött és újra… majd integetni kezdett és […]

Naplót olvasni a tiltott élvezetek közé tartozik. Mert egy napló rendszerint bizalmas, személyhez szóló lejegyzéseket tartalmaz. S azokba beletekinteni, bizalmasan belebúvárkodni nem mindennapi lehetőség. Miről is szólnak e lejegyzések? Mindenek előtt az életről. A mindennapokról. A lejegyző belső világáról. Gondolatairól. Szándékairól. Nem egyszer a hallgatásáról. Bánatáról, szkepticizmusáról.

Itt aztán lesz média háttér, lesz amiből válogatni – gondoltam magamban, amikor úgy döntöttem, hogy szerda este megnézem a Sepsi – Steaua Románia Kupa foci döntőt, hiszen több hazai tévé sportcsatorna mellett a Hargita megyei napilapok is külön hírben hozták le, hogy a székely csapat eddigi teljesítményére, a döntőbe való jutására tekintettel még a magyar […]

Tavaszi hangulat Most mondja épp egy városi barátom nagy szenvedéllyel: nézd, micsoda ereje van a tavasznak; itt ez a macskaköves út, naponta százával járnak rajta az emberek, de azért kinő a fű a kövek között. Hát nem csodálatos? Mondom, az bizony, csodálatos, és közben arra gondolok, milyen jó lenne ilyenkor szétnézni ott is, ahol az […]

„A közönség éppen úgy része a fesztiválnak, mint a muzsikusok”. Ezt a mondatot szó szerint lejegyeztem azon a nem online, hanem valós térben megtartott sajtótájékoztatón, amelyet néhány nappal ezelőtt a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezett Csíkszeredában, a Mikó-vár udvarán, pontosabban annak szabadtéri színpadán, az újságírók számára egymástól két méter távolságra állítva fel az összecsukható székeket. […]

Babák Akinek…alkalma van meglátogatni a csíkszeredai múzeumot, mondhatom, szerencsés ember. Olyan kiállítást tekinthet meg ugyanis, mely Hargita megye valamennyi községében jelenleg még látható népviseletét mutatja be. A kiállított modelleket egyszerűen „babáknak” nevezik a múzeum emberei, valószínűleg azért, mert méretük kicsiny, nem haladja meg a fél métert.

Horoggyár Azt mondják, a jó horgásznak sokat keli gyalogolnia a patakok, folyók partján, hogy ne térjen haza üres tarisznyával. Azt mondom, egy kezdő horgásznak még többel kell gyalogolnia, kérdezősködnie a patakok, folyók partján, míg olyan horgászra talál, aki töprengés nélkül meg tudja mutatni neki, hogyan kötik a Blood-csomót, a Turle-csomót, a Clinchet, vagy akinek egyáltalán […]

A fénykép Több mint tíz évvel ezelőtt riportot írtam egy mezőpaniti hős anyáról, aki tíz gyermeket nevelt föl egészségben Az anya akkor ezeket mondta: — Nem sok az a tíz gyermek, a két kezemen meg tudom őket számlálni, mégpedig születésük sorrendjében, úgymint: József, Emma, Benedek, Dániel, Pál. Ilona. János, Gyula, Anna, Irén. Ennyi az egész. […]

Az érettségit követő nyáron hármasban jártunk a strandra. Bandi, Pötty és én. Amikor nem egymást dobáltuk a medencébe, akkor a vasrúdból és betonkorongokból kialakított súlyzó mellett ücsörögtünk. Testvérek között fél mázsát nyomott. Egy kigyúrt testépítő megpróbálta felemelni, de csak térdig sikerült. A társának még addig sem. A társaságukban levő lányok kuncogtak. Bandi röhögött.

Vasárnap kétszer is eszeveszetten berregni kezdett a telefonom: a Ro-Alert rendszer értesített vicces, ékezet nélküli románsággal, hogy Csobotfalván – azaz a város másik végén – betévedt egy medve a lakott területre. Nemsokára ugyanaz a berregés azt adta tudtul, hogy ezúttal egy bocsos anyamedve tette tiszteletét ugyanazon a városrészen.

Nyugodt havazások Mert vannak havazások, amelyek láttán ideges az ember. Hogyisne lenne ideges, ha látja: amire a hó hull, annak födél alatt a helye. Nem részletezem tovább a nyugtalan havazások okát, jobban szeretem a nyugodt, szép csöndes havazásokat. Sőt még a hófúvásos teleket is szeretem, ha látom, rákészültünk, előre bebiztosítottuk magunkat a hitvány, szeles idők […]