Párizsi mindennapok

„Párizs minden évszakban, sőt napszakban szép”- emlékezik rá Irwin Shaw. Nyár van vagy ősz, tél vagy tavasz, és süt a nap, és esik a hó, hó borítja a szobrokat és jégtáblákat úsztat a Szajna, és valamennyi fa virágba borult, strandolók ugranak fejest a part menti fauszodák tisztított vizébe, és kora délelőtt van és késő este, és a Köztársaság elnöke bált ad, és kivonult a mellvértes, lófarkas sisakú Köztársasági Gárda, és észak-afrikaiak tüntetnek önkormányzatukért a place de la République-n és a rendőrök fényes acélsisakja csupa horpadás.”

Nagy mise van a Saint Sulpice-ben, és színészt temetnek a központi temetőben. Hosszú sorok kígyóznak az American Express postaablakai előtt. Az ifjú hadnagyok és önkéntesek regimentje Indokinába megy. Az Invalidusok terén búcsú van. Nagy forgalmat bonyolít le a céllövölde, nem kisebbet a frenológus, aki mellette ütötte fel sátrát. A rue de Paix-n parfümöt árulnak, a borkereskedőket aggasztja az idei burgundi, a Les Halles-ban ezernyi nagy kosárral rakják ki a böjtfüvet. Autóbuszok hozzák be az Orly repülőtérről a Grave de Invalides-ra a new york-i, dél-afrikai, varsói, német utasokat. A délnek tartó vonatokon egész kocsikat töltenek meg a franciaországi tengerpartra utazók kerékpárjai. Augusztus van, a boltok fele bezárt, a vasredőnyöket leeresztették, és február van, és karosszékkel várják a hordárok a Gare de l’Est-en a törött lábbal megtérő síelőket.

A városháza mellett kanárit és más énekes madarakat árulnak, a rue Réamur-on újságokat raknak ki, s a főcímekből kiderül, hogy a Köztársaság elnökét aggasztja a vaj ára, s hogy a francia labdarúgást megint katasztrófa érte Colombes-ban, és hogy egy fiatal nő meg az algériai szeretője befalazott a pincébe egy öregasszonyt. A hentesek orgonát raknak a kirakatokba, az ócskapiacon mindenki szavatolja, hogy áruja legalább száz éves.

A boulevard Garibaldi felüljárója alatt kintorna szól, az amerikai nagykövetség mellett kecskefogaton furikáznak a gyerekek. Egy nyugdíjas öngyilkos lett, mert félt attól, hogy az infláció megfosztja a dohánytól. A malomiparosok szolidaritási vacsorát rendeznek peches kollégái, a molnárok javára, akiket azzal vádoltak meg, hogy egy egész várost őrjítettek meg anyarozzsal fertőzött liszttel.

Vasárnap van. A Bois-ban párok heverésznek, a vincennes-i állatkertben oroszlán ordít a vizesárok túlpartján bámészkodó tömegre. Július tizennegyedike révén ünnepel a város, koszorúkat helyeznek el a holtak emlékére, és a Bastille emlékére, és a boldogtalan Foullon emlékére, akinek a fejét 1789-ben karóra tűzve vitték végig a rue Saint Martinen, szájába füvet dugtak, mivel azt mondta volt Párizs népéről, hogy: Eh Bien – ha nincs kenyere a csőcseléknek, zabáljon szénát.

Mára már megszűntek a Closerie des Lilas kávéház híres keddi összejövetelei. Jean Moréas halott, monokliját, huszár-bajszát, homlokára hullott hajtincseit, no de még stancáit is rég eltemették a szimbolizmus és újklasszicizmus sírkertjébe, és Paul Fort, a Montparnasse Kolumbusz Kristófja, a hajdani költőfejedelem 1960-ban halt meg, de ma már műemlék.

Paul Fort a francia költők királyává lett. Verlaine-t kivéve, a Leconte de Lisle utáni költői királyok mind olyan emberek (Mallarmé, Dierx, P. Fort), kiket a külföld nemigen ismer.

Ezt így szokták mondani és így írták a magyar lapok is, igazuk is volt, csakhogy hozzá kell tenni: Franciaországban is ismeretlenek.

És ez természetes. A költők fejedelmét az a szellemi elit választja, melynek tagjai vagy a szimbolista generációhoz tartoznak, vagy annak hatása alatt állanak. Ennek az iskolának a művészete pedig antidemokratikus, elzárkózó, finom árnyalatok, ritka szenzációk művészete. Rostand Aiglonja, Ohnet lírái eleven életre tudnak ríkatni vagy lelkesítni minden szakácsnét, Rostand-t és Ohnet-t falják a külföldön. A nagyszabású művészet és a demokrácia V. Hugo után eltávolodott egymástól s ki tudja mikor fognak találkozni? Bár a jó jelek nem hiányoznak.

A Ballades Françaises szerzője a szimbolista generációban is a legelvonultabbak közé tartozott: Sois ta chose, laisse penser tes sens, apprends-toi de toi-meme.

E tanítás minden betűje végtelenül jellemző nemcsak Fortra, hanem az egész szimbolizmusra. Laisse penser tes sens. Valóban a szimbolizmus természeti költészete nem más, mint a szenzációknak (mint psych. terminus!) a zenei kifejezése. A romantikus költészetben ideákkal és érzésekkel beszéltek az érzékekhez, a szimbolizmus az érzékek költészete s ezért van mélyebb egyesülésben a természettel:

Toute la nature est au seuil de mon coeur. La terre et le soleil ont la meme cadence rythmée a l’unisson des battements de ma vie! Elle s’ajoute a moi comme une récompense, Quand je laisse mes sens errer de l’astre aux fleurs. La terre et le soleil en moi sont en cadence, Et toute la nature est entrée dans mon coeur.

P. Fort költészete egy sokéletű művész érzékeiben megélt világ költészete. A formát is ő alkotta magának. Ez a forma se nem vers, se nem próza. Ritmikusan folyó szavak, melyek híven követik a lelki állapotot, minden szabálykötöttség nélkül s ebbe a csendes muzsikába ritkán csilingel bele két egymáshoz hajló szó ríme.

Előzmények: Idegen a síromban 1; Idegen a síromban 2; Idegen a síromban 3.; Idegen a síromban 4;Idegen a síromban 5; Idegen a síromban 6; Idegen a síromban 7.; Idegen a síromban 8.; Idegen a síromban 9.; Idegen a síromban 10., Idegen a síromban 11; Idegen a síromban 12., Idegen a síromban 13., Idegen a síromban 14., Idegen a síromban 15., Idegen a síromban 16.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ