Retro-vita: A szótár teli van mindenfélével…

Miként a jó zsibvásár, olyan a nyelv is: minden ki van terítve a gyékényekre, sőt, még azon felül is van, s ha az ember úgy járna el, miként József Attila tette Párizsban (bár lehet, csak legenda az egész…), hogy a gyorsan megszerezhető, alapos francia tudás reményében nekiállt bevágni a magyar-francia (vagy francia-magyar?) nagyszótárt, de csak valamelyik elöl álló betűig jutott (azóta tudjuk: végleg feladta…), akkor soha az életben nem volna akkora szókincse, akár egy szótáré, és csak bizonyos kifejezések jutnának eszébe. Nyelvünket úgy sajátíthatjuk el igazán, ha halljuk, olvassuk, ízleljük annak szövevényes tenyészetét, érezzük a szavak primér jelentését és szimbolikáját.

Nincsenek csúf, szép vagy közömbös szavak. Van stílus, ami nem a nyelvet, hanem az embert jellemzi. Aki állandó hányás- vagy párzásközelben van, az természetes, hogy e fogalmi körben nemcsak járatos lesz, hanem – ha alkotásra adja a fejét – megpróbálja körülményeit esztétikai rangra emelni. Egy jó író tollán bármely szavunk felragyoghat, egy rosszén meg elsilányulhat. Nem (például) a lószar tehát a problémám, vagy a lelkes anyázás stb. unos-untalan gyakorlása egy írásműben, hanem a szerző mórickai képzettársítása: ha mindenről ugyanaz jut az eszébe…

Cseke Gábor
költő, író, publicista

Korábbiak:

Retro-vita: Mikor és miért (ne)?

Retro-vita: Rendhagyó „Nyelv és élet”

Retro-vita: A dolgok néven nevezéséről

Retro-vita: Az irodalom nem mindig a szépről szól

Retro-vita: Irodalom és szabadság

Retro-vita: Egy konkrétum

Retro-vita: Jó, rossz stb.

Retro-vita: Az igazi obszcenitás a véres erőszak

Retro-vita: Szabadszájúság vagy finomkodás?

2010. szeptember 6.