Retro-vita: Elaléló lila ló

A Bukaresti Magyar Közlöny – egyik – szerkesztési elve (egy nagy természetfilozófus után, szabadon): semmi sem idegen tőle, ami emberi. Tekintve, hogy a „lófaszozás” igencsak emberi (sőt, egyre „emberibb” lesz), természetszerűen annyit bír meg belőle, amennyi éppen indokolt. Másik szerkesztési elvünk ugyanis éppen az indokolatlan szavak, kifejezések, gondolatok mellőzése. A Bukaresti Magyar Közlöny tehát nem a „csúnya szavak”, hanem a fölösleges szavak, az üresjáratok ellen (is) küzd. Így akár a „rózsa”, a tündér vagy a „szivárvány” szavaktól, vagy teszem azt az „elaléló lila ló” kifejezéstől is idegenkedik, (bár ez utóbbi „nyelvi leleményemre” senki sem mondhatná, hogy nem hangzik gyönyörűségesen), ha arra nincs szükség a szövegben, ha azt a helyzet, az írásbeli szituáció nem kívánja meg. Ugyanígy a „paripafütyi” szót sem használnánk a Közlönyben, ha mondjuk éppen egy bérkocsis beszédstílusát próbálnánk érzékeltetni.

Bukaresti, tehát szórványmagyar olvasóhoz szólva a lapnak föltétlenül ügyelnie kell a a tiszta, szép, helyes, árnyalt és pontos nyelvhasználatra is, a Bukaresti Magyar Közlöny ilyen szempontból afféle (nyelvi) végvárnak is tekinthető.

Tudom, sokan nevezik ez szélmalomharcnak, lemondó kézlegyintéssel intézve el a bukaresti magyarságot.
Lófasz! – üzenem most nekik.

Bogdán Tibor
a Bukaresti Magyar Közlöny főszerkesztője

Korábbiak:

Retro-vita: A rendőr meghalt, a diri él

Retro-vita: Ágoston Hugó finomkodik

Retro-vita: Ribillió a Korunknál

Retro-vita: Hogy beszélne egy katona?

Retro-vita: Fragmentálunk?

Retro-vita: …az Akadémiát?

Retro-vita: Spontán gondolat

Retro-vita: Ha neked az anális túl lokális

Retro-vita: Hány lófasz teszi a finomlelkű írót?

Retro-vita: Nyolcvan procent

Retro-vita: A szótár teli van mindenfélével…

Retro-vita: Mikor és miért (ne)?

Retro-vita: Rendhagyó „Nyelv és élet”

Retro-vita: A dolgok néven nevezéséről

Retro-vita: Az irodalom nem mindig a szépről szól

Retro-vita: Irodalom és szabadság

Retro-vita: Egy konkrétum

Retro-vita: Jó, rossz stb.

Retro-vita: Az igazi obszcenitás a véres erőszak

Retro-vita: Szabadszájúság vagy finomkodás?

2010. szeptember 27.

4 hozzászólás érkezett

  1. káfé főnix » Blog Archive » Retro-vita: svédek:

    […] Retro-vita: Elaléló lila ló […]

  2. káfé főnix » Blog Archive » Retro-vita: Mumuban, akár a tehenek?:

    […] Retro-vita: Elaléló lila ló […]

  3. káfé főnix » Blog Archive » Retro-vita: A Káfé kérdezett is (2):

    […] Retro-vita: Elaléló lila ló […]

  4. káfé főnix » Blog Archive » Retro-vita: A Káfé kérdezett is (3):

    […] Retro-vita: Elaléló lila ló […]

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights