Retro-vita: Elaléló lila ló

A Bukaresti Magyar Közlöny – egyik – szerkesztési elve (egy nagy természetfilozófus után, szabadon): semmi sem idegen tőle, ami emberi. Tekintve, hogy a „lófaszozás” igencsak emberi (sőt, egyre „emberibb” lesz), természetszerűen annyit bír meg belőle, amennyi éppen indokolt. Másik szerkesztési elvünk ugyanis éppen az indokolatlan szavak, kifejezések, gondolatok mellőzése. A Bukaresti Magyar Közlöny tehát nem a „csúnya szavak”, hanem a fölösleges szavak, az üresjáratok ellen (is) küzd. Így akár a „rózsa”, a tündér vagy a „szivárvány” szavaktól, vagy teszem azt az „elaléló lila ló” kifejezéstől is idegenkedik, (bár ez utóbbi „nyelvi leleményemre” senki sem mondhatná, hogy nem hangzik gyönyörűségesen), ha arra nincs szükség a szövegben, ha azt a helyzet, az írásbeli szituáció nem kívánja meg. Ugyanígy a „paripafütyi” szót sem használnánk a Közlönyben, ha mondjuk éppen egy bérkocsis beszédstílusát próbálnánk érzékeltetni.

Bukaresti, tehát szórványmagyar olvasóhoz szólva a lapnak föltétlenül ügyelnie kell a a tiszta, szép, helyes, árnyalt és pontos nyelvhasználatra is, a Bukaresti Magyar Közlöny ilyen szempontból afféle (nyelvi) végvárnak is tekinthető.

Tudom, sokan nevezik ez szélmalomharcnak, lemondó kézlegyintéssel intézve el a bukaresti magyarságot.
Lófasz! – üzenem most nekik.

Bogdán Tibor
a Bukaresti Magyar Közlöny főszerkesztője

Korábbiak:

Retro-vita: A rendőr meghalt, a diri él

Retro-vita: Ágoston Hugó finomkodik

Retro-vita: Ribillió a Korunknál

Retro-vita: Hogy beszélne egy katona?

Retro-vita: Fragmentálunk?

Retro-vita: …az Akadémiát?

Retro-vita: Spontán gondolat

Retro-vita: Ha neked az anális túl lokális

Retro-vita: Hány lófasz teszi a finomlelkű írót?