Tagadhatatlan, a színháznál jobban nem sok dolog érint meg. Nem kisebbítek ezzel egyetlen művészeti ágat sem, éppen csak belátom. Ahol van egy ember, egy tér, amiben találkozunk, ő játszik, a tekintetem rajta csügg, és megmozgat belülről, mindennél erősebben. Pedig már csak néző vagyok. Tovább »
Zavarjuk csak a temetők hangtalan nyugalmát
verjük fel a volt csataterek borongó csendjét
igenis ássuk fel a földdel fedett csonthalmokat – Tovább »
Hosszabb-rövidebb írások váltogatják egymást, egyben viszont megegyeznek: életünkről, gondjainkról szólnak. Megjelenésük a Kaláka Műhely égisze alatt történt, a hét elejétől hozzáférhetők az interneten, a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Ötletszerűen válogattunk a kötet anyagából, egy rövidebb és egy hosszabb irást. A szerkesztő általában elolvas minden eléje kerülő írást. Most is ez történt, de be kell vallja, hogy nagy élvezettel tette. Egy jóidőre képes volt elfelejteni, hogy piros ceruza van a kezében… (csg) Tovább »
Most valami újat kellene írni!
Ez a baj a verssel, megírod,
utána az űr újért kiált,
s mert bensődből fakad,
nyugton sose hagy, lázít, Tovább »
„Életem nagyobb részét Kolozsváron töltöttem, egy nagyvárosra valló szellemi élettel rendelkező kisvárosban. Ott sajátítottam el a metropolisok szeretetét. Életem ottani négy évtizede alatt azonban szülővárosom fokozatosan elveszítette nagyvárosi jellegét. Otthon sokféle megpróbáltatásban volt részem, különösen a hetvenes és nyolcvanas években. A cezúrát tehát életemben egyrészt a rendszerváltás jelentette, valamint a sebes demokratizálódás illúzióinak füstje; másrészt magánéletem összeomlása, súlyos egészségügyi és egzisztenciális fordulatok késztettek arra, hogy elhagyjam Kolozsvárt. 1993 óta Budapesten élek, egy nagyvárosban, ahol csak költő vagyok. Semmi más. 1971-es könyvemben már tudtam, hogy “Ahogyan élek, az a hazám.” – vallotta a költőnő egy, hatvanadik születésnapja alkalmával készült interjúban (Verssé változhat-e a költő?)
A mai évfordulón két újabb versével köszöntjük a Káfé Főnixen. Amelyekből részben kisejlik, mi történt a szerzővel az eltelt tíz évben…
Közzéteszem, mert nagyon sok, itt közölt adattal kapcsolatban, teljesen más volt a véleményem és az elképzelésem, a minket körülvevő világból származó információk alapján. Lehet, hogy sokan lesznek mások is, akik így érzik.
Az Intergraf nemzetközi szervezet készített egy nagyon izgalmas összeállítást az európai nyomda- és papíriparról. Ezek rámutatnak olyan környezetvédelmi szempontokra is, amelyekre az általános közvélekedés gondolni sem szokott. Minden egyes megállapítás eredeti forrását is tartalmazza a mellékelt dokumentum. Úgy véljük, hogy még a szakmabeliek számára is okozhatnak meglepetéseket ezek a megállapítások. Tovább »
Pilisborosjenő, 2019
1918. szeptember 1.
– Te, én rájöttem, mit kell csinálni, ha a központ mással kapcsol össze és mást kapcsol belém és az a más nem akarja letenni a kagylót. Eddig mindig veszekedtem az idegen hanggal, könyörögtem neki, hogy tegye le, össze vagyok kötve, várjon egy kicsit, tévedés, bocsánat, beszélek, hibás szám, nem az vagyok. Így azonban órákig el lehet diskurálni, eredménytelenül, mert ő nem teszi le, tegyem le én. Tovább »
mintha lenne félhalál
olyan az anyám arca
de az árvaságnak
nincsen háromnegyede Tovább »
A rádió mikrofonja elé kérették, és világinterjút kellett adnia, ahogy az nagyhírűekhez illik. Ma ő is igen nagy híresség: Ady Endre édesanyja. Viszi törékeny vállán a nagy hírt és a szomorúságot. Hogy elsőszülött fia nem volt köznapi ember. Sorsa és vérsége nem éltette késő szüretig. Fia korai összezúzódása fáj haláláig özvegy Ady Lőrincnének. De nem beszél róla. Nem sír. Kezét ölében nyugtatja. Tovább »
Érmindszent, az emlékház előtt, 1935 / Forrás: https://www.kozterkep.hu/
a hóember mérges volt
kemény s még fehér
ám muroknyi orra
töppedni kezdő testében
szájára lógva lefelé Tovább »
Ha akarod, ha nem én, édes fiam,
tangóharmonikázni is járatlak téged –
mondta a tanár –, abból nem lehet semmi baj; Tovább »
„Fogadok veled 1298465298564118 forintba, hogy nem olvastad ki, átugrottad ezt a számot! És még azt se vetted észre, hogy a számok közé beszúrtam egy betűt. Na, most végre megnézted.”
Felfirkálta, szerk. ÁHU
Csak egy szurkosan fortyogó folt,
melyet azóta is takargatok
posztóval, köddel,
saját bőrrel – Tovább »
Éppen a havat lapátolta Vadmalac, úgyhogy a válla fölött látta a Komáját közeledni. Feltűnt neki, milyen peckesen lépked.
– Mi van, begipszeltek? – kérdezte tõle, ahogy az közel ért.
– A mocsok, tudod, szabadkozott a Koma, már nem a bokánkig ér. Kell vigyázni, el ne merüljünk egészen. Tovább »
1. Mogorva órán
A tagadás méltósága. Méltatlansága. A tagadás kora.
(A tagadások évszaka? – nem állítottam ilyet
soha.) A tagadás légvára – lázas koholmánya. Tovább »
Szép asszonyom, a szerelem
Ötlettelen és ócska jószág,
És mégis, hidd el, ez az egy
Hajszás valamink: a valóság. Tovább »
Nem az a baj a színházzal, ami általában mindig. A kedves nézők talán nem is tudják, honnan is tudhatnák, milyen egy színház bemutató előtt. Igaz, sok film mutatta már be ezt a fázist, de mindegyik eladhatóvá tette, szépített, faragott a valóságon – előadást csinált belőle. De az igazság mindig más. Több is, kevesebb is. Tovább »
1918. augusztus 28.
– Hát rend, az van. Van itten mostan egy új rendelet, amelynek értelmében cipőt csak az kaphat, akinek nincsen – illetve, akinek rongyos a cipője. És nehogy becsapják a hivatalt, a rendelet kimondja, hogy akinek rongyos a cipője, az ekkor és ekkor, itt és itt szolgáltassa be az elhasznált és rongyos cipőt, mert csak ennek ellenében kap új cipőre utalványt. Tovább »
Még több fotó a szerző blogján: http://florinandreescu.blogspot.com/
A növekvő fényben eltörpülnek
az öröm felpörgő fénycseppjei.
Hanga-rőt hangokba menekülnek
ritkuló merszem fényes foltjai. Tovább »
Pusztai Péter rajza
