Nagyanyám tévedhetetlen álomfejtő hírében állott. Ha például elmentél hozzá, mert szénaboglyát álmodtál, akkor komótosan elhelyezkedett karosszékében és szőréről szálára kifaggatott: „Aztán milyen volt az a széna? Még egészen nyers, mint a fű, vagy olyan száraz, zizegős?” Mert ettől függött, hogy jó hírt jelent az álmod, vagy egyenesen halált. Hetvenkettőben nagyapám nagybetegen feküdt a megyei kórházban. […]

Impresszionista fényképészet Ez egy új divat a műkedvelő és művészi fényképezés terén – több, mint divat, irány és iskola, új stílus, képe a korszellemnek, mint a valódi művészetekben. A nagy csoportképek, monumentális kompozíciók ideje lejárt. Ez az újfajta fényképezés – először német és francia képeslapokban bukkantak fel, ezek az ábrák, most már nálunk is látni […]

A sörgyár kapott a németektől egy gépsort, a minőség emelése felcím alatt. Örvendtek neki, de rövid volt az örömük. Annak idején, amikor mindez történt, üvegcserével lehetett sört vásárolni, csakhogy a gyarló vásárló, nem mosta ki az üvegeket. Ezzel nem lett volna nagy baj, mert a gyár előkészítő részlegén kimosták-forma az üvegeket, töltés előtt. Igen ám, […]

Vörösvári út Szempillantásnyi idő: amíg a Kodak lencséje mögött a zárlapocskák nyitódnak-csukódnak. A fénykép bal felső sarkán egy ló feje látszik, pofájára akasztott abrakostarisznyával; a zaboszsák a rúd hegyére akadt, a ló elesége fogytán. A szerszám – szemellenző, zabla, szíjból font szájkosár – a rúd mellett laffog, árnyéka s a ló árnyéka a naptól fehér […]

Az a nap is rendkívül forrónak ígérkezett. Már kora reggel elindultam a közeli domb felé, ne kelljen a déli hőségben mászkálnom a gyógyfüvek után. Minden évben innen szoktam begyűjteni –szezontól függően – a galagonyát, bodzavirágot, csipkebogyót s még egy rakás egyéb “burjánt”, hogy télire is eltehessek belőlük.

Légifelvétel Egy repülőtéren álltam egy este, még egészen közel a géphez, amely nemrég ért földet. Álltam az odatolt lépcső alatt, a szeles kifutópályán, egy traktor vontatta, nyitott sárga pótkocsira várva, amely az érkező utasokat beszállítja a főépületbe.

Az emberekkel nem lehet büntetlenül jót tenni, sóhajtja Rodin. Mondd meg, mit véstél a fejedbe egy könyv olvasása közben, és megmondom, ki vagy. Vélekedik egy Henry de Montherlant nevű nemesúr. Az olvasó csak azokra a részekre összpontosít, amelyek őt ábrázolják. Faeuerbach szerint minél inkább növeljük jó könyvekkel ismereteink körét, annál inkább leszűkül azoknak az embereknek […]

Kirándulásunk során mindössze két napot szánhattunk a tengerpartra. Az első napon fürdőztünk, leégtünk tűzpirosra, a másodikon végignéztük a látnivalókat, a kikötőt, a kaszinót, az akváriumokat, a delfináriumot, majd végigbuszoztunk a mamaiai strandon. Nem tartottunk attól, hogy valamelyik gyermek eltéved, abban az idényben annyi korondi árulta a portékáját ott, hogy lépten-nyomon a bódéikba botlottunk.

Hajnali fél hétkor felharsan a csatakiáltás: Réunion! Értekezlet. Mindenki a Főterembe siet. Felsorakoznak a rovatok, élükön a káplárokkal, izé, a rovatvezetőkkel. Jelentést tesznek a parancsnokságnak. Bemutatják szakterületük aznapi kínálatát. Elmondják, miről ír(ná)nak a holnapi újságba. Egy-két buzgalmárnak már ott lapul a kész szakcikk a laposlemezén.

– Hű, de meleg van! Elmegyek a folyóra, és úszom egyet. – Majd holnap, Jankó, előbb szedd le a nagyanyó meggyét úgy, ahogy megbeszéltük. – De… – Nem mész? – Megyek.

Ssssz! Gumi! kiáltja hirtelen. Mindketten leállnak, demedten nézik egymást. Mintha áramszünet. Elromlott valami. A nő ocsúdik elsőnek. Talán Irénkénél, suttogja, de nem mozdul. Lépj át, kéri. Én most képtelen volnék csak egyet is mozdulni. A férfi engedelmeskedik. Tényleg, Irénke. Talán. Kilép, csak úgy, köpenyben, papucsban. Csenget. Nagy későre kócos fej bukkan föl a nyílásban.

G. négy éve ment ki nyugdíjba, de csak amolyan leszázalékolt jutalékot kapott, mert nem érte még el a kötelező korhatárt. Hatszáz valahány lejből nem lehetett élni, kutyát-macskát tartani, karbantartani a szülőktől örökölt ugyancsak lerobban gazdaságot.

Kósza Bandit ismeri a helység, Oly nagy benne az élhetetlenség, jutnak eszembe Arany János sorai. Csoda tudja, mostanában már rendes falubolondok sincsenek. Farkas Kálmán barátom a Küküllő mentén él, nyugdíjas ember, neki jutott eszébe, hogy az idős embereket megkérdezve összeírja faluja bolondjait, a huszadik század elejétől napjainkig. A település alig nyolcszáz lelkes, kevés benne a […]

Fekete Samut nagy szerencse érte. Eredetileg úgy állt a dolog, hogy pontosan 2025. január 15-én, a marosvásárhelyi járóbeteg-rendelőintézet előtt, a Hosszú utca Domus megállójával szemben több lövéssel leteríti egy fiatalember. Fekete Samu ugyanis (szintén eredetileg) egyik közeli faluba készült, de mert oda busz csak háromnegyed óra múlva indult volna, valami alkalmi járműre számítva toporgott a […]

Ötödik osztályos korában találkoztam először Bécivel. Koránál kisebbnek látszott, ő volt az, akivel kiszúrtak a társai, és minden csínyt ráfogtak. Természetesen hamar rájöttem, hogy nem ő a rossz fiú, kedveltem és a védelmére keltem, amikor csak tehettem. Óráimon a legelső padban ült, csüngött rajtam tekintete. Rövid ideig, mert hamar elunta, más elfoglaltságot keresett. Nem zavarta […]

1985-ben Hitván Kupa Jánostól megkérdezte városon élő unokája: Kíván-e valamit, papó? Hitván Kupa János azt kívánta, hogy halála előtt még egyszer lakjék jól. Füstölt szalonnát, kolbászt lágykenyérrel, hagymával, paradicsommal, uborkával, paprikával. Emlékezett rá, gyermekkorában, nyár végén, kenderáztatáskor ez ízlett a legjobban. Aztán jó pohár küküllőmenti fehér bort.

A falu a hegy lábánál feküdt. A faluszéli házak északon a dombhajlat térdéig is fölkapaszkodtak, ahonnan már meredeken emelkedett a táj, egészen a Nagyhegy csúcsáig. Északról és keletről a Nagyhegy övezte a falut. Délen hatalmas fennsík terült el. Ott, a távolban kékes hegycsúcsok íve fénylett fel, s mert nyaranta, tiszta időben látni lehetett, hogy hó […]

Az Olt az én folyóm, no meg Erdélyé, s legszebb nyaraim álomvilágba hömpölygetője. A Gyergyói-havasokból fakadó vízének égbeszökő haragos hegyek, meredek sziklák állták útját, de nem torpant meg a fenyegető óriásoktól, áttörte azokat, s tán a hegyek is megszánták az elszánt folyót, félreálltak az útjából, hogy erőre kapjon, megpihenhessen.

Kerekes Gyuri a belügynél dolgozott, Székelyföld egyik nagyvárosában. Őrnagy volt az útlevélosztályon. Nem nyomozott, nem vizsgált ki senkit, a kész anyagokat vizsgálta felül. Úgy is mondhatjuk, hogy ő volt a jó szekus. Szerette a munkáját, és becsületesen el is végezte, amit rábíztak. Ezt még szakmunkásként tanulta meg. Nem volt mindig tiszt. Esztergán forgácsolt. Értékelték munkáját, […]

A Mákföld tetején csücsülve kancsin kandikál a március eleji nap. Az eresz kezdi a pityergést, napfiókák fogócskáznak a déli sugárban a kémény körül, kupáscserepek kuncognak, a szemérmes facsatorna nem tudja visszatartani, elereszti, mint a bepisilő kiscica – és a tornác alatt apró tócsák villózva tempóznak: merre is vegyék az irányt, mi legyen a ház szégyenével.

A huszadik század hatvanas-hetvenes éveinek Romániájában a gyermekek és fiatalok legközönségesebb viselete a sötétkék tréning volt fehér-piros-fehér csíkkal a végtagok hosszában. Igényes vagy lázadó ifjú nem kívánt magának ilyent, legfeljebb a szülei vették meg neki tornaórára. Évekig kellett más országban élnem ahhoz, hogy felértékelődjön bennem ez az egyszerű viselet.

Ha visszagondolt eddigi életére, az eltelt órák, hetek, évek föloldódtak a végeérhetetlen utazásban. Egyetlen szeszélyesen kígyózó útnak tűnt az élete. A vasúthoz, aszfalthoz tapadó történésekből – az ismeretlen végső irányon kívül-hiányzott bármely célszerűség. A fülkében ketten ültek. A lánya lelkesen indult az útra, míg őt rettenetes fejfájás gyötörte: nem mert a jövőbe bepillantani, mint a […]

Egyhangú nyugalommal ringatta a vonat. A fülkében magában üldögélt, lenyűgözve bámulta a tovasuhanó tájat, bár többször járt erre, lelkét még mindig megigézte a látvány mennyei csodája. Méregzöld hegyek merengtek feléje a távolból, lágyan hullámoztak a dombok, tarka virágos mező futott versenyt az ablakkal, néha egy- egy fa suhant el, nyulat rejtő bokor, s az ég […]

Ez az év más volt, mint a többi. Hó alig hullt, hideg nem csikordult, jég sem páncélosodott a folyón ebben a langy időben. Február harsányan kiáltott tavaszt, a falusiak meg tréfálkozva mondogatták, hogy az idén a tél egy szerdára esett! Nyílt a hóvirág, a fák bimbót pattintottak, a napsugár noszogatására az utolsó hófoltok is eltünedeztek. […]

Tóbiásnak jó napja volt, s bár nem volt vallásos, többször mondott köszönetet a Fennvalónak. Hazafelé mentében, a kertvendéglőhöz érve beugrott egy sörre. Kellemes idő: a sör friss, hideg és üdítő. Élvezte a pillanatot. Ekkor valaki vállon veregette.