Nincsen számomra hely (Elemzem az írásomat) Azt hinné az ember, hogy érett, egészséges, legalább a lelkülete. De hát nem az. Szeretném például a valóságot pontosan észlelni. Szeretném elfogadni önmagamat meg a természetet olyannak, amilyen. Fognék lenni toleráns. Vinném valamire.

Rossz álom A lakó – Kirch Kálmán hegesztő – éjjel háromkor ért haza. Kifizette a taxit, becsöngetett. A házmester nem jött. Fölmarkolt egy csomó havat, és homlokához nyomta. Be volt csípve. Hűtőzködött. Újra csöngetett.

Épp a buszról szállt le az író Barabás úr, amikor összefut a nagy embertömegben Gáborral, az egyik legjobb barátjával s Barabás máris fut utána s megszólítja: – Gábor! – Barabás úr! – kiált fel Gábor

Rálátás a cirkuszra A hétvégén kikönyököltem az erkélyen és elnéztem a cirkuszt, a hatalmas sátort, a körülötte lévő kocsikat, felszereléseket, kellékeket… Jómagam egy falusi moziteremben láttam először cirkuszt. Előző nap a kisdobos kihirdette, hogy a teremben ezúttal mozi helyett cirkusz lesz.

Kék láng Mit óhajtott Arany János öregkorára? „Egy kis független nyugalmat,/ Melyben a dal megfoganhat.” Márai (s)óhaja: „Pénzt gyűjteni, hogy független legyek, s leszokni minden anyagi igényről, hogy még függetlenebb legyek, megbarátkozni a halállal és megszeretni az életet.”

A barátnő Megint itt van! Itt van, ül és cseveg. Így van ez nap mint nap, hosszú hónapok óta. Éreztem már az első pillanatban, hogy baj lesz, valami sötét sejtelem már felbukkanása első perceiben megszólaltatta bennem a vészjelt. Hosszú hónapok óta állandó riadókészültségben vagyok, mint a katonák hadgyakorlat idején. Én is félig öltözötten alszom, minden […]

Élni! – Most pedig meghallgatom a szívét – mondta az orvos. Sokáig, nagyon sokáig hallgatta, már kezdett idegesíteni. – Itt valami baj van – mondta halkan. – Rendellenes zörejeket hallok. – Nem létezik – mondtam erőletett nyugalommal. Éppen csak a lábam roggyant meg. – Talán valami tévedés lesz… – Megpróbáltam mosolyogni, arcom idegesen rándult.

Szilágyi Domokos! Vasárnap reggel a Halasban. (Most korcsoma, de őrzi a régi nevét.) Várom Károlyt, bár nem beszéltem meg vele találkát. Telik-múlik, kérész-kárész, délész-bulész, nem jön. Másnapos vagyok, mint a parlament. Kérek vodkát, egyszerű igeidôben (perfect simplu), hozzá pohárnyi barnasört.

Néhány hónapja járt ott először. Nyomban megszerette a kis völgyet. Utána rendszeresen ott töltötte szabadnapjait, amelyek, különleges munkaprogramja miatt, a keddi napra estek. Bár már az első napon felfedezte a barlangot, az nem keltett benne érdeklődést. Beérte a patak csobogásával, a csenddel, a természet passzív élvezetével.

A potyka világszemlélete Egy társaságban találkoztam a potykával. A mai nehéz időkről volt szó, a nagy drágaságról, a korona romlásáról, Európa gazdasági kríziséről. És arról a csekélységről, hogy nincs mentség, nincs kivezető út.

A rablóhús fogyasztása A szakácskönyvek szerzői megveszekedett történelemhamisítók. Szerintük a rablóhúst az erdei martalócok találták ki; a derék haramiák tulajdonképpen már a régmúltban XXI. századi módszerekkel alkalmazták a szabad rablást. Falvakban és városokban, úton-útfélen, erdőn-mezőn, de még a székesegyházakban és templomokban is.

Napóleon orákuluma Éjjelenként gyakran „fogalmazott”. Előbb tétován, a semmiből érkező homályos szövegemlékeket írt a gépbe. „Abba bolondult bele, hogy (már őszülő fejjel) némileg szégyenkezve feltett, elementáris kérdésekre sem talált elfogadható válaszokat. Ilyenekre pl., mint hogy miért fogy nappal is a villany, vagy hogy végülis hol lakik a Mindenható.”

Deficit J. Á. hatvankilenc éves lakost 1986. június 18-án holtan találták a Súgófő melleti kis tanyáján. Két irtódi legény ment be hozzá, borért. A lgények a Hammas oldalban kaszáltak, és estefelé kerestél fel, már hazatérőban. Máskor is jártak ott, mindig volt az öregnek feketeribizli bora. J. Á. az asztalra borulva aludt, legalábbis ezt hitték a […]

Tamási a katedrán ’41 tele váratlanul tört Kolozsvárra (akárcsak az idei). November utolsó napjának estéjén sűrű ólmos-havas eső esett, éjjelre megfagyott, s reggel, amikor iskolába indultunk, már pilinkélt a hó. A régi Farkas utca sarkán az előttünk érkező nagyobb diákok már jó hosszú csúszkát sikítottak, amelyen egész a kapuig lehetett csicsonkázni.

Vallatom a székelyt Falusival nem jó szóba elegyedni, az embernek mindig eszébe jut az irodalom s az a rettenet, hogy ennek a magyarnak még az unokája se fogja olvasni azt a sok betűt, amit belőlünk ez az emberöltő kisajtol. Az ember szégyenkezik, skrupulusos: hátha bennem van a hiba, mert íme, Gyurka Dénes bá’ – aki […]

Aztán már senkivel Egy ideig még látjuk a világot, aztán már. Évekkel ezelőtt nem is volt olyan kicsi, nem is volt kicsi az az ember. Kissé hajlott volt, de nem annyira. Kissé ferde a teste, de nem kimondottam.

– Legyen a tiéd ez a régi tésztavágó, ez a készlet – rebegi alig hallhatóan dédi. Egy mini csomagocska oda volt készítve az ágya mellé, nehézkesen valahogy felül, szétnéz, és kéri, adjam oda a táskám. De hát van nekem, Édesanyám! – Tudom, tudom, de azért csak vidd el!

Az asztalon hevert az öngyújtó. „Reménytelenül”, nedvesen, hogy a külsejét borító ázott papír alól kikandikált itt-ott a fehér műanyag váz. A fehér alapon piros pöttyös papíron a „csodák pedig vannak” felirat díszelgett, még mindig.

„gond a csönd is, ha nincs. Hogy mindent megértesz, ne áltasd magad.” (Szilágyi Domokos) Szól, üvölt az asszony felé a szomszéd szobából, mintha igazi légiriadó lenne, pokoli zaj, lárma, csattan az ajtó, ömlik a vakolat, káromkodás, obszcén szavak halmaza zúdul felé, mintha épp egy bombázó lenne, és egyedül ő a célpont, az asszony most Koszovó, […]

Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is innen, az üveghegyen is túl, élt egyszer egy asszony s a malackája. Hanem a szerencse mindig elkerülte a házukat. Hol a tető ázott be, hol a lajtorja foka törött ki, máskor a bab zsizsikesedett meg.

Peti már sokat ült otthon. Úgy gondolta sétál egy nagyot. Az utcán forgott az embertömeg. Peti gondolatai elkalandoztak. Leült egy padra s rágyújtott. Nézte a csinos lányokat. Csoportban beszélgettek a paddal szemközti buszmegálló előtt. Hárman voltak. Ketten közülük elbúcsúzott s az egyikük magára maradt.

Tél volt. A verebek fázósan borzolták föl a tollukat, és a kert fái közt csivitelve lesték, mikor szór nagyanyám kukoricát a tyúkoknak. Nagyapám bekecsbe, prémes sapkába öltözött, s az eget leste, jönnek – e a hófelhők. Anyám meg lefekvéskor arról mesélt, hogy hamarosan jön a Mikulás, és valami szép ajándékot tesz az ablakba kirakott cipőmbe.

Félni a pőreségtől és lesni azt — egy kaptafára megy. A nyarak átkozottak. Sárga trikómon fekete szám. Csíkos trapéznadrág. Úgy érzem, vagányul öltözöm, de hol vagyok még a meztelenség vagányságától. Mindenütt béke, mindenütt posvány, sehol a meztelenség. A vörös csillag tiltja, üldözi és bünteti, a fekete kereszt tiltotta, üldözte és büntette a meztelenséget. A meztelenség, […]

Liheg a mama, a főzés mellékesen úgy két rohangálás közt. -No, Csillagom, elég volt a labdázásból, nem tudok annyit lótni-futni, lásd, öregecse vagyok, kéne vasalni. – Lótni, futni, tu ti tutitu, Tuti, tuti, lótni-futni, tu ti tu !!!!- szótagolja , és már rohan is a szobába pöttömnyi Huncutka.

Rajzold le a régeni templomot. Rajzolj melléje egy követ.