Tegnap, június utolsó napján került föl a Magyar Elektronikus Könyvtár állományába munkatársunk, B. Tomos Hajnal Napló című új verseskötete (néhány darabját a honlapon is olvashattuk), amelyet az ugyancsak „káfés” Keszthelyi György ihletett grafikái illusztrálnak.

Hat hetes férj Szép, egyenes termetű, szőke fiú volt, ha jól emlékszem, Kolozsvárról indították útnak, s késő este érkezett társaival együtt Batiatycére, a Kamionka melletti faluba.

Olvasom egy svéd lapban, hogy az ukrajnai kérdés korunk legnagyobb problémája. Ugyanis az történt, hogy a nagy elvette a kicsitől, ami takart. A nagy Oroszország a “kicsi” Ukrajnától. Mikor mi azt tanultuk, hogy a második világháború után a határok sérthetetlenek, s a kis államoknak is joguk van olyan jövőt tervezni maguknak, amilyet akarnak.

Megszűnt a Vallon Söröző, Zsuzsa után Andi is távozott a Verigából, a jelenlegiben csak a tulajdonos, Józsi és a pultos Timi maradt a régi személyzetből. Más-más kocsmát találva maguknak, szétszóródott a Szamovár törzsvendége (azért használom a Vallon „születési nevét”, mert szinte mindegyikünk így hívta), közülük sokkal azóta sem találkoztam vagy csak a köszönésig tartott a […]

Rég volt az, hogy Zola Állat az emberben című regenyét olvastam – annak köszönhetem tulajdonképpen, hogy az egyetemre bejutottam: Ulrich tanár úr a Lison felől, a regény középpontjában álló gőzmodony szerepéről érdeklődött, majd megemelte a jegyem -, s láttam sok mindent az azóta eltelt több, mint fél emberöltőnyi időben, ha világháborút nem is, de öldöklést […]

Hetekig téma: akad-e a svéd SD-nek ”párja”, közössége az EU-parlamentben. Másképp illetve anélkül olyan a parlamenti jelenlét, akár az sivatagban való bolyongás: az illető párt szavazata nem sokat ér, nem kap időt a felszólalásra, magyarul: nem vagy alig számít. Az ultrajobbon egyik a másik után utasítja el.

A kezére mindent el lehetett játszani – mondta egy idős csellista hölgy egy Ferencsik Jánosról készült portréfilmben. Mostanában gyakran töprengek el azon, mennyire fontos a karmester.

Hogyha az értelmezések változnak is, de a tények tények maradnak. Holnap lesz éppen 100 esztendeje, hogy a Fekete Kéz nevű szervezettel kapcsolatban álló Gavrilo Princip szerb diák merényletet követett el Szarajevóban Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös és feleségwe ellen, a főhercegi pár halálát követően pedig két hónapon át egymást érték a hadüzenetek. Kitört az első világháború.

Az ember kártékony állat … — Valamennyi emberi cselekedet mozgatója az éhség vagy a szerelem. Az éhség tanította gyilkosságra a vadakat, az ösztönözte háborúkra, inváziókra. A civilizált népek a vadászkutyákhoz hasonlók. Elfajzott ösztönük haszontalan és oktalan pusztításra sarkallja őket. A modern háborúk esztelenek, hiába hivatkoznak dinasztikus vagy nemzeti érdekekre, európai egyensúlyra, becsületre.

A svéd rádió Sommar/Nyár című műsorában pár nappal ezelőtt egy orosz bevándorló ”lépett fel”:  mesélt az életéről – minket most a neve nem érdekel. Neves különben, híres fotós, aki ősszel New Yorkban állít ki.

Ravát kényszerből hagytam el. Budapest várta befogadásom. Párizs (?) egészen más, művészete hívott új világba. Vásárhely haza várt. Hazavártak a korom sötétek, a csillogó fehérek. Hazavártak a dohos lépcsők, a fölcímkézett képek.

Azt hittem, nem jól hallok: amiért az idő pocsék Skandináviában, a tévé meteorológusát hibáztatják. Mert a modern világban élünk, fenyegetik meg elektromos levélben. Sőt, telefonon. Azt hiszik, azok befolyásolják az időjárást. Én sokáig azt hittem,az emberi hülyeségnek létezik határa…

Egy természetismertető tévéfilmből kaptam választ régi kérdésemre: miért kicsi a liba agya? Hogy könnyebben repüljön – ez a válasz. Vagyis ha nagyobb lenne az agya, lehúzná repülés közben, s az állat lezuhanna.

Hogy mennyire különbözik a látásmódunk… A könyvtárban, ahol dolgozom, időnként ajánlanom kell. Hol egy „jó könyv”-et kérnek, hol szakirodalmat (például „magyar királyok a XI. században”, vagy „Horthyról új megvilágításban”, stb.) Egyszer valakinek, aki versek iránt érdeklődött, felvittem Illyés Gyula Összegyűjtött verseit, szép szolíd kék háromkötetes, a Szépirodalmi kiadásában.

Most, hogy a választások lezajlottak, és a kisebbségben élő magyarok viszontszerették azt, aki nekik állampolgárságot adott, született egy javaslatom a nemzeti szerelem fokozására, méghozzá lehetőséget adva az anyaországi fideszeseknek a még nagyobb kötődésre a kisebbségi sors iránt.

Messi gólját kötelezővé tenném. Nem a focistáknak, nem. Hanem azoknak a konokoknak, akik azt hiszik, „figyeléssel”, „jóakarattal”, „ambícióval”, azzal, hogy „egyből adod” és más ilyen méretarányos marhaságokkal „mindent” semlegesíteni lehet.

Negyedszázaddal ezelőtt kerültünk Stockholmba, s hát az elején túristáknak véltük magunk. Rosszul mondom, minden héten bevettünk valamit a számunkra izgalmas, szép városból, hadd ismerjük meg új hazánk. Így vetődtünk el egy östermalmi pékségbe. Kis háttéinformáció: az Östermalm a svéd főváros leggazdagabb, legfényesebb negyede, még ma sem állna módomban ott lakni. Talán nem is óhajtanám…

Arról szól az újságcikk, hogy Észak-Korea vezetője látogatást tett egy tengeralattjárón, nem tudom, hogy az egyetlenen, vagy van nekik több is? A szöveget illusztráló képen a diktátor kikönyököl a járműből, otthon érzi magát.

Állok be a vällingbyi könyvtár nemhivatalos parkolójába, ott szoktam várni Évát, hogy a könyvtárat zárja be, mikor feltűnik nekem, mit feltűnik, elállja utam egy rács. Vagyis hogy a könyvtárral szomszédos épületet renoválni fogják.

Ki ne ismerné Kisvakondot, Zdenek Miler rokonszenves mesefiguráját? Kezembe kerül a minap itt, Stockholmban magyarul, az, amelyikben Nyuszi annyira odavan a Pajkos Lepkéért, hogy utánarohan, s azzal elveszíti a családját. Aztán a Kisvakond veszi a hátára, hátha visszatalálnak. Igen ám, de az utolsó oldalon csak a képekből tudom megítélni, hogy meg is találják, ugyanis a […]

Munkahelyemen különböző nyelveken különböző szerzők könyvei kerülnek a kezembe. Egy román könyv ”fül”-ében olvasok egy különös, színes-szomorú sorsról. Idemásolom a lényeget:

Nem tudom, minden nemzedéknek csalódnia kell, vagy csak az enyém fogta ki ezt a ritmikus kiábrándulást? Vagy mindegyiknek csalódnia kell, de mindegyik úgy érzi, egyedül ő csalódott, vagy ő igazán? Talán ez az igazság mégis.

Évek óta különös ellenszenvvel viseltetem a békegalambokkal szemben. Mióta megtudtam, hogy a galamb nem békés, hanem éppen ellenkezőleg, igencsak vérszomjas állat. Képes ellenfelét halálra fárasztani, vágni. Azt sem szerettem, hogy az a Picasso festette meg békegalambnak, aki Párizsban galambhúson élt: a padon ülve magához csalogatta őket, majd elkapta, nyakuk kitekerte, otthon megsütötte őket. Na jó.

Van a svéd rádiónak egy igen népszerű műsora, a „Sommar”, ami, ugye, magyarul „Nyár” lenne, ilyen egyszerű, funkcionális a svéd lélek. Ebben a Sommarban az utóbbi évben fennforgó személyiségek beszélnek önmagukról, két perc szöveg, ugyanannyi zene, legtöbbször a mesélő maga válogatja meg a dalokat, abból is megismerszik az illető lelke, világa.