5. SZERELEM kábultan, óh, múzsa, kábultan és megöregedve tértem vissza a kivégzésről. lefele jövet a koponyák hegyéről, kávébarna bundájú menyétek ugráltak fel mellettünk. mit akart jelenteni e látomás? A colentinán áthaladva jutottam el a ştefan cel mare sugárútra.

1. (Szül. Veigelsberg Hugó, Pest, 1869–Budapest, 1949) – költő, író, újságíró. A magyar kritikatörténelem meghatározó alakja, a Nyugat első húsz évében (1908–1929) a lap főszerkesztője. A városi költészet egyik kiemelkedő képviselője. Az „Ignotus” kezdetben írói álneve volt, de 1907-ben törvényesen is felvette: előbb Ignotus-Veigelsberg Hugó, utóbb Ignotus Hugó alakban. (Az ignotus szó latinul ’ismeretlen’-t jelent.)

Mennyi a pokróc? Gyapjú? Tibeti. Magának csak kettő. Mennyi a szürke kalap? Mennyit ad? Esküvőre lesz? Hogy’ a fekete kabát? Attól függ. Gyász is lesz hozzá?

Viszockij-töredék

amit értek de mintha tükör előtt ülnék egész nap ez a költészet a ménesekkel a fájdalmakkal az örömökkel azzal a gőzölgő szívemmel nézem innen nézem onnan van amit értek de magától működik tovább

lassan elnéptelenedő világomat fura árnyalakok lakják föl földerengő színtelen alakok lófrálnak vagy álldogálnak

4. A CSATA Múzsám, óh, kit Mnémoszüné szült, légy segedelmem! Búslakodol, te leány, amiatt, hogy elmaradoztam mostanság, de ha széjjelnéznél, ím, magad is be- látnád: senki se versel; hidd el: szégyen a vers ma, versírásnak máma időt már senki se áldoz!

S akkor velem mi lesz: csak úgy bedobnak, mint koncot, vagy fölös koloncot a hernyók vermébe?

Üstökös Gyorsuló tempóban haladt mindig nagyobb kör ívén, mint a tölgy gyűrűje, szabadság & szerelem kettős tűzcsóvája gyúlt szívén;

anyám álmodta hogy gyermekem született el is mesélte

Szemtől szembe Valamit akart mondani. Mintha intett volna. Mit akart az intésével? Távolba meredő szemmel látott engem?

Sokáig azt hittem, hogy az én valóságom a majolika bögre, melyben reggelente kávém illatozik,

Két gyerek / Doi copii Az alábbi leíráshoz nem fér kétség. Alkonyatkor egy eltévedt kislány szemében megláttam egy lejtős utcában, egyetlen tisztán kirajzolódó házat, a többi megannyi homályos, sötét foltból állt, fénytelen, kihalt háttérbe veszve,

3.MESSZE VAGYOK MAGAMTÓL milyen üveges az agyam, milyen távoliak az én mirigyeim, milyen szikrázóak az én csontjaim, de forrongóak az én limfáim! sétálgatok a testemben miként egy főváros utcáin, ahol csontvelő minisztérumok sorakoznak és a porcok strandjai – de nosztalgikus az én gégém!

ezek színészversek, mondtam Egyed Péternek akkor még ő is kezdő kiadószerkesztő volt nem tetszett neki, pedig fején találtam szögem ami nem csak az én, az ő szöge is volt

A huszonhetesen egészen közel, háttal a menetiránynak de velem szemben ült tizenvalahány, mellette szőke, bankkártyás, szakálltalan süldő,

2. A TÜKÖR éjszaka, a szoba árnyék-mizériái közepett kilépek az ágyból és nézem magam a tükörben – függőleges mocsár mészkő- és téglafalakkal, a belőlük kiráncigált huzalok végén befüstölődött villanyégők csüngnek és te, usgyé, gyerünk a téglafalak között, hull rád a vakolat, botladozol a zsaluzat drótjaiban

(XI. karantének) Öreg, kivénhedett. Angyal? Valósnak látszó tengerparton ült. Nem birkózott senkivel, önmagával is alig.

Bizonyára nem véletlen, hogy Felső-Háromszék egyik falujában, Polyánban találkoztam először személyesen Antal Árpád irodalomtörténésszel, kolozsvári egyetemi tanárral, a 19. századi magyar irodalom oktatójával. Szülőfalujának, Nyujtódnak a Külső-határában elterülő Polyáni rész nevű szántó éppenséggel közvetlen szomszédos északon Polyán, azaz Kézdiszentkereszt külterületével.

álmomban teli a ruhásszekrényem keltezetlen tarka holmikkal tegnap nem aludtam nem jegyeztem le mi volt rajtam

oly boldog a költő, ha leír valamit kiold egy csomót a legerősebb impulzusok amitől meglódul az ember a váratlan kis pofonok

jó lenne most feküdni egy néptelen mezőn, párhuzamosan a nyújtózó barázdákkal, testemet szinte elkeverve a párálló földdel

Simogató kéz Emlékszem nagyapám görcsös kezének ráncaira. Negyvenfokos lázban körözött homlokomon a fájdalom. Simogatása érdes abaposztó. Hangja szelíd,

tanulni kellene csöndesen de nem bátortalanul élni sűrűsödik a tekintetem ideje befele is nézni

1. A LÁTOMÁS meggylikőr ég alatt, a leperzselt gyepen ahol pókok tanyáznak, elindult csapatunk a koponyák hegyére, rongyokba öltözötten avas arcfesték-, serbet- és fokhagymaszagún.