(üzenet egy halott anyának) Már egy éve viseled a földet s talán nézed is valahonnan, hogyan fonják be reggelente kislányaid haját.

a ködökre emlékszem valahogy a korcsolyapálya felé a szürke trolik és buszok fölött a szamos körül

Szépséges béke Lelkem békéje, mint a csendes tó vizén tükröződő árnyék, a nyugodt boldogság szépségeként pihen. Lelkem mélyén a hála örömódás dallama zeng. E gyönyörűséges hangulatban megszépül az élet.

Távol az álmok bölcsőjétől lassan ennek a nyárnak is vége. Szelíd, csendes odaadással árnyék hajlik nyírek levelére.

Ne kérdezz, persze, eszem ágában is alig vagyok, hát fogom a kalapom, azt, azt, azt, a kajla feketét, amelyikkel rabnak tettetem magam, fogoly rabbinak,

a hangosság az mindig körülvett hétköznap a veszekedések disznóvágáskor a zsivaj a tirádákat ontó férfiak rajtuk a részegség véres köténye

A hegyek védtelen Tenyerében, a völgyben A csend körém simul Mulandó rejtekében Csak hűvös szél zenél

az elefterie hídon / podul elefterie folyik el a Dâmboviţa az Elefterie híd alatt folyik a szerelem patak. bár az lehetnék aki örökre itt marad. nézném a víz tükrében amint a vörös 14-es elinal egytől egyig ismerős utasaival, látnám amint begombolkoznak a fellegek… telnének a napok és én örökkétig itt leszek.

Július van a 2012. évben a nagy hőségben elpilledt az élet estefelé a porrá perzselődött forró föld visszaadja a nap hevét melegét árad a kövekből a házak falaiból a hőség a csordát rég hazahajtották

Látok egy utcák nélküli falut, egy falak nélküli házat, egy pár világtalan szemet…

és verekedni sem tudtam mert féltem egy töpörtyű tángált el mindig mikor meglátta az osztályképen apám azt mondta jól tette egy férfi megvédi magát egy olyan világról álmodtam ahol nincsenek férfiak

(VII. karantének) Júliusi nap. Megéget. Hajnalmadár szárnyak várnak, kőről kőre gurul az Ér félidején néma Nyárnak. Nyugtató álmot nem lelek. A Föld csikordul tengelyén, a Kert gyepébe merülve rég-álmok intenek felém. Fejest ugrik egy fűzbokor, lány-combjával a vízbe lép, s valahol a Nagygát fölött azúrba dobja pendelyét.

Mi vagyok én — Ha kérdés vagyok. Te vagy a válaszom?

Dereng Már a hajnal és még mindig Az elalvás receptjét keresem Sok lapot végigforgattam már De a hatékonyat nem találtam meg

Nem érdemes … egyedül bújócskázni. Hunyóként állni arccal a falnak, és számolni tízig…?! Magam elől bújni úgysem tudnék. Minden rejtekhelyemet ismerem. Újat keresni nincs időm, de csalnék, ha korábban nyitnám ki a szemem, mint ahogy illenék.

… igen be kell vallanom bár erre nem kényszerít senki bejáratlan vidékek utáni vágy nyaggatja szellemem

Sör és fagy / Bere şi frig micsoda fagyok voltak 83 telén… megyek bebugyoláltan a barbu văcărescun végig és a járdán a jégkéreg a csillagokat tükrözi és a stopplámpák fénye belefagy a jégbe elérek a házig ahol egykor kenereş adina lakott

Fájt-é már szivetek a gyorsvonatban, Hallgatva lágyan zúgó kerekét, Át néma síkon, holdas alkonyatban, Nézve az ablak sötét keretét, Min úgy tűnik a táj át, tovafolyva, Szeszélyes rajz, mit gyors kéz letörül, Mintha bús művész bús vázlata volna, Ki száz képet kezd s egynek sem örül?

Visky Árpád halálára Szerettünk, ám te nem hihetted. Zátonyra futott tört reményed S elmentél. Halál-háló fog ki. Roncsolt képünk rovátkái közt Új vonást ez jelent.

Kávérondó Ha kávét iszom, odaképzelem magam, ahol Rejtő és Karinthy s más ily vidám bölény az eszet hinti, József Attila Nagy Lajossal cimbi, s a humor, kedély ottan lét-elem.

Ma köszöntem … de magamnak, nem fogadtam a köszönésemet.

én ébresztettem a madarakat néma csendben hangolni kezdett az éj gyomrában a tegnap hordaléka a bamba süketség a semmit mitsem-jében szeretni se, szánni se tudott volna

az új bicska a zsebkés nyelén kanyarogtak a színek útitársam lesz

Nyár uszította fény-agarait, harapásától védene a csalit. Harsonája rontja virradatom, penget engem páni riadalom.

Visky Árpád, elcsapott színész, elhagyott barát, tegyünk érted egy verset — egy kérdést legalább. Ez a címre küldött névtelen halál kinek szól végül is? Mindeniknek? Nem állt az az ág túl magasan? Nem volt a hó túlságosan hideg? Az út hosszú, és rövid az idő. Igaz valami, valahol — és nem hiszed.