Ma már biztos ott is elektromos daruk forognak a kikötőben és hatalmas emelőszerszámok. De akkor, mikor én ott voltam, csak izmok voltak és énekek. Télen – éjjel (mert télen csak éj van), nyáron – nappal (mert nyáron nem száll le a nap), télen-nyáron, éjjel-nappal, esőben, hóban, hófergetegben,

Halálom után két nappal idézést kaptam, hogy jelenjek meg a Másvilági Mennyországkiegészítő-Parancsnokság irodájában. Ott beosztottak valahová, ahol többedmagammal vártam, hogy átdeportáljanak a Marsba, vagy akármerre, a IV-ik, bővitett dimenzióba. Nagyon untam magam. Ötödnap találkoztam Dezső barátommal, akit szintén ideosztottak. – Hogy vagy – kérdezem –, soká maradsz itt?

Az „öregedő” artista sikoltozva ébredt föl. Mint mindig, most is azt álmodta, hogy egyensúlyát vesztve zuhan a cirkusz fűrészporába. – Ezért nem fogsz sohasem lezuhanni – veregette vállon partnere, a kurta nyakú Borisz. – Mit gondolsz, a háló vajon mire való? Zsolt nem vitatkozott, utóvégre az álom nem vitatéma, ő legalábbis csöppet sem hitt bennük. […]

Valamikor tagja volt a válogatott jégkorongcsapatnak. 56-ban kitántorgott Amerikába, a kanadai Winnipegben edzősködött, igaz, csak a második ligában. Nem tetszett neki, túl zimankós-hideg az időjárás, néhány esztendő múltán átszivárgott az Egyesült Államokba, az arizonai Phoenixben lett úszómester. Ott meg a meleget nem bírta. Kansas Cityben magyar vendéglőt nyitott, de hát az se ment jól, merész […]

Hazaérkezik a nagyobbik lány. Édesanyja nagyon örül, de ez csak futó öröm, mert lánya arca feldúlt, sápadt, váratlanul is érkezett. De nem kezdi rögtön faggatni, épp még terítve az asztal, az előbb volt az ebéd, hamar tiszta tányérokat hoz, és újra tálal is a lányának őszintén örvendezve, hogy újra láthatja. De a drága gyermek csak […]

Az öreg író felállt, kinyújtózkodott. Végre elkészült a regénnyel! A többi már a kiadó és a nyomda feladata. Éjfél. Kimerülten csoszogott a sezlonhoz. Ha már itt ragadt, itt is alszik ma éjjel. Álmosan fülelt a hálószoba felé. Felesége horkolása megerősítette szándékában. Úgy alszik, mint az aludttej. Miért ébressze fel szegénykét!

Két légy keringett az asztal körül. Az asszony üveges szemmel követte őket. Bal mellén néhány hete született gyermeke csüngött. Szopás közben nagyot cuppantott. Kicsúszott szájából a rózsaszínű bimbó. Csukott szemmel, türelmetlenül kapkodott a csecs után. Amikor rátalált, mohón ajkába vette. Megnyugodott. Hosszakat szopott.

Rozs­nai, az öreg susz­ter bezárta apró műhelyét és el­in­dult a sar­ki kocsmába szokása sze­rint, hogy ebéd előtt meg­igyon egy stam­ped­li szíverősítőt. Nem volt ő része­ges, csak a meg­ko­pott szer­ve­ze­te és az öreg mo­tor a mell­kasában szükségét érez­te egy kis üzem­anyag­nak.

Valahol mélyen, több száz, ezer ölre a föld alatt élt egy sereg gyíkszerű hüllő. Akkorák voltak, mint a vadászkutyák. Testüket pikkely borította, végtagjaik karmokban végződtek, két-három vagy még ennél is több fejük nőtt és olyan szárnyuk, mint a denevéreknek. Azonban repülni már egyik sem tudott, idővel elcsökevényesedett a szárnyuk, szemük, majd maguk is kipusztultak. Hogy […]

Gyönyörű szeptemberi hajnal volt, sziporkáztak a csillagok, majd lassan kihunyt a fényük. Az Esthajnalcsillag pislákolt egy ideig, aztán helyet adott a Napnak, amely a Havasok mögül, alulról, mélyről közeledve, fennebb és fennebb kúszott az égbolt alsó pereméről, hatalmas vörös korongjával árasztva kiteljesedő világosságát az egész vidékre.

A hajnali ébredés után felült az ágyban, s megfésülte őszülő, hosszú haját, hátra simította tenyerével, aztán gyors mozdulatokkal befonta, kontyba tekerte tarkóján, s hajtűvel jó erősen rögzítette. Aztán felkelt, magára vette az ujjatlan nyári ruhát, s miközben elvette az üres vedret, másik kezével begombolkozott.

– Ma arra ébred­tem, meg­hal­tam. – Ez­zel ne játssz. Álmodtál? – Nem. Erre ébred­tem. – Tu­dod, mit beszélsz? Hisz Te is tu­dod, nem ébred­hettél a halálod­ra. Ha felébredtél, hát ébren vagy. Érvel­ni próbált, de a fe­lesége sza­va­itól meg­bor­zon­gott. Di­dergős, je­ges féle­lem reb­bent át a szívétől az agy­sejt­je­i­ig. Majd ma­rok­ra fog­ta a mell­kasát.

Gye­rek­ko­runk nya­ra­in nem kínoz­tunk macskát, vagy vágtuk le ku­tyakölyök fülét–, farkát, mert akadt kívána­to­sabb ten­ni­való is. Páran vol­tunk csak jámbor­lelkűek, akik­nek leg­na­gyobb csíny­tevésünk a szar­ka­tojás lopás volt, de az akácost megmászni néhány tojásért, ha­csak nem volt üres a fészek, nem min­dig volt fájda­lom­men­tes.

Szeptember utolsó hetében Jávor Ferenc tanár elvtárs megígérte a kíváncsi nyolcadikos tanulóknak, hogy olyan diafilmeket fog vetíteni a tanítási óra második részében, amelyek segíteni fognak az ismeretek könnyebb elsajátításában, és két ponttal emelhetik az írásbeli felelet értékét, ha a következő órán – amikor ellenőrző dolgozatban számolnak be a tanultakból – leírják, hogy mit láttak. A […]

DOKTOR BAKÓ Azt már tudjuk, hogy a legendás Rejtő Jenőtől nem volt idegen a színpad: ifjúkorában színpadi karrierről álmodott, s párizsi tartózkodása után Budapestre hazatérve az operett, illetve a színház világába vetette magát. Hírnevét aztán mégis furcsa stílusú, humorosan abszurd, kalandosnak álcázott regényeivel alapozta meg. Minden műfajba belekóstolt, csak úgy ontotta az ötleteket, s gyakorlatilag […]

Este hat óra. A nudista strandon már alig lézengett valaki. Az egyik medencében két fiatal nő meg egy középiskolás korú, vékony termetű srác lubickolt. – Mit csinálsz ma este? – kérdezte a barna hajú. Harmincéves volt, haja rövid, mozdulatai lágyak, míg a másikat, a szőkét, inkább erély és magabiztosság jellemezte.

Ott, ahol máskor is össze szokott gyűlni, most is összegyűlt a jónép. Féldeciket, olyasmiket kért a Jónép. Egész deciket, ilyesmiket is. Egy tűzrőlpattant menyecske serénykedett deci-ügyben. Adta ki, amit kértek, szedte be, amit kért. Időről-időre a Jónép próbálkozott ezzel-azzal Tűzrőlpattant Menyecskénél. De nem ment. Nem és nem.

Gyermekkoromban nagy tolvaj voltam. Ez mostani eszemmel megmagyarázható, s ha éppen kell: menthető is többféle körülménynél fogva. Mindenekelőtt nem kicsi dolog az, ha az ember nyughatatlan, ivó és veszekedő férfiak véréből születik, mert az izgágaságnak és a rend ellen való lázadásnak már a gyermekkorban meg kell mutatkoznia valahogy.

Mesében mondom, hisz holtkomoly. (M. V.) Volt egyszer, hol tényleg már csak volt, az utolsó ítéleten még innen, a te­metőkapun már túl, volt egyszer egy csomó halott. Sírjaik tetejének téglalapjai – betonból kiöntve vagy gránitból kivágva – ott sorakoztak egymás mellett a temetőben, mint személygépkocsik egy szupermarket parkolójában. A sok szerény Suzuki között akadt néhány […]

Anyám naphosszat ült a fotelben, és nézte a tévét. Kilencven év görnyesztette hátát, gyötörte ízületeit, sorvasztotta izmait. Vékony, kis madárka testű, akár egy gyermek, de annál erősebb akarat lakik benne. Naponta legalább tíz alkalommal elbattyogott a toalettig. A támaszkodó botja inkább akadályozta a járásban, hát félretette, és anélkül lépegetett, azaz csúsztatta lábait óvatosan asztalba kapaszkodva, […]

Pirkad. Fáradtan lüktet velünk a vonat a Maros völgyében. A fehér ködök tekerednek fel már a havasokba. A párás ablak előtt szebbnél szebb tájak suhannak el, de képtelenek vagyunk élvezni, hiszen huszonöt órája utazunk a kemény, harmadosztályú padhoz ragadva. Minden csontunk fáj, a szemünk forró és véres s még a lelkünk is kormos.

A Park Lane mellett szemembe ötlött egy nyilvános telefonfülke különleges felirata: „Police Public Call Box” … innen a rendőrséget lehet hívni. Hol is vagyunk hát? Itt, ez a nagy, zöld liget… csakugyan a híres Hyde Park volna? Ahol bárki felállhat egy szónoki emelvényre, és szabadon megmondhatja véleményét?

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Mircea Nedelciu: Módosító javaslat a birtoklás ösztönéhez (Válogatta, fordította és az utószót írta Székedi Ferenc. Kriterion Könyvkiadó, […]

Nem is tudom, mikor jött az első levél Komárnétól. Meglepett, hogy Jucinak hívják, már el is felejtettem, olyan rég nem találkoztunk. Arra kért, ha tehetem, látogassam meg. Azt írta, legjobb, ha délután megyek, de ha úgy adódik, a délelőtt is megfelel, mert mióta özvegyen maradt, rengeteg a szabadideje. Gömbölyű betűi hamar kihullottak emlékezetemből, csak egy […]

Természetesen nem ez volt az igazi neve. De arra már ő sem emlékezett. Az öreg Kohut az biztosan tudja a valódi nevét, de Dumbi nem merte tőle megkérdezni. Kohut ugyanis mindig mogorva, folyton átkozódó ember, ezért Dumbi jobbnak látta nem zavarni ilyesmivel. Akkor került hozzá, amikor az apja után anyja is meghalt. Dumbi akkor harmadikos […]