János óvatosan vezetett hazafelé a csúszós utakon. Fáradt felszabadultságot érzett az egész napos koncentráció után. Különösen az a tanulója viselte meg, aki ideális útviszonyok mellett is rendszeresen veszélybe sodorta magát, őt és a közlekedés vérkeringésének közelükben elsuhanó, elbicegő sejtjeit: autósokat, kerékpárosokat, gyalogosokat. Hiába üvöltözött és káromkodott hónapok óta: alig látható a fejlődés. Aztán ott a […]

– Aztán, amikor még jössz, fiam, hozz két égőt! – mondta búcsúzóul anyám. – Két hatvanast! El szokta mondani, mire van szüksége, s én hét fordultával, mikor újra jövök, hozom. Többnyire élelmet kér, húst, vajat, gyümölcsöt, de, sajnos, igen gyakran gyógyszert is. Olykor a kezembe nyom néhány tízest, hogy legyen, amiből az igényelt dolgokat megvegyem. […]

Habakuk próféta fenyegető álmot látott. Elment hát Jójákim királyhoz, hogy elmondja neki Isten üzenetét. A nép elé is kiállt, s megjövendölte, hogy kegyetlen és vérszomjas barbár sereg támad, s rabláncra fűzik majd Júda és Jeruzsálem népét, mint ahogy lerombolták Ninivét a babiloniak és a médek. A király, bár tudta, hogy a történelem kerekét Isten keze […]

Zoli huszonhét évesen végre elérkezettnek látta az időt, hogy önálló életet kezdjen egy albérletben. Mikor eljött a nagy nap, anyja mindent elkészített neki. Amit tehetett elmagyarázott neki. A mosással kapcsolatban a gázzal való vigyázatossággal, vasalással, egyszóval mindent ami a háztartást illeti és ami a testi épségét illeti. -Jól van anya, ne izgulj!

─ Az volt a szerencsém, hogy néhány centivel mellettem esett le az a nagydarab vakolat, vagy mi a fene ─ magyarázta az asszony a boltvezetőnek ─ különben akár ott is maradhattam volna alatta. ─ Nagyon sajnálom, asszonyom ─ szabadkozott a férfi ─ de mi nem tehetünk róla. Nem a miénk ez az épület, csak béreljük […]

Antwerpen előtt, a thurnhout-i kapunál épült a kisvasút váróterme. Kegyetlenül hideg van odakünn, az utasok mind az izzó, meleg kályha körül szoronganak, amelynek a tetején egy nagy kannában gőzölögve forr a kávé. Német katonák is vannak a várakozók között, öreg népfölkelők és flamand parasztok, akiknek a csizmájából kilátszik a belegyürt szalma.

Battyogok lefele a vásárhelyi Széll Kálmán utcán, a macskaköveken, aztán a kereszteződésnél megtorpanok. A Németváros felől kifordul a Hunyadi János utcába egy bőszen klattyogó fiáker, a bakon álmos, keménykalapos atyafi, erre aztán lesirülök a Klastrom utcába, a fal mellé húzódok, hogy helyet adjak az ócska konflisnak. Utána szaporázok elfelé, a vár irányába, de még mielőtt […]

Amikor én gyerek voltam, még nagyon sok ház falán tátongtak ágyúgolyó ütötte lyukak. Bombatölcsérekben bújócskáztunk, és kiégett harckocsik oldalán csapkodtuk le az ipi – apacsot. Anyám mindig ideges lett, ha megtudta, hogy már megint egész délután partizánosdit játszottunk a Bakér – parton. Hogyne lett volna az, amikor néhány hete robbantottak föl néhány döglött bombát a […]

A korosodó prózaírót a balassagyamati katasztrófavédelem a városi, balassagyarmati hajléktalanszállón szállásolta el, a kisecseti ház leégése után. Közben volt egy rövid intermezzo a budapesti Lutheránus Szeretetházban, de az ottani bérleti viszony felbontása után az író nem keresett pesti albérletet, hanem visszament régi helyére, a balassagyarmati hajléktalanszállóra a „a cimborák”-hoz.

Az éj – Noć Nem tudom, mikor szállt le ez az éj és azt hiszem, sosem lesz vége. Már elfelejtettem, volt-e valaha is nappal. Egyetlen hatalmas éj az emberek szemén, a virágkelyheken, a levélereken, a folyók víztükrén. Egybeolvadt a föld az éggel, a tenger a szárazfölddel; az álom valóság, mert az emberek és tárgyak álmai […]

Ott feküdt a szoba végén heverő ágyon. Magába roskadt és mélyedt, majd kezébe vette azt a könyvet, amit már akkor maga elé rakott, mikor fél órája leheveredett. Azon meditált olvasás közben vajon apja a hatvanas években hogyan élt. -Milyen lehetett akkor?

Az utcán egy rongyos külsejű férfi haladt s látszott rajta hogy részeg. Alkonyat volt s a tanár épp ment haza az iskolából, vagyis a munkája – a tanítás után. Már első látásra megszánta szerencsétlen embert s mert tanár volt, benne még előtörtek a meleg, humánus érzések. Ahogy Kálmán történelem tanár úrhoz ért, megkérdezte: – Nem […]

Emléktöredékek újságírói pályámról Az újságírás mindig csábító hivatás volt az irodalommal kacérkodó ifjak számára, hiszen olyan nagy nevek hívogattak e pálya felé, mint például Ady Endre, Móricz Zsigmond, vagy Karinthy Frigyes. Igen ám, de akinek a káderlapján az állt, hogy EGYÉB származású, jó esetben csak a középiskoláig juthatott el az ötvenes években. Az egyetemi vagy […]

Rosszkedvűen sétálgatott palotája egybenyitott szobáiban Heródes Antipas, a negyedes fejedelem. Döntésre kellene jutni végre ebben a Jézus ügyben – gondolta magában – mert a végén még fellázítja a peszah ünnepre összesereglő népet, és ha a rómaiak állítják helyre a rendet, abból a zsidók számára semmi jó nem származik. Rendes ember ez a Pilátus, a helytartó, […]

Sokat tépelődött írás előtt. Aztán nekikezdett írni. Egyszerű téma járt a fejében. Épp ezért nem is sikeredett olyan jól az írása. Ő ennél igazából többet tudott. Nehezebb és komolyabb témákat írni. De most nem ezt akarta. Felkelt a számítógéptől s egy kis sétára indult. Sétált fejet lehajtva. A szokásos könyvesbolt, amely nem messze volt lakásától, […]

Keserű Zoltán a postán dolgozott. Mindig ugyan amellett a temető mellett haladt el. Annyit tudott Szilviától, az anyjától, hogy valahol itt van eltemetve az apai nagyapja. Ez egy lezárt temető volt, nem lehetett bejutni. Egyszer mikor anyja szendvicset készített neki s dolgozni ment, benne motoszkált az ördögi gondolat hogy belopódzik a temetőbe. Persze ezt akkora, […]

– Holnap kezdődik a szünidő. Két hét… – mondta a lány. – Együtt csak egy – pontosított a fiú. – A másik hetet otthon kell töltenem. – Mégis? Arról volt szó, hogy a proffal dolgoztok a laborban… – mondta a lány.

Szombath Zoltán nem azok közül való volt, akiknek jó, ha úgy esik, ahogy suppan. Maros székről, a Vácmány alól, ahol az arra járók nagy bosszúságára, mint egy ágaskodó óriáskígyó szinte összetekeredik az út, ment Nagyenyedre, hogy a nagyságos erdélyi fejedelem alapította, híres kollégiumban képesítést szerezzen.

A határok megnyitásának boldogságában történt, a kilencvenes évek elején, a metró mozgólépcsőjén, a váróban vagy éppen a kocsiban. Hazatérő, nem tékozló, inkább eltékozolt gyermekként járta az utcákat, oldalán (immár ott élő) lányunokájával, aki egyik ámulatból a másikba esve tanulta, hogy nem elég ott élni, be is kell lakni a Várost. Hazám nekem ez az ország, […]

Útban Brodi felé Bánkódom a méhek miatt. Az ellenséges hadseregek kiirtották őket. Volhíniában nincs többé méh. Meggyaláztuk a kaptárakat. Kénnel kifüstöltük, és puskaporral felrobbantottuk őket. A füstöl­gő rongyok szörnyű bűzt árasztottak a méhek szent köztársaságában. Haldoklás közben lassan repdestek, és alig hallhatóan zsongtak. Kenyér híján karddal vetettük magunkat a mézre. Volhíniában nincs többé méh.

Könnyű kiverni a lírát az emberi agyból. Csak a születettek és a mosolygósak, utóbbiak közül is egy vagy kettő sem marad igazi költő. A tanító úr unokája valahogy eltévesztette ezt a két direkciót, a gyerek semmi jelét nem mutatta a lelés adományának, másfelől pedig a rendesnél gyakrabban bizonyult indokolatlanul jókedvűnek.

Amint kilépett a börtön kapuján, bizonyossággá vált benne az a kínzó balsejtelem, ami az utóbbi napokban gyötörte. Baromság ­─ nyugtázta magában. ─ Mi az, hogy az utóbbi napokban? Több mint fél éve nem jött el a beszélőre, meg a leveleire se válaszolt. Volt már ilyen máskor is, nem szokta mellre szívni a nő szeszélyeit. Majd […]

Barátom (aki magam is lehettem volna) lassan mándrucolt felfelé a falu értelmiségi szamárlétráján. Előbb helyettes, aztán okleveles tanár, fél normával könyvtároskodott; délelőtt az iskolában tanított, délutánonként a jéghideg könyvtárszobában kellett (volna) tartózkodnia, az egykori kastélyból kultúrházzá alakított hatalmas épület elhanyagolt szárnyában, melyet részben még mindig magtárnak használt a termelőszövetkezet. (Mikor már nem volt mit tárolni […]

– Az emberiség kilencvenkilenc százaléka sosem veszi észre, mikor tér le az útról, mesélte a kábelkocsmában Hajmási úr, a nyugalmazott karnagy és zenetanár. – Ámbár léteznek hajmeresztőbb statisztikák is. Ma sem tudnám megmagyarázni, mikor és miért találtuk magunkat hirtelen az ezüstös dérruhában pompázó szénakazal előtt. Mintha valamiféle vastag falon hatolt volna át kocsink, látási viszonyaink […]

Tomo Galusz rajongása és szenvedése 1914. július egyik utolsó napján alkonyattájt futott be a Helgoland a trieszti kikötőbe. A hajó a Vörös-tengerről jött, s nemcsak utasokat és árut hozott, hanem a trópusi tájak leheletét és hangulatát. A kikötő, ahova ezen az estén megérkezett, izzó hevével, tarkaságával és nyüzsgő élénkségével teljesen megfelelt a hangulatnak, amit a […]