Apollinaire, a montparnasse-i tűz csiholója halott (Törvénytelen gyerek volt. Jó barátja, Pablo Picasso, aki ugyanúgy volt a modern festészet úttörője, mint ő a modern költészeté, azt híresztelte, hogy természetes apja XIII. Leó pápa volt. Holott anyja és így ő maga is azt állította, hogy az apa olasz gróf, Fligi d’Aspremont, akivel a szépséges lengyel táncosnő Rómában jó ideig együtt élt. Felettébb zavaros családi és állampolgársági körülmények közt telt gyermek- és ifjúkora. Rómában született, ott anyakönyvezték lengyel nemzetiségű olasz állampolgárnak. 7 éves korától Franciaországban élt, ott járta iskoláit. Minthogy Olaszországból érkeztek, és az anya egy ideig mint olasz táncosnő volt hivatalosan nyilvántartva, a nevét viselő fiút az alsó, majd felsőbb iskoláiban hol lengyelnek, hol olasznak írták az iratokba és a bizonyítványaiba. Noha franciául sokkal jobban tudott, mint akár lengyelül, akár olaszul, s már kezdett híres francia költő lenni, mégse kapott útlevelet, mivel nem volt francia állampolgár.

De azt se tudta volna igazolni, hogy lengyel, hiszen sohase volt Lengyelországban vagy Oroszországban, ahonnét egykor nagyapja Rómába emigrált, hogy a pápai udvar világi kamarása (vagyis kincstári tisztviselője) legyen. Mivel anyja se vette fel az olasz állampolgárságot, olasznak se mondhatta magát. Csak amikor a háború (az első világháború) kitörésekor behívták katonának, akkor hitték el róla, hogy francia. – Ilyen zavaros származás ismeretében érthető, hogy ő találta ki a „szürrealizmus” szót, amit a jó barát Picasso is azonnal használni kezdett, hogy hamarosan szakszerű elnevezése legyen minden modern művészetnek. (Ő ugyan legelőször szürnaturalizmusnak nevezte művészi módszerét, de barátai és első könyvének kiadója nem találták elég jól kimondhatónak ezt a túl hosszú szót, így együtt szürrealizmus-ra rövidítették.)

És amikor az első könyve megjelenik, a szerző neve már Guillaume Apollinaire. Valójában eredetileg Wilhelm Apollinaris Kostrowitzkynak hívták, hiszen lengyel volt. Anyja híres szép táncosnő, aki felettébb változatos színházi és szerelmi életet élt. Legszívesebben a francia Riviérán tanyázott. Nevét olykor megváltoztatta, ilyenkor nem táncosnő volt, hanem előkelő hölgy, aki a leggazdagabb és a legtekintélyesebb urakkal élt szerelmi kapcsolatban. Ő maga is legszívesebben franciául beszélgetett, fiát pedig francia papi iskolába adta. Később Párizsban már világi iskolákba járt. Sokat olvasott, lelkesedett Baudelaire-ért, kezdetben szimbolistának vallotta magát és gimnazistaként már verseket írt. Baudelaire mellett Verlaine és Rimbaud volt példája és vállalt mestere. De a gimnáziumot elvégezve úgy fordított hátat minden iskolának, hogy nem is érettségizett. 21 éves volt (az iskolákat későn kezdte), meg kellett élnie. Egy-egy versét már elfogadták a folyóiratok, ebből azonban nem lehetett fenntartani az életet. Albérleti szobájából is fizetés nélkül szökött meg. Anyja ugyan, ha volt pénze, megosztotta fiával. Ha nem volt, olykor ő kért a fiától, hátha annak éppen van. Lakni azonban nem lakhatott anyjánál, mert aligha lehet olyan módos férfit találni, aki szereti, ha szeretőjének húsz év fölötti fia van. Tehát az egyik lapnál, ahol leközölték már versét, szívesen lett volna újságíró. De nem vehették fel, mert nem volt semmiféle papírja, amellyel igazolhatta volna, ki is ő. Azt azonban elfogadták, hogy „néger” legyen, vagyis igazi újságíró nevében írjon akár cikket, akár novellát. Általában jól is fizették ezeket, ámbár volt olyan kolléga, aki sohase fizette meg a neve alatt megjelent művet. Ez időben kezdett járni azokba a kávéházakba, amelyek fiatal költők, festők, muzsikusok kedvelt helyei voltak. Itt ismerte meg Picassót, a nála egy évvel fiatalabb spanyol festőt, aki haláláig az egyik legjobb barátja és művészeti vitákban harcostársa volt. A szürrealizmus kifejezés kettejüktől indult világhódító útra. (litera.hu)

Modigliani meghalt a Charité kórházban, de többen beérkeztek és/vagy öngyilkosok lettek.

Az amerikai – pontosabban az angol nyelvű észak-amerikai – irodalom fejlődése feltűnően egyenetlen. Költészete a XIX. század első felétől rohamosan egyre értékesebb és egyre hatásosabb. Már Edgar Poe, majd Walt Whitman költészete hamarosan világhatású lett. Az európai szimbolizmus Poe-t vallotta elődjének, az expresszionizmus Whitmant. Ugyanakkor a drámairodalom és különösen a széppróza alaposan elmaradt. Jelentékeny amerikai drámaíró a XIX. században egyáltalán nem volt. Itt a stílust és a színvonalat a David Belasco-féle népszínmű jellegű és cowboydrámák jelezték. De a regény- és novellairodalomban is az európai igényeknek megfelelően csak a század legvégén feltűnő Jack London jelezte az irodalmi fejlődést. Mindezek után a XX. században, pontosabban az első világháború után indult és azonnal nagy lendületet vett a regény- és a novellairodalom. A gazdasági és ezzel a társadalmi előrehaladás megelőzte a szellemi fejlődést. A XX. század elejére az Egyesült Államok ipara és kereskedelmi lendülete elérte az európai színvonalat, az első világháború után pedig gyors ütemben meghaladta. Ennek folytán a könyvkiadás és könyvkereskedés egyre több olvasnivalót igényelt mindenfajta színvonalon. A detektívregényekkel és a kalandregényekkel párhuzamosan egyre többen igényeltek színvonalasabb olvasnivalót. A korán meghalt Jack London-t egyre többen tekintették mesterüknek. Azok a prózaírók, akik hamarosan eljutottak az európai közönséghez is – Upton Sinclair, Theodor Dreiser -, maguk is úgy érezték és hirdették, hogy Londont folytatják. Ezek ugyan már a század első éveiben, az első világháború előtt indultak, de igazi tömegsikerük csak a háború után kezdődött el. Akkor azonban olvasottságuk már Európára és az egész világ olvasóközönségére kiterjedt.

Az első világháború után azonban az írók egy egész nemzedéke, főleg a háborúból hazatért, nagy tapasztalatú fiatalság szinte ontotta magából a jobbnál jobb regényírókat és novellistákat. A következő évtizedekben igen sok amerikai író vált hamar világhíressé. Tekintettel az amerikai kiadók tömegtermelésére, a sikeres művek írói sok pénzt kereshettek. Így érthető, hogy az egyik legsikeresebb és talán a legnagyobb hatású novellista és regényíró, Ernest Hemingway nemcsak világutazó lehetett, nemcsak ingatlanokat birtokolhatott, de volt tengeri hajója is, és nemegyszer a saját pénzéből hadseregeket állított ki, hogy a szabadságküzdelmek segítségére siessen.

(Folytatjuk)

Előzmények: Idegen a síromban 1; Idegen a síromban 2; Idegen a síromban 3.; Idegen a síromban 4;Idegen a síromban 5; Idegen a síromban 6; Idegen a síromban 7.; Idegen a síromban 8.; Idegen a síromban 9.; Idegen a síromban 10., Idegen a síromban 11; Idegen a síromban 12., Idegen a síromban 13., Idegen a síromban 14., Idegen a síromban 15., Idegen a síromban 16., Idegen a síromban 17.