(Kultikus sci-fi regény)

– Békét! Egyenlőséget! Kenyeret! – ordították összeölelkezve a földfelszíni albínókkal. – Vesszen Hitler és Napóleon!
Családom elhűlve meredt a felvillanó képsorokra.
– Ez aztán a fordulat: megjelent a harmadik hadsereg! Hogy ebből mi lesz, meg sem merem saccolni.
– Ennél mi sem egyszerűbb – válaszolta 30-as egykedvűen. – Figyeld meg az arcukat és a mordályukat! Ezek az emberek harcolni akarnak, Krisztián. Sajnos hozzá kell tennem: a győzelem leghalványabb esélye nélkül.
– De hisz ez tiszta öngyilkosság! Szegény albínók, nekik is a legrosszabbkor jutott eszükbe otthagyni földalatti házaikat.
– Nem is sejtettem, hogy ennyi albínó él még a föld alatt – csodálkozott Dzsamilla.
– Robotok, Egyeske, indítsátok be a hajtóművet azonnal! – rendelkezett apám falfehéren.
– Állj! – emeltem fel tiltóan a kezemet. – Majd csak végszükség esetén, amikor igazi apokalipszissel kell számolni. Istennek hála azonban itt még nem tartunk, vagyis még minden jóra fordulhat. Persze addig se hagyjunk lemészárolni ennyi ártatlan albínót.
– Nekik már annyi, Krisztián. Nincs olyan erő, mely sikerrel vehetné fel a harcot Napóleonnal és Hitlerrel.
– Tisztában vagyok vele, de valamit csak tehetünk. Várjatok, hadd ókumláljak ki valamit! – kezdtem fel-alá járkálni a szobában.
Képtelen voltam elfogadni, hogy ismét kudarcot vallottam. Megalapítottam egy pártot, milliók hallgattak a szavamra, átrágtam magam a matekon, történelmen, fizikán, kémián, hogy az új Éden egyik építőköve lehessek, utána, zsupsz, csúszás vissza, lefelé a hegycsúcsról. Így lettem Hitler csicskása, most meg újra földönfutó űrvándor, aki csapot-papot itt hagyva menti az irháját. Hát ez elég nagy szégyen, főként, hogy emellett semmit sem valósítottam meg a SZIRP-nek tett eskümből. Szabadság, igazság, racionalitás. Szavak, csupa légvár, mely egyetlen fuvallatra leomlott. A tudásom ugyan megmaradt, de azzal is mit érek, ha senkinek sem vagyok vele hasznára.
– Nos, kiókumláltál valamit?
– Sajnos be kell látnom, hogy erővel itt már semmire sem mehetünk.
– Csakhogy megjött az eszed, kisfiam. Egyeske, gondolom, te vagy itt a kapitány. Volnál szíves startolni?
– De majd megyünk e nélkül – intettem le Egyeskét.
– Ezt hogy érted?
– Az tény, hogy nem szállhatunk szembe Hitlerrel, de ettől még megkísérelhetem meggyőzni, engedje át nekem az albínókat. És miért ne engedné, hiszen ezzel is csökkentjük ellenségeinek számát, erejét.
– Aztán mit csinálnál ennyi emberrel, barátom?
– Benépesíteném velük Krisztiánvárost, vagy végszükség esetén, felfogtátok, vég-szük-ség e-se-tén együtt repülnénk a kozmoszba.
– Tiltakozom! – rikácsolta Zsó férje. – Elismerem, nemes terv, de gondoljatok egy kicsit utána a dolgoknak! El tudjátok képzelni, micsoda zűrzavart okozna ez a betelepítés? Kriszti­ánváros kis telep, ők meg annyian vannak, hogy legtöbbje a városon, illetve űrhajón kívül rekedne. És az élelemről, vízről, rendről stb. még nem is beszéltem. Ki az az ütődött, aki elhiszi, hogy ezek a láthatólag bosszúszomjas, ráadásul felfegyverzett emberek hagyják magukat csak úgy, ide-oda terelni? 30-as, te el tudod?
– El. Azért mi, kiborgok is tudunk ám fantáziálni. De ha azt kérdeznéd, hallgatnának ránk, arra már nemet mondanék.
– Dettó – erősítette meg 30-as állítását Egyeske. – Ahogy az ilyen állapotba került emberek lélektanát ismerjük, eszük ágában sem lenne elmenekülni a bolygóról. Épp ellenkezőleg: azon­nal birtokukba vennék az űrhajót, és azzal támadnának Napóleonra, Hitlerre.
– Hacsak nem Hitler rekvirálná el a hajót hamarabb – jelent meg egy izzadságcsepp apám homlokán. – Mondd, Hitler tud a Terra 144-ről, mert ha igen, a SZIRP máris a spájz­ban van – perdült fürgén az ablakhoz.
– Komputer, kapcsold, kérlek, Adolf Hitler fővezért!
– Parancs visszavonva! Nem hallottad, Egyeskét, 30-ast? – fordult felém bosszúsan. – Fogd már fel végre, kétszeresen is veszélyben forog az életünk. Nem tárgyalni kell itt, fiam, hanem menekülnünk, amíg még van időnk és… űrhajónk.
– Te meg azt fogd fel, hogy nem nézhetem végig ölbe tett kezekkel, hogyan gyilkolják a testvéreimet halomra.
– Miféle testvéreidet? A te testvéreid itt vannak. Előbb őket védd meg, az anyádat meg az apádat, vagy számodra fontosabbak az albínók?
– Természetesen nem, de nem több millió albínó feláldozása árán, könyörgöm.
– Menjünk már, a keservit! – csikorgatta fogát Zsó férje. – Kapitány, indítsd el azonnal ezt a nyavalyás űrhajót!
– Igenis – ült a vezérlőpulthoz szófogadóan Egyeske.
– Megállni! – rivalltam a robotra. – Be ne indítsd, amíg én nem adok rá parancsot!
– Becsületszavamra nem értem – hüledezett Zsó férje. – Kik neked ezek a vakondok, hogy feláldoznád értük magadat?
– Nekem senkik, mindössze…
Hogy a gutába magyarázzam el neki, amit én sem értek igazán. Nem állítom, hogy sosem tettem fel ezt a kérdést magamnak, hanem a válasz különösképpen sohasem izgatott. Ez van és kész! Engem már csak ilyennek teremtett az Úristen. De mit mondjak a sógornak?
– Elég a gatyázásból! – fogyott el a sógor türelme, miután hiába várt a válaszra. – Kapitány, még egyszer nyomatékosan felkérlek, induljunk!
A robot nem mozdult.
– Jaj, ne! Mindjárt kitérek a hitemből, ha ez a pléhláda most lerobbant. Halló, drága Egyes­ke, defektet kaptál vagy mi a frász? – kopogtatta meg Egyeske sógorom fejét aggódva.
– Volnál szíves békén hagyni a fejemet? – pillantott rá lesújtóan a kapitány. – Egyébként tisztelettel tudatom, hogy az utasításod ellentmond Krisztián parancsának, mely szerint csak akkor induljak, ha ő ad erre parancsot.
– Micsoda?
– Ne vedd a szívedre, csak a robotika 2. törvénye szerint cselekszik, melynek értelmében minden robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznek – csillapítgatta édesapám.
Még akart valamit mondani, amikor a tévé adását megszakítva a következőket közölte:
Kedves nézők! Most kaptuk a hírt a xanaxi obszervatóriumból, hogy a Föld felé 40 km/s sebességgel nagy kiterjedésű meteorraj közeledik. Az ütközés valószínűsége 50%. A meteorok kis méretére való tekintettel azonban nyugodtan kijelenthetjük, hogy ha telibe is találnák a bolygónkat, nem kell tartanunk semmiféle kataklizmától. Ennek ellenére a Führer és Napóleon császár felkérik a harcoló feleket függesszenek fel mindenféle harci tevékenységet, és várják ki türelemmel, amíg a meteorzápor 7-10 nap múlva elvonul.

(A folytatást jövő vasárnap olvashatják)

Előzmények: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész 5. rész ,6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész, 13. rész, 14. rész, 15. rész, 16. rész, 17. rész, 18. rész, 19. rész, 20. rész, 21. rész  22. rész , 23. rész, 24. rész, 25. rész, 26. rész,  27. rész,  28. rész, 29. rész, 30. rész, 31. rész, 32. rész,