1987. június 11. (I)

Roloff Beny, a fényképész In Italy című képeskönyvét lapozgatom, aztán felidézem első, önálló utazásomat Itáliában, tizennyolc esztendős koromban. (Szüleimmel előzetesen már többször jártam ott, de az nem volt az igazi.) 1928-ban hat hétig laktam Firenzében. A közben eltelt hatvan év alatt a város többet változott, mint az előző ötszázban. Nem az épületeket értem, melyek az 1944-es német rombolást leszámítva helyükön maradtak, hanem a város atmoszféráját.

Késő éjszaka érkeztem, csomagomat a pályaudvari ruhatárban hagytam és szobakeresés helyett a Dóm térre sétáltam, mint ahogy tervbe vettem. Firenze térképét otthon betanultam. Senkitől nem kellett az utat kérdeznem; hunyt szemmel is eltaláltam volna a Santa Maria dei Fiorihoz. Leültem a Baptisztérium zárt kapuja elé és a telihold fényét figyeltem a katedrális csíkos márványán. Később elragadó külsejű prostituált telepedett mellém. Néhány szót váltottunk, amiből azt gondolhatta: nincs pénzem szállásra és elsietett, hogy meleg kávét és süteményt hozzon. Amikor félénken foglalkozása után kérdeztem, elmondta: egész napja szabad. Jobban élvezi az életet, mintha vendéglőben szolgálna fel vagy valamelyik nyomasztó irodában ülne. Napi egy-két óra elfoglaltsággal többet keres, mint a gépíró kisasszony vagy a felszolgáló leány. Ezt az egy-két órát, ha csak lehet, úgy rendezi, hogy gyönyörűsége legyen belőle. És hogy mi a jövő? Ezt Itáliában ezer éve még senki nem kérdezte.

Ott ültem még a Baptisztérium kapujában, amikor felvirradt. Később férfiak és nők vágtak át előttem a téren: a kereskedőváros népe, útban üzletek és kávézók felé. Siettükben is egy-egy barátságos pillantást vetettek felém. Talán tudták titkomat: hogy a fiatalember nem használja rosszul az idejét, ha éjszaka a holdfény játékát nézi a Santa Maria dei Fiori márványán. Sőt talán azt is megsejtették, hogy ezek az idegen fiatalemberek jobban tisztelik és szeretik Firenzét, mint ők maguk. Aztán elindultam, hogy a Piazzale Michelangelóról nézzem meg a várost.

Későbbi vándorlásaim során nemegyszer jutottam el Firenzébe, de lassanként sok minden megváltozott. Az olasz a világ egyik legszeretetreméltóbb népe, de a turisták tömege láttán a mosoly lefagyott arcukról. Elsősorban azok arcáról, kik éppen ezekből a turistákból élnek…

Előzmények:  1. rész/ 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész / 9. rész / 10. rész / 11. rész / 12. rész / 13. rész / 14. rész / 15. rész / 16. rész / 17. rész /