„…El akarom mondani, milyen ez a világ” Fehér liliommal állítottam be Bányai Irénhez. Meleg volt, mégis többször tüsszentettem az úton. Mikor Inci kinyitotta az ajtót és átvette a csokrot, elhúzta az orrát. Zavarba jöttem. Valamit nem jól csináltam? Talán mégsem kellett volna virágot vennem, úgy látszik vagányabb annál, hogysem ilyen gesztusokra igényt tartana. Aztán… – […]

„Kiszolgáltatott, élő anyag a színész” Faggatnám Zsoldos Árpádot erről a pályáról, amely mindkettőnké. Arról, amit csak ő tudhat , ami saját, külön művészete. Tanulnék tőle. S hiszem, velem együtt még sokan. De hát nem engedi. Kerül. Együtt próbáljuk Illés Endre darabját, a Stendhal nyomán írt Vörös és feketét. A próbák aránylag simán mennek, csak egyszer […]

„… én közönség centrikus színházat mondanék” Sepsiszentgyörgyön ismertem meg. Akkurátus, semmit el nem siető embernek tűnt. Nyugodt természetével sokszor dühített másokat. A színház egyik legjobb színésze volt, aztán Temesvárra került. Őszi turnéjuk alkalmával találkoztam vele. Odaadtam a kérdéseimet, válaszoljon rájuk… De nem: kihasználva szabadidejét, leutazott Sepsire, felkeresett és szóban mondta el a magáét. Magas, alig […]

(Ma 200 éve született Arany János) Diák voltam, szerettem a verseket, olvastam Arany Jánost. Volt egy nagyon régi, kopott fedelű könyvem tőle, apámtól kaptam, és nagy becsben kellett tartanom, a lelkemre kötötte. Olvasgattam. Olyan nagynak tartottam, ahova kis nebuló soha nem érhet fel. Megtanultam a verseket, amiket házi feladatnak kaptunk, de volt egy, amit én […]

Születésnapi összeállítás: * Ádám Gyula: Földi nyomok * Bölöni Domokos: Ajzsén’a (novella) * B. Tomos Hajnal. Haikuckó (képes haiku) * Keszthelyi György: Mozgó vonalak (vers) * Gergely Tamás: Forrás-kötetem, Pusztai (jegyzet) * Elekes Ferenc: Fehér az én ingem (levél) * Cseke Gábor: Baglyok a fűzfákon (versciklus) * Debreczeni Éva (apokrif): Figyelem onnan… (vers) * Cseke […]

Régóta, nagyon rég óta / Demult, tare de mult nagyszüleimnél az ajtók nem ereszkedtek meg annyira, mint odahaza, a társasházban, becsületes, tartós sarokvasak jutnak eszembe, öntött rézből s mintha az örökkévalóságnak készült, fényes kilincsekre emlékszem (téli éjszakákon, mikor a tűzbe vetett akácfa nyiszorgott a csikókályhában, fénye pedig csak úgy táncolt vöröslőn tündökölve, úgy bizony, micsoda […]

Az adventi időszak egyik legemlékezetesebb könyves eseményét látta vendégül a Csíki Székely Múzeum: karácsony előtt a nyugati bástya emeleti termében, a Szász Endre sugárzó képei által behatárolt térben mutatták be a Gáll Tímea szövegeiből és Ádám Gyula fényképeiből született rendhagyó szakácskönyvet, amelyet alább a könyv szerkesztője ismertet. Kézenfekvő lenne a könyv műfajának meghatározásával kezdeni, azonban […]

„Albert-Lőrincz Márton makacs kérdező; még akkor is inkább kérdőjelet sejthetünk mondatai mögött, amikor igazából nem teszi ki, csak sejteti – azzal, hogy versei sose adnak választ, inkább csak gondolati irányt jelölnek, mindenek előtt az élet nagy kérdéseivel vívódó, gondolkodó embernek. Amilyen a költő maga. Lépésről lépésre tanúi lehetünk, miből is állnak Albert-Lőrincz Márton szerint a […]

/A szemtanú emlékezik/ Attila öngyilkossága után Cserépfalvi /Imre/ telefonált nékem, és megkérdezte: van-e elég merszem, hogy a temetésre lejöjjek vele Szárszóra? A lemenetelért nem tulajdonítottam magamnak semmiféle bátorságot, és nem értettem, Cserépfalvi mire gondol. Talán arra, hogy Attilára a kormány és a jobboldal ellenségesen nézett mindig, és a csendőrség esetleg megzavarja a temetést.

1941. november 2-án született Ambrus Lajos nyugalmazott magyar szakos tanár, író, költő, a Hazanéző folyóirat főszerkesztője. Versei mellett fontosak helyrajzi ihletésű prózai munkái, átmentett történetei, meséi. A Káfé főnix megbecsült szerzője. Isten éltesse!

Rendhagyó, s egyben nem mindennapi tárlat avatására jöttünk össze: megszemlélni Márton Ildikó fotóit. A falakon látható képekkel igazából egy ihletett, igen alapos műhelymunka gyümölcsei révén, művészi vallomás gyanánt szembesülhetünk – olyan gesztus ez, ami ritkán történik meg az átlagember életében. Az alkotás ugyanis, még az is, ami összehangolt munka, közösségi erőfeszítés eredménye, mélységesen személyes tevékenység, […]

(1965) Egy székelymuzsnai öreglegény alakja, bár olykor megszakításokkal, folyamatosan végig kísérte az életemet. Bán Péter a becsületes neve, éppen csak túl a hatvanon, s máris múlt időbe tette az immár megfejthetetlennek tűnő végzet. Ha nagy ritkán találkoztunk s feltűnt alacsony, cingár alakja valamelyik székelyföldi városka utcáján, törékeny gyerekarc nézett vissza oldalt fésült, iskolás frizurája alól, […]

„Azért írom ezt az egész könyvet, hogy kiszálazzam magamnak, mi a különbség igaz és hamis között. Hogy elválasszam egymástól a konkolyt és a búzát. Tudom, az aratók azt a parancsot kapták, hogy ne válasszák szét őket, mert a búza egy része is kárba veszhet. Hagyjuk az ítéletet arra, akit megillet. De egyszerűen nem tudok továbblépni […]

A jódi elemi iskolában Márk Mária tanító nénink irányításával, váltott rendszerben folyt a tanítás. Sütő Gabika nagymamája sikeresen tanította a pionírindulókat (Mint a mókus fent a fán…) és „szeretett” Sztálin apánk (nem értettük miért kell két apánk legyen!) nótáját, a Hej, te bunkócska, te drágá-t. Most is vesszőnyi pontossággal fújom mindkettőt.

Dokumentumok nyomában (Olvasónapló – 1) Ha a huszadik századi magyar történelem legkiemelkedőbb társadalmi megmozdulását, az 1956-os népfölkelést és szabadságharcot megörökítő szellemi örökségünket alaposabban áttekintjük, aránylag könnyen megállapítható, hogy abban egyértelműen a dokumentáris műfajok uralják a mezőnyt. Sem az irodalom, sem a színház- és a filmművészet, de még a képzőművészet sem közelítette meg azt az átfogó […]

Menedzserszörfing a pszeudoszférában Tényleg, mit kellene csinálnom, kérdezte a hölgy, és kacéran nézte Dömét. Vigyorog, mint egy joghézag, gondolta gonoszul Döme. Joghézagos fogú. Hát, asszonyom, nem is tudom. Csak úgy, minden előzmény nélkül, egyik napról a másikra: író szeretne lenni… Vagy költő, vágott közbe a hölgy.

Részletek egy interjúból Kisfiú korodban számodra milyen formában jelentkezett a szépirodalom? Emlékszem, szüleim tordai, kolozsvári, nagyenyedi vagy gyulafehérvári piacozásukból üres kézzel sosem tértek haza – noha a kötelező polgárin kívül más „képzettségük” nem volt. Egy-egy verskötet, egy-egy regény, egy-egy kalendárium ott lapult a szekérderék kiürült zöldséges ládái mélyén…

Mély benyomást tett rám? Ez azért túlzás, mert nekem kellett volna egy annál is mélyebb benyomást kihasználnom. Megakadályozott valaki? Ott ült az ágy szélén, egy Rákóczi-pénzt, egy tízpoltúrást egyensúlyozott ujjai hegyén. Közben nézett.A tízpoltúrás jelöletlen veret volt, kiadhatták Körmöcbányán, esetleg Kassán, nem is ez a fontos. Évszáma szerint 1704-es, közepesen rongált (vagy közepesen ép) érme.

édesanyámnak (2.) Benyitottam egy szörnyű kórterembe, tegnap történt vagy ki tudja mikor, ott kerestelek, nem találtalak,

Mi történne akkor, ha máról holnapra arra ébrednék: nem és nem értem a körülöttem lévő világot? Vagy hirtelen megözvegyülnék? Ha elveszteném minden családtagomat, szerettemet? Ha tartósan lebénulnék és a világ kénye-kedvének lennék kiszolgáltatva? Kemény, de valós élethelyzetek mind. Hasonlóak ahhoz, mint amilyennel Thamó Kata Téboly-ának főszereplője egyik pillanatról a másikra szembetalálja magát. Hogy milyen is […]

A kertész Mindenki tudta a faluban, hogy Helen Turrel a világon mindenki iránt teljesíti a kötelességét, de senkivel nem bánt olyan példamutató odaadással, mint egyetlen fivére szerencsétlen gyermekével. A falu azt is tudta, hogy George Turrell kora ifjúsága óta keserves próbatétele volt a családnak. így aztán senki nem lepődött meg, amikor arról értesült, hogy annyi […]

A veszprémi születésű s Londonban elhunyt Kutasi Kovács Lajos (1920–1995) újságírónak indult, a második világháború után Budapestről kivándorolt Németországba, majd Braziliában telepedett meg, ahol a Dél-amerikai Magyar Hírlap kiadója és szerkesztője, később a Szabad Európa rádió, illetve a BBC munkatársa. Számos amerikai expedícióban vesz részt mind a földrész déli, mind északi részén.

A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának adatai szerint Erdélyben közel 400 olyan haditemető található, amelyben magyar katonák (is) nyugszanak. Van, ahol a helyi közösség felvállalta egy-egy katonasír vagy egész temető gondozását, máshol, például Brassóban egy hatezer fős katonatemető tűnt el csaknem teljesen. Csíkban jó és rossz példát is találunk.

(Részlet a Képek a porból c. esszéregényből) Mintha a piros téglafalból, valahonnan az iskolai térképkötegek mögötti lélek-mélyből a mi Rózsapásztorunk hangját lehetett volna hallani: Ha jól értem, „keresztelőre” készül a hivatal – netán „átkeresztelésre”? Petőfiről Eminescura?