Így számol be róla a jan 23-i Hargita népe (Kovács Andrea):

Közelebb kerülhettünk Cseke Gábor személyéhez

A tavaly elhunyt Cseke Gábor író, szerkesztő, költő, műfordító tiszteletére szerveztek emlékestet a magyar kultúra napján, hétfő délután, a Kájoni János Megyei Könyvtárban. A résztvevők személyes történetein keresztül jobban megismerhettük és közelebb kerülhettünk Cseke Gábor személyéhez.

Cseke Gábor kolozsvári születésű újságíró, költő, író, szerkesztő, műfordító közel két évtizeden át volt Csíkszereda kulturális életének egyik meghatározó személyisége. Tavaly, 82 éves korában hunyt el, emlékére a magyar kultúra napján emlékestet szerveztek, ahol pályatársai és barátai tisztelegtek személye előtt. Az eseményt – melyen Cseke Gábor gyermekei, Anna, Péter és Attila is jelen voltak – a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében szervezték meg, nem véletlenül. Mint Gyulai Arthur, az intézmény vezetője megnyitóbeszédében elmondta: Székedi Ferenc újságíró, publicista javaslatára és több mint félszáz csíkszeredai polgár beadványának eleget téve a könyvtár előadóterme mától Cseke Gábor nevét viseli, így hétfő este az előadóterem falán elhelyezett portréját is leleplezték. Tovább »

Én vagyok a szabadon kóborló macska, aki ideiglenesen gazdát választok. Legutóbbi gazdim Cirmosnak hívott, hagytam, hadd higgye azt, elfogadtam az akaratát. Ez a taktikám: hagyni, hogy azt higgyék rólam, amit akarnak, én meg azt teszem, amit én akarok. Sok testvérem volt, anyám mellőzött. Legalább is így éreztem. Naponta az utca túloldalán, a szomszéd ablakpárkányán napoztunk. Elaludtam, nem vettem észre, hogy egyedül maradtam. Amikor felébredtem, egy óriás gügyögött hozzám. Kislány állt mellette, ő óvatosan nyúlt felém, hagytam hadd simogasson. Az óriás keksszel kínált, éhes voltam, elfogadtam. Aztán felmásztam a kislány vállára. Nagyon boldog lett. Elindultak, velük maradtam. Szép nagy udvarba érkeztünk. Hatalmas barna kutya élt az udvarban, ahogy megjöttünk bezárták. Nagyon dühös volt, megígérte, hogy megesz. Nem ijedtem meg, még anyától tanultam, ő úgy élt, ahogy tanított: a macska legnagyobb ellensége a kutya, de barátságban is élhetsz vele, ha okos vagy. Én sem reagáltam túl a Barna fenyegetését. Szép szőlőlugas volt az udvaron, kipróbáltam, seperc alatt felfuthatok olyan magasra, hogy Barna ne érhessen el. Itt nőttem, növekedtem. Megtanultam, hogy gazdim az óriás, meg a kislány. Állandóan csak az óriás élt a házban, ő adott enni, a kislány meg egy kisfiú gyakran ott aludt. Ők viszont foglalkoztak is velem. Volt egy nő is, aki csak időnként jelent meg, hozta, vagy vitte a gyerekeket. Úgy éreztem nem szeret. Hallottam, amikor a kislány vádjára, hogy nem szereti a cicáját, azt mondta: hányszor ismételjen még kislányom, hogy allergiás vagyok a macskaszőrre! Nem tudom, mi lehet az allergia, de meg nem érintett volna, a világ minden egeréért sem. Hamar megtanultam, hozzá ne dörgölőzzek. Tovább »

Örülök ennek a dolgozatnak. Hogy írjunk a kedvenceinkről. Nem könnyű eldönteni, melyik az. Nekem már volt libám, japán tyúkom, kutyám, cicám. Elfelejtettem említeni, kertes házban lakunk. Ja és tengerimalacom is van. És apával közösen aranyhalam. Vagyis az akvárium közös, apa kezeli, de az aranyhal benne az enyém. Persze ő ezt nem tudja, mármint a vízi szépség, elég, ha én tudom. Cicám kettő is volt. Az elsőt széttépte valami, szerintem a korábbi kutyánk, amelyik már szintén elkutyagolt az élők sorából. A mostani meg fogta magát és eltűnt. Nem először. Igaza lenne Nagytatinak, hogy a macska hűtlen és állhatatlan?

Kezdjem az elején. Volt egy kanárim, a Nagymami vette születésnapomra, kalitkástól. Azért kértem, mert a Nagytati mesélte, hogy fiatalkorában volt egy Phoenix nevű banda, s ők énekeltek egy kanáriról, amelyik szabad akart lenni, de nem vette észre, hogy rácsok között él, nekirepült, és meghalt. Egyszer előkereste a lemezt, meg az öreg pickupot is, és lejátszotta. Nem értettem, de szép volt. Nem tudom hány hetet élt nálunk Főnix, nem számoltam, nem sokat. Egy reggel ott találtam holtan. Talán ő is szabad akart lenni? Nagyon megsirattam. Eltemettem, meggyászoltam. Aztán a legjobb barátnőm elment a szüleivel Ausztriába. Nagyon búsultam mert nem vagyok az a barátnő váltogatós fajta. Vigasztalásul apa vett egy aranyhörcsögöt. Persze, tudja, mondta is, az embert nem lehet állattal helyettesíteni, de hátha picit segít. Sajnos ő sem élt sokáig, őt is megsirattam, eltemettem. Már három sír van a kertünk sarkában a kedvenceimmel. Minitemető. Szoktam virágot vinni a sírokra, ha el nem felejtem. Egyik csapás a másik után. Nem könnyű az élet! Tovább »

B.Tomos Hajnal rovata

Négyfaluban immár harmadik alkalommal kerül sor a szövő-, varró-, hímző műhelymunka beindítására, kezdők és haladók számára. A Barcasági Csángó Kézműves Egyesület szervezésében kezdeményezett tanfolyam két hétvégén zajlik, (összesen 9 napon át), a Népi Alkotóműhely türkösi székhelyén.

A résztvevők népi motívumokkal díszített ruhákat, használati-és szuvenírtárgyakat készíthetnek Vargyasi Melinda sepsiszentgyörgyi népi iparművész-ruhatervező, valamint Czimbor Izabella és Magdó Gyöngyi népi alkotók útmutatása alapján.  A műhelymunka házigazdája Sipos Emese, anyagi támogatója a magyarországi Csoóri Sándor Alap.

Kiállítás után, a kész alkotások a résztvevők tulajdonába kerülnek.

Kálmán Atya igazán megható misét adott. Nagyon szerették. A pap anyjával élt együtt. Kálmánnak nem volt kedve elköltözni otthonról, pedig ötven éves volt. És olyan sok fizetést sem kapott. Valéria az anyja mindenben, amiben lehetett – támogatta a fiát. Ám Kálmán Atya szerette a bort. Néha felöntött a garatra. De persze nem vizet prédikált. A vörös és a fehér bort egyaránt szerette. Nem utálta a kommunistákat és szocialistákat. Sok mindenben nem értett egyet velük, de sokkal jobban rokonszenvezett velük, mint az átlag papok… Jól értett tehát a politikához is… Sok pap különcnek tartotta. Művelt volt. Imádta Tolsztojt, Shakespeare-t és Puccinit… Tovább »

Kedves Barátom! Mit remélsz ’24-tõl? Fogalmazd meg, kérlek, a Káfé számára! Cenzúra nincs, a terjedelmet illetõleg sem. Mellékeld szöveged a Facebook-leveledhez vagy küldd a gergely90@hotmail.com címre. Köszönettel: Gergely Tamás

Legyőzhető az aktuális Leviathan, avagy benne vagyunk a végső örvényben?

Magyari Nándor László

Optimistának, különösen felhőtlenül optimistának lenni kétezerhuszonnégyben (is) abszurdum, nem naivitás, hanem már-már őrület így új év kezdetén, vagy bármikor annak folyamán, úgyhogy nem is próbálkozom ilyesmit előadni.

Forrás: Internet

Veszélyes esztendő a ‘24-es, és bár alig lehet biztosat tudni/mondani, könnyen megeshet, hogy év végére (mondjuk az USA-beli elnökválasztást követően) az derül ki, hogy menthetetlenül benne vagyunk a végső örvényben, hogy nincs visszaút csak az újabb (meglehet végső) világégés. Tovább »

(villanások)

kinn karácsonyi
hóhullás – benn valami
végvillanások

Hajdú Mónika fotókompozíciója

B.Tomos Hajnal rovata

Idén a magyar kultúra napját  két nagy érdeklődésre számító rendezvénnyel üdvözlik a brassói művelődésszervezők és közönség.

Január 22-én a Redut Kulturális Központban Bogdán Zsolt kolozsvári színművész viszi színre a Bartis Attila műveit megidéző pódiumműsorát. A Reménység Házában pedig Nagy B. Sándor beszélgetőkönyvét mutatják be, melyet Nemes Leventével, a Tamási Áron Színház színművészével készített. A január 24-én, 18 órai kezdettel sorra kerülő bemutatón  Nagy B. Sándor beszélget a Pro Urbe-díjas színművésszel, a sepsiszentgyörgyi színház szolgálatában töltött fél évszázad tanulságairól, élményeiről.

Van egy ismétlődő rémálmom.

Hosszú oszlopokban állnak sorba, nők, férfiak, gyerekek reggeltől-estig.

Nem értem, mi történhetett, egy darabig inkább elkerülöm a tényt, ahogy arra némely tanárom tanított: ha boldog akarsz lenni, ne ragadj le a tényszerű valóságnál. Hagyd szárnyalni vágyaidat! Remélni merem, nem tértek vissza azok a sorvasztó kelet-európai idők, amikor a puszta túlélést biztosító alapvető élelmiszerekért kellett sorban állni. Mindenkinek. Kivéve az egyenlőbbeket. Reményem azonban szertefoszlott, mert egyik rémálmomban nyugat-európai körúton ütközöm ugyanabba a jelenségbe. Sorok és sorok Rómától Oslóig, Londontól Bécsig mindenütt. De nem ám a globális áruházláncok valamelyike előtt, mégcsak a kiskereskedelmi boltok, vagy a termelői piacok eladópultjai előtt sem. A feliratok szerint pártszékházak bejáratánál képződik a sorbanállás. Feliratot is látni vélek: Csak hozott tölcsérrel dolgozunk! Tovább »

Gyermekkorom fái, füvek közül magasra törők,

fejcsóválva kérdik: mi lett belőled?

Nyílt szemrehányás oszlopsoruk: méltatlan, mit sétálgatsz közöttünk!

Gyermek vagy, mindentudó is volnál,

betegséged béklyói miért tartanak hát fogva?

Emberi lénnyé váltál, mi förtelmes, idegen.

Míg gyermek voltál, velünk hosszasan társalogtál,

tekinteted bölcsességet sugárzott.

Életed rejtélyét most ím megoldjuk:

a titkok nyitja a málnás fűszálai között.

Szunnyadó lény, megkoppantjuk homlokod,

álmodból felrázunk, te holt.

(1922. június)

Angolból fordította: Boda Edit

Boda Edit egy, a Káféban korábban közölt Södergran-fordítása

Edith Södergranról

Gergely Tamás: A Miklós könyvei

* Óbudai származású stockholmi magyar író. (1938 – 2013) Könyvtárosként a stockholmi városi könyvtárban dolgozott. Magyar nyelvű szépirodalmi alkotásai: Hazatérés; Találkozások és Búcsú; Óbudai utcák; Gyülevész történetek; Nagytakarítás.

Megjelent a Lenolaj.hu irodalmi magazinban

(csend)

halotti csend van –
csak egy varjú zuhan rá
a temetőre

elmesélném utamat de kit érdekel
hiszen odáig jutottam hogy magam is
szörnyedve gondolok vissza
emlékeimre
mintha csak mással történt volna
ez a vergődés bozótháború nyakig szennyben dagasztás
érzem a tisztátalanság nyomasztó dögletes szagát
látom a vargabetűket szökéseim visszarettentő talpnyomait
látom gyávaságom nyúlcipőjét
inalni a süppedékes ingoványban
te jószagú ég mi lesz még idefent
ahol csak egyetlen lépés lehetséges
alattam sziklák mindenütt
közöttünk kékes űr didergő tér lakatlan
némaság mély
akár a katlan melyben az éjjelt főzik
kavarják öntik megállás nélkül e világra
míg megtelik vele fülünk szánk orrunk
fölkúsztam hát hogy visszanézzek
mindent láttam de szédülök
lábamat mélybe lógatom
ülök félek
félek ülök
elzöldülök majd kékülök
zuhanásomba révülök
nyissátok meg a pokol kapuját
jövök

(kiolvadás)

egy befagyott tó –
távoli még a fények
kiolvadása

Vége a karácsonynak, a mindenféle szent neve napjának, letudtuk a szilveszteri mulatságokat, meg az előző évet is. Elhúztak minden csárdást, keringőt, rumbát és csacsacsát. Most már ideje hazamenni.  Ne nézd azt az utolsó kockányi zserbót, melynek még a legtintásabb vendég is megkegyelmezett, ne kavard ujjaddal a fazék alját, mert ott csak üres káposztalevelek vannak. Menj haza most, amig még a párod kezét csókolgatod és nem a sokat fogdosott budikilincset. Amikor még filteres felével viszed szájadhoz a cigarettát és nem ropogtatod csirkesült helyett a porcelánnipp combját. Nincs már egy ép villanykörte sem a lakásban, egy szaloncukor sem a fán s a tévé is befuccsolt. Csak én maradtam, hogy a rám jellemző anyás szelidséggel ismételgessem: menj haza, most ébred ágyadban egy vadiúj év, kívánj neki virustalan jó reggelt.

Hallatszik a közelgő ünnep

Zakatol

Emberkupac ragyás fapadra rogyva

Nincstelenség szorong körötte

Szürke glória

Szürke válla ráhajlik a ráhajlik a

Csupasz fájdalomra

Váróterem törtarany derengésébe

Szürke arca nézi csak nézi csak nézi

A fénytóvá hasadó hajnalt a síneken

Hamukeze sóvárogva simítja a jajhideg

Radiátort

Szutykos lépések a szürke kőlapokon

Magányt kopogva távolodnak a sivár semmi felé

Hogy a nyomor átható szaga színezze

A mögötte összecsapó homályt

mint nyüszítő emlék

Mit remélsz ’24-től?

– kérdezi Barátom és hozzáteszi: Fogalmazd meg, kérlek, a Káfé számára!

Agyam diktál: a választ egyetlen tőmondatban, ha egy szó lehet tőmondat, is elintézhetném: Semmit.
De ez annyira elkeserítő, hogy talán magyarázatra szorul.
Szívszorongva nézem a híreket a TV-ben. A szalaghírek 85 százaléka erőszakról szól. Még a Pápa Karácsonyi üzenete is. De ha az időjárásjelentésről szóló híreket és a sporthíreket nem számítjuk, akkor a kép még szomorúbb, elkeserítőbb. És megnyugvásra utaló jelet, akár egyetlen egyet, nem találok. Nincs. Mert a karosszékekben ülő nyakendős urak, akik sorsunkat kezükben tartják, biztonságban vannak, egymás társaságában jól érzik magukat, egymást vidáman, mosolyogva köszöntik, a háttérben meg mindennapi ésszel felfoghatatlan összegeket keresnek. És mindezekkel a tényekkel tisztában léve írjam azt: remélem, hogy a körülöttünk folyó fegyvercsörtetés megnyugszik?

Gergely Emese fotója

Tovább »

A kutyák vizeletükkel jelölik meg a területüket, az emberek zászlóikkal. De nem csak nemzetük területét, hanem gyakran nemzeti hovatartozásukat, származásukat is ezekkel a textíliákkal tudatják a világgal.

 

A tizenkét ezer lakosú kisvárosban, ahol élek, a lakosság 40 százalékának többségi felmenői németek, 30 százalékának norvégek, a többi ezeknek és sok más nemzet keverékének a leszármazottja. A norvég származásúaknak van saját kultúrházuk (az van rá kiírva, hogy “Livsreise”, azaz ‘életút’ vagy ‘életutazás’), múzeumuk, tánccsoportjuk. Május 17-e norvég nemzeti ünnep, a Syttende Mai. Ilyenkor népviseletbe öltöznek és nagy csinnadrattával végig vonulnak a városon norvég zászlókat lobogtatva. A háromnapos ünnepség szervezőinek a listáján a nevek 70-80 százaléka viszont német. (A németekeknek nincs zászlókultuszuk. Sem itt, sem Németországban, kivéve a foci világbajnokságok ideje alatt.)

 

 

 

 

Az egyik szomszédunk szabadidejében önkéntes fociedző a helyi gimnáziumban és a vébé idején mindig kitette a német zászlót, 2010-ben a szlovákot is, mert felmenőinek egy része onnan vándorolt ki. Azaz ide be. Itt mindenki tudja, hogy hány százalékban milyen nemzetiségű felmenőktől származik, bár az angolon meg a spanyolon kívül más nyelvet nemigen beszélnek. Ja, meg ugye itt nálunk az albánt. A kisvárosunkban élő albánok Koszovóból, Albániából és Észak-Macedóniából jöttek, az elsők menekültként, a többiek meg azért, mert itt már volt albán közösség. Két focicsapatuk van: a koszovóiaké meg az albániaiké. A macedóniaiak kevesen vannak és abban a csapatban játszanak, amelyikben éppen nincs elég ember, mint a fiam is, akit befogadtak dísz-albánként, amíg itt járt suliba. Zászlókat viszont nem láttam ezeken a meccseken. Lehet, hogy többszáz éves rossz tapasztalatuk van vele?

 

A helyi veteránok hazaszeretetüket azzal mutatják ki, hogy házukon vagy házuk előtt a csillagos-sávos zászló* lobog egész esztendőben. Mellette gyakran látni egy másik lobogót is, amit viszont cserélgetnek. Naponta elsétálok például egy ház előtt, ahol az amerikai zászló mellett decemberben a vatikáni zászlót lobogtatják, jelezve, hogy a ház lakói katolikusok. De láttam már ezen a házon az amerikai tengerészgyalogság zászlaját is (tehát a tulaj ott szolgált), Sauk City baseball csapatának a zászlaját (tehát ott nőhetett fel), a University of Wisconsin zászlaját (tehát ott végzett), továbbá lengyel, német, sőt magyar zászlót is (tehát a házaspár felmenői ezekből az országokból vándoroltak ki. Azaz be.) Belekukkantva a járási ingatlan nyilvántartásba kiderült, hogy a tulajdonos vezetékneve Foldy. Hogy nekem földim-e, az nem derült ki ezidáig.

Tovább »

A csernátfalusi Metromat cég, a méréstudomány területén világmárka, 2023 novemberében ünnepelte fennállásának 30 évét, és a cég igazgatója Máté Károly életének 80-ik évét, akit szülőföldje Zajzoni Rab István díjjal tüntetett ki 2017-ben.

Balrol-jobbra-ifj.-Nafradi-Jeno-Nafradi-Jeno-Mate-Karoly-ifj.-Mate-Karoly-Mate-Peter

Tovább »

Kedves Barátom! Mit remélsz ’24-tõl? Fogalmazd meg, kérlek, a Káfé számára! Cenzúra nincs, a terjedelmet illetõleg sem. Mellékeld szöveged a Facebook-leveledhez vagy küldd a gergely90@hotmail.com címre. Köszönettel: Gergely Tamás

Újévi nagytakarítás

Én nagyon későn tudtam levetni magamról a szüleimet, legalább annyira, hogy a saját életemet élhessem. Most sem esküdnék meg, hogy sikerült, de az első lépést biztosan megtettem. Azt remélem, hogy 2024-ben tovább tudok haladni ezen az úton, s ennek következtében minden kitisztul.

A remény racionalitása

Gergely Tamás, a Káfé szerkesztője kérdezi: Mit remélsz ’24-től?

S válaszolni erre nem kockázatmentes.

Az utóbbi évek realitásai inkább a közösségi szorongásokat és félelmeket tetézték. Ha csak 2020 óta számoljuk, akkor is minden év hozott valami újabb csapást: fokozódó klímaválság, pandémia, háborúk… És kitudja mi jön még? Ezekből nehéz reményt vagy bizakodást meríteni.

Ha valaki mégis reményeit fejezi ki, könnyen magára vonja a naivság vagy megfontolás és realitásérzék hiányának gyanúját.

Manapság naivnak látszani köznapi viszonyaiban védtelen, kiszolgáltatott állapot. Akiről ezt látszik az lesz a palimadár vagy jó erdélyi kifejezéssel a frájer, aki csak önmagát hibáztathatja, hogy az élelmesebb, talpraesettebb embertársai, a dezkurkálódás jegyében kihasználják, félreállítják, kikacagják. Nem számíthat szimpátiára. Így, ha van is titkos reménye az embernek, nehezen vallja azt meg, hogy más ne is tudja.

Tovább »