A zene egy művészi kifejezési forma, a hangok és „nem-hangok” azaz a csendek időbeni váltakozásának többnyire tudatosan előállított sorrendje, mely nem utasít konkrét cselekvésre, viszont érzelmeket, indulatokat kelt és gondolatokat ébreszt. Barcaság is bővelkedik virtuóz zongoristákkal, hegedűsökkel, és reméljük, hogy jövőben is születnek zenezsenik a klasszikus zenében. A technikai fejlődés új hangszereket szerkesztett, a szintetizátor már szükségszerűen beépült a közhasználatba. Apáink korából az egykori bálok, mára megváltoztak, a fiatalság diszkókban vezeti le az energiáját, és más szórakozási formákat igényel. A lemezlovas vagy disc jockey, röviden Dj olyan könnyűzenével foglalkozó személy, aki folyamatos zenét szolgáltat egy rendezvényen a közönségnek. Az általa kedvelt műfajban széles körű ismeretekkel bír, és saját hanghordozókészlettel is rendelkezik. Világszinten élvonalbeli, országunk legjobb lemezlovasával, Saszet Örssel beszélgettem 2024. február 16-án, ami ritka alkalom, hisz Örs azaz Dj Dark olyan, mint a nagyvilágban száguldó lemezlovas-diplomata.

Bencze Mihály: Már egy jó ideje szerettem volna találkozni és elbeszélgetni veled, de te olyan foglalt vagy, hogy alig adódik alkalom erre. Mesélj magadról.

Saszet Örs: 1989. május 19-én születtem Brassóban, édesapám Saszet Ottó, édesanyám Saszet (Bálint) Éva, második gyerekeként. Édesanyám zongorázott, így az ő dallamvilágában nőttem fel. Az 1-8 osztályt a 10-es iskolában végeztem el, az most már a 2-es iskola, a piac mellett. 2004-ben ballagtam, aztán 2004-től 2008-ig a brassói Áprily Lajos Gimnázium D osztályos diákja lettem. Két osztályfőnököm is volt, Demeter Melinda és Csüdör Melinda. 2019-ben nősültem, a feleségem Saszet Alina, 2019-ben született meg a fiúnk, Kián.

Tovább »

rájöttem – mily nagy tudomány!
– szememből egy madár tekintget
a világra rátok
szalonka? bagoly? vércse?
netán királysas?
nem tudom.
enyém csupán a kulcslyuk. az odú.
övé a tekintet.
merev. firtató. szigorú.

Amikor reggel megérkeztem a buszmegállóba, már ott várakoztak az első
tantestületem tagjai.
A tantestületem, ízlelgetem a birtokos személyraggal ellátott főnév
meghittségét. Vágytam rá. Egy letört darabjában kaptam meg, melyet néhányunk
egymásra hangoltsága hamar leválasztott az egészről. Világaink egymásra
csúsztatott kördiagramjai csak a barátok esetében fedték le egymást.

A kölcsönös elfogadás vágya az egymás világával azonosulni nem tudás ellenére élt
bennem. Türelmesen hallgattam végig minden pletykát és a szervesen hozzátartozó
kiapadhatatlan ítélkezést. Látszólag mindenkivel jóban voltam, különösen M-mel
beszélgettünk nagyokat órák után a faluból a városba gyalogolva.

Azon a bizonyos reggelen is az általános iskolában tanító tanerők leszálltunk a
vasüzlet előtt. És oszoltunk, oszoltunk, és mint a kártyajátékban a lapok, úgy
osztódtunk valaki mellé minden reggel az iskola bejáratáig tartó útszakaszon.
Azon a reggelen nem a véletlen osztotta a beszélgetőtársam. Az igazgatóm
somfordált oda mellém. Látszott, hogy valamit nagyon akar mondani. Körülnézett,
és, amikor senki nem volt hallótávolságon belül a közelünkben, a fülembe súgta
felspannolt ez már mégiscsak tűrhetetlen hangnemben:
– Mondd meg M- nek, hogy ne járjon ebben a kopott nadrágjában az iskolába.
Rontja az iskola presztízsét.

Mivel ezt igazgatói utasításnak szánta, nem volt a mondatában kérésre utaló ige. A
hangnem is igazi ukázos volt. Indulatos, nyers és parancsoló.
Úgy meglepődtem, hogy torkomon akadt a szó. Ő tovább ecsetelgette az iskola
bejáratáig a supraelastic nadrág állapotát, kiemelve a belőle kilogó szálak elrettentő
kinézetét. Az iskola bejáratáig felocsúdtam annyira, hogy kipréseltem magamból az
ellenállás mondatát:
– Nem mondok meg semmit neki.

Tudtam, hogy az igazgató és M. családjai több évtizede összejárnak. Nem értettem,
hogy miért nem ő mondja meg neki.
M-mel továbbra is jókat cseverésztünk. Továbbra is a szóban forgó
nadrágjában járt tanítani. Továbbra is jól végezte a dolgát. Rontotta vagy nem az
iskola presztízsét a kopott nadrág, soha nem derült ki.

 
Tehetséges vagyok, frizurát készítek, hajat nyírok, beavatkozok,
Kibontakozok, gondozok, szárítok, végeket egyengetek
(olyanok legyenek, mint az újak, frissek, felismerhetetlenek)
A leengedésre és felemelésre szolgáló mentőlétrák,
mint a tengerészeké, melyet a fuldoklóknak nyújtanak,
mint a tűzoltóké, melyek a lépcsőkhöz vezetnek,
mint a szerelmeseké, melyet az Aranyhajú lány szerelmének nyújtott,
hogy a magas őrtorony kicsiny ablakához másszon.
 
Fordította: Fehér Illés

Hajdú Mónika fotografikája

zápor

szapora futása

dobpergés

Fehér Klára – német tanárnő. Az utolsó évben vette át a vándorbotot. Azon felül, hogy kikent-kifent volt, és Kolarik Vilmos osztálytársunk nemtudásán ájuldozott, nyomot bennem/bennünk nem hagyott.

 
Negyvenedik évemet élem, ez egy szám, nő vagyok.
Negyvenedik évemet élem. Ez egy szám, nő vagyok.
Ezt így mindörökké ismételném, ha a fiatalság és az élet
elvarázsolt volna. Hazudoznék és szégyenkeznék, mert
szégyen, ha nem vagy fiatal – minden ifjú így gondolja;
Elsősorban az ifjú költők, önimádatukban.
 
Ó, szegény ifjúság, szegény örökléthez való ragaszkodás!
Köszönöm, Uram, hogy a vénséget nekünk adtad,
Hogy az Örök élet füve sokkal előbb a Gilgamesnek
sem adatott meg, hogy megteremtetted a Kígyót,
A bölcs állatot, hogy a füvet ellopja, az almát kínálja,
Évával Ádámot az Igazsághoz közelítse – függetlenül attól,
 
hogy erre a versre a Rukumija kolostor¹ nővérei
(akik a legdrágább szemüvegkereteket vásárolják, hogy
az Igazságot jobban lássák) – mit mondanának.
Ők nálam idősebbek. Minden szakácskönyveket ők írtak.
Köszönöm, Uram, a mézet, a kisüstit, a bazsalikomot, a fohászt,
a böjti sütiket, a meddő nők sirámait, a földig érő szoknyákat…
Ámen.
 
¹Orthodox női kolostor
 
Fordította: Fehér Illés

Biljana Milovanović Živak (Požarevac, 1972. – ) a Belgrádi Tudományegyetem Filológiai egyetemen szerb nyelv és irodalomból szerzett diplomát. A „Braničevo“ folyóirat szerkesztője. Eddig 9 kötet tulajdonosa, ezek közül 5 verseskötet. Többszörösen kitüntetett szerb költőnő.

esőcsíkok

gyöngyöznek

az ablaküvegen

Már megint éjfélkor kellett játszania a lagziban. Jóska jó gitáros volt, mindig őt hívták… A város egyik legjobbja. Remek szólókat kanyarított. De jó ritmusgitáros is volt. Őstehetség. Pedig nem volt cigány vagy ilyesmi… Falun született. Még a kottát sem ismerte. Hallás után játszott. A Beatlest nagyon szerette. Jóska nem volt mai gyerek… Persze a lagzin aztán nem Beatlest kellett játszania. Amiket ilyen lagzin kellett játszania, azt a fajta muzsikát különben ki nem állhatta…

Csak az volt ezzel a baj, hogy mire abbahagyta a muzsikálást, haza kellett mennie, de már nem bírt aludni. Kénytelen volt napközben szunyókálni. De az sajnos sokszor nem ment, ezért álmatlan volt. És álmosan kellett zenélnie. Habár jól megfizették…

Egy lagzi után egyszer nagyon hullafáradt volt. Neje aggódott érte. Jóska csak forgolódott az ágyon. Miközben szombati nap volt s éjszaka megint játszania kellett. Számítottak rá. Ám Jóska este betelefonált a mulatósoknak s azt mondta, hogy nem megy, ne haragudjanak… Már vagy egy hónapja nem aludt rendesen…

Megértették, találtak mást. Jóska aznap átgondolta addigi életét. Annak ellenére, hogy zenész volt, mennyi szomorúságot átélt életében! Nem csoda, hogy Beethovenért is rajongott… Magányos óráiban azt hallgatta. Magdika hivatalnok volt s egy zenész feleségeként jól érezte magát…

Jóskának étvágya sem volt. Kilenc órakor az ágyba bújt feleségéhez.

– Jobban is tetted, hogy nem mentél játszani! Fő az egészség!

– Igen. Most kialszom magam… – mondta Jóska.

– Az a lényeg… – érvelt Magdika.

– Majd találok más állást! Más zenélési lehetőséget! De az éjszakázásból nekem elegem volt!

– No, aludj már!

S Jóska falnak fordult. Vasárnap reggelre végre kialudta magát. Étvágya még mindig nem nagyon volt, de reggelizett egy keveset. Magdika örült. Jóskának evés közben egész máshol jártak a gondolatai… Legalábbis ott ahol nem szokott ilyenkor.

– Holnap felhívom egyik barátom!

– S mit akarsz tőle?

– Ő majd szerez nekem állást!

– Te tudod.

Majd evés után lement a garázsba s gyakorolt. Dél körül felment a lakásba. Magdika éppen varrt.

– Jól vagy? – kérdezte Magdika.

– Mi bajom lenne? – így Jóska.

– Kicsit sápadt vagy!

– Elmúlik. – s a zenész szaklapot vette a kezébe, miközben elvágta magát a díványon.

Eseménytelenül telt az a nap. Jóska megint kialudta magát. Reggel beszélt a haverjával, aki egy esti fellépést ajánlott neki… Hattól tízig. Jóska nagyon örült ennek a lehetőségnek. S a dolognak a vége az lett, hogy Jóska végigmuzsikált négy órát s este azt mondta zenésztársainak:

– Végre most jól alszom!

Örömmel tért aztán haza. Neje már az ágyban volt. Jóska melléje feküdt, miután lemosakodott.

– No! Milyen volt az est?

– Élveztem. A közönség is.

– Aludj egy nagyot!

Jóska falnak fordult s elaludt. Neje felkelt s kiment a konyhába rágyújtani.

– Végre nincs sok gond vele! – mondta Magdika magában.

Elnyomta a csikket s visszament lefeküdni. De Jóska horkolása miatt alig tudott már ő is aludni…

 
                                                     (Csehovhoz)
 
Az első felvonásban hiába lóg a puska a falon; a férfiak
Holtfáradtan ébrednek; a nők sápadtak, rosszkedvűek,
Csúnyák; étvágyuk nincs, orruk, mint a csőr, hegyes,
Kulcscsontjuk, ahogy a vékony, selyem vállpántok alatt
Dudorodik, torz (hát nem úgy kellene, hogy nőiesek,
Fatálisak, öngyilkosságra hajlamosak legyenek?
na, rendben; a színház új ízlést, új esztétikát kínál),
Ivanov a golyót halántékára hiába szorítja… Igazság
ott, a túl oldalon sincs. Ezen a világon szenvedünk,
A halálban megpihenünk? Ó, Anton Pavlovics,
ez komolytalan! Mi van, ha a halál nem létezik?
 
Fordította: Fehér Illés

/*Ezüst híd

Fehér Illés*: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

Heinrich József – Dódi bácsi számtan tanár. Két mondatát örökre megjegyeztem/megjegyeztük: Kéz, láb nem jár, csak az ész! és Amit szabad jupiternek, nem szabad a kisökörnek. És jegyezzétek meg: én vagyok a jupiter! – közben élénken magára mutogatott. De mint tanár, nagyon igyekezett, hogy valamit belénk verjen.

itthon vagy még és menni akarsz
pusztulsz belé úgy indulnál már
s mire nem csak homlokodon
irataidon is ott a pecsét
le is út fel is út
kiüt rajtad a páni félelem
ó még csak egy hetet
néhány napot még
amíg a legfontosabbat
amíg a szüleid sírját
a bútorokat a családi limlomot
a cigánybatyut
amíg megbarátkozol
a gondolattal
hogy az ajtó döndülve becsapódik mögötted
s ott állsz a világhuzatban
meztelenül
ágyékra szorított kézzel

Csisztay Gizella egyetemi tanár, neves polonista, Mandics György József Attila-díjas költő felesége, számtalan írással, műfordítással, konferenciákkal, előadásokkal gazdagította a magyar-lengyel kulturális kapcsolatot. Budapesti otthonában 2023. augusztus 6-án beszélgettünk el ezirányú tevékenységérõl.

Bencze Mihály: Kedves Gizella! Utazzunk vissza egy kicsit az időben, mesélj egy kicsit magadról, szülőkről, nagyszülőkről, gyerekkorodról!

Csisztay Gizella: 1947. november 24-én születtem, az anyám, Kővári Gizella echte sváb földbirtokos családból származik, de rendkívül hazaszerető magyar asszony volt, édesapám Csisztay János postatisztként dolgozott, de művelt, a Pesti Hírlapba írogató írástudós volt. Apai ágon pedig – minden rendes magyar családban vannak határon túliak – a nagyanyám felvidéki cipszer volt, aki Nógrádba menekült és gyerekkorom legszebb nyarait a nógrádi hegyek között töltöttem, nagyapám pedig Szabadkáról származott. Mandics Gyuri feleségeként kerültem az újságírói bűvkörökbe.

Bencze Mihály Csisztay Gizellával

Tovább »

Fehér Illés*: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

Debreczeni Éva: ÜVEGGOLYÓ

tegnap megvettem
a tökéletességet
a mindenséget
magamnak
olcsó volt
átlátszó, mégis tükrös
trükkös üveggolyó
talpon álló, mint a régi étkezdék
és soha meg nem rendülő
amilyen lenni szeretnék
magam is
bár törékeny, simogatnivaló
nagyanyám benne fejjel lefelé látható
mint egy fényképezőgépben
s földrengés esetén
polcról leguruló.

/Debreczeni Éváról: https://ujkafe.website/?p=62789

Fehér Illés*: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

Csodálatosan játszott hawaii gitáron. Emellett „lelki fröccseiről” volt közismert. Ha felbosszantottuk – akár egész órán keresztül mondta a magáét. Egyik kedvenc szólása – a felbosszantónak szólt: Úgy váglak nyakon, hogy saját taknyodon csúszol le az emeletről! Merne valaki manapság egy diáknak ilyent mondani! Soha, senkit sem ütött meg. P. s. Mint tanár, jó tanár volt, egyetlen hibája, hogy az öt éven keresztül osztályfőnökünk, Dancsó Jenő után (Újvidékre költözött) következett, aki „különleges” tanár volt. Például: kötelező olvasmány nem volt, de kötelező volt olvasni – és arról, amit olvastunk, kéthetenként – be kellett számolni. Kell mondanom: én versekről…

a hanga hangja vadalma….

Hanga mos a patakba…

patak folyik az ágyamba….

nincs gondolat az agyamba….

szeretnék mosdani….

de ha tiszta lennék

nem ismerném

a bűnök bocsánatának édességét….

Fehér Illés*: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

Kljajić Milorad – igazgató. Nem sok közünk volt egymáshoz. A magyar diákseregre gondolok. Ő nem tudott magyarul – mi nem tudtunk szerbül, ergo: tudtuk, hogy ő az igazgató. Ennyi. P. s. a/ Akkoriban szinte sportot csináltunk abból, hogy nem tudunk szerbül. A szerb diákok nagyrésze tudott magyarul, szépen megértettük egymást, semmiféle etnikai kilengésre nem emlékszem. P. s. b/ Közvetlen szomszédunkba egy szerb család költözött. Anyám megörült. Velem egyidős fiuktól majd megtanulok szerbül. Megtanult: a szerb fiú magyarul! (Ceruzarajz)

Fehér Illés: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

Fábri Géza – közkedvelt osztályfőnökünk, kémia tanár, a kerékpározás szerelmese. (Ceruzarajz)