(Levelek New Yorkból) “Itt szabad álmodozni, anyus!” Az Avalon sárgán megvilágított késő esti félhomályában a kókuszpálmák csendesen legyezgették a forró nap utáni párás csend hangulatos estjét a medence partján. A bambuszfotelben kényelmesen pihentetve elfáradt lábunkat hallgattuk a pálmalevelek sustorgását és az óceán esti csapkodását. – Meg tudnám ezt szokni – szakadt fel anyámból egy sóhaj, […]

(Levelek New Yorkból) – Te, Arturka – fordult hozzám váratlanul anyám a Lower East Side-on baktatva egy felé – ezek itt mind beszélnek magukban! A felismerés drága szülőmtől – és miért ne vallanám be, tőlem sem állt olyan nagyon távol. És kifakadásának folytatásaképp erre ő maga is rávilágított: – Eddig is figyeltem én. Legutóbb, amikor […]

II. Óceánszabadság Anyám olyan nagyszerű lendülettel vetette bele magát a New York-i mindennapokba, ahogyan szinte megkerülhetetlen módon már első nap Miss Alvaro elénk zuhant lakóházunk halljában.

I. Hol az asszisztencia? Amikor a liftből kiléptem, ott találtam Miss Alvarot a bejárati ajtónál egy járókeretre támaszkodva, és válla fölül élénken magyarázva a szolgálatos portásnak. Bár, nem-igen emlékszem olyan momentumra, amikor Miss Alvaro ne lett volna élénk szónoklataiban. Vele mindig szenzációs dolgok történtek, és ezt előszeretettel osztotta meg környezetével, de talán mindenkinél legelhivatottabb hallgatósága […]

(Levelek New Yorkból) Egy három méter magas homok-hordalék buckán felkúszva kapaszkodtam az egykor volt tengerparti sétány, a boardwalk pillérjére.

(Levelek New Yorkból) Drága Barátom! Ne is mondd, én tudom leginkább, milyen rég írtam egy rendes levelet. A nyár otthoni ízeit ugyan teljességében el tudtam mesélni, annak a csodálatos nyárnak nem lett vége azzal, hogy visszatértem New Yorkba. Anyám, ez a drága csepp asszony érkezett ide fiatalosan mosolyogva, hogy átvezesse mindannapjaimat az ezerszínű, nyájas őszbe.

(Levelek New Yorkból) Vannak helyzetek, amikor azelőtt, hogy az ember bármiről értekezne, tisztázni kell helyzeteket vagy fogalmakat. Ilyen ez az áramszünet dolog is. Ami roppant elterjedt időtöltési formaként még a nyolcvanasokban belénk ivódott ott, a kommunista rezsim gondoskodó oltalma alatt.

(Levelek New Yorkból) Barna, nagy, „Édes inspirációk” feliratú papírszatyorból szedegetem elő a mindenféle színes újságpapírokba, zsemlés papírzacskóba, fehér csomagolópapírba gyűjtögetett teafüveimet. Ezt a barna papírszatyrot még Kokó barátom nyomta a kezembe a nantucketi reptéren éppen egy éve, amikor a szigetről visszatértem New Yorkba.

(Levelek New Yorkból) A 2nd Avenue-en baktatok hazafelé a frissítő esti zápor után, vállamon egy tulipiros ökoszatyorral, amiben vidáman himbálódzik egy kis vadas zsemlegombóccal illetve egy kanna friss madártej. Nem mindenki szokott így sétafikálni lefelé a sugárúton, ha belegondolok, én sem lötyögtettem még madártejet itt, New Yorkban nemhogy a Második, de még az Első Avenue-n […]

(Levelek New Yorkból) – Micsoda felfordulás! Mi-cso-da fel-for-du-lás! – robbant be a házunk alagsorában berendezett mosoda kellőképpen vegyszerszagú délelőtti idilljébe Miss Alvaro egy bevásárlószatyrot himbálva a lába mellett. Az egyik széken, a szárítók elé húzódva Smith ült a negyedikről, fekete napszemüvegben, hosszú lábait szétvetve, mint egy koromfekete, rasztafrizurás polip.

(Levelek New Yorkból) – Meg kellene sétáltatni a kutyát! – írtam Briannek, és válaszában semmiféle ellenkezés nem volt felfedezhető. Kicsit még úgy is tűnt, mintha egyebet sem szeretne jobban, semmint a lompos jószágot meghurcolni a tavaszias február estén. Nem szeretném, ha egy pillanatra is olybá tűnne, valamennyire is szívemen viselem a háziállatok sétáltatását. Ha valaha […]

(Levelek New Yorkból) Fekszem kellemesen ellazulva a sürgősségi osztály kényelmesnek is mondható ágyán, karomban matat valami zacskóra kötött tű, amelynek vezetéke szerintem bosszantóan merev, és feleslegesen plusz rossz közérzetet ad az embernek. Csipog a fejem felett a gép, annyi minden van a képernyőjén, egy számpárról feltételezem, hogy a vérnyomásom, annál tovább nem is érdekel.

Az időeltolódás olyan kegyesen bánt velem, hogy a szobámban szervírozott aromás kolumbiai kávé és kora reggeli rajzfilmek nyújtotta ébresztő kényeztetés közbeiktatásával is korán pattantam ki az ágyból majd vettem nyakamba az ébredező várost. Az egyetlen teljes napom San Franciscoban. Ma mindenhová el akarok jutni, amit elterveztem. És nem azt terveztem, hogy mindenhová el akarok jutni […]

Érdekes módon, nem délutáni szundira vágytam, amikor a spagetti mellől felálltam, hanem arra, hogy mihamarabb minél többet megismerjek San Franciscoból. A belváros szívében van egy sok virággal és festőművészek hadával tarkított tér, ez a Union Square, de az egész belvárosi negyedet így emlegetik több utcányi körzetben. A február derekán is zöldellő pálmafák alatt virító hófehér […]

Amint a nagy szabad tér közepén állok, és miközben süt rám a januárban szokatlan tavaszi nap, szól a zene – talán egy utcazenész produkálja magát, odébb meg egy ripacs cilinderben, és kopott frakkban tessékeli be a sorbanálló túristákat a villamoskocsiba egy kis jutalék reményében.

– … szóval az a helyzet, hogy nehezen mondható bármi rossz is erről a városról – zárta a dícséretfelhőt San Franciscoról búzavirágkékre kerekedett szemekkel nagyot kortyolva a tizenkét éves viszkiből Timi az Embarcaderora nyíló csinos kis teraszon, ahol a mind harsányabb zajongás jelezte a hétvége közeledtét. Mi meg csakis amiatt ittunk tizenkétéves viszkit, mert Timi […]

Világjáró álmaim egyik célpontja a kontinens nagyságú Kína volt gyermekkorom óta. Később, fiatal orvosként kétszer is feliratkozta. az áhított útra, ám mindig valamilyen okból lemaradtam. Akkoriban több volt az utazni vágyó, mint ahány helyet az egyetlen turista hivatal, az ONT Carpati biztosítani tudott. Aztán 1984 októberében mikor a nagyváradi részleg kirándulást hirdetett a Koreai Népköztársaságba […]

„Ha Isten meg akar bolondítani valakit, teljesíti minden vágyát.” S hogy az pontosan úgy van, ahogy Coelho mester nagyon találóan szavakba foglalta, sokszor jut eszembe. Néha a magam életének történései juttatják szóhoz ezt bennem, máskor meg a környezetem. A drága nyújorkiak között nem kevés olyan szaladgál, akinek már a jelek szerint minden vágya beteljesedett, bár […]

(Levelek New Yorkból) Még nem értünk egészen a Béke térre a 14-es villamosról leszállva, amikor a sárgásan megvilágított templom felől Cilike bukkant fel zaklatottan lépegetve, batyuval a hátán. A szürke cica most sem volt barátságosabb, mint ahogy azt az évek során tőle megszokhattuk. Sőt, ezúttal valami extra feszültség komor árnyéka is barázdálta pofáját.

A 70-es évektől már én is mehettem külföldre. Vagy csereként vagy pedig valamilyen újságíró-küldöttséghez csapva. Dagadt a mellem, amikor csereként, egyedül, Csehszlovákiába utazhattam két hétre. Ám mindjárt lelombozódtam, amikor a pozsonyi Új Szónál Szárká főszerkesztő-helyettes azt kiabálta a folyosón: „Megjött a román! Megjött a román!” Mire én : „Elnézést, de azt hittem, hogy ez magyar, […]

(Levelek New Yorkból) Egy másik útvonalon jöttem haza. Ez azt feltételezi, hogy a Sohóból sétálnom kell pár keresztutcát. Amint jövök a hirhedt Boweryn keresztül, egyszer csak rámront egy cica. A Bowery egy sugárútszerű utca, ami „környékké” nőtte magát.

(Levelek New Yorkból) Egy napsütéssel megbolondított délelőtt az Upper East Side-on (vagy bárhol máshol Manhattanben) majdnem olyan lélekmelengető és kikapcsoló élmény, mint egy csésze gőzölgő kávé. Amit az ember megvehet a kávéházban, s ha akarja, kitanyázik a kávéház elé a teraszra, ha netán a sosem nyugvó manhattani szél piszkálódna vele, akkor belülre, a kirakatba, vagy […]

Állok a višehrady- i temetőben, és lenézek a Vltavára, vagyis hogy arra a részre, amit a fák megengednek, délnyugat felé, félig ködös a látvány. November 17. – e van. Renátka, a kolléganőm, épp most jegyzi meg, félrehúzott szájjal, közben a fogát szívja, utálatos egy szokás, hogy az egyetemisták pontosan itt, a Mácha sírjánál terveznek ma […]

Soha nem láttam még ilyen derűs, kiegyensúlyozott népet, mint a görög. 2012-ben ez egy súlyos kijelentés – de igaz. Nézem, miért nem aggódik itt senki. Mert nem. Olyan, mintha a kultúrájuk és történelmük (amit kitűnően menedzselnek, csődökkel szemben is) fenntartaná őket minden időkben: mint egy kemény kőtömb, sziklasziget. Innentől már csak a gondolkodást kell rajta […]

Október 29. van és órák óta szakad a hó a városra. Nem vártuk. És milyen jó, hogy a meteorológusok voltak olyan úriemberek, hogy diszkréten figyelmeztettek erre, amikor arra buzdították a New York-iakat, pénteken, azaz tegnap, ha csak tehetik, menjenek ki a szabadba, és élvezzék a lombszínesedés csúcsát a simogató napfény mellett. Nagyon örülök, hogy megtettem, […]