5. Erőteljes anekdotikussága és kihegyezett áthallásai ellenére hitelesnek kell tekintenünk a börtönnapló ama fejezetének (Güzü) üzenetét is, melyben egykori magyar kollégiumi élményeit felidézve, leírja megismerkedését a később egyik legjobb barátjává váló Serestély Béla költővel. Mindketten – még a Trianon előtti időkben vagyunk – szászvárosi Kún-kollégium kisdiákjai, kiszolgáltatva a szigorúan merev konviktusi rendnek és a benne […]

3. A rendelkezésünkre álló források, bár többféle megközelítésben is igyekeztek felfedni e nem mindennapi politikusi személyiség ellentmondásos, összetett szerepét Románia huszadik századi történelmében, a román és a magyar nép közötti kapcsolatrendszer alakulásában, erősen hézagosak és rendszerint egysíkúak; vagy inkább dr. Petru Groza pozitív szerepét emelik ki adott történelmi időkontextusban, vagy pedig a mai, a rendszerváltozás […]

1. Bevallom: eleinte ezt a címet elsősorban blikkfangos hangzása miatt biggyesztettem írásom homlokára, fontosnak tartván, hogy lehetőleg minél többen elolvassák az alábbiakat. Még akkor is, ha nem értenek vele egyet. Egy biztos: közömbösek nem maradnak. Aztán, ahogy a gondolatok és a tényanyag összeillesztésében haladtam előre, úgy bizonyosodtam meg mind jobban arról, hogy a címből indul […]

Ez a név ma már fogalom. Legalább is itt, Erdélyben az. Hogy meddig, az a jövő titka – de addig bizonyosan, míg tanítványai élnek és emlékét, példáját éltetik. Ma még vannak elegen. Egy részük ott volt a ma este megnyílott csíkszeredai emlékkiállításon.

Ungváry Krisztián könyvéről Götz Aly és Christian Gerlach német történészek a kilencvenes évek közepén új szempontot hoztak a holokausztkutatásba. Az utolsó fejezet című munkájuk 2005-ben magyarul is megjelent. A narratíva lényege: nem az áldozatok, hanem a tettesek oldaláról próbálják megérteni a történteket.

A kötet korábbi könyvekben már megjelent, illetve az Új Magyar Szóban és a Bukaresti Rádió műsorában közölt válogatott publicisztikai írások gyűjteménye, amelyekből a Káfé főnix is közölt egy csokorra  valót ízelítőül. 

Rendszerint akkor nagyoljuk el a dolgokat, amikor rettentő pontosak akarunk lenni. Ha a lift történetesen a negyedik és az ötödik vagy akár a nyolcvanharmadik és nyolcvannegyedik emelet között blokkol, a maroktelefonba olyan tárgyilagos pontossággal mondjuk be a tények és persze a lift állását, ahogyan a tüzéreknek is a célkoordinátákat.

Mindig az a gyanús, ami nem gyanús… Az internet nyújtotta parttalan szabadság lehetővé teszi bárminek az ellenőrizetlen közlését – ha valami alá (fölé, bele) írnak egy nagy nevet, az olvasó hajlik elhinni, amit lát. Miért ne hinné el, hogy egy Márai, García Márquez, Hegel, avagy Borges idézetet lát, ha egyszer oda van írva. Csak Virág […]

Nem Moszkva-parti – Moszkva-mentes. Mert ez a ballada a nagyváradi Moszkva Café bezárásáról fog szólni, füstösen, furcsán, búsan, bíboran, ahogy illik, ha Váradról van szó. Úgy tűnik, a helyi polgármester, bizonyos Ilie Bolojan úr csak két dolognak üzent hadat: a kultúrának és a választóinak. Ezért aztán csendesek az esték a Körös partján, és egyre nő […]

Huszonegyedik századunkban, és annak is az elején, nem csupán a könyveknek, hanem a szavaknak is megvan a maguk sorsa. A nyomtatott könyvek szép csendesen átalakulnak elektronikussá, a szavak közül pedig néhányan, a mások kárára, előretörnek és kimondottan divatossá válnak. És mivelhogy a nemzetközi nőnaphoz közeledünk, hadd jelezzem például a „hölgy” szó diadalmenetét. Ugyanis manapság a […]

Egy csésze kávéra várva Azok a pillanatok, midőn a fotelban ülsz a konyhaajtónak háttal, s körülleng a frissen főzött feketekávé illata. Megnyugtató hétvég, szép a világ. Ez a megfoghatatlan illat és hangulat némiképp ahhoz hasonlatos, mint amikor egy kamasz lélek csatangol az angolpark üde zöldjében, vagy egy kastélyt körülfogó barna cserjések között, valahol a füllentés […]

Mivel digitális világban élünk, sokat beszélünk a globalizációról, a határok lebomlásáról, az átjárhatóságról, a virtuális valóságról és így tovább, képzeljünk el egy roppant egyszerű kísérletet. A közösségi oldalak egyikén-másikán vagy valamelyik magyar nyelvű hírportálon valaki útnak indít egy rendkívül rövid és tömör kérdést: milyen a székely?

Olvasom, hogy egy erdélyi magyar szervezet nem kívánatos személynek nyilvánította Kertész Ákost Nagyváradon, akit – gondolom – a jól ismert nagyváradi irodalmi folyóirat nem publicistaként, hanem íróként hívott meg és több mint valószínű, ugyanúgy kisiklásnak tartja az Amerikai Népszavában megjelent általánosító jellegű, a szavak és összefüggések lehetséges magyarázatai mögé nem tekintő Kertész-írást, mint az erdélyi […]

Válaszféle Gergely Tamás kér(d)ésére Nem is rossz ez a kérés, épp a nyugdíjba „vonulásom” első napjaiban – hogy számot vessek azzal a huszonnégy évvel, amit Magyarországon éltem meg. (Köszönet érte Gergely Tamásnak.)

Levelet hozott a villámposta, erdélyi ember írta, de nem a messzi Törökországból jött, mivel a feladó nem a néhai jó Mikes Kelemen uram. Hanem az én szülővárosomból, Nagyváradról küldték, aki pedig feladta, nem más, mint Tőkés László kommunikációs munkatársa és irodavezetője, Demeter Szilárd. Ugyan nem nekem címezte, mégis hozzám került, kanyargós, rögös utakon, bonyolult módon […]

A kérdés a világháló és a közösségi oldalak korában meglehetősen szokatlan. A napokban ugyanis egy bizonyos felmérést végző lelkes fiatal az utcán megkérdezte tőlem, hogy melyik a kedvenc könyvem. És rájöttem, hogy sem én, sem nemzedéktársaim erre a rövid és tömör kérdésre kapásból nem nagyon tudnánk válaszolni. Ugyanis túl sok könyvet olvastunk ahhoz, hogy azonnal […]

Visszatérek, ha itt az óra: ha kifáradtam, s minden már betöltve: nem földre – földbe! (Mihály László: Üzenet) Szokatlanul nagy volt a sürgés-forgás 1922–1923 fordulóján a kolozsvári unitárius teológián. Délutánonként és esténként írói pályára ké­szülő fiatalemberek zsibongtak Balázs Ferenc szobájában.

Székedi Ferencet nem könnyű megfogalmazni. Skatulyába tenni meg pláné nem. Hiszen már az életútja is atipikus: az egyik legszékelyebb városban – Csíkszeredában – vált érző, gondolkodó és alkotó emberré, annak is az egyik hagyományőrző legszélén, Csíkzsögöd kellős közepén, viszont születése egészen más, távoli tájakat idéz: a Veszprém megyei Nemestördemicet. Meg a huszadik század egyik sorsfordító […]

Felhív az egyik ismerősöm és nagyon tisztelettudóan megkér, hogy üljek a számítógéphez, nyissam meg ezt és ezt a honlapot és ott rengeteg fényképeket látok, mivel valamiféle őszi fotóversenyt hirdettek meg, amelyen a lánya is részt vesz, következésképpen szavazzak az utolérhetetlen szépségű tájképére.

Közép-európai viszonylatban jól feladta a leckét sokunknak Lucian Măndruţă televíziós újságíró, aki jó ideje próbál normális hangot megütni, valahányszor etnikai értelmezés-gyanús jelenségek, problémák kerülnek napirendre.

A napokban megállított az utcán – hogy nemzetpolitikailag divatos kifejezéssel éljek – egy rég nem látott kárpát-medencei ismerősöm, és miután kellőképpen egymásra csodálkoztunk, kerek-perec nekem szegezte a kérdést: mondd, te kinek szurkoltál? Hebegtem, habogtam, aztán töredelmesen bevallottam, hogy kezdetben Hagiéknak

Szele Tamásnak az interjújával, az Egy vándor tanácsaival kezdődött az Emigráció a Káféban sorozat, majd Hollai Hehs Ottó folytatta, s folytatja most korábban elkezdett szövegét. Intő szavak, fogadjuk szeretettel!

2003. február 5-én a számítógépe – készülő kézirata – mellől ragadta el a halál a Sepsiszentgyörgyön élő Balogh László írót. Az írótársadalmat megdöbbentette a váratlan halál: Balogh László mindössze 57 éves volt, pályája ekkor érte el csúcspontját, a 2000-es évek tájékán egyre-másra jelentek meg nagyhatású művei. Hat könyve jelent meg életében: novellák, regények, interjúkötet a […]

Tulajdonképpen banális ügyről van szó. Csak – szintén tulajdonképpen – közérdekű. Tulajdonképpen minket folyamatosan átvernek, mi meg továbbadjuk, és egymást verjük át. Most már mindenki haragszik mindenkire, holott a lánc végén alig pár svihák állhat, akik most a markukba röhögnek és számolgatják a reklámbevételt.

Nemrég egy holland ismerősöm arra kért, segítsek neki felkutatni valamiféle olyan motoros malmot, amelyet még 1900 előtt, az osztrák-magyar monarchiában gyártottak, de a németalföldi gyűjtők, mint technikatörténeti érdekességet számon tartanak. Nem, szó sem volt arról, hogy meg kellett volna keresnünk valamilyen rozsdás tűt egy hatalmas erdélyi szénakazalban. Az utolsó néhány lépést kivéve, pontosan leírással szolgáltak, […]