Ha igaz és bölcs az a mondás, hogy jókor jó helyen kell lenni, akkor én ennek nem felelek meg. Mert például hol voltam én 56-ban? Megmondom: Pesten voltam. Igaz, nem októberben voltam Pesten, hanem korábban, amikor még a forradalom szelét nem érezte senki, csak azt, hogy valami készül. Hogy mi készült, azt sem tudta senki. […]

…Tehetségekben soha sincsen hiány. Minden kor megtermi a maga tehetségmagvait, csak nem mindegyik tud gazdálkodni velük: megőrizni, felnevelni a kicsírázó „újulatot”, a zsenge poétapalántákat. Mindig sokkal több palánta pusztul el, vagy marad fejletlen, senyvedt, csökött, mint amennyi fel tud nőni, s ki tudja bontani rejtett képességeit. Így van ez még a termékeny történelmi korokban, a […]

A költők, akár az énekesmadarak, rajokban szoktak mutatkozni – mondogatta Babits, de áll ez többé-kevésbé a prózaírókra is. Pontosabban: a költőkre is csak többé-kevésbé áll, hiszen köztük is akadnak rajokba aligha sorolható nagy magányosak, mint teszem azt, Homérosz, Dante, Milton, Blake, Puskin, vagy akár a mi Zrínyink, Csokonaink, Berzsenyink, Vajda Jánosunk.

Nem elég írónak, költőnek lenni. Annak is kell tekintetni. Elismerés nélkül mit ér az egész? Még a megjelenés is kevés. Még az is, hogy a vers fölött, az írás alatt nyomtatott betűkkel áll ott a név, az én nevem, a te neved, az ő neve: az ifjú – vagy kevésbé ifjú – tollforgatóé.

Kiváló közbiztonsági tesztpár lehetne Ádám és Éva. Kísérleti egérnek, nyúlnak mégiscsak túlzás mondani az ősöket. Ahogyan megszokhattuk őket a középkori festők képein, Ádám, illetve Éva ádám-, illetve évakosztümben sétálnának végig a célprogramban megjelölt nagyobb és kisebb városok főbb utcáin, mondjuk este 11 és hajnali három között, és ezt a sétát a Big Brother nagylátó és […]

Ez az év mintha úgy indult volna, mint a többi, aztán egészen más lett belőle. Egyik pillanatban sorba állok az egyik klinikán, hogy elvégezzék a mindenféle teszteket, amelyek a sofőrvizsgához kellenek, a másikban meg lezárják az országot a koronavírus miatt. Akkor alig tudom elképzelni, hogy három hónapot otthon üljek, ma már a féléven is túl […]

Sok író, költő a valódi életét is többé-kevésbé színészként éli meg: szüleitől örökölt nevét átigazítja, sőt másra cseréli, jelmezszerű hosszú hajat, bajuszt, szakállt növeszt, kedveli a jellegzetes ruhadarabokat, a romantikus, bohém, korhely, nőcsábász vagy egyéb allűröket, tulajdon művei patetikus előadásának mámorát, és így tovább.

Babits már csont és bőr volt. Csak a szeme ragyogott még ki elevenen pergamenfehérre fakult, beesett arcából. Szemével még tudott beszélni. Szájával már rég nem. Illyés Gyula búcsúzni ment hozzá egy barátjával. A végét járó, beteg költő csupán egy halvány mosollyal jelezte, hogy megismeri őket, s örül, hogy eljöttek.

Arra a látszólag egyszerű, de mindenképpen alapvető kérdésre, hogyan alakult ki az emberi nyelv, számos válasz született az évszázadok folyamán és már ez is igazolja, hogy a magyarázatok rendkívül összetettek, olykor meg egyenesen egymásnak ellentmondóak. A nyelvészek viszont jobb helyzetben vannak, amikor a nyelvek fejlődését, gazdagodását elemzik, hiszen mindenképpen találnak olyan, a valósághoz könnyen igazodó […]

Lehet valaki művelt, olvasott, befogadásra kész mindenfelé nyitott, de hogy beavatott lesz-e, az a lélek titka. És aki az lesz? Az tudja-e, hogy nem ő tehet róla? Az elhivatott írók, költők önistenítését, zsenipózait a féltehetségek, sőt a dilettánsok is nemegyszer átveszik.

Simó Márton. minden nyitottsága dacára is rejtőzködő író: életkora szerint már ideje lett volna beérnie, de ő még mindig hangot és látószöget próbál találni szépen gyarapodó, a zsurnalizmus előnyeiből is táplálkozó élettapasztalatához. Eddigi prózáját az erdélyi (közép-kelet-európai) események képzeletbeli drónfelvételeihez igazítva, a tájainkon lezajlott rendszerváltás(ok) körüli időmezőben érzi igazán otthonosan magát. Pályakezdő kötetének elbeszélései (Az […]

Teljesen egyedülálló írók nincsenek. Mindenki tartozik valahova, valakikhez. Azokhoz is hozzátartozik, akiktől viszolyog, netán irtózik. Vonzások és taszítások alakítják pályáját, erőterek segítenek – szerencsés esetben – kibontakoztatni vele született tehetségét. A tehetségteleneken nem segít semmiféle erőtér. Választhatnak példaképeket és ellenpéldaképeket, erőlködhetnek, ágaskodhatnak: hiába.

Sokat lazult az egykor oly szigorúan követett klasszikus meseszerkezet, szabadabban csapong a személyes fantázia. E jellegzetesen kollektív műfaj közvetítőiben mintha már jó ideje megerősödött volna a vágy, hogy ne csak az előadásmódot, hanem magukat a meséket is a saját szájuk íze szerint alakítsák. Társadalmi helyzetük, szerepük megváltozása is magával hozta ezt.

Szembeszökő, hogy az irodalom nagyjai közül hányan éltek át súlyos ifjúkori válságokat. Ki így, ki úgy. Nemcsak a fiatal Petrovics Sanyi járta meg a maga kálváriáját, hanem a kevésbé kalandos természetű Arany János is, miután odahagyta a debreceni kollégiumot, s vándorkomédiásnak szegődött.

Gondolkozz el ezen a cipős — bakancsos? csizmás ? — lábnyomodon. Benne van a történelmed. Nézd: ugye ember lábnyoma ez a talp és sarok, fölismerhetően és félreismerhetetlenül emberé — pedig hová lett a sárból-homokból-hóból öt rövid ujjad nyoma, hová talpad elkeskenyülő íve a sarkodtól a lábuj­jak mögötti, kemény párnáig, hová lett tehát eleven tested jellegzetes […]

A Lyukasóra című magyarországi televíziós adás egyik nagy tudású szerkesztője (1992-től) Varga Domokos volt. Aki az irodalmi ismeretekkel, olvasói és alkotói érzékenységgel való televíziós barátkozásnak volt az egyik aktív mestere – szépírói munkássága mellett. A 79 éves korában elhunyt, sokoldalú szerző rendkívül érdekes könyve, az Íróiskola mesterfokon (Magyar Írók Egyesülete–Hét Krajcár, Bp., 2001, Lyukasóra-könyvek) most […]

Állítólag csak a hülyék ülnek az év utolsó napján a tévé előtt. Aki erre vetemedik, hát mert nincs más – már minden kocsmából ki van tiltva, egy házibuli címét se kapta meg, vagy pedig súlyos síbalesetből lábadozik. A recsegős rádió mellett üldögélve, valamikor bezzeg megérte.

Isten megmutatja, milyen kapcsolatban volt veled. Akkor még csak esténként találkoztatok, napközben semmitől nem kellett tartanod, elég volt egy tiltó parancsot megjegyezni. Az esti randevún pedig, úgy hiszem, mindig buli volt. Ez arról jutott eszembe, ahogy a fiam és unokám esti játszadozását végignéztem. Ahogy a fiam gyönyörködött a fiában, és ahogy az unokám incselkedett az […]

Nem kedvelem ezt a nevesincs pasast, akivel egy asztalhoz sodródtunk. Mi több, utálom, mert úgy sziszegnek ki a viccek belőle, mint kiszúrt tehénből a lucernagáz. Aszongya, elmegy Móricka a rabbihoz. S miután Móricka elment, Kohn is találkozott Grünnel, legvégül pedig Icig rajtakapja a feleségét, mire az asszony csak annyit mond, hogy…

Jól emlékszem rá. Mindig egy kopott, fekete aktatáskával érkezett, sötétszürke, feketés zakóban, természetesen fehér inggel és nyakkendővel, sokdioptriás szemüvegét néha feltette, néha levette, hogyha éppen nem voltam a Hargita szerkesztőségében, akkor egy széken üldögélve megvárt, hogy megbeszéljük éppen azt az írását, amelyet az általam szerkesztett, hetente megjelenő, Tudományos Horizont elnevezésű oldalon szeretett volna megjelentetni.

• Jó napot! Meg tudná nekem mondani, hogy merre van az utazási iroda? • Mindenütt, kedves uram! Maga előtt, a háta mögött, jobbra is meg balra. A turizmus világjelenséggé nőtte ki magát az utóbbi években, tömegek járkálnak az ó- és újvilágban, ezen nincs mit csodálkozni. Ha nem vagyok indiszkrét, hova készül uraságod? • Messze, nagyon […]

bejárom a temetőimet hullnak bennem a szomorúságok keresem magamban a hitet hogy van ami halhatatlan egy ideig az istenekről ma már az emberről sem

Buzdítást érdemlő vállalkozás… …az Albert-Lőrincz Mártoné, hiszen több mint fél éven át etetni az olvasót egy-egy hétre szóló, még oly szűken mért versadaggal is, ahogyan szerzőnk tette ez év január közepétől – gyakorlatilag a koronavírus járvány világméretű térfoglalásától – a Káfé főnix portálon, csakis buzdítást válthatott ki szerkesztőjéből, alulírottból.

Tengerünk, az nincs. Verslábainkat japán vizekbe mártjuk. Ez egy politikailag helytelen haiku. Most írtam. Játékból, megfontolatlanságból. Vagy talán csak azért, hogy legyen még egy haiku. Tudom, hogy ez a vers nem csak politikailag helytelen, de hibás szakmailag is. Mert a haikunak verslába nincs.

Szállóigévé átváltozott gondolatát annyit idézték minduntalan, hogy egy pillanatig azt hittem, ha csak ezt a negyvenhat betűt írja le s a negyvenhetediket, a milliomodikat soha, akkor is nagy író. Az ember s az emberiség egyik, magának feltett alapkérdése ez, hogy miért vagyunk ezen a világon.