Édes Öcsikém! Együtt a „csonka családom” – nélküled! Nélküled soha semmi nem lehet számomra Egész… Együtt vagyunk, per pillanat, amíg itthon vannak a testvéreid, egy kis boldogság az örökös gyászban, boldogtalanságban. Annyira megszoktam már, veled osztom meg minden gondolatom, ha velük is vagyok, egy belső hang örökké sír utánad…

ARANY JÁNOS – Én is varázsló volnék, a pórnép szerint boszorkány – mondta a garabonciás diák, amikor a költőt fölkereste szalontai házában. – Sok titkot ismerek, de azt az egyet nem, hogy mitől ragyog urambátyám tolla alatt minden szó, amely másnál párás szemmel ásítozik, mintha önmagát unná, nemhogy szürke köpenyes társait. Arany a földet nézte, […]

Fogyasztasz. Kínálják, hát veszed. Lapozod, olvasgatod, klikkeled, hát rád szoknak. Etetnek, motorizáltan, fogyasztóian. Kifigyelik, milyen sűrűn jársz arra, mit keresel, min akadt meg a szemed… S ha visszatértél, pár alkalom múlva már minden oldaladra, levelezésed margójára, letöltendő tanulmányok szél-sávján, listák lábazatára ragadva, „sütikéket” ajánlgatva ott tolong a kínálat, a csemege, a ragacs, a nassolható, az […]

a magyar kultúra napját ünnepelni jó dolog nem kell félni tőle az örömtől büszkén emelkedő keblektől sem a szájakon szétfutó mosolyoktól meg még talán a nyelvtől sem amin a régi jó magyar szokások arcunkat élezik a fényben s a fénytörésekben sem látjuk magunk mokányabbaknál mint amilyenek vagyunk különben miként is maradtunk volna fenn fejnek enélkül […]

„Sem utódja, sem boldog őse…” Ady korszerűsége – a fordító szemével Amikor Kassák Lajos a Szintetikus irodalom (1916) című kiáltványában (amelynek szövege először a Galilei-körben hangzott el és keltett nagy feltűnést) Ady Endrét és költészetét a magyar avantgárd irodalmi törekvések zászlóshajójaként mutatta be, ezzel az izmusokhoz keresett gyökereket a magyar irodalomban.

Mikor egy ország-ház-ember meghasonlik Nem kell nekem elutaznom sehova, s még csak politizálnom sem, ha színházról akarok írni. Egyszerűen beúszik az életünkbe. Olvasom, milyen tüneményes gyorsasággal intézik az országügyeket több helyen. Most történetesen Izraelben, amire azért is terelődött a figyelmem, mert sokan vagyunk érintettek ebben a nemzetiségi háborúskodásban, vagy csak egyszerű undorodásban, ami körülvesz évtizedek, […]

Aki kérdez: én vagyok. És aki válaszol: te. Kettőn áll a vásár. (Anyukám) ma már semmi sem ugyanaz, mint régen. De nem úgy, ahogy már a te idődben sem volt ugyanaz, vagy mint a te nagyszüleid idejében. Olvasom a Színház friss számát, a 2018. novemberit.

Jó vagy kevésbé jó történetek következnek, nem az én tisztem eldönteni. Én csak megírtam, ezzel azt is elárultam, egyik sem az enyém. Megtörténtek nélkülem is, ezért semmi harag. De a cím az enyém, és tán azt szuggerálja az olvasónak: ennél nagyobb, súlyosabb, tömörebb dolgok nem is történtek a mi utcánkban, városállamunkban. Egyebütt azért még lehet, […]

A Legfelsőbb Bírói Tanács január 14-én nem hagyta jóvá a Korrupcióellenes Ügyészség ploiesti-i elitalakulata két vezetőjének, Laura Codruta Kövesi egykori kedvenceinek előzetes letartóztatását. A döntés mögött kimutathatóan „apokaliptikus” zsarolás áll. 

Kaptam egy fotót egy festményről; megosztom veletek – és megpróbálom kitalálni, kik szerepelnek a faliképen, mely egy népszerű varsói kocsmában ma is megtekinthető… A fővendéget Kania elvtársnak saccolom – de nem vagyok benne biztos, hogy valóban Jaruzelski elődje ül az asztalfőn (Leonyid ljics Brezsnyev mellett). A beazonosítás egyáltalán nem egyszerű.

Tagadhatatlan, a színháznál jobban nem sok dolog érint meg. Nem kisebbítek ezzel egyetlen művészeti ágat sem, éppen csak belátom. Ahol van egy ember, egy tér, amiben találkozunk, ő játszik, a tekintetem rajta csügg, és megmozgat belülről, mindennél erősebben. Pedig már csak néző vagyok.

„Édes” A rádió mikrofonja elé kérették, és világinterjút kellett adnia, ahogy az nagyhírűekhez illik. Ma ő is igen nagy híresség: Ady Endre édesanyja. Viszi törékeny vállán a nagy hírt és a szomorúságot. Hogy elsőszülött fia nem volt köznapi ember. Sorsa és vérsége nem éltette késő szüretig. Fia korai összezúzódása fáj haláláig özvegy Ady Lőrincnének. De […]

Nem az a baj a színházzal, ami általában mindig. A kedves nézők talán nem is tudják, honnan is tudhatnák, milyen egy színház bemutató előtt. Igaz, sok film mutatta már be ezt a fázist, de mindegyik eladhatóvá tette, szépített, faragott a valóságon – előadást csinált belőle. De az igazság mindig más. Több is, kevesebb is.

El lehet aludni, az biztos. Szerencsére(?) az események nem engedik. Díjak, kitüntetések. Már Alföldi elmozdításakor a Nemzetiből zavart, hogy a hatalom odaadja Vidnyánszkynak az igazgatói széket. Hogy egyáltalán a hatalom beleszól ebbe.

Méltatlankodás következik, mondjuk úgy: adys indulattal, ha már idén januárban van legnagyobb publicistánk halálának századik évfordulója. Ady Endre nem érte meg az első magyar – és egyben a világháború utáni Európában első – 1920-as zsidótörvényt, a híres numerus clausust  . Nem érte meg, de elképzelhető, hogyan fogadta volna, ha megéri.

Válasz Nánay István írására (Pár órára a közönség közösséggé lesz, recenzió – a Színház novemberi számában a Thália erdélyi napszámosai c. interjú kötetről) Bizony, igaza van Nánay Istvánnak sok pontban, interjúkönyvemről írt recenziójában. Azon gondolkodom, reagáljak-e rá, vagy hagyjam… Jászai Mari jut eszembe, aki az őt és írásait ért kritikákra igen vehemensen válaszolt, vádolt, nem […]

Ember és nyelv, táj és nyelv. Milyen a két szópár között a kapcsolat, háborús vagy békés? Fölé- vagy mellérendelő? Amivel sokat foglalkozott valaha a tudós szerzet, mi most ugyanúgy. Csak míg a konyhában időzünk. Mindig a kályhától indulni, aztán eljutunk valahova. Van egy nem különösebben ritka, de nem is mindennapi könyvem, az Erdélyi tájszótár.

Különös világban élünk, maholnap az igazság visszaszorul a mesék virágnyelvébe, ahol minden mondandót úgy kezdünk, hogy: Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, ott, ahol a rezervátumokba zárt indiánok malaca túr, de még azon is túl, élt egy Rossz szellem, amelyik bosszúból, hogy az ellenfelét megfélemlítse, megpróbált annak nyugati és keleti határainál egy […]

Karácso­nyi da­lok töltik be ilyen tájt kis- és nagyváro­sok te­re­it, a temp­lo­mo­kat s bi­zonyára a magánlakáso­kat is. Igaz, mos­tanában a nagyvárosi ele­ven for­ga­ta­got s az em­ber önfe­ledt szemlélődését bármely pil­la­nat­ban han­gos­kodó be­to­la­kodók s rejtélyes indíttatású ámok­futók za­var­hatják meg. Fa­lu­he­lyekről vi­szont olyan híradáso­kat ka­punk, ame­lyek vallásos népszokások, a szálláske­resés, a bet­le­he­mezés újbóli kez­deményezéséről és továbbéléséről szólnak […]

Az RMDSZ felépítését illető sarkalatos kérdéseknek is megvolt a nagy súlya: az, hogy a bukaresti operatív központ lett a szervezetet működtető reális belső hatalmi központ – amelyet a román központi hatalom melletti jelenlét indokolt –, végül is azzal járt, hogy a szervezetben a belső demokratizmus lehetősége, a különböző területi központokban és vidéki szervezetekben folyó vita, […]

1989. december 23-án, Balla Zsófia révén ért el Gáll Ernő meghívása, hogy vennék részt a következő napon, az egykori Igazság szerkesztőségében tartott értelmiségi összejövetelen. A jelenlevők arra méltattak, hogy bekerüljek a frissen megalakult Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács választmányába. A későbbiekben aztán az arculattervezés egy részét bízták rám, nagyon zavart viszont az, hogy mindenki mindent csinált, […]

(Naplójegyzet 1997 karácsonyáról). Nincsenek nálam, itt, Rómában, feljegyzéseim, sajtóanyagaim, naptáraim, naplóim az 1989-es és 1990-es esztendőről. Itt vannak azonban a Scanteia, a központi román pártlap utolsó megjelent példányai. Cinzia – akkoriban az II Manifesto kelet-európai tudósítója – gyűjtötte össze őket; döbbenettel olvasom ma is az akkori sajtóhíreket, a tv-programot – szörnyű, pusztulásszürke életünk emlékeztetőit. (Két […]

(Már csakazért sem!) Egy korszak, egy korosztály, egy korszellem legfőbb üzenetét, egy korunkbeli értelmiségi nő közlését hordozza a cím: Félj bátran. Al Ghaoui Hesna könyve utolsó mondatában, egész szellemiségében, szinte fejezetenként is hordozza ezt a kívánalmat. (Bookline, Libri Kiadó, Budapest, 2017., 344 oldal) Azaz inkább vallomást, óhajt, figyelmeztetést, magabiztos sejtetést, világképet – és megoldást. Arról […]

Bő esztendeje történt, hogy szinte egyazon időben kellett volna részt vegyek két különböző, nagyon várt eseményen.Az egyik a vajdaság Szerémségben szervezett riporttábor volt, a másik Xantus Géza kézdivásárhelyi kiállításának megnyitója. Ketté nem szakadhattam, így hát: részt vettem a tárlat megnyitóján, utána beültem az autóba és hajnalban máris Újvidéken voltam, csatlakoztam a riporttáborozókhoz.

Azon a napon, amikor betelt a nyolcórás munkanapnak, a munkásosztály történelmi szociális vívmányának a századik évfordulója, a magyar országgyűlés – aggályos körülmények között, kétharmados parlamenti többségével élve – megszavazta a túlóratörvényt. Ezt a jogszabályt azóta a rabszolgatörvénynek becézik, és országszerte nap mint nap tüntetésekkel tiltakoznak ellene.