Legyen gít! Legyengít ez a várakozás…

A szénaillat, hát az meglepett. Olyat nem éreztem a városban.

Sérthetetlen A kicsikből lesznek a nagyok, felszállnak. A nagyokból lesznek a semmik, szétpukkannak. A semmiből lesznek a kicsik, felszállnak, megnőnek, eltűnnek. Felülről nézem őket, felém ugranak, a szemem közepébe. Nem érnek el.

Kim Dzson Il utódlásra kiszemelt fiát köszöntötte az észak-koreai sajtó a minap „tábornok”-nak titulálva. Ebből hírmagyarázók arra következtetnek, hogy a „Fiú” pozíciója tovább erősödött.

2010 Elhúzott nóta Ufóbácsi feljön gyalog, ahol én le se, nagyon invazív. Lassúdgyál, lassúdgyál, én szívbéli mátkám! – fordul a verkli, csúszik a pertli. Haldokló cipzárakon átalmennék én a zajló Szamoson. Már megint minden marad a régi mederben, se nem újul, a szó elszáll, a fogkő marad. Vécéfedő hite töretlen.

Őszinte önmagához: mer boldog lenni. A konzerv… A sátrak körül főtt kolbászt osztanak. Nem könnyű a konzervatívokkal szót érteni…

Boldogság Egy pillanatra megéreztem, hogy talán mégis jó élni, ha nem fáj semmi. A másik percben már tudtam, hogy nem. A keret meghasadt, ott volt mindig előttem, de nem vettem észre. Se a keretet, se a hasadást. Csak a hóport az üvegen, a nemtörlődést, a szépséghiányt. És sajnáltam mindazt, ami már nincs, de volt, és […]

Tájkép csata előtt Kinézek az ablakon, fentről a város májába látok, leomló vágyogfalak közt hóvá olvad a semmi. Nemrég még parabolaantenna mellett száradtak mosott ruhák, most zödruhás öregasszony cipel vizestartályokat, párszor fájón megáll. Félig elhagyott házakra látok, autóba ül az ifjú rokon, s elviszi a jövőt messzire. Szmog takarja Ukrajnába vándorolt hegyeimet. Csillogó galambok rajzanak, […]

Kérdezi: ”hányat öltem meg?” Mosolyog. Gyerekkori élvezete volt gyilkolni a hangyákat. Vásárolják a virágcsokrokat. ”Ne ölj meg, éppen eleget meggyilkoltál, rimánkodott a tízéves, lelőtted az apámat!”

Ügyvédje szerint beteg, nem lehet börtönre ítélni. Ha kilép, lelövik, ha nem, bennég – választhat. Egymaga ment meg tizenöt kirgiz asszonyt, az nem számít?! Testvérét mégis elhurcolják. Kurva kirgizek! Adják vissza! Legalább a hulláját.

Rossz nap Elsikoltott péntekek. Szégyenkezik a hideg, miközben ráz. Ágyban, párnák közt, rajtam pihepaplan, Petőfi lennék, megütne a guta. Vérugató tündér vagyok, üvegtüdőm szétpattan. Néhány napig még keresnek, majd megfeledkeznek rólam, a világ forog tovább saját levében, mint egy nagy disznósajt a mennyei üstben. Főnek a fejek, a fülek s a farkak, műkörmök, paták. Füstbe […]

A vécéülőke egypercese Bement a fürdőszobába, lehajtotta magát. Látott a száján egy csepp vécévizet, azt gondosan letörölte egy darab puha vécépapírral, majd lenyelte. Aztán állt némán, és nézte a szétfoszló fehérséget. Meggondolta magát. Kiment. A konyhában izgatottan várta a gőz.

Az első Magyarországon megrendezett Magyar Műhely Találkozó emlékére — Kalocsa, 1985. VIII. 1–4. ’85-ben Kalocsán, egy megjegyezhetetlen előadást követően, a szálloda frissen meszelt skatulyái közti, géppel nyírt, városi füvön egy zoránul beszélő délszláv művész hosszábank kiterített pár csomag vattát, majd a közepén vörös csíkot húzott végig.

2009 Aligség Vajon annyi? Úgy megyünk el a nagyszerű dolgok mellett, mint. Mert sohasincs. És valami fő ott kinn, meg lefagy az ujjatlan kéz, a zacskóba zárt igazság megdermed. Jó fogni a szépet, tapintani, szagolni, érezni, sírni – s közben a nagy, zömök boldogtalanság, sertepertélő alamuszik, önmarcangoló hogyismondjam. Fogam, fogad, fog a lom. Sőt, poros […]

Novemberi péntek Párna alatt szentföld kuporog, vérerek hálója fogja ki halszemem. Láthatatlan nap fűti szobám, csak bokában szorít. Hűl már a tokaszalonnalé, csillapodnak hullámai, nagy zsírszigetek úszkálnak rajta nyugodt léptekkel, csípősen begyűrődve. A teknős feje a semmibe lóg a víz fölött, nyitott szemmel alszik. A józan életre ébredés fokföldi ibolyát nyit a világra. A kevés […]

Barbahüpp Hüppögök, mint egy kislány, akinek elvették a labdáját, pedig nem is szeret labdázni. Csak anyukája mondta, hogy kislányom, jó ha sportolsz, nem leszel olyan kövér. Mert kövérségem, mely oly sok örömet okoz nekem, másokat megbánthat. Én megvallom, babázni szeretek zseblámpával az asztal alatt, a pléddel letakart hokkedli lábai közt, apró bababútorokon, porcelán miniatűrben teát […]

Kedd-vetlenség Nincs kedvem semmihez. Pedig most lenne igazán időm, amikor itthon vagyok. Nem kell arra gondolnom, hogy mindjárt rohanni fogok valahova, összevissza izzadva elkésem valahonnan, nem tudom befejezni, amit elkezdtem. Albertgyörgyis másnapossággal nézem a főzni- és sütnivalóimat, de inkább nem is fogok bele semmibe. Pedig ez a nap is el fog múlni, és holnap majd […]

Szenvelkések Még el se jött a péntek, s lám, már semmire se érek rá, mint mindig. Szeretnék szomorúöreglenni, széplélekkelírni, szeretnék túlélni mindenkit, nemcsak azokat, akik nekem számítanak, hanem azokat is, akiknek én nem számítok, szeretném a saját arcomat látni a tükörben, nem a másokét, boldoganebédelni, sohasemóráranézni, bármikorelaludni, nem pedig mindenttűvétenni, semmitsetalálni, folytonrohanni, féllábonmosogatni, réginyomtatott papírtkutatni, […]

Hamlettünk Svédtelenek, hindulandusz angolnák, részeg részek között, mindenhol vannak szikrásan ildomos, mindennemű álomkóros, fűzött ideátisták, gondolkodásmániában fetrengők, hazugságundortól szédelgők, hátbavilágítottak, akiknek kopoltyúját átlépik, akikkel boviális faragatlanok lyukas széklábat faragtatnak, akiket vállig érők könnyteába áztatnak, diplomaszörnyek átlebegtetnek, ketrecmajmoncok őrületbe fricskáznak, hézagosok csömörből vödörbe fojtanak, szellemtelenek szemszúrásra tűznek, hányavetik kandallóba öltöztetnek, permutátorok nyálkahártyájukba könyökölnek, agyvelejükbe prézlit mártogatnak, […]

Kenyérbukta Kívültöltelékes sófelejtett ragadókovásszá lett szombati fantáziakalácsom. Végerődítmény: hegynyi mosatlan és derékhajléktalanság. Műzselégyümölcstől szabadulhatnám, ám nem meggy, csak utálzat, mindent beborít a kővé vált massza. Álomittas szemmel tűnődöm, hol hibáztam el, azonban huzatos konyhámban csak a bamba molnárszellem lengetőzik. Utolérem magam, mehetnék már, hátamba árok hasít, hideg gombnyomás térdemen. Sietni kén, de gerincemben kések.

Sokáig nem volt Most is csak kissé, hullámzóan, szélfújásosan. Kint kávédarálóban őrölik az aszfaltot, miközben a zápor utáni nap betűz: ábécédé… rajtam kezdé. Sokáig nem volt péntek, kimaradt, elmaradt, ma meg már szombat, azaz nekem vasárnap, és ezek meg itt darálnak. Jobb nem lesz, csak az autóknak, de én nem vagyok autó, fáj a kavicsos […]

Holtág Éles arccal szállt be a hosszabbított éjszakába. Hashordók gurultak taxis lábaihoz, meredeken behódolva az önkénynek. A teknős undorral nézte a kövön foszló reszelt répát. Már halkan büdösödött. Enni kéne, de minek? Esküvőre virradóra minden szivárványosan gömbölyű, de van, akit állandóan befalaznak, hiába pezseg az élet egyesek böffgyomrában. Miután rájött, hogy a másik gép gyorsabb, […]

A legnagyobb akvárium A teknős klausztrofóbiás lett az akváriumában, és állandóan lömölt: ki akart mászni, persze az üvegfalon nem tudott felkapaszkodni és mindig a hátára esett. Nagy erőlködéssel megfordult ugyan, ez viszont erős zajjal járt, főleg éjszaka. Terrárium helyett akváriuma van, amelyből kidöglöttek a halak. Persze nem csak víz van benne, hanem kövek, fatörzs meg […]

Rohanás Nem állunk meg egy percre sem, futkosva visz a muszáj. Görög a mókuskerék, ám a sír türelmetlen. Fejünk leszegve, pillánk a holdbéli kavicsos járdán koppan, miközben a pünkösd hajunkba kap galambszárnyaival a bongyor égből. A parti bokrokból húzzák talpunk alá a filharmóniás csíziót, füttyögő szél hűvösen kontráz. Mi csak rohanunk, mert itt nem ünnep […]

Embervirágok Embervirágaimat tenyésztem. Csúnyácskán szépek, szúrósak, félnek, elrothadnak, élnek. Repedtpohár, törtcserép, lukas fagylaltedény otthonuk, penészszagú föld a hazájuk, vizenyős pillantások alatt sínylődve örvendeznek, növekvő tekintet simogatja tüskéiket. Elszáradnak, ottmaradnak, szemétben is, kínlódva is, holtan is szeretve, emlékpárkányon kígyóznak, virágmennyekben.