Nincs hideg, mégis fázom. Borzong a lelkem. Ülök veled szemben, Te varázslatos, gyönyörű tölgyesi Táj. Még a Nap idetűz. Elmerengek. Mennyi szín, és mégis összhang, harmónia. Előtted ajkaimnak önként el kell némulnia.

Eperjesen történt 1844. után. Tompa Mihály, a „Virágregék” költője akkor még fiatal teológus volt. A diákszobában négy jó cimbora űzte az időt beszélgetéssel: Péchy István, Comáromy Sándor, Puky István jogászok és Tompa Mihály. Ha láttátok volna, jegyezte meg az egyik jogász, hogyan eszi Miska a virslit! Az nagyszerű! Kedves ételem a forró szepesi tormásvirsli, jegyezte […]

Zágoni Attila*-paródia Parolázzunk szobrainkkal! Világszerte elterjedőben van a ,,Parolázzunk szobrainkkal” nevű mozgalom, melynek hívei összehaverkodnak köztereink mellőzött bronzfiguráival, és szeretett családtagként kezelik őket. Elődeink valósággal iszonyodtak attól, hogy szobrokkal barátkozzanak, nem is merészeltek a közelükbe menni, legfeljebb madártávlatból szemlélték őket, és riogatták a madarakat, ha azok nem maradtak madártávlatban.

Cseh Tamás Aradi Jocónak köszönhetően robbant be az életembe. Tiz-tizenöt másodperc elég volt, amikor a Levél nővéremnek című kazettát feltette, hogy bennem valami megforduljon. Valami: az egész addigi világ. Gondolkozásmód. Szerencsém volt, anélkül az új érzés nélkül kevesebb, de legalábbis más lennék. Később meg András és Jamy tavaszzöld ajándékbankóinak hála minden lemezét megvásárolhattuk, Supraphonunkon otthon […]

Nemes* László-paródia: A háromárbócos magány (Részlet egy kisregényrészletből) A kapitány épp nagylábujjával navigált egy lavór forró vízben, mikor egy kötélhágcsón bemásztam hozzá az ablakon. Nem szerette, ha ilyenkor zavarják, de látogatásomat nem halaszthattam későbbi időpontra. A másodnapos tiszt üzenetét hoztam, arra kért engedélyt, hogy felesége szülhessen háromezer kilométerre a legmagasabb árboc csúcsától. Az Öreg Fóka, […]

A hajnal elmúltával fellélegeztek a fák. Az emberek igyekeztek a munkahelyükre. Az iskolások meg az iskolába. A Nap erősen tűzött a szeptemberi napon. Lázár a szabadúszó író anyjával élt együtt. Sok rossz reggelt megélt már. De most boldogság töltötte el a szívét. Nemrég jelent meg a legújabb elbeszélése. Egy könnyed, egyszerű történetet ábrázolt. Miután felkelt, […]

1989. szeptember 10. Csenget a vekker. Hatkor. Felugrik. Öltözködik. A gyerek alszik. Költögeti. A kicsi megfordul. Nyöszörög. Felkapja. Öltözteti. Rohannak. Itt az óvoda. A gyerek marad. Ő elsiet. Megérkezik. Az autóbusz késik. Végre. Felszáll. Leül. A szeme lekoppan. Az utazás kényelmetlen. A munkahely változatlan. Dolgozik. Az idő eltelik… Várakozik. Fáradt. Szomorú. Megjön a busz. Felszáll. […]

Május első hetében született, ijesztő, sötét világban, a rémülettől égnek meredtek apró selyempihéi: libamama vackolódott a fészkén, csintalan napsugarak lesték az újszülötteket. Gági felfedezte remegő pipetestvéreit, az egy fészekben nevelkedők szeretetével egymáshoz bújtak.

Értékes tulajdon Megmostam a biciklimet, kicsit beolajoztam a láncot és a fogaskereket, hogy ne nyikorogjon (annyira), elvittem az ócskapiacra. Az volt a szándékom, hogy eladom. Nem tudtam, mit veszek a pénzen, de ötletem volt elég. Álldogálok a bicikli mellett, több az érdeklődő, nézegetik, de nem veszik meg.

Bűn volt úgy szeretni, ahogyan én szerettem… Mi ketten külön világot alkottunk. Ikertestvérem. Éjjel hörögni kezdett. Felkaptam ágyacskájából, rohantam a kórház felé. É-des-a-nyám!… Oxigént gyorsan! Szeme mereven bámult a semmibe. Köpenyes orvosok jöttek, injekciós tű kereste a vénát. Ééé-des… Kaa…tiii…, és elvitték. Két parázsló gödör a szemem. Jó volna most sírni, hogy ne égjen, ne […]

Érem, Érme A választ sürgősen kellett megadnom, egyetlen lehetőség az utcai telefon. Kotorászom-kotorászom…de jó, hogy ennyi zsebem van, és mind tele. Egy érmét keresek, telefonálnom kell! Sürgős! Az illetőt még tíz percig elérem, ha akad egy érem. Nevetnem kell – micsoda csoda kicsavart szavak, és ha azt is elmondanám, miért kell telefonálnom?! Ha-ha…elmondom:

Öregasszony érkezik megkésve, botja kísértetiesen kopog az áhítat csendjében. Nehézkesen találja meg a helyét a padban, s botjának is „ülőhelyet” keres kopogva. Ismerős templomi fehérségben szól az orgona. Csak én tartom számon, hogy harminc évet hiányoztam. Felkavarodott lelkemben megfékezem a mindegyre előtérbe kerülő indulatokat, a vulkánszerűen kitörő kérdéseket: Jaj, miért hagytál el minket nagy bajunkban? […]

A lakónegyed, ahol élek egy zárt betonvilág. Szobám ablaka egy játszótérre nyílik. Így reggeltől estig, néha sűrű sötétig, beszivárog résein a hangzavar, ott, ahol az eső is mindig utat talál magának. Egy régi, ismerős, de ijedt szívdobogás kísér, ha a zsivajban az Ő hangjára ismerek. Gyors, gépies mozdulatokkal nyitom ki az ablakom, és kiáltom a […]

Sós Domi, a pléhes… „Ha majd egyszer széjjel szakad a szerelmünk lánca, Vásárhelyen nincsen olyan kovács, sej, aki összekalapálja…” Ez a nóta járta a múlt század negyvenes éveiben Marosvásárhelyen az Elekesben, az Antal Károlyban, a Gusáth vendéglőben, a főtéri Jancsó-pincében, sőt az Oroszlánban is az egész vendégsereg kórusban kísérte a Bámbó cigányzenekart, ha rázendítettek.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy úrficska. Mindene megvolt neki, még külön szobája is. De az bizony minden nap úgy nézett ki, mintha orkán repítette volna szét a füzeteket, a lapok ott lapultak a sarokban kizuhanva a doszárokból, szenaszét mindenféle íróeszköz, vagy mintha csata dúlt volna, hol párnaháború, hol igazi fegyveres bicskatámadás, hol […]

Nem jött össze kávézás alatt a vers. Már éppen kiittam, s ekkor kirajzolódott a zacc. Ott a jövendőm a csupor alján, de nem merem kiolvasni. Hatvanegy éves vagyok. A rádió bemondta, hogy meghalt egy hatvanhat éves tudós(,) és emlékére sugároztak vele egy beszélgetést. Fiatalos hangja volt, negyven évesnek se saccoltam volna. És már emlék, s […]

Furcsa ember Ennek a történetnek a világon semmi értelme nincs. Tűnődök is magamban, hogy elmondjam-e; vagy sem. Nem bánom én, ha nincs is értelme, elmondom, mert mikor nekem elmondták, igen jól mulattam rajta, hadd mulasson az is, aki olvassa, hacsak egy halavány mosoly erejéig is. Az is valami a mai világban.

Értékes tulajdon Megmostam a biciklimet, kicsit beolajoztam a láncot és a fogaskereket, hogy ne nyikorogjon (annyira), elvittem az ócskapiacra. Az volt a szándékom, hogy eladom. Nem tudtam, mit veszek a pénzen, de ötletem volt elég. Álldogálok a bicikli mellett, több az érdeklődő, nézegetik, de nem veszik meg.

Fára mászunk Evolúció Leszállt a fáról, kicsit kereste az egyensúlyt, de aztán kettőt rugózott térdből. Az utcán nagy autó és még nagyobb tömegforgalom.

Zöld és piros – Zöld! Zöld! Zöld! – Nagy sebességgel közeledem –, elkapom, még egy kicsit, mozogjon már ez az előttem haladó. Miért vánszorog úgy, hát nem látja, hogy zöld? Van kedve várni, ha átvált? Az ilyen, úgy látszik, nincs időhöz kötve, de én sietek, álljon már félre. Jó, akkor kikerülöm, igaz, majdnem nekimegyek, de […]

Cserekereskedelem Ebben az évben tizenkét hónap volt, ha figyelembe vesszük, hogy kapok előleget és elszámolást, az azt jelenti, ebben az évben kereken huszonnégyszer laktam jól; és akkor még nem is említettem a tizenharmadik fizetést, amit szilveszter estéjén egy kellemesebb vacsorára szeretném áldozni.

Az nevet, aki utoljára… Szépen kiöltözve elindultam, a lista a zsebemben. Már tegnap este elkészítettem a névsort, kihez megyek, és kihez nem. Volt, akihez alig vártam már, hogy elérjek, volt, akihez kötelező volt elmenni, és volt, akit szándékosan nem akartam meglátogatni. A listán még időpontot is irtam, kinél mennyit maradok; és ha ezt betartom, este […]

Árnyék Lehet, hogy önökkel nem fordult még elő ilyesmi, de a saját árnyékom előttem feküdt a földön. Késő éjszaka volt, és hazafelé siettemben fedeztem fel ezt a nem mindennapi jelenséget. (Ugyanis nappal nem figyel az ember ilyesmire.) A villanyoszlopok rendszeres távolságra követték egymást, és én élveztem, ahogy egyik oszloptól a másik felé haladva az árnyékom […]

A panasz Határozott, döngő léptekkel közeledtem a bíróhoz, panaszt akartam tenni. Mosolygott. Mielőtt szólásra nyithattam volna a számat, hosszú magyarázatba fogott. Tudja, miről van szó, teljesen egyetért velem, de nem tehet róla, forduljak a bírókat felülvizsgáló bírósághoz.

A féltékeny ember A féltékeny ember megkérdezi a feleségét, hogy miről szól a regény, amit olvas. Izgatottan kérdezi, mert rettentő gyanú marcangolja az ő szívét; vagy boldog szerelemről szól a regény, vagy boldogtalanról. Ha boldogról szól, akkor biztosan azért olvassa az asszony, hogy abban élje ki a fantáziáját, mert őt nem szereti.