Amikor Nyugaton kárhoztatják a magyar pesszimizmust, büszkeség önt el. Íme, partjelző lehetek: eddig terjed a magyar optimizmus; innentől kezdődik Cselényi Béla. További derűlátás csak a testemen keresztül… Budapest, 2011. II. 10.

Utazom a metrón, az ablak alá bevésve: JACK. Így: nagybetűsen. Késsel vagy más éles szerszámmal a fémbe. Alumínium vagy mi lehet. A szürke festék oda, kilátszik az alumíniumszín. Rossz érzés látni.

Jeges stockholmi utca, várunk a stopnál. A túloldalon tolókocsis, illetve maga “tolja”, saját kezűleg hajtja a kerekét negyvenes férfi, kesztyűs, inge ujja feltűrve. Tőle jobbra, vagyis a tér felől érkezve két fekete kutya vár, külön-külön pórázon, gazdájuk, talán sétáltatójuk, biztos kézzel fogja őket.

1961. II. 15. Ötven éve múlt, hogy törött ablaküveglapokat kormoztunk gyertyával az 1961. február 15.-i napfogyatkozáshoz. A fekete kormon pirosas-bordón süt át a nappali „félhold” — ahogy gondoltam öt-hat évesen.

Gyűlésről érkezik A. Jó az ankét eredménye, mondja, az olvasók szeretik a könyvtárat. K. meg ezt olvassa az újságból: ”A tengeri tulipán (van ilyen?) nemi szerve időnként harmincszorosára is megnő”. Most melyiknek higgyek?

Szilveszter közeledtén havi jövedelmem egyhúszadáért vettem magamnak egy lengyel füles sapkát. Untam már, amint manóssá tornyosodik alkalmatlanul hosszú fejemen a két kötött sapkám, majd oldalra billen, mint az a végzetes pompeji kúp. Ahogy pedig így robogok hazafelé ebben a füles sapkában, a kábelek szemközti seszínű falának mozgó háttere előtt, megpillantom magam a földalatti ablaküvegén, és […]

Már nagyon unta a magasra nőtt evidenciákat, állandóan belebotlott összeverődött nyalábjaikba, amikor a hátsó udvar felé vette az útját. Le kellene kaszáltatni, állapította meg, mégsem szánta rá magát, hogy nagy beszédű szomszédjának átszóljon ez ügyben.

Én ott lakom a Nílusnál Van nekem egy kissé süket szomszédom. Olyan ő nekem, mint valami távoli rokon. Pontosan nem tudja, hol lakom, de érdeklődik a sorsom iránt. Megkérdi, mit reggeliztem, mit ebédeltem, amikor találkozunk. Még az is érdekli, hogyan szeretem a tojást. Lágyra főzve, vagy pedig keményre főzve. Szerinte a kemény tojás nem jó. […]

Négy: Belepirul Előzmények: egy vizes pohárban Hősünk észreveszi a saját ujját. Megijed, hogy valaki hozzáragasztott egy idegen ujjpercet az ő ujjához, de szobatársai leintik. Arra gondol, ki kellene húznia az ujját a pohárból. Ám mivel a kompromisszumok embere, hajlik a félmegoldásra. „Mer mindig megalkuszom”, vádolja meg Hősünk önmagát. „Az ujjam is csak félig van vízben, […]

Három: Félmegoldás Előzmények: egy vizes pohárban, Hősünk észreveszi a saját ujját. Megijed, hogy valaki hozzáragasztott egy idegen ujjpercet, de szobatársai leintik. Arra gondol, ki kellene húznia az ujját a pohárból. De mi történik akkor, ha az ujj, vagyis a vízben lévő ujjpercek nem tartanak a többivel? Vagyis a kezével. Ha például elváltak az ujja többi […]

Egy giccsről szóló előadásról jöttem a kolozsvári — kietlen beton tornyú — Egyetemiek Házából, fejemben Tünde huszonharmadik születésnapjával, amikor apám azzal fogadott, hogy TRAGÉDIA TÖRTÉNT.

A hivatalnok némi zavarral nézett az előtte álló emberre. A csend már-már kellemetlenné vált, ezért megköszörülte a torkát, és megszólalt. – Szóval, ha jól értem, ön szeretné felvenni második állampolgárságként a magyart. – Dá. – Tudja, a kettős állampolgárságot a határon túli magyaroknak találtuk ki. – Nye problem. Én élni Ukrajnában, határon túl.

Szegényes vacsorájukat már rég elfogyasztották, amikor meghallották az első lövést. Az öreg éppen rá akart gyújtani egy cigarettára. Már félórája hevert az ágyon pizsamában, és az újságot böngészte. Ba-logh Ká-roly, milyen ismerős név! Ez vajon nem az a Karcsi, akivel a tüzérségnél szolgált annak idején? Azt hívták Baloghnak. De hát az jóval fiatalabb volt nála. […]

A függöny sejtelmesen félrelebbent az ablakon, és az utcáról is láthatóvá vált a szobában ágaskodó nő alakja. Egy széken állt és a könyvespolc legfelső sorát igyekezett elérni, ott is Goethe díszkiadású Faustját. Ám az áhított könyvet nem érte el, lábujjhegyre is hiába állt, ezért az alsóbb polcok egyikéről emelt le egy vaskos szótárt, és anélkül, […]

Telides-teli  volt piros szívekkel a fotómodell lepedője. Ezekben a kicsi, végtelenített, piros seggecskékben nem volt semmi izgalmas; minden nyolcéves leányka ilyent választott volna.

Mottó: „Ha nem keresem, / talán sosem talál rám.” (Nagy Gáspár: Mai zsoltár-kivonat) Ha nem lenne az a szivar, talán meghíznék, s bátran, a visszafogottság érzése nélkül vetkőznék le a strandon, nem restellném vérszegény izmaimat vagy szegénységemet, hogy nem tudok zsebpénzt adni a koldusnak, azért, mert olyan meztelen vagyok, mint valamikor Ádám, cuccaim is förtelmes […]

Látom: magam tizenöt évesen, tükörben kutatva kamasz lényem látható és láthatatlan változásait, hiúságból táplált szigorú önvizsgálódást, részletek felaprózását, mint azt, hogy ne ráncolódjon a szoknya feleslegesen, ott, ahol nem kell, vagy természetes lágysággal hulljon az előzőleg papírba tekert hajtincs, mert nem lehet kimenni az utcára, ha valami nem stimmel, főleg most, amikor tombol a tavasz.

Az öreg kínai bölcs magyarázott a tanítványainak: – Volt egyszer egy ember Magyarországon. Ez az ember új házba költözött, és örökölt az előző tulajdonostól egy korcs kutyát. Egy szép napon fogta magát és láncra kötötte az udvaron, miután az többször megharapta őt és családtagjait.

Nyolcadik karácsonyomat megelőző napon nálunk járt Nagymama. Vásárhely felé tartott, és ottani unokáinak vitt valamit a fa alá. Ha jól emlékszem, egy körbe-körbe karikázó, napernyős fagylaltos kocsit a kilenc éves leánykának és egy kesztyűs rókabábut a hét éves fiúcskának. A játékokat — nyolc éves fejjel, élvezhetőség szempontjából — egymással egyenlőtleneknek éreztem, de a felnőttek azt […]

A visszhangos várócsarnokot váratlanul apró algoritmusok lepték el, a hideg kőburkolat csattogott talpuk alatt, ahogy fel-alá rohangáltak a padokon ücsörgők és a jegyükért sorban állók között. Oresztészt nem is annyira megjelenésük és gyors, látszólag minden cél nélküli futkosásuk lepte meg, hanem az, hogy a csarnokban tartózkodókat egyáltalán nem érdekelte a különös jelenség.

A szállodafőnök könnyed karlendítéssel csapta be Mercedese ajtóját, öntelten végignézett rajta, majd hanyag gesztussal meglendítette jobb karját, mintha búcsúzna tőle, mire az illemtudó Merci pittyenéssel és lámpahunyorítással köszönt vissza. – Na úgy – mondta magában, és elindult szállodája főbejárata felé, kezében a sokrekeszes diplomatatáskával. Az épület előtt megállott, felnézett a homlokzatra: Igen, odatesszük – mondta […]

Gusztika már apró gyermekkorában csodaszámba ment. Hároméves korában pontosan tudta, hány kanál levest esznek családtagjai, hány lépés a háztól az óvodáig, vásárláskor jóval az eladó előtt kiszámította a végösszeget. A felnőttek irigyelték a szüleit, a gyerekek azonban kiközösítették Gusztikát, mert mamlasz volt és unalmas, nem lehetett vele jókat hancúrozni. Egyébként mindenki szép jövőt jósolt a […]

— Köszönöm szépen. Nagyon érdekes volt — vette elő iskolába menet pincéres mosoly kíséretében a szomszéd kölcsönkönyvét. Bele se nézett.

„Életemet nékem jó bor tartotta, az is ölt meg, / Hajnalt nem láttam józanon én soha is. / Csontom szomjúhozik; bort most hints ez temetésre, / S idd ki pohár borodat, s úti barátom, eredj.” (Magyari István: Koporsó-felirat) Az ajtó sötét volt és vaskos, kemény tölgyből faragták. Rutinszerűen nyomtam le a nehéz kilincset, siettem, a […]

Közeleg a tél, a kegyetlen. Romiéknál ünnepre készülődnek. A karácsony közeledte mindig is nagy előkészületekkel járt a romitelepen. Az egyetlen kis szobából álló lakást ilyenkor kimeszelik székelykék színre. Ilyenkor minden az udvarra kerül: a fekvőhelyek, a kályha, az asztal – a legtöbb romilakás berendezése. A lurkók a kályha körül izgatottan várják, hogy elkészüljön a nagy […]