Ilus Krokodilus

Volt egyszer egy krokodilus. Egy krokodilus kislány. – Van ilyen hüllő nőnemben? Próbáljuk meg! Ha leánynevet adunk neki, mindenki megérti, hogy miről van szó. Nem kell ehhez szótár… Mit tegyünk tehát? Legyünk korrektek, és ne értsen meg bennünket senki? Vagy kockáztassunk, fedezzünk föl új neveket, amelyeket mindenki ért, csak éppen nem jelentenek semmit?

Kedves barátaim, azt hiszem, jobb ha megértik, amit mondunk – kezdjük tehát előlről. Már csak azért is, mert ez igaz mese. A mi tömbházunkban történt.

Volt egyszer egy krokodilus. Nina kapta – a harmadik emeleten lakó kislány – születésnapjára attól a huncut nagybátyjától, aki a Marosban találta Ilust. Senki sem tudta, hogyan került a Marosba egy krokodilus – különösen azért nem, mert Ilus még csecsemő volt. Biztos elveszítette valaki – miközben vizet cserélt az akváriumban, ahol krokodilust tartott. De senki sem kérte vissza, így hát senki sem akadályozta meg Ninát abban, hogy szeresse Ilust, akit egy műanyag mosdótálban tartott. Enni adott neki kekszet és mazsolát, néha egy-egy húsdarabkát is, amit a sarki mészárszékből hozott – és így mindenki megtudta, hogy krokodilust tartanak a harmadik emeleten.

Nina nagyon büszke volt Ilusra, mert az olyan értelmesen úszkált a mosdótálban – éppen ezért iskolából jövet hívta az osztálytársait, hogy csodálják meg ők is. Csakhogy Ilus rövidesen jól megnőtt, más helyet kellett taláni neki: a fürdőkádba költöztették, ami nem volt a legjobb megoldás, mert fürdés vagy zuhanyozás előtt mindig ki kellett szedni a kádból.

De Ilus nem haragudott meg ezért, mert okos krokodilus volt. Persze ő sem értett sokmindent, de ez nem izgatta különösképpen. Ilyenek a krokodilusok, nem sietik el a dolgot, ez viszont nem jelenti azt, hogy buták vagy érzéstelenek. Ilus például nem értette, hogy miért haragudott meg rá Nina, amikor felfalta a számtankönyvet. Hát nem a kislány mondta állandóan, duzzogva, hogy milyen nehéz a matematika, hogy nélküle jobb lenne, mert a feladatok fölöslegesek. Akkor miért nem örvend annak, hogy eltüntette a matekkönyvet?

Azt sem értette Ilus, hogy Nina barátai, akikkel játszhatott volna egy nagyot, mindig megijedtek tőle. Vagy miért jött oda Jancsinak az anyja panaszkodni, mert Ilus megette a fiú cipőfűzőit. Amikor ő csupán a hátizsákját falta fel… És Jancsi egyáltalán nem haragudott érte, nem panaszkodott, sőt vidáman ugrált lefelé a lépcsőkön.

Vidáman volt az élet nálunk, a harmadik emeleten, bár Nina mindig aggódott valamiért, félt a szomszédoktól, s egy idő után senki sem jött látogatóba hozzájuk. Addig a napig, amikor meg nem jelent az ajtóban a ház gondnoka, egy rendőr kíséretében. Ilus fogadta őket. A rendőr tányérsapkája nagyon ízletes volt, a gondnok pedig eliszkolt, szaladt, ahogy a lába bírta. Nina zokogott, amikor megtudta, Ilust pedig másnap a Maros partjára vitték, oda ahol vasárnaponként a bolhapiac van, és beleengedték a vízbe.

Ilus jóformán el sem búcsúzhatott, mert vitte őt a víz, egyre messzebbre a parttól. Kettőt csapott a farkával, és máris a városon kívül volt, nem láthatta többé Ninát, sem pedig az apját – akik őt a folyó partjára hozták, hogy visszaadják a szabadságát.

Jól kellene éreznem magam a folyóban, gondolta Ilus. Hiszen a folyóból jöttem. De mésem volt rendben minden – remegett a gyomra, mintha jókora követ falt volna. Pedig mi különös van abban, ha a krokodilus követ eszik? – Ilus nem idegeskedett tovább. Lassan mozgott, de ez is megszokott dolog, ugye, gyerekek. Nem jelenti azt, hogy Ilus érzéstelen.

Egy darabig a Marosban úszkált, aztán a Tiszában. Majd arra ébredt, hogy a Dunába került, végül a tenger következett. Istenien szórakozott, amíg odaért: evett, de igaz, hogy inkább hulladékot, mint halat, és nagy ritkán felfalt egy-egy rucát is, aki meggondolatlanul úszkált a part közelében. Aztán Ilus mihelyt a tengerbe került, tanácstalanná vált. Roppant sós volt a víz, s a krokodilus majd belefulladt a meglepetéstől. Közelébe úszott egy delfin, csodálkozva nézte, mejd megkérdezte:

– Mit kresel te itt? A tengerben nem élnek krokodilusok.
– És hol élnek? – kérdezte Ilus, értetlenül bámulva a delfint.
– Hát a Nílusban! Nem tudod? – mondta leereszkedően, majd hozzátette: – A Nílus, ha nem tudnád, Egyiptomban van. Igen, Egyiptomban.

Ilus gondterhelten bámulta az ügyes kis delfint, aztán meglátott egy jó húsban lévő fekete madarat, aki éppen feléje vitorlázott, és tisztelettudóan megkérdezte tőle:
– Kormorán úr, mondja meg, kérem, hogyan jutok én Egyiptomba?
– Hajóval… – válaszolta a kárókatona, a fészke felé siető halászmadár. De nem sietett eléggé, és nem jutott el többé a fészkébe. Így jár az, gyerekek, aki ismeretlenekkel tereferél.

A krokodilus pedig jóllakottan úszkált a kikötő felé Sulinában, ahonnan éppen hajó indult Egyiptomba.

Gyerekek, most nem mesélem el, hogyan jutott Ilus a hajóra, éjszaka mászott fel rá nagy nehezen, ügyelve, nehogy zajt csapjon. Azt sem mesélem el, hogyan élte túl a hosszú hajóutat a Fekete-tengertől a Földközi-tengerig, miközben nem ehetett mást, csak egeret, és nem ihatott mást, csak málnaszörpöt. Nehéz elképzelni együtt e kettőt. A hajó málnaszörpöt vitt Romániából Afrikába, majd kókuszdiót és banánt hozott onnan.

Ilus Krokodilus sem volt könnyű, még megért egyet-mást, amíg a Nílus deltájába jutott. De ott aztán azonnal látta, hogy a helyére került. Mert nyüzögtek ott a krokodilusok, s közülük egy rendkívül jóképű, első látásra meghívta őt ebédre. És Ilus, miközben lassan ízlelte a falatokat, érezte: ő a győztes. Hogy örvendene Nina, ha értesülne róla!

– Levelt írok a barátnőmnek! – közölte határozottan a jóképű krokodilfiúval.

A levelet gyorsfutár vitte, egy gólya, egyenesen Nina erkélyére. Nina pedig felolvasta azt a legelső lakógyűlésen, a gondnok engedélyével, aki mostmár nem haragudott.

Sőt, mi több, minden lakónak az volt a véleménye, hogy folytatni kell a levelezést. De Egyiptom, ugye, kissé messze van, onnan évente egy levelet kaphattak, amikor visszajöttek a gólyák. Ellenőrizzétek, ha nem hiszitek! Nina a levelet mindig kifüggesztette a postaládák mellett lévő vitrinbe, oda, ahol a lakók fogyasztási költségei láthatók.

Csakhogy az utóbbi időben mintha a levelen megváltozott volna az írás karaktere, mert Ilus jóképű krokodilus barátja írta azokat. Azt közölte például, a gondnok kétségbeesett örömére, hogy Ilus szerelmével és népes családjával együtt alig várja már, hogy hazalátogasson az ő csodálatos szülőföldjére.

(Befejezése következik)

Előzmények: 1. mese, 2. mese, 3. mese, Interjú a fordítóval, 4. mese, 5. mese, 6. mese, 7. mese, 8. mese, 9. mese, 10. mese, 11. mese, 12. mese, 13. mese, 14. mese, 15. mese, 16. mese

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ