Lőrinczi László: “Csak a szerelem sújtson…” (18)
Nyolcvanegy
Délután visszament az irodába, mert fővárosi telexeket vártak. Amikor kijött, a mozi előtt Józseffel találkozott. – A fiúknak vettem jegyet holnapra… – mondta. Azután hívta Róbertet, hogy igyanak valamit a Bristolban (most Poiana volt a neve), biztosan kapnak valami jót. De a bár zárva volt, sört csak vacsorához adtak. József továbbcipelte, Róbert kínos meglepetésére éppen abba a kocsmába nyitott be, amelyben Eszterrel járt. József idegenül mozgott a helyiségben, nézett jobbra-balra, végül Róbertnek kellett intézkednie. Csak valami monopolpálinkát kaptak. Megittak két-két pohárkával, József közben az egészségére panaszkodott, hogy a hátát már nem is tudja kiegyenesíteni. Róbert észrevette, hogy hirtelen rémült tekintetet vetett egy zöldkalapos férfire, aki tőlük nem messze ivott. Vagy csak képzelődött? Némán indultak hazafelé. Olga összeszidta Róbertet, mert megérezte rajta az olcsó pálinkát.
Nyolcvankettő
– Többet is foglalkozhatnál a háztartással – mondta reggel panaszos hangon Olga -, láthatod, hogy nem győzöm egyedül…
Róbert letette a csészéjét, és rábámult Olgára. Amit mondott, az nem volt egészen igaz, de nem erről akart volna vitatkozni. Ez a hang egy másik életből szólt át hozzá. A konyhában, közvetlenül a szeme előtt, mintha villám cikázott volna át. Hirtelen megértette, hogy mindaz, ami addig történt, csak azért volt, hogy előkészítse a találkozását Eszterrel, illetve dehogyis a találkozását! A szerelmét, a közös, nagy és – kimondta magában – végzetes szerelmüket, amely nem ismer visszatérést. Ez a világosság rémítő is volt! Hazudott magának, amikor azt hitte (vagy akarta hinni), hogy Eszter mellett Olgát is szeretheti. Nem, legfeljebb csak megtűrheti! De ez a felismerés olyan fájdalmat okozott neki, hogy beleszédült.
Nyolcvanhárom
Megint eltelt egy hét, ették a bőségesebb szombati reggelit, kint sütött a nap. Kiautóztak Kecsetre a még mindig latyakos úton. Juciék udvara félig ki volt kövezve, Olga elégedetten nézte ezt a jól felsepert részt. – Ügyes ez a Laci! – mondta. Juci jött ki eléjük, felöltözve, vaskos gumicsizmában. – Sziasztok! – kiabálta. – Anya, vedd birtokodba a házat, nekem ma hazafias munkám van az óráim után… – Kisjuci is kidugta a fejét, és integetett. Olyan szép volt, olyan egészségesnek látszott, hogy Róbert olvadozott az örömtől. Juci rá akarta bírni az apját, hogy kísérje el az iskoláig. Róbert a cipőjét nézegette. – Ja mondta Juci -, ott állnak a gumicsizmák… A vidéki tantestület nemzeti viselete! – El is indultak, kézenfogva a sárban. – Ilyen falvak már csak Kelet-Európában vannak! – mondta éles hangon Juci. Róbert meglepődött. – De a lányom nem fogja a sarat taposni! – folytatta Juci, és megállott, éppen szemben egy lerobbant házzal, amelyben Sándorfy Kálmán, a valamikor nagy hírű, most agyonhallgatott költő született. – Meglátjuk, meglátjuk – mondta csendesítően Róbert. – Te apu – kezdte még mindig éles hangon Juci -, miért nem tanítottál meg erre a rendszerre? Mindent nekem kellett felfedeznem, mert Laci is olyan, mint te, csak hallgat… – Igyekeztem vigyázni rátok – mondta halkan Róbert, és körülnézett. Juci belékarolt: – Ez igaz, mindig éreztem! – kiáltotta. Azután nevetve ő is körülnézett. – Ne félj, a sár nem jó hangvezető! – Most már összesimulva mentek tovább az elhagyatott, még tócsáktól sem csillogó úton.
Nyolcvannégy
Hiába, az idegen ágyban alig aludt két-három órát. Reggelfelé Eszterre gondolt, némi kellemes testi izgalommal is. Kimerülten várta a kávét, de csak sűrűre főzött hecserliteát kapott, ez sem volt rossz. Juci a szalonnát szeletelte. – Tegnapelőtt elfogyott a kávénk… – mondta csaknem szemrehányóan. – Úgy tudom, Eszter néni szerzett valahonnan… – szaladt ki a Róbert száján. De nem folytathatta, mert Olga odakiabált neki a tűzhely mellől: – Izraelből küldi neki valaki, biztosan egy régi pasasa… – Volt egy kis gonoszság a hangjában, amitől Róbert megsemmisült. „Jaj, csak el ne kezdje a féltékenykedést!”, gondolta elkeseredetten. Talált néhány régi kalendáriumot – Juci szedte össze őket a falusiak padlásairól -, azokat olvasgatta tettetett érdeklődéssel.
Nyolcvanöt
Miért születtek olyan későre az ikrei? Amikor már beletörődött ebbe a házasságba? Megunta a fogamzásgátlót? József úgy tesz, mintha egy ilyen feleség kijárt volna neki a Magasságostól… Róbert senkinek sem szólt, csak kijött az irodából. Mint az alvajáró, egyenesen felment Eszterhez a forgalmas bejáraton. (Az épületben más intézmények is voltak). Nem volt szerencséje, hárman-négyen is állottak az íróasztala körül, és hangosan diskuráltak, magyarul és románul. – Vin acuma (jövök)! – mondta Eszter, amikor meglátta, de nem intett. „Őrületes hidegvére van ennek a nőnek!”, gondolta Róbert egészen elképedve. „Vagy még ebben is tapasztalata van?”. Eszter felállott, a vállára terítette a kötött kabátját, és előrement a folyosó irányában. A második ablak fölött ki volt írva, hogy „Loc de fumat” (dohányzóhely), a fal mellett egy lábas hamutartó állott. Eszter aprókat lépett, hihetetlenül egyenesen tartotta magát. Róbert nem várta meg, hogy feléje forduljon, hanem megragadta a karját. – Érted-e már, hogy szeretlek? – mondta halkan, de szinte gyűlölködve. Eszter arca megrándult, miközben felnézett Róbertre. – Vigyázhatnál egy kicsit az ilyen figurákkal… – mondta csendesen. – Ha ezért jöttél… – de nem fejezhette be, mert Róbert közbevágott: – És mert meg akarom parancsolni, hogy többé ne feküdj le Józseffel… Érted-e? – Ezzel faképnél hagyta Esztert.
(Folytatjuk)
Előzmények: 1. rész 2. rész 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész, 13. rész, 14. rész, 15. rész, 16. rész, 17. rész,
Pusztai Péter rajza