hegyekben kóborló utakat tapodó
miért rettensz meg a rád rontó ugató
bozontos kitanult útonálló ebektől
miért hagyod magad kiűzetni a hegyekből
miért nem lehetsz békében a világ ura és őre
milyen elvadult indulat iktatna ki belőle
miért fordítasz hátat visszafelé szaporázva
sandítva a feladott irányt hátra mindig csak hátra
miért hagyod hogy a kegyetlen szél taszítson teperjen
szavaidba vattás felhőfoszlányokat keverjen
ez már vereség pedig úgy teszel mintha a hegyről
vonulnál haza
mint estére ahogy ráfekszik az éjfél
éjfélre téntás éjszaka

Milyen színes, érdekes ez a világ! A téren fiatal lányok álldogálnak tiszta feketében, csak a szájuk van ezüstre rúzsozva. Karcsúak, soványak. Feszül a nadrág, felette a kis szoknya kacéran libben. Köröttük a kis szürkék. Sietnek, rohannak, mintha körbe-körbe járnának. Pont mint a Wall Streeten, csak a kávé meg a telefon hiányzik a kezükből. De nézzétek csak, ott egy naccsága, fekete aranyban. Lassan jár, de nem azért, mert magas a cipője sarka, hanem láthatóan nagyon fáradt. Estélyiben ilyenkor, délelőtt? Hová igyekszik ez az asszonyság? Ja nem igyekszik sehova, hazafelé tart szerintem egy elhúzódott légyottról. Nafene. Ott meg a kis csíkos öltönyösek, próbálnak egy bejárathoz eljutni, de egy zöldes egyenruhás útjukat állja. Nahát, olyan, mint akinek hátul is van szeme. Ráadásul mintha élvezné az egészet, pont, mint Bruce Willis. Huncut mosollyal gyilkol. Ügyes, meg kell hagyni. A bejárathoz senki nem fér hozzá. Mi lehet ott, hogy ennyire őrzi? S az is izgat, ki bízta meg vele.

Na látom, megérkezett a takarító is. Jesszusom, ez egy terminátor. Amerre jár, mindent felnyal, közben óriásira nyitja a száját, hogy elijessze a szemtelen kis szivárvány színben flangáló gyerkőcöket. Nem hallom mit mond, de meg kell hagyni, hatásos. Ja persze, a szivárvány. Neki az csak az égen tetszik. Micsoda alak.

Ahogy látom, Colombo is átcsoszog a téren. Szinte láthatatlan, igaz nincs rajta a ballonkabátja, csak a görbe hátáról ismerem meg. Ja és a fél szeméről. Innen is látom, tényleg félszemű. Ugyan mi járatban van erre? És hol a kutyája? Lehet, hogy nem is ő volt az?

A piros szoknyás hölgyek úgy rohannak keresztül a téren, hogy a belük is kilóg. Szó szerint. Egymást üldözik, vagy a férjüket? Jó kis csetepaté van kialakulóban, ahogy látom. Mert a férjek pont a kékbe öltözött dámákat udvarolják körbe. Jézusom és még csókolóznak is. Mi lesz ebből?

 

1982-ben megérkeztem az Szabad Világba, konkrétabban Nürnbergbe. Első utam a lenyűgöző Óvárosba vezetett. Amint megpillantottam az első kis családias sörözőt, azonnal rettenetesen fáradtnak és leírhatatlanul szomjasnak éreztem magam, és lehuppantam egy kockás terítős asztalhoz.

A hamutartóban egy csikk se, az asztalon egyetlen koszos pohár se, benne döglött léggyel, az asztalterítőn egy sárga vagy barna folt se. A pincérre se kellett fél órát várni, mert azonnal megjelent.

 

 

Kérdi, hogy mit parancsolok. Mondom neki, hogy egy krigli sört. Erre elkezdi nekem sorolni, hogy mi mindennel tudna szolgálni. Mondom neki, hogy ne kavarja az agyamat, ember, most jövök Romániából és egy halba sört szeretnék. Ha lehet jó hideget és csapoltat, ne üvegeset. Azt hozza, amiből a helybeliek legtöbbet isznak.

 

Mosolygott, bólintott és kihozott egy krigli gyönyörűen habzó, hideg, finom seritalt. Elsőre lekortyoltam a felét, rágyújtottam egy kárpácira és szétnéztem magam körül.

 

A kinti asztalról jól lehetett látni a söröző ablakába kitett feliratot. Az állt rajta, hogy “mäßig aber regelmäßig”, azaz ‘mértékkel, de rendszeresen ‘. Na, mondtam magamban, tudnak ezek az atyafiak valamit, és mindjárt otthoniasan kezdtem magam érezni. Néhány pohár folyékony kenyér mértékletes elfogyasztása után már annyira otthoniasan éreztem magam, hogy szinte vissza se akartam menni a menekülttáborba.

 

Később tudtam meg, hogy Bajorországban az ottani törvények szerint a sör valóban élelmiszernek számít. Egy aradi barátomat Passaunál komoly autóbaleset érte. Másnap reggel kórházban megkérdezték, hogy mit hozzanak neki a reggelihez: kávét, teát, vagy sört.

Tovább »

Ezzel a furcsa címmel hirdette a Brassó Lapok Magdó István művészi fényképész tárlatát, amit 2023. november 23-án nyitott meg a Reménység Házában. Ez nem a 60-ik tárlatát jelentette, hanem azt, hogy a művész az idén töltötte a 60-ik születésnapját, amit úgy képzelt el, hogy 60 darab fényképét állítja ki. Ő úgy nyilatkozott, hogy ha az emberi élet 20 éve egy évszaknak felel meg, akkor most ő késő őszként látja magát, ezért csak novemberi képeket állított ki, és csak a barcasági világot, ahol született és él, tárja a közönség elé.

Házy Bakó Eszter az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület elnöke nyitotta meg a tárlatot, méltatva a szerzőt.

Tovább »

Idő

A lét forgató-

könyvét meghamisítja

s széttépi aztán.

Beismerés

Kényszerzubbonyban

vergődnek  bátorságról

szóló  álmaim.

Már nem

Már nem emlékszem

pozitív töltettől mi-

kor dagadt versem

Hamarosan hatvanhat leszek. Sok varázsmese, jóslás, szarvas-patás ijesztgetés fűződik ehhez a számhoz, sőt a Biblia is felemlíti néhányszor. De én nem vagyok babonás. Számomra sokkal mérvadóbb a tapintható valóság. Hiszen ami tegnap virgonc-elevenen ugrott, szaladt, ma nehézkes, minden mozdulatra megcsikordul, szemem a közelieket, emlékezetem csak a távoliakat látja, nyögök, ha nyilall, és sóhajtva felseprem, ha valamit leejtek a könyhakőre. Mondják az előttem járók, hogy lesz ez még rosszabb is: egy szép napon észreveszem, hogy kikapcsolt az utcazaj, nem érzem a reggeli kávém ízét, nem emlékszem, mit ebédeltem tegnap. Előbb a kapuig, aztán a küszöbig, végül csak a papucsom orráig ér majd a látóhatár, és ezt nem lehet már az időjárásra, fáradtságra vagy holmi frontátvonulásra fogni. Ez már maga a ráncos, petyhült, aluszékony öregség. Ajaj, hatvanhat! Még kimondani is kínos. Sovány vigasz, hogy voltak-vannak, akik nem bírták szuflával eddig, már 40 vagy 50 után kifutott lábuk alól a föld, s repülniük kellett. Tovább »

Éget nagyon a  nap. Épp azon gondolkodtam, hogy keresni kellene valami árnyékot. De jobb szórakozásom akad, így inkább nem mozdulok. Jó tudom nem illik hallgatózni, de mit csináljak, ha jó a fülem. A medence szélén fekszem, pár méterre arrébb egy óriás fűz ágai lágyan ringatóznak, a szélben.

Anya, észrevetted, hogy most nincsenek itt oroszok?

Majd lesznek.

Ne izélj már, Mari. Tovább »

Amikor szombaton kimentem a Guadeamusra, leesett az állam.

Ömlött a tömeg. Nem viccelek: egy tűt nem lehetett leejteni. Csütörtökön fújt a szél, péntek délután már mintha megmozdult volna valami. Szombaton azonban hemzsegtek, botladoztak, áramlottak, sodródtak.

Tiszta szívemből gyűlölöm a tömeget, de ebben az esetben mégsem tudtam eltekinteni attól, hogy ezek mind egy könyvvásárra jöttek! Talán csak nézelődni, talán csak ajándékot vásárolni az ünnepekre, talán csak az eső elől, talán csak… Végül is mindegy: itt vannak, könyvek és standok, szerzők és dedikálások között.

És a dolog fokozódott: már alig lehetett kávét venni. De elég izgatott voltam anélkül is.

 

Minden nyári vakációmat Simonyiban töltöttem kb. tízéves koromig, de utána is még vagy 5-6 évig legalább a felét, felváltva a két nagyanyámnál meg a Gabnai tanyán.

 

Simonyifalva a falu becsületes neve, de a helybéliek és a szomszédfalubeliek is csak Simonyinak hívták. És „simonyi” volt a melléknév is: a simonyi emberek simonyi embereknek hívták magukat egymás közt. Simonyifalviaknak csak a Simonyin kívüliek hívták a simonyiakat.

Simonyinak a Vadász felőli végén lakott Molnár Jani bácsi. Felesége, Ida néni, anyai nagyanyám testvére volt. Az ő fiuk volt Molnár Jancsi, a törtnelem-tanár, aki engem a kolozsvári egyetemre irányított. A nagyothalló, de ügyes és okos Gyenge Jóskát, aki rokonunk, elvitte Temesvárra egy szakiskolába, ahonnan kikerülve az évek során megbecsült bútoasztalos mesterként vonult nyugdíjba.

 

Farkasmamámtól a kertek alatt jártam át hozzájuk Jani bácsit hallgatni. Sok könyvet mentett meg a kommunisták könyvégetéséből és szívesen olvasott fel nekem. Nemigen merte kiadni a kezéből őket, nehogy a hatóságok elővegyék érte. Ő olvasta nekem először hangosan a Toldit meg Arany János balladáit.

 

Gyermeki elmémet ezen felül is állandóan pallérozni igyekezett, például azzal, hogy bemutatta nekem, hogy forog a Föld.

Először elmagyarázta a Föld Nap-körüli pályáját, majd a pedig a saját tengelye körüli forgását. Azt mondta, hogy ezt magam is megtapasztalhatom: húnyjam be a szemem és forogjak a saját tengelyem körül. Jó néhány fordulat után kissé már szédülni kezdtem. Ekkor felszólított, hogy most feküdjek le a földre hanyatt, a szemem továbbra is becsukva tartva. Megtettem és valóban éreztem, hogy forog velem a föld. Mármint a Föld.

Ezt később még megtapasztaltam egy párszor, anélkül, hogy becsukott szemmel forogtam volna. Elég volt hozzá, hogy többet igyak a kelleténél.

 

Tovább »

cselényi béla

Tovább »

Éget nagyon a  nap. Épp azon gondolkodtam, hogy keresni kellene valami árnyékot. De jobb szórakozásom akad, így inkább nem mozdulok. Jó tudom nem illik hallgatózni, de mit csináljak, ha jó a fülem. A medence szélén fekszem, pár méterre arrébb egy óriás fűz ágai lágyan ringatóznak, a szélben.

Az egyik oldalamon egy öreg házaspár, ketten együtt már biztos több mint százhatvan évesek. A néni kalapban fekszik, s fogják egymás kezét. Keveset beszélnek, a bácsi láthatóan unatkozik. Ránéz élete párjára.

-Elmegyek veszek újságot – mondja.

-Vigyázz magadra – néz rá féltőn a néni. Tovább »

B. Tomos Hajnal rovata

Árva Bethlen Kata emlékének adózik a Fogarasi Református Egyházközség ma, szombaton, ez év november 25-én, 16 órai kezdettel. Igét hírdet Nt.Szegedi László Tamás,  majd Adrási Ibolya magyartanár “Asszony a macénás mögött” című előadása következik. A Gy.Szabó Béla emlékkiállítást Nt. Ferenczy Miklós nyugalmazott esperes méltatja. megnyító beszédében. Az ünnepség Árva Bethlen Kata sírjának megkoszorúzásával és állófogadással zárul.

A szerzõnek a Kriterion Könyvkiadónál megjelent A tájkép arctalan címû könyve kapcsán

Kérdez: Gergely Tamás

1. Melyik táj az arctalan, ahogy Maga fogalmaz?

Az úgy történt, hogy két címet javasoltam eredetileg, az egyik volt az arctalan tájkép, a másik “Méternyi Kanada”. Mindkettőt magyarázza a szöveg. Az észak-amerikai kultúrantropológusok, szociológusok szerint az angolszász fehérember nem tekinti emberi lénynek a bennszülött indiánt (akit mellesleg, manapság nem is illik e szóval illetni), hanem a tájkép részének, amikor körbenéz. És annak a tájképnek, ezek szerint, nincs arca… aztán ebből csak alcím lett. Volt egyszer egy érdekes élményem, amikor engem is a környezet részének “láttak” – talán innen eredt, hogy mély nyomott hagyott bennem az indiánok tájképszerű érzékelése. Amúgy a táj nagyon fontos elem, és óriási ez a táj, az ország. Nagyrésze lakatlan. Ha Erdély nagyjából 100 ezer négyzetkilométer, akkor Kanada százszor nagyobb: kb. tízmillió négyzetkilométer. Ahol átnéznek rajtunk, az a táj arctalan.

Tovább »

Szokás szerint korán ébredtem. Tegnap elmentem az ünnepi könyvhét megnyitójára. Rég, több mint tíz éve nem látott baráttal találkoztam. Többek között olyan közös ismerősöket, kortársakat idéztünk meg a sör mellé, akik már végleg eltávoztak közülünk. Ezért tértek vissza álmaimban? Kétszer is felébredtem éjszaka az erős vizeletingerre, visszaaludtam, újra álmodtam. Kozma Tibor tanárom, térdre vetette magát. Nem előttem. A másik szobában tartózkodott valaki, akitől bocsánatot akart kérni. Közben cinkosan vigyorgott rám: talán ezt a canossa-járást elfogadja megkövetésként? Tovább »

Tovább »

Elköltöztünk, és új borbélyhoz kell mennem. A hajamat már elfogadtam olyannak, amilyen: hullámos, őszül, és összevissza áll – más is elfogadta ezt az áramvonalasságot. A szakállam és a bajuszom viszont egy idő múlva belenő a számba, és nem jó érzés, mikor a sajttal azt eszem.

Most tehát azon töprengek, vajon maradjak-e a réginél, vagy legyek kényelmes. Kedves, jólnevelt fiú volt, igazi borbély, nyilván most is az, de két megállóval arrébb.

De hát nem ér-e meg két megállót, hogy az ember nyugodtan üljön abban, amit már megszokott?

Mindent elkövettem, hogy ne legyek kényelmes, csakhogy a kényelemnek is több arca van. Melyikre nézzek most vajon?

szappan a polcon jó öreg szinte ráncos békebeli
gyengébb napokra holnapokra mikor már erre se futja
anyámtól maradt kidobni kár egyre kisebb hely kell neki

az volt az a nyár mikor a megmaradt szalonnát főzte ki
kárba ne vesszen mi halálból lett élet leveszem forgatom
a szappan érdes hamuszürke mint mostanában minden napom
végül visszateszem hisz sorsom rosszabbul is mehetne konstatálom

így menekíti magát tova a jó öreg békebeli
túl a következő halálon

A hosszúfalusi középiskola 11-12-ik osztályos tanulóiként, a Brassóban tartott kulturális események után már elmerészkedtünk a brassói Korona szálóda vendéglőjébe, ahol az előadás élményeit egy pohár bor mellet elbeszéltük. Szerettük ezt a helyet, mert itt mindig került időszakosan magyar zenekar, aki a hivatalos „szocialista dalok” mellett, magyar népdalokat is énekelt, a prímás egy kis borravaló után, már a saját asztalunknál emelte a hangulatot. Néha a teremben mindenki magyar volt, a vendégsereg is nótázgatott. Mindez 1972-1973-ban volt. Régi szép idők, mondja az idősödő nemzedék.

Egyetemi hallgatóként, mikor Kolozsvárról hazakerült a brassói csapat, már elmentünk az ARO vendéglő éjszakai bárjába. Hát ez akkor nekünk egy „kis Amerika” volt. Az ottani együttes Omega, Illés dalok mellett rengeteg angol számot énekelt, az énekesük egy csodálatos személyiség volt, akit brassói barátaim ismertek. Évek óta próbáltam megírni e zenekar történetét, de nem sikerült. A napokban Márton Vince úr keresett meg, és ő mesélte el ezt a világot, amit az útókornak meg szeretnénk menteni.

Tovább »

B. Tomos Hajnal rovata

A négyfalusi születésű Magdó István fotós, aki nem mellesleg a Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnöke, idén töltötte 60-dik életévét. Ez alkalommal egyéni tárlaton mutatja be a brassói műkedvelőknek termékeny pályája legsikerültebb alkotásait. A tárlat megnyitójára a Reménység Házában, november 23-án 18 órai kezdettel kerül sor. Kívánjunk neki mi is termékeny, sikerekben gazdag hosszú életet!

Fotó : internet

Kiütött több útjelző táblát, majd a helyi kocsma kapuját is összetörte egy sofőr Szotyorban. (Hír)

Dombon törik a diut, a diut,

Szotyorban a nagykaput!

B.D.

Az első világháború négy évig tartó világméretű katonai konfliktus volt 1914 és 1918 között. A háborúban részt vett Európa csaknem összes állama, a harctereken elesett 9 millió katonával és további 5 millió polgári áldozattal, mi a magyarság, gazdasági, szellemi, fizikai felszámolásunknak tekinthetjük a Trianoni diktátumot. A háborúban 40 ország vett részt és közel 70 millió ember teljesített katonai szolgálatot, ennek eredményeként 740 ezer fő volt a magyar veszteség, ebből 160 ezer a halottak és eltűntek, 370 ezer a sebesültek, 40 ezer a betegségekben megrokkantak száma, és 175 ezer a hadifoglyoké.

A hétfalusi magyar férfiakat is besorozták, Tovább »

Gyermekkori őszeimből csak a visszatérő megbetegedések maradtak. Miközben megítélhetetlen, hogy meleg lesz-e vagy hideg, s a meteorológusok is csak tippelnek, az biztos, hogy orrfúvás, torokköszörülés, köhögés következik – remélhetőleg nem bennem, de körülöttem biztosan. A COVID új s új hulláma már puszta ráadás, főleg a járvány kitörésének rémületéhez képest, de ősz és kóválygás összefüggése kitartónak látszik.

Szép õsz/Káfé

Négy éve osztálykiránduláson látogattuk meg a múzeumot, talán mi voltunk az utolsó csoportos látogatók. Utánunk nemsokára megkezdődtek a felújítási munkálatok. Az idegenvezetőnk szerint a székely múzeum alapítását Fekete Sámuel vette fel 1868-ban, de a múzeumot 1875-ben alapította özv. Cserey Jánosné Zathureczky Emília Imecsfalván. Még abban az évben bekerült a gyűjteménybe az Apor-kódex, valamint a később elpusztult Csereyné-kódex, a legrégibb magyar énekeskönyv. 1879-ben átkerült a gyűjtemény Sepsiszentgyörgyre. A Kós Károly tervezte mai főépület befejezéséig Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium épületeiben létezhetett a múzeum. 1900-ban a Székely Nemzeti Múzeum a párizsi világkiállításon eredményesen szerepelt. 1901-1923 között László Ferenc vezetése alatt, a Székely Nemzeti Múzeum az európai régészet értékelt intézményévé vált. 1916-ban a román betörés után a Magyar Nemzeti Múzeumba menekítették a múzeum anyagát, ami 1922 októberében került vissza. 1924-ben az intézményt alapítványi jogi személyként ismerte el a román állam, és ez az 1949-es kommunista államosításig így is maradt. A második bécsi döntés után a Székely Nemzeti Múzeum Észak-Erdély egyetlen közgyűjtemény rangú múzeuma volt. Legértékesebb részét a második világháború viszontagságai elől Nyugat-Magyarországra menekítették, ahol azonban 1945. március 29-én, 52 láda muzeális anyag a zalaegerszegi állomáson bombatalálatban elpusztult. Megsemmisültek a 14. századi oklevelek, egyházi levéltárak, kódexek, irodalomtörténeti ritkaságok. 1949-ben László Gyula a hármas honfoglalás elméletének a megteremtője a magyar ősköltészetről tartott előadást, néhány hétre rá a Székely Nemzeti Múzeumot államosították, utána közigazgatási egységek fennhatósága alá került állami tulajdonként, 1952-ben a nevét is betiltották. Az 1989-es rendszerváltás után, a Székely Nemzeti Múzeum újra visszakapta eredeti nevét. A viszontagságok lezárásaként ráfért egy nagyszabású feljavítás.

2023. október 23-án a hivatalos megnyitón hazai és magyarországi vendégek és intézményvezetők, majd délután a nagyközönség is megcsodálhatta az újjávarázsolt Székely Nemzeti Múzeumot, a nyitásra berendezett korszerű kiállításokat és a gyönyörű múzeumkertet. Tovább »