Írtam már a dedikált könyveimről? Van néhány. A legtöbb nyilván Bogdán Lászlótól, aztán Huszár Sándortól, sok Forrásostól, de van Szilágyi Domokostól és Szőcs Kálmántól, van Hervay Gizellától. Van Adonyi Nagy Máriától, és lehetne Szőcs Gézától is, mert utolsó gyűjteményes verses kötetét dedikálta, de ott felejtettem nála. Van Ferenczes Istvánom, de nincs Király Lászlóm, van Horváth Andorom, de nincs Balla Zsófiám. Van Domokos Gézám, de nincs Markó Bélám.
És van, de nincs Kovács András Ferencem. Ötvennégy éves leendő voltam, amikor az Adventi fagyban angyalokba az írta Marosvásárhelyen: „nagy májusi didergésekben”. Ez nagyon megmaradt bennem. Ismét közel a május, az ötvenötödikem, és didergésem a tavalyinál is erősebb, mert nem találom KAF könyvét. (Pécsett jelent meg, a Jelenkornál.)
Az utóbbi időben nagyon sok dolgom tűnt el – „kopik rólunk a földi holmi”, ahogy Weöres Sándor írta -, kis, közepes és nagy fontosságúak, de egyiket sem sajnálom úgy, mint ezt.
Egy ideig nem mertem tüzetesen keresni, hadd éljen a remény, hogy valahol mégis megvan. Egyébként a dedikált könyveimet nem tartom külön polcon, hisz nagyon sokfélék, a versektől a tudományos munkákig. Meg aztán ha külön polcon lennének, akkor sem elkerülhető, hogy közéjük ne keveredjék más könyv – például Julianus barát, Kassák Lajos, Marcus Aurelius, Sipulusz vagy Mark Twain, akiktől nehéz lett volna dedikált példányt szerezni.
De mindez persze csak mellékes dolog; a fő kérdés az, hogy hol van a Kovács András Ferenc.
(Utóirat: Csiki László még egyetemista korában írt egy rövid verset, amelyben „elveszett álmok kerestetnek”, s a becsületes megtaláló fel van szólítva, hogy tartsa meg őket. Én arra kérem a becsületes megtalálót, hogy hozza, adja vissza nekem KAF könyvét! Azért fontos nekem KAF, mert úgy érzem magam vele, mint a következő Molnár Gusztáv dedikációban, amit a szerző tizenöt, kerek tizenöt esztendővel ezelőtt írt be az angol forradalomról szóló esszékönyvébe: „Hugónak, akivel régtől fogva egy gyékényen árulunk a Tolerancia utcai bódéban, Az alattvalók szabadsága cégér alatt, pont szemben az Üldöző Bírósággal.” Lehet, hogy könyvet eltulajdonítani nem szégyen, de dedikált kötettel ezt tenni: minősíthetetlen. Vagy – ami még szörnyűbb – osztályozhatatlan.)

(1999. április 29 / A Hét)

Forrás: Bukaresti élet, képek. Scripta Kiadó, 2001