Amikor valakiben csalódunk (lásd esetünket az érzéki gyümölcsárus lánnyal), még mindig ápolhatjuk a reményt, hogy nem is az illető személy a jellemhibás, a baj sokkal kisebb: csak a világegyetem van rosszul berendezve.
Egy ideig így voltam a leghíresebb román újságíróval is. Noha persze ismeretségünk mind első indítékában, mind hátsó gondolatában teljesen más jellegű volt (a nemén kívül is több minden választja el a kis alakot egy gyümölcsárus lánytól), a csalódottság érzése hasonló.
A kolléga a rendszerváltás utáni legismertebb napilap megalapítója. A nap eseményét azóta is rendszeresen megírta vezércikkeiben (most egy másik napilapban űzi ugyanezt, amelyet nem kis bravúrral parasztpártiból nacionálkommunistává tett).
Emlékszem, még az első napilapjának megjelenése és berobbanása előtt interjút készítettem vele (a Médiában jelent meg, talán 1992-ben). Akkor kifejtette, hogy egy napilapnál tulajdonképpen hírszerzés folyik, neki informátorokra van szüksége. Nemrég is, új lapjában arról értekezett, hogy az újságíró tulajdonképpen kém (főleg a külföldi tudósítókra érvényes ez, persze.)
Bukaresti emberünk jó sajtós, kétségtelenül. Azt hiszem, világviszonylatban is a legtermékenyebb újságírók közé tartozik. Mindennap egy terjedelmes vezércikk: nem semmi. A politikusok rettegnek tőle, mert „nincs apja, nincs anyja”, mindent és mindenkit kikezd.
Nemrég megjelent nem tudom mikor írt cikkeinek gyűjteménye. És ezért írom e sorokat. A kötet saját kiadójánál látott napvilágot, és akárhogy vesszük – publicisztika. De úgy néz ki, mint egy lexikon vagy egy tudományos szakmunka. A4-es formátum, vastag-vastag kemény fedél, lehet vagy ötszáz oldal az egész és vagy két kiló. Ára 135 ezer lej! Egy pesszimista az ezredvégen. Ki a franc veszi meg? Ez az ember beteg. És mert beteg, és mert frusztrált – veszélyes. (1999. március 18. / A Hét)

Forrás: Bukaresti élet, képek. Scripta Kiadó, 2001