Rég nem voltam moziban Bukarestben. Most kedves hölgybarátom bakfis lányával elvitt. Megnéztük Timár Péter filmjét, vasárnapi matinéban. A matinékban van valami ünnepélyes ártatlanság. Rajtunk kívül még talán négyen voltak a teremben, pedig a mozgóképszínházat a mioritikus Mioriţából átkeresztelték az európaibb Europává.
Jó kis filmvígjáték, szellemes és – annak, aki érti – hellyel-közzel fölemelő. Igen, a foci, a sport, a „táborban” akkor a nemzeti érzés úgyszólván egyetlen kiélési lehetőségét jelentette. Hallom, sértődés van odaát belőle, hogy egyes magyar írók, akkoriak, felismerhetők – és nem előnyükre. Kíváncsi volnék, mit szól az egészhez Szepesi György (végig az ő közvetítése megy a híres 1953-as angol-magyarról, amelyen a házigazdák először szenvedtek vereséget a Wembley stadionban); ha tudok a filmről, akkor idén március 15-én a MÚOSZ Andrássy úti székházában, amikor átvettem az Aranytollat, megkérdeztem volna tőle.
A székelyudvarhelyi forgalmazó azonban jobban vigyázhatott volna a román nyelvű feliratozással. Túl azon, hogy akadozik, őrületes hibák vannak benne, sok helyen teljesen érthetetlenné teszik a filmet. A Himnuszból a „védő kart” úgy fordult le, hogy „sabie ocrotitoare” (védő kard), máshol pont az ellenkezője áll ott annak, amit mondanak.
Már azon töprengtem, hogy egy jó fordítással milyen nagy lélektani előnyt jelenthet a több mint negyven évvel ezelőtti siker a június 5-i bu karesti román-magyar előtt, amikor beütött a ménkű: Adrian Păunescu vasárnap éjszaka az Antena 1-en meghívottaival rávette minden idők legjobb román labdarúgóját, Hagit, hogy a magyarok ellen öltse fel magára búcsúmeccsén (a 116-ikon!) a nemzeti válogatott mezét. Nem lesz könnyű magyarnak lenni Bukarestben június 5-én. (1999. május 27. / A Hét)

Forrás: Bukaresti élet, képek. Scripta Kiadó, 2001