Ágoston Hugó: Itthon vagyok
Hoppsza-hopp! – mondta a jóságos és terebélyes virágárusnő, és miközben felsegített, kilopta balonom zsebéből a kulcstartómat, amit feltehetően pénztárcának vélt.
Budapestről Bukarestbe megérkezni mindig rossz, de ezen a reggelen a szokottnál is több bosszúság ért. A peronon és az állomás kijáratánál a taxisok rohamát még leráztam, de a buszra várás félórájában lelocsolt egy öntözőautó, és egy balkáni gerle röptében csúfot űzött cseh gyárt mányú kalapomból. A busz zsúfolt volt, jóformán végig fél lábon állva utaztam. Amikor a Tűzoltótoronynál bőröndömmel leszálltam, nagyon úgy nézhettem ki, mint aki azt a bőröndöt nemrég és jogilag bizonytalan körülmények között szerezte.
Az ember életútjának vannak emlékezetes szakaszai. Ilyen volt számomra a Pache Protopopescu és az Idő utca közötti rész. (Az Idő – Timpului – utca, ha még nem említettem volna, pont szemben van a házunkkal, merőleges a Traian utcára). Nem tudom, vették-e észre önök, hogy az ember huszonvalahány óra nem alvás után milyen nehezen viseli a port, azt, ha por van. Azon a reggelen az említett útszakaszt lelkiismeretes utcaseprők, akiknek a kilenc-negyed tíz óra szemmel láthatóan nagyon korainak számított, széles csapásokkal tisztították. Egyenletes tempóban haladtak, játékos kedvükben néha a szemetet a járdáról az úttestre irányították, ahol méltóságteljes gépkocsikon volt a sor, hogy újra felkavarják (mint rőt avart a szél, ahogy a költő mondja); a Párizs-Dakar rallyn láthatók ilyen porfelhők.
Feketében szálltam le a vonatról, tetőtől talpig fehér emberként értem haza. Hű kutyám a küszöbön aludt; mikor meglátott, úgy tett, mintha várt volna – és mintha a távollétemben egyáltalán nem evett volna. (Kóborból fogtuk be, még neve sincs szegénynek; reggelente fontoskodva elkísér az újságárusig, közben persze végigvizslatja a kapuk elé meg a járda szélére kitett szemetet, öntudatosan lepisil minden parkoló autót; többet is mesélnék róla, ha nem fogadtam volna meg, hogy kutyákról többet nem írok; szóval a legjobb szomszédom, mint Romániának a Fekete-tenger.)
Végre itthon vagyok! – gondoltam közhelyesen és mint kiderült: helytelenül. Ugyanis ajtót nyitni és belépni nem tudtam. Akkor vettem észre, hogy kulcsaim eltűntek. Bőrönddel vissza a jóságos és terebélyes virágkofához, akinek jövet a vizes vödrében felbuktam, rózsa mellett kulcscsomó („kiesett a zsebedből, anyácskám”), aztán megint az utcaseprők és megint a por, és a tavaszbaborulás ellenére szomorú és komor arcú emberek, és megint és megint.. (1999. március 18. / A Hét)
Forrás: Bukaresti élet, képek. Scripta Kiadó, 2001
Az eddigi fejezetek:
Fekete betűkkel / A Parlamentben – Könyvkaland / Javítják az utcát / Divatbemutató
A kutya vörös / Húsz éve már / Kórházi képeslapok / Találkoztam Dumnyezóval /
Kis éji zene / A könyvvásáron / Lágytojás, elkésett látomás / Culianu a fővárosban /
Clinton / Budaresti ecset sajtólibával / Koldus és királyfi / Elössze / Baleset /
Fővárosiságom / Három szekus, két szekus, egy szekus, haj! / Szagló művek /
Az állomási taxi paradoxona / Fröccs / Doppelgänger / A nő szívét ki ismeri? /
Tévévita / Voltam a boltban / A bőgés zavara / Baleset-halálok / Képek a múltból /
Kaland begóniával / Mezítláb a hóban / Létértelmi űr / Újabb kórházi képeslapok /
A hatodik (könyvvásári felvételek) / Koranyár / Abszurdoid / Fesztivál /
Kudelka jó úszó? / Hibaigazítás – casus belli / Pesszimista komédia /
Külügy és Alapítvány / Kormányépület kísértetórán / Egyetemisták / Ars boemica? /
Művész a konyhában / Pinoccio / Tíz kicsi asztal / Bányász-románc / Zsűrizek /
Otelló / Titok / K. B-ben / Szívek harca / Férfiavatás /
Pusztai Péter rajza
2017. április 6. 18:57
Kiválóan hiteles leírás. Nagyon szeretem Bukarestet és megbocsátottam a „bűneit”. Ez soha nem változik meg, másképp nem lenne az igazi szeretett városom.
Örvendek, hogy olvashattam ifjuságom imádott fővárosáról.