A korrupció elleni harcnál nagyobb képmutató demagógia aligha képzelhető el. Ezt gondoltam sokáig hazai és nemzetközi esetek alapján. Ma már tudok nagyobbat, gyakran összefonódik az előbbivel: ez az igazságszolgáltatás függetlensége, amit az alaptörvény a hatalmi ágak egyensúlyának fontos elveként szabályoz. Tekintsünk egy példát.

A fiatalember, aki könyvet átnyújtotta és meleg dedikációt írt bele: Karinthy Ferenc. Szemügyre vettem: ugyanaz az előreugró áll, kutató szem, s mintha éppen úgy, olyan szenvedéllyel keresné a lényeges kifejezést, mint az apja. Csak ahogy pillanatra megfigyeltem, nem oly himbáló járású, lomha, rendetlen s nem is alacsony, hanem éppen nyurga. A fiatalembert egyszer régen már […]

Egy borús kedvetlen vasárnap délután magamra maradva, idegenek között, magamhoz is idegenül és hitetlenül, a panoptikum előtt ácsorogtam és a rikitó, durva plakátokat bámultam csüggedten: – milyen durvák és bántóak – és az a vonakodó bús kiváncsiság fogott el, ami néha, kétségbeesett percekben kivánatossá teszi, hogy megfeledkezzünk arról, amit szeretünk: gondolatainkról és érzésünkről s menjünk […]

Het­ven évvel ezelőtt, a ma­gyar költészet napján szüle­tett Kristó Ti­bor – és ez nem le­he­tett vélet­len, ez már egy ko­rai el­jegyzésnek, el­jegyződésnek is te­kint­hető. Már ha egyetértünk az­zal a tétel­lel, hogy költőnek szület­ni kell, nem le­het csak úgy azzá válni.

Hogy, hogy nem, a mai festőket, grafikusokat nem foglalkoztatja a világvége. Ők egészen más témákat jelenítenek meg vásznaikon, holott egy centivel se derűlátóbbak, mint kortársaik. Vagy a régiek. Persze-persze, most egy haditudósítónak például gyorsabb meg kényelmesebb (ha e jelző illik a vietnami, iraki vagy líbiai frontra, hogy a háború kényelmes valami). Egy gumiobjektíves fotógép még […]

„Nem hiszem, hogy a halál tehetségesebb nálam. Nem hiszem, hogy a halál el tudna venni tőlem.” (Csoóri Sándor) Most: 1997 . február 12. A lét a te hiányodtól dadog. A szemem csak a múltba képes nézni, látni, így a jelen százszoros önkínzó fájdalom, mert e percben öt helyszínen látlak s képzellek csupán a legutolsó napodon, […]

A házat nem tudni miért, úgy zsindelyezték be a tetőtől az alapozásig, mint Máramarosban szokás. A zsindely a ház keleti oldalán időközben feketés-barnára égett, mióta is, legalább hatvan, az is lehet, hatvanöt éve szögezték fel a boronafákra, reggeltől késő délutánig veri a nap. Már amikor nap van. Itt a hegyen gyakrabban süt, mint esik.

I. A magyarországi önkormányzati választásokon az ellenzék rendhagyó győzelmet ért el, a kormánypártok fontos hadállásokat veszítettek, hiába hangoztatják – ami egyébként igaz –, hogy az összes leadott szavazat tekintetében Magyarország „narancssárga maradt”. A Fidesz, amely jó ideje fölényesen uralta a helyhatóságokat, most a huszonhárom nagyobb város közül tízben alulmaradt. Budapesten pedig áttörés történt, hiszen a […]

Bolondos gondolat játszik velem, mint gyermek a komolykodó felnőttel; hiába hessegetem el magamtól, hiába védekezem nevetve és bosszankodva – akár a csiklandozás ellen –, hiába küldöm mással játszani, nem tágít, itt ugrabugrál, szökdécsel mellettem, rángatja a kabátom ujját, csacsog, mókázik, ugrat és hízeleg, be nem áll a szája, s akárhogy igyekszem magamra erőszakolni a komolyságot, […]

A jó versmondó tudja: nem szabad már az elején fennhangon kezdenie, mert amit magasztosnak és fenségesnek szán, az fonákul és nevetségesen hangozhatik. Az író tudja, hogy nem számíthat teremakusztikára, neki a lelkek akusztikájára van szüksége, hangulatra, melyben nem nyújthatnak segítséget technikai ügyeskedések, jól festett díszletek és világosító berendezések.

Benned egy Mikszáth veszett el, de mindörökre… Na tessék, letegeztem magam. Ha olyan skiccesen tudnék tájékoztatni a kis és nagy parlamentek üléseiről, mint ő onnan a Sándor utcai képviselőházból! T. Ház. T. Önkormányzati Ülés. T. Sajtótájékoztató. Minden tisztelt, s közben röhögünk.

nem tudom, a haldokló század melankóliája okozza-e? az ősz-e amely mindannyiunkat megzavar, sápadt faleveleket és a dâmboviţa malom vörös tégláit locsolva az alulfejlettség és a lerobbant villamosok szagát hozván felénk vagy valami egyéb? nem tudhatom, de látom

Moravetz-Balásy-Horváth-Papp: ZRÍNYI 1566 – Rockmusical A Hevesi Sándor Színház előadásában, bemutató: 2019. október 11. Zrínyi Miklós, a törökverő. Zrínyi Miklós, a költő. Zrínyi Miklós, a magyar hős: ősünk, tanultuk volna annak idején – de nem tanultuk. Nem is foglalkoztatott, hogy ki volt, inkább egy nagyonrégikitérdekelmamár típusú alakja a történelemnek… vagy irodalomnak..?

Nagy hatalom a művészet – mondogattam magamban –, s egyszer csak váratlanul és kellemesen felötlött bennem az ötlet: igen, valóban nagy hatalom, minden ága külön-külön az, és mindegyiknek – zenének, táncnak, poézisnak – zászlaja, himnusza is lehetne, hisz törvénye már van a művészetnek, bírája már néha több is, mint kellene, van hadserege, fegyvere, mert koronázatlan […]

A fájdalom múzeuma Szeretek a „családi képtárban” lapozgatni. Egyetlen fiókban elfér; nem valami nagy vásznakról van szó -, csak „fényképtár” ez, legöregebbje épp hogy eléri az antikváriusok szerinti „antik kort”, azaz ötven esztendőt, és mégis, mintha egészen más világból való lenne mindegyik… Hogy is van az, hogy a fénykép előbb öregszik meg, mint a festmény? […]

Az Irodalmi Nobel-díj margójára „Hátramaradó vagyonom egészét a következőképpen kell kezelni: a végrendeleti végrehajtóim által biztos értékpapírokba fektetett pénz képez egy alapot, amelynek kamatait évente azok között osszák ki díjként, akik a megelőző évben a legnagyobb szolgálatot tették az emberiségnek.

Ha lehet, még rongyosabb, mint a nagyvárosi hajléktalan, ám ez a legkevésbé sem zavarja, sőt! Csupa nagy márka a család, ezt csak azért, hogy már most tudjuk, kiről-miről van szó. Apuka azért a rongyos nadrágért háromszor annyit adott, mint amennyibe kerül egy élére vasalt finom szövetnadrág. Különben is ki hord manapság szövetnadrágot?

A hír nem pont így szól, hanem úgy, hogy Romániában jó eséllyel más zöldségekre is kiterjesztik a paradicsom-programot. Jó program, komolyan mondom, különösen a rózsaszín, kásáska fajta paradicsom finom, de sajnos egyáltalán nem biztos, hogy kiterjesztik. Igen, egy ilyen életbevágó elképzelés sorsa olyan lényegtelen mozzanatok függvénye, mint az elnökválasztás vagy a bizalmatlansági indítvány kimenetele.

– Ott né, megmozdult valami! – kiált fel hirtelen az egyik udvarhelyi. Tiszta szerencse, hogy rajtunk kívül senki nem tud magyarul, mert akkor lebőgünk, le bizony. Mert lám, a vizen, nem is olyan messze a parttól körök gyűrűznek hangtalan felénk és a tó közepéig. Én viszont azt is látom, hogy egy fecske borzolta meg szárnyával […]

Udvarhelyiek egy csoportja látta a szörnyet, amiről vagy akiről mindmáig nem tudni, miért épp abban a tóban telepedett meg. A parton egy ősrégi vár romjai feküsznek el a végtelen idő múlásában, ami nincs hogyan múljon, épp mert végtelen. A várat persze nem romnak építették, első lakója egy fiatal nemesember volt, aki, mert fiatalság halálos bohóság, […]

Olyan fehér itt minden körülöttem, mintha mészbe mártották volna a tárgyakat. De csak a vaságy szélét érzem szilárdnak, melyen azt hiszem, már kora reggeltől ücsörgök. Eltűnt az időérzékem, azt sem tudom, mikor és hogyan kerültem ide. Ha lenne annyi erőm, hogy tegyek néhány lépést addig, ahol a falat sejtem, bizonyosan semmit sem találnék ott.

Megállított régi ismerősöm, Albert Gabi, a Csere utcai a Küküllő nagyhídján, gyere, most mutatok neked valamit, hogy bámulj. Rendben van, bámulok. Látod, ott a költő helye, és lefelé mutat, a senki szigetére, amit egyszer már megírtam, bár ezzel nagyobb, de kisebb se lett. Elöntött a nyugtalanság, nem tagadom. Igaz, hogy neve ha van, csak áruvédjegy, […]

A városban az is kisebb forradalom, ha esik az eső. Főleg ha szaharai homokot hoz Oroszhegy felől. S most tessék, az utcák ezer és egyedik újrafestése. Ez nem is forradalom, ez háború: hol itt, hol ott jelennek meg a demarkációs vonalak, átszabva az amúgy is tönkreágyúzott terepet. Aztán egészen biztos, hogy érkeznek a gyalogosok, mert […]

Van az úgy, hogy az áldozat beleszeret hóhérjába. A hóhér ez esetben a színház, az áldozat pedig a színész. Sikerült kivívni a helyünket a művészetek közt. A világ összezsugorodásával, az elektronikus világ kiterjedésével, ami behálóz mindent, még élre is törtünk. Ott vagyunk a csúcson s újabb kis manifesztációk, játékocskák csimpaszkodnak a nyakunkba, trónfosztó igyekezettel.

Ha az ember saját igazát védi, saját portékáját dicséri, nincs abban semmi meglepő, semmi váratlan, épp ezért nem is annyira hitelt érdemlő. Erről gyermekkorom egyik vicce jut eszembe, talán a Tolnai Világlapja, talán a Színházi Élet valamelyik régi számában olvastam. Szóval egy perzsa szőnyegárus – helyesebben persze perzsaszőnyeg-árus – házról házra jár az eladnivalójával, és […]