‘Esszé’

 

Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (96)

2019. július 27.

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Vajda Jolán: II. világháborús napló (Magánkiadás. A szöveget gondozta és a kötetet szerkesztette: Balogh László) Azt tudtam, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Székedi Ferenc: Témakeresés

2019. július 26.

Úgy hozta a sors, hogy az évek, évtizedek során több bálványosi és tusványosi táborban részt vettem és eltérően a fiataloktól, főként nem a koncerteken, hanem igyekeztem ott lenni az előadásokon, az érdekesnek, tanulságosnak tűnő beszélgetéseken. És így alkalmam volt megfigyelni, hogy az egykori színes, a világra- és a kétoldalú magyar-román párbeszédre nyitott dialógus hogyan alakult […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Ágoston Hugó: Jogállamiság, ó!

2019. július 25.

A hét elejének megrázó híre volt, hogy egy tekintélyes amerikai szakmai szervezet, a World Justice Project éves jelentése szerint joguralom tekintetében az Európai Unió (28 tagország), az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA, négy tagország: Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc) és Észak-Amerika (23 ország) országai közül Magyarország a legutolsó, indexe a legalacsonyabb; világviszonylatban pedig az ötvenhetedik a […]

Tovább | 5 hozzászólás »

Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (95)

2019. július 25.

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Nagy Miklós Kund: Felemás (Lector Kiadó, Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Marosvásárhely, 2018, Szerkesztő. Gálfalvi Ágnes, Borítóterv: […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

A. Gergely András: Mi jut, mi marad, mi közös?

2019. július 24.

A lopásról mint közösségi rítusról Kínosan rövid kivonatként, talán méltatlan összefoglalóként annyit árulnék el előre: kivételes kutatói munka látott napvilágot Gagyi József marosvásárhelyi professzor klaviatúrájából, melyben az egyetemes társadalomtörténetben szintúgy jelen lévő tüneményről, a magánosítás legkülönbözőbb gesztusairól szőtt tapasztalati tudását osztja meg velünk, friss kötetében a lopás „társadalomnéprajzát” összegzi egy erdélyi térség, egy falusi életvilág […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Székely Könyvtár 72 – Tamás Menyhért: Vigyázó madár

2019. július 23.

Hadikfalva, 1940. július 24. – ha kiátkoz százszor a „szakma”, akkor is állítom, hogy Tamás Menyhért Vigyázó madár című könyve esetében a szerző születési helyének és idejének igenis kiemelt jelentősége van: a lírai riportregény narrátora-riportere karon ülő csecsemő volt még, amikor 1941-ben elkezdődött a bukovinai székelyek kálváriája, de a kóboros szekérben ugyanúgy végigszenvedte ő is […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (94)

2019. július 22.

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Botár László: Megélt pillanatok (HMKK könyvek, Csíkszereda, 2009, Szerkesztő: Cseke Gábor, Fotók: Ádám Gyula) Az abszurd dráma […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Meghalt Heller Ágnes

2019. július 21.

(1929-2019) Kor- és kartársa, Tamás Gáspár Miklós írta Róla a hvg-ben, búcsúzóul: „Heller Ágnes – millió idegesítő hibája és tévedése ellenére – az életünk része, magyarországi, európai, amerikai, ázsiai olvasóié és hallgatóié, az éles hangja, a kamaszos nevetése ott a fülünkben, szívós, törhetetlen egyénisége az emlékezetünkben. Az volt az ember benyomása, hogy örökké fog élni […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Elekes Ferenc: Locsogás, könnyedén

2019. július 21.

Kikötőben szeretnék lenni most – kocsmában, persze –, valahol egy déli kikötőben, hol hallgatag matrózok üldögélnek révedezve, kagylók és moszatok szagát hozza a szél, ott szeretnék lenni most, valahol délen, ahol már közel a messziség, s akár az ötletek, olykor fölbukkannak a szigetek. Istenem, hol vannak azok a szép, estébe nyúló délutánok, amikor teljesen mindegy, […]

Tovább | 1 hozzászólás »

Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (93)

2019. július 19.

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Tapodi Zsuzsa: Szövegek szövete. Irodalomtörténeti tanulmányok (Romániai Hungarológiai Társaság Kiadó – Bukarest-Sepsiszentgyörgy, Erdélyi Múzeum Egyesület – Kolozsvár, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Cseke Péter: Az emlékezet feltámasztása

2019. július 19.

Mottó: A jelent a múlt kétségbeesettjei viszik előre. ILLYÉS GYULA Ahogy szaporodtak Gálfalvi György emlékiratának részletei a Látó, a Korunk, a Székelyföld, a Bárka hasábjain, ahogy rendre elmerültünk a Kacagásaink 1) „csobbanó szavainak” marosvásárhelyi, nagyváradi, békéscsabai, budapesti, kolozsvári hullámveréseiben, nem lehetett kétségünk afelől, hogy közelmúltunk emlékezetének a feltámasztására kaptunk felszólítást.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Ágoston Hugó: Mi lesz ebből?

2019. július 18.

Ahogyan az uniós tisztújításnál kábé százszor nagyobb érdeklődést váltott ki a romániai közvéleményben a teniszező Simona Halep wimbledoni győzelme, számomra ezeknek a napoknak a legjelentősebb nemzetközi híre Mircea Geoană őszi kinevezése az Észak-Atlanti Katonai Szövetség főtitkár-helyettesévé, a NATO második emberévé. Utóbbinak azért is örülök, mert valamiképpen a sors igazságot szolgáltatott egy olyan embernek, diplomatának és […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Daczó Katalin: Repülő nagymamák

2019. július 18.

Nem seprűn lovagoló vénségekre gondolok. Ha valakihez hasonlítani kellene, inkább Mary Poppinshoz hasonlítanám őket, de tulajdonképpen senkihez nem hasonlíthatók a mi repülő nagymamáink. A modern világ alkotta társadalmi kategória: többnyire a második világháború alatt vagy utána születettek (ha fiatalabbak, a kollektivizálás napjaiban jöttek világra), és gyerekkorukban, a sötét kommunizmus éveiben még csak nem is álmodtak […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (92)

2019. július 18.

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. franyo aatoth: művészalbum (Kiadó: Új Kriterion Galéria, Szöveg: feLugossy László, Design: Részegh Botond, Layout: Dávid Alpár, Photo: […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (91)

2019. július 15.

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Lengyel László–Markó Béla: Engedd hazámat értenem (Helikon Kiadó, Budapest, 2017, Borítóterv: Oláh Gábor, Borítókép: Zsögödi Nagy Imre: […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Székedi Ferenc: Az ötvenedik

2019. július 14.

Az idei, vasárnap záruló Csíkszeredai Régizene Fesztivál kedden este egy igen érdekes rendezvényt tűzött műsorára, amely nem annyira a zene, mint inkább a kép és a szó határán mozgott. A román televízió bukaresti magyar adása ugyanis fennállásának ötvenedik esztendejére emlékezett és tette ezt úgy, hogy a Csíki Moziban közönségtalálkozót szervezett, illetve felidézte, a régizene miként […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (90)

2019. július 13.

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Maurer Biborka: Volt egyszer egy Népszínház… (Magánkiadás, Budapest, 2016, Könyvterv: Forma Braand&Visuals, Borítókép: Ádám Gyula) Történelemóra a […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Demény Péter: Hajszálerek kötik meg az időt – a Szerelempatakról

2019. július 13.

Amikor a minap a kocsmában felmerült a Szerelempatak, gondoltam, megnézem végre. Sokaktól hallottam róla, egyedül vagyok itthon, en gros-ban nézem a bűnügyi sorozatokat, kilépek egy kicsit. Azt hittem, az lesz a legnagyobb „élményem”, hogy a nők instrumentalizálva vannak. Egy olyan világban, ahol a szaporodás a fontos, a nő eszköz, a boldogság pedig mellékes ügy.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: Medeséri lucskos káposzta, égetett

2019. július 12.

Városi gyerek voltam, ásóról, kapáról mindössze olvastam a Benedek Elek-mesékben. Később aztán láttam őket a kerítésre akasztva, Édesapám szülőfalujában, Homoródszentmártonban, ahová nyári vakációim alatt küldtek – friss levegőt szívni, a rokonokat megismerni. Hozzájuk nyúlhattam ugyan, de a lelkemre kötötték, hogy vigyázzak, meg ne vágjam magam.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Ágoston Hugó: Mitől dob fel a spenót?

2019. július 11.

Miután megbeszéltük, hogy az emberiség menthetetlen, és milyen jó, hogy nem érjük meg a szörnyű egyetemes véget, a barátom azt találta mondani, hogy még előtte arra azért kíváncsi lenne, mi lesz a spenóttal, így mondta: az egész spenóttal. – Hogyhogy az egész spenóttal? Mit nevezel spenótnak? – kérdeztem. – Hát az egész ostoba helyzetet, az […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (89)

2019. július 11.

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Szőcs Géza: Ki cserélte el a népet? Színjáték 15 felvonásban, vagy egy felvonásban, 15 jelenetben vagy 1015 […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Elekes Ferenc: A költő fia

2019. július 11.

– Milyen cigarettát tetszik szívni? – Piros a doboza. – Az finom cigaretta lehet. Tetszik adni egy cigarettát? – Hány éves vagy? – Nyolc. Be van töltve. Augusztusban. Jó buli volt.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Széljegy egy zalaegerszegi nyári előadásra s egy szombathelyi színházigazgató könyvére

2019. július 10.

Udvaros Dorottya és Földes Eszter ragyogtak a VII. ZAlaegerszegi KOrtárs MŰVÉSZETI FESZTIVÁL nyitó előadásán. Volt olyan szerencsém, hogy megnézhettem. Nem esett az eső, nem volt meleg, a lehető legkellemesebb éghajlat alatt láthattuk ezt a nem igazán nyári darabot. Két szereplős, cirka másfél-két óra. Tömény dráma. Sziporkázóan elmés, éles eszű-nyelvű ápolónővel (Udvaros) és kellően felkészült, tanult, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (88)

2019. július 9.

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. L.I. Lázár: Rejtőző kavicsok (Móra Könyvkiadó, Budapest, 2012, Szerkesztő: Merényi Ágnes, A borítón Vészabó Noémi festménye) Képzeljünk […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Elekes Ferenc: Fals levegő

2019. július 9.

– Jaj, a szívem! Jön a feleségem, kérdi, mit hívjon, taxit, vagy mentőt. Mondom, mentőt. A mentőben többen vannak, segítenek engem kiszedni az ágyból. Fölkelni sem tudok. Jön a mentő. Az ajtón belép az orvos. Kérdi, mi a panasz. Mondom, a szívem szorít. De nagyon. Föl sem tudnék ülni az ágyban. Azt mondja, jól van, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

 
Verified by MonsterInsights