Erős vagyok, daliás, elszánt és vitéz: én lehetnék nemzedékem virága, ha nem roppannék össze a legegyszerűbb keresztkérdés súlya alatt. Ezért vesztettem el a postán erkölcsi tartásomat, amikor pénzért ácsorogtam, és egy szigorú hölgy faggatott a tolóablak mögül: – Honnan vár pénzt?

Kányádi Sándornak Éjfélnek lenni volna jó, mögöttem járkálna az este, megsimogatnám a fölajzott lányt, aki a társát hiába kereste,

Noé és én – Mindent, mindenkit a bárkába! – kiáltott Noé, üvöltözött.

Utazás Utazás a csésze körül a füstben, fekete, kemény székeken. Utazás két mélysötét szemed között. Tekintetem beléd ütközött.

Olyan az életünk, mint ez a kép: a varázshó elolvad, s a szemét a felszínre ér; még fagyos föld felett ringatják céltalanul a szelek,

Ha Donát feltámadna… Mc Donald’s nyílik útfélen s nem orgonák a dollár újra szász csodát ígér Buddhapesten Bukaresteledik reánk Brasshowban a taps Kolhozvárig ér

utcánkban jár a cigány hattyútoll fejpárnát melyből dal szivárog

Szeretném hozzájuk mérni magam, de elég visszanézni: nem lehet, hiszen semmit sem ér, mi céltalan, tétova életemben mérce lett.

Betértünk A háromszájú kismacskához fémjelzésű boriszóba, és megbocsátottuk magunknak. Ebből később mindenfélénk származtak. De mi nem félénk. Mi bátor. Fenekére vertünk néhány pohárnak, és nem igyekeztünk a legkisebb zajt csapni.

Árkos Árkoson a mókusok Rég nem agronómusok. Akrobata mindahány, Makkért ugrik fenn a fán

TANÚSÁG Bosszú az igazság gyermekbetegsége 1. Boldog diadalt aratni a hátország felett szintoly nehéz, mint megtisztulni ott, ahol a Gyehenna tüze nem ég! előbb csak férfiak jönnek, majd asszonyok is, zajongva, a rang nem számít, elröpülnek a tekintély

Máramarosi havasok (Prelude, des dur – Chopin) Már jönnek a csöndes őszi esték, rozsdás hegyek közt lenyugvó napok. És már hozzák arcod ifjú árnyát, tessék, a messzi, máramarosi havasok.

Régóta készülök harcolni a tolvajok ellen, de félek elővenni a csatabárdot, mert egykettőre ellopják. Ugyanis a csatabárd príma munka, én is kéz alatt szereztem egy vasüzletbeli kiszolgálótól, aki a raktárból az utolsót csórta ki. Ezért ki is akarták ebrudalni, de még idejében megvette az összes ebrudakat, bepácolta és eladta függönytartónak, hússzoros áron. Nálunk is ilyen […]

Mondják, a segesvári csata után a holtakat – sok ezren voltak – a fehéregyházi lakosok temették tömegsírokba. Az egyikből kihallatszott: „Még élek!” „Dögölj meg!” ;– mondta az alkalmi sírásó és kezdte lapátolni a földet. Mondják, a kiáltó maga Petőfi lett volna.

Ajándékba írópapírt hoztak, mert „annyi minden íratlan maradt”, –

Világéletemben boldog ember voltam. Talán azért, mert nekem mindig minden könnyű volt, ahogy azt barátaim, ismerőseim találóan megfogalmazták. Egyke gyerek voltam, lehettem 8–10 éves, amikor osztálytársam, akinek 4 testvére volt így szólt hozzám:

Megtanítottalak hazudni (személyes apróság) A bűn velem járt kézenfogva, s én egyszer megfogtam a kezed.

Az apám a végén annyira picike lett, hogy mindent megbocsátottam neki. Jött föl a lépcsőn a pici kis botjával. Egyszer már tíz centit levágatott belőle. Annyira lassan jött, mint egy apró állat, mondjuk lajhárféle. Ha járna olyan két lábon és bottal.

Az öreg nagy kínnal szíjazta fel bal lábára a művégtagot. Ahogy teltek az évek, egyre nehezebbnek tűnt a talpbőrből, vaspántokból összeeszkabált protézis, s egyre több kötött harisnyát kellett húznia, hogy a szánalmasan elvékonyodott csonk ne kotyogjon benne. Ilyenkor nyáron aztán az egész napi járás felért egy kiadós náspágolással.

Svejk legutolsó feljegyzése A srapnel tőlünk nem messze csapódott be. Felkavarta a port és a kedélyeket. Az őrállásból majdnem egykedvűen néztük az eredményt. A következő lövésből szinte faszoltunk mi is. – Csak tudnám, honnan van annyi lőszerük?! – kezdtem átkozódni, de nem tudtam befejezni, mert megtelt a szájam. Hogy mivel, nem lényeges.

lakatok lakatok lógnak rajtam az évek már negyven négy éve fúvom a bürökfurulyát

Nappali gondoktól csorbított álmaimban meg-megjelenik apám, jön és feddő szavakkal int; a hazai föld messzire halló szavaival:

Tizenhárom éves diák vagyok. Tanulmányaimat a Zeyk Domokos Gyermeknevelő Központban végzem. Édesapámat megölték, anyám magunkra hagyott. Nagyanyám viselte gondunkat egy ideig. Nagy szó volt nálunk, mikor rendes ebédet ehettünk.

Egy kő a vízbe csobban, innen nem látni, hogy ki dobta, csupán az apró köröket a vízfelszínen,

„Az Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette és a saját lelkéből lehelt belé életet.”