Szerette az életet, szeretett jókat enni, s inni is. Tudott örömében is, bánatában is koccintani. A sors biztosította hozzá a kellemes társaságot, az ivócimborákat. Nagydumájúnak aligha nevezhették, inkább szelídebb, csendesebb embernek tartották. Képes volt hosszú percekig jóízűen és figyelmesen hallgatni. Ha már sokat ittak, csak akkor lendült bele a beszédbe. Nem volt nagyivó, részegesnek is […]

Azt magam is tudtam, na jó, csupán sejtettem, hogy minden mindennel összefüg – az étvágy például az elhízással, az pedig a betegségekkel, s végül a halállal –, de amiről most szerezhettem tudomást, az minden előzetes várakozást felülmúlt. Ausztrál kutatók bebizonyították: a valóság nem létezik! – sztorizott barátja.

Vasárnap reggel a Halasban. (Most korcsoma, de őrzi a régi nevét.) Várom Károlyt, bár nem beszéltem meg vele találkát. Telik-múlik, kérész-kárész, délész-bulész, nem jön. Másnapos vagyok, mint a parlament. Kérek vodkát, egyszerű igeidőben (perfect simplu), hozzá pohárnyi barnasört. Szerencsétlen párosítás, minősít ám. Mázli: a kricsmi lédijei feledik kapcsolni a hazaffyas hüvelyrádiót, amely egyebet sem, csak […]

J. Á. hatvankilenc éves lakost 1986. június 18-án holtan találták a Súgófő melleti kis tanyáján. Két irtódi legény ment be hozzá, borért. A Igények a Hammas oldalban kaszáltak, és estefelé keresték fel, már hazatérőben. Máskor is jártak ott, mindig volt az öregnek feketeribizli bora. J. Á. az asztalra borulva aludt, legalábbis ezt hitték a látogatók, […]

Nem szerette a költőket, bár barátja, akivel kapcsolata legalább három évtizedre nyúlik vissza, viszonylag barátságos embernek látszott. Igazi poétának nem lehetett nevezni, annak ellenére sem, hogy még középiskolás korában publikálni kezdett. Igaz, csak szórványosan, az első kötetig még nem sikerült eljutnia.

Az anyuka a mentőben. Közel a város, de most minden másodperc iszonyatosan hosszú. Egyedül van a mentőben, nem bír se állni, se feküdni, kétrét görnyedve kapaszkodik valahogy, s peregnek a gondolatai az egyre erősödő fájdalmak rövid szüneteiben.

A kis ember / Omul mic A keddi postával Kocsis Franciskótól kaptam küldeményt: új prózakötetét küldte ajándékba, dedikálva (Atelierul de pipe și tutun / Pipa- és dohányműhely, Ed. Cartea Românească de proză, 2021.), s ahogy az illik, mindjárt egy kis kóstolóval kedveskedünk belőle az olvasónak. (CsG..)

Egy miniszteri látogatás bizony nem semmi, vidéki oktatási intézmény életében aztán végképp nem. Ilyen rendkívülinek nevezhető esemény rendszerint lázba hozza a vendéglátókat, ha pedig az oktatás szolgáját külföldi vendégek is elkísérik útjára, akkor hatványozott az izgalom. Az eset valamikor a hetvenes évek közepe táján történt.

Kellér Andor: Sógornőm, a sündisznó Estefelé átnézek a testvéremhez. Egyedül fogad, felesége nincs otthon. – Hol van Ida? – kérdezem. – Benn a Televízióban. Mindjárt láthatod. Leülünk a készülék elé. Bábfilmet játszanak. Szereplői: egy kisfiú, egy nyúl és egy sündisznó. A jelenet nem túlságosan felkavaró, de épülhet rajta a tízévesnél fiatalabb ifjúság. S amikor a […]

Szerkesztőségi gyűléseken, a szokásos tulajdonosi és főszerkesztői ötletelések hallatán, Várdi gyakran maga elé dörmögte: tyúkkombinát. Fiatalabb kollégái kezdetben szó nélkül eresztették el a fülük mellett, csak amikor már sokadjára hallották tőle a gunyoros megjegyzést, kezdtek érdeklődni jelentése felől. A válasz mindig egy sokat sejtető félmosoly volt, amit egy lemondó kézlegyintés kísért. Aztán egyszer eljött az […]

Lakatos Máté, más néven Csula élt-halt a fociért. Az utánpótlás-nevelést szolgáló központ beindulásakor maga is a hidegvölgyi cigánytelepről érkezett sok-sok társa, valamint három testvére társaságában a salakpályán folyó válogatókra. Végül csak őt tartották meg az edzők, a többiek túl könnyűnek bizonyultak.

Énekes Gergő egyike volt azoknak a fiatal székely legényeknek, akik a második világháborút követő években vetődtek a városba. Háromszéken látta meg a napvilágot, inkább kulákfiókának – szinte kakukkfiókát írtam – illett volna be, de valahogy szerencséje volt, az új rendszer nem zaklatta a kelleténél többet.

Kamaszkorom óta behelyettesítem az esküvői frakkot és a menyasszonyi ruhát a pizsamával és a hálóinggel. Nemcsak a mámoros fiatal pár éjszakai öltözékével, hanem a lázas betegek köntösével is. Igen: a szerelemben és a betegségben van valami közös: a láz. Én nem hiszek a vőlegény és a menyasszony büszkeségében; ők zavarban vannak, akár a házigazda, aki […]

− Pedig de jó lett volna a sok értelmetlen okoskodás, „hozzáértő” idétlenkedés – politikai kommentárjaira gondolt elsősorban – helyett igazi prózát írni, bár egy vékonyka könyvre valót, ami után az ember lelkiismeretfurdalás nélkül mondhatja: ez és ilyen vagyok, ennyit értettem meg az életből, minden leírt soromat vállalom – okoskodott a kocsma sarokasztalánál, hátát a kinti […]

Már a tízéves érettségi találkozóra szinte tökéletesen megfeledkeztek róla egykori osztálytársai. Pedig a középiskolai négy esztendő alatt Samu ott volt mindenhol, részt vett mindenben, de a maga tartózkodó módján, anélkül, hogy valaha is reflektorfénybe került volna. Az akkoriban gyakori házibulikba elment, ha hívták, de ha nem volt ott, senkinek sem tűnt fel, senkinek sem hiányzott. […]

(2021. március 10-i álmom) Másfél kicsi görögdinnyéből fejhallgatót szerkesztek mikrofonnal. Bal fülemen 0-s vércsoportú görögdinnye van; vízízű. Jobb fülemen AB vércsoportú a dinnye; elég éretlen. A szájamnál lévő „mikrofon” Rh-negatív. Vérvörös belű, finom, édes. Budapest, 2021. III. 15.

A vén hülye Régebben pirulákat szedtem az idegeimre. Először fehéreket, de azoktól sápadt lett az arcom, én pedig nem szeretem a sápadt arcokat, még a sajátomat sem. Mondtam is a patikus kisasszonynak, legyen olyan kedves, adjon nekem színes pirulákat, mert a fehérektől sápadt lesz az arcom. – Hozott receptet?– kérdezte. Mondtam, hogy nem. És mondtam […]

Az az igazság, én is, mint annyi más ember – előítéletektől sem mentesen -, örökké haragudtam a bal kezemre, mert gyakran megesett, hogy a sebtében végzett edényelrakás során, a bal kezem vette ugyan a parancsot, hogy fogd meg, és én szorítottam is, de ma sem értem, miért, legtöbbször csak azt hittem, véletlen, de aztán minden […]

Az állomás felől jött, andalgó léptekkel, félszeg mosollyal közeledett. – Megihatnánk valamit – ajánlotta merészen. Nem állok le ismeretlenekkel, mégis váratlanul ezt mondtam: – Tudok egy csendes kávézót… Maga, ugye cigarettázik, nekem már nem szabad –, de ott kitűnő az elszívó berendezés, pár perc alatt odaérünk.

Miután megköszöntem az Istentől jött ötletet, lerogytam egy krumpliszsákra, hogy senkitől sem zavartatva végiggondoljam az előttem álló telet, amely a jelek szerint jóval fenyegetőbbnek és sanyarúbbnak tűnik a sokévi átlagnál. Először is: derűm – legbecsesebb holmim – megóvása érdekében naponta kijárok majd az állomásra, s úgy teszek, mintha a nyár érkezésére várnék. S nagyon, de […]

A belső hangra, én mondom, érdemes hallgatni. Ha másért nem, hát azért, mert makulátlan a csobogása, és értelmében szemernyi hátsó szándék sincsen. Ez a hang úgy bukkan fel, mint a szabad levegőre vágyás, mint a madarak megirigyelése. S egyszeriből úgy tűnik: bármi elérhető. De még mennyire! Kinyújtom a karomat, s a madár rászáll. Befordulok a […]

Kissé csodálkozva vettem tudomásul, hogy a vízimalomhoz tartozó nagy gyümölcsös sarkában, a százéves diófák lombjai között megbújva áll egy épület, nagy ablakokkal. Vadászháznak, műteremnek, kéjlaknak egyaránt alkalmas. Ahova szükség esetén be lehet menekülni a nehéz idő elől, ahova el lehet bújni a kíváncsi, zajos, hisztérikus világ szeme elől, ahol zavartalanul meg lehet faragni kőből, fából […]

Kameránkat a szellőztető lyuk nyílásához rögzítjük, eléggé lazán, hogy aztán irányítani lehessen a szoba bármely sarka felé. Ezt még időben elvégezzük, amíg a Gyermek (öt-hatéves kislány) alszik, hogy ne fogjon gyanút. Körülbelül húsz perc múlva a Gyermek halkan felnyüszít, felpúposítja fenekét a takaró alatt, miközben fejét teljesen betakarja.

Az író most szünetet tartott az írásban. Kérte a feleségét, adjon neki valami házi munkát vagy bármit, amivel megfeledkezhet az irodalomról, vagy legalábbis másfelé terelődik az agya és a gondolatvilága… Így hát az a kezébe nyomott egy rejtvényt s egy tollat. –Fejts rejtvényt! – mondta Szilvia Mihálynak.

Meg nem tudnám mondani, hogy hányszor kopogott be hozzánk a perceptor. Így hívták, hát így nevezem én is az illetőt, aki nem volt más, mint adószedő. Ideges, követelőző hivatalosság, aki a fenyegetéstől se riadt vissza, pláne ha Apánk nem volt odahaza. Kitörölhetetlenek azon félelmetes pillanatok, amikor az utcaajtó előtt állva parancsolóan bekiabálta, hogy kössük már […]