KÉRDÉSEK Haladok a tömegben a metró kijárata felé, mikor észreveszem, hogy kifűződött a cipőm. Különös, gondolom, nincs is cipőfűzőm a tavaszi cipőmön, akkor meg mi fűződött ki…

Bajtársak Megesik bajtársak között, hogy nem értik egymás nyelvét. Például, ha az egyik német, a másik pedig magyar. Mert van olyan magyar, aki egyetlen mukkot sem tud németül, olyan német meg pláne szép számmal akad, aki a magyar szót nem érti. Máról-holnapra nem tanulhatják meg egymás nyelvét, tehát az ősi jelbeszédhez folyamodnak.

Ragadós decemberi, januári napokon a postaláda volt az egyedüli tárgy, ami érdekelte. Szinte belebetegedett abba, hogy van. A karácsony előtti és utáni időszak kikezdte a lelkét. Vágyta a másikat, mint sohasem, mert azok a ragadós, fagyos, rövid napok, ahogy múltak, egyik a másik után, lassan, végtelenül, és nem történt semmi. Ki a fene küldött volna […]

Két veréb szállt a dróthuzalra. Fényes nappal volt, délutáni két óra. Ezzel szemközti falnak nekitámaszkodva egy ember feküdt. Mikor észrevette a két verebet, mást se csinált ez a fedél nélküli ember, csak a két verebet leste. Nem volt semmi dolga, csak nézte és nézte. A verebek csiviteltek. A férfi még mosolygott is rajta.

Ismertem egy embert, aki szakított a civilizációval és elhatározta, hogy hegylakó lesz. Irtózott a megszokottól, a giccstől, eladta a rezsót, a fogpiszkálóit, az értük kapott pénzt kiosztotta a szegények között, majd a hegyekbe menekült. Félt a látható és láthatatlan veszedelmektől, a dilettánsoktól, kormánytól, ebtől, egértől…  

Volt egyszer egy jó katona. Mindenre megtanították, amit egy harcosnak tudni kell. Csúszott, mászott, lőtt, cipelt, futott, dobott, robbantott, de még a táborrakáshoz is értett. A legjobb volt az ország valamennyi katonája közül. Azt mondták a tábornokok: na, ez a mi emberünk! Maguk elé hívták. Igaz, az egyik „pihenj”, a másik „vigyázz” vezényszót harsogott neki, […]

Ma már minden olyan távolinak tűnik, kusza képek, eseményvázlatok ,egy-egy idegen falu és város, a sebeik okozta ,nagy fajdalmukban üvöltő katonák kínba fagyott sápadt arca, a néma, kihalt utcán átrobogó orosz tankok,amelyek megállás nélkül gázoltak át a halott katonákon, a kényszermenekülések,a miden áron túlélni akarás,a grófnő vadászkastélya,aki minden reggel kilenc órakor elhaladt a tisztelgő legénység […]

Akit Diósszínbe hívnak, gondolja meg százszor – s induljon. Nem tudom, érzik-e a Bakó környékiek, hogy szürkület után a Szeret mentén végigfut valami levélfonákot mozgató, hideg áram? Dehogyis! Egész esztendőben érzik, mért éreznék különösképpen most, mikor én is itt vagyok? Hosszú csavargás után, mint a hetedik krajcárt, úgy találtuk meg a falut, hová hivatalosak voltunk […]

Megfogta a kancsót s tejet öntött a kiflijéhez. Az anyja éppen Budapesten volt, Márk nővérénél, Katikánál. Nyugodtan eszegetett és iszogatott, ráért, ha esetleg felönt a garatra, azt sem látja meg az anyja, Icuka. Ám nem akart részeg lenni. Most hogy egyedül van, így legalább nyugodtan írhat. Hiszen író volt. Épp befejezi az evést, amikor cseng […]

Nem újdonság már az olvasó előtt sem, hogy nagyapám rajong a tüzes italokért. Egyébként ez természetes, sőt elképzelhetetlen a munkások életében, hogy józanul elviseljék a gyötrődést, ezért kell valami belső erő, aminek hatására lélek öntődik az emberbe, hogy jókedvvel végezze teendőit. Nos, nagyapámnak ezt a „lelki táplálékot” részben a pálinka biztosítja.

Egy pompázatos nyári hajnalon ismeretlen eredetű vizuális turbulencia zavarta meg dimbes-dombos városunk diszkrét báját: furcsa szövegű falfirkák jelentek meg a főtéri és a környező épületek falán. A különös graffittik mindenikének azonos volt a szövege, ami még inkább fokozta a titokzatosság szülte feszültséget. Ezt olvashatták a reggeli fényben a tisztes polgárok, nagy megdöbbenéssel: BINDÁSZ RONTJA A […]

I. Szerepjátszás Hiány-vidékek vándora, bátrabban lépkedhetsz, jóslatnak fejed fölött húznak el a madarak. Értesz az állatok és növények, a hallgatag kövek nyelvén, tolmácsold párbeszédüket. Hiány-vidékek vándora, állj a körporond közepére, mi fehérre meszeljük arcodat, nagy homlokod cementszürkés lesz, szemed két gödre mindegy-színű, a fő, hogy árnyékban legyen, pillanthatatlanul.

Másfél évtízede eltávozott apám kinyitja a szekrényt. Egy csillár nagyságú szökőkutat vesz ki onnan és — talán egy kárpátaljai(!) közvetítővel — eljuttatja a rendházba, hogy ott gyógyfürdőt alapítson. Látom az új termálvizes, kör alakú medencét. Konyhányi méretű. A rendházfőnök egy urológus professzor fehér orvosi köpenyben.

Nagyapám és felesége, aki nekem nagyanyám és egyben anyósa az apámnak, úgy döntöttek, hogy az újonnan épített házuk alatt elterpeszkedő pincét lebetonozzák, hogy korszerűbb legyen. Anyai ágról származó nagyapám nem volt járatos az építkezésben, így elgondolkodott, kit hívjon el a szakemberek köréből a pince átformálásához.

Keresem a szavakat és a szó közötti állományt. Kinyerni belőlük a sárga boldogságot. Nem, vagy csak alig megy. Eljutok értelmezhetetlen összefüggésekig, mint mondjuk egy tányér pörkölt sárga galuskával a konyha viaszosvászonnal fedett asztalán. Ebédelés iskolába menetel előtt.

A házunk feletti hegy hasába temetik az elhunytakat. (Itthonról indulva a falu központjába, rövidített utunk a temetőn át vezet.) Ez a tény, hogy a temető mellett lakom, nagymértékben hozzásegít a szellemeskedéshez, de amit most akarok leírni, az a tesómhoz, Jóskához kapcsolódik. A temetőkapu belső oldalánál, a legelső hantok között van két alacsony növésű meggyfa, melyek […]

Kitámasztom az ablakot a bronzoroszlánnal. Ahogy átfogom karcsú, de súlyos testét, eszembe jut, akitől örököltem. De nem… nem is örököltem: még életében adta nekem az ágyuból öntött levélnehezéket. Így már mindjárt más: nem örökség, hanem ajándék.

Megrengett a föld, majd hallatszott, ahogy a kövek süvítve emelkedtek a magasba. Egy focilabda nagyságú szikladarab fütyölve repült át a futószalagok fölött, nekicsapódott az ablaknak, s mint asszonyi kezek a kenyértésztát, gyúrta félre az útjában álló vasrácsot, és teleszórta üvegszilánkokkal az iroda padlóját. Nem sokkal később a főnök szétroncsolt fejjel feküdt a véres üvegszilánkok között, […]

Bizonyára elgondolkodtatja az olvasót az a kijelentésem, hogy nagyapám még a halottakon is segíteni tud. Nincs semmi mágia, ördöngösség benne, egyszerű segélynyújtás ez. Ugyanis a megboldogultat nagyapám viszi ki a temetőbe, így nem kell ő maga kifáradjon – mármint a halott. Sok ismerősét, köztük számos jó barátját vitte ki a temetőbe – azok beleegyezése nélkül.

Jámbor az idõs parasztember a falu végén lakott. Egyik õszelõn panaszával többször felkereste a helyi polgármestert, hogy a medve rendszeresen bejár a kertjébe, összetöri a kukoricást és felborítgatja a méhkaptárakat. Kérte, lõjék ki a medvét, vagy legalább „beszéljék rá”, hogy keressen magának más helyet a látogatásokhoz, azaz ijesszenek rá, hátha elmarad onnan.

A tehén A tehén a bujnakszki dandártól maradt ránk, miután a hegyekben fölváltottuk. Elképzelhetetlenül sovány volt, a fasiszta koncentrációs táborok foglyaira emlékeztetett és már a végét járta, napokon át csak feküdt, üres tekintettel egy pontra meredve a láthatáron, még a PTUR-szilánk ejtette sebet sem nyalogatta a vállán.

A helyszínt kivéve semmi sem azonos e történetben a Jókai Mór nyomán ismert, a címben szereplő legendával, számunkra mégis majdnem akkora élménynek számított, mint az. Eltérő esetről van szó, itt nem a találgatások alkotják a varázserejű sztorit, hanem a valóság ezerszínű képsora, amit csodálatos véletlen folytán sikerült megnéznünk. Semmi kézzelfogható nem volt az egészben, ám […]

Szegényesen nevelték Hecserlit a szülei, igyekeztek kedvében járni a nélkülözés ellenére is, s talán ez az elkényeztetés hagyta rajta bélyegét, ami kisgyerek korától átokként kísérte. Az évek múlásával a nemtörődömség, a hanyagság és a meggondolatlanság áldozata lett, amitől felnőtt korától eltekintve óvodásként fogta fel az élet értelmét.

Csütörtök van, nulla fok Hässelbyben, plusz kettő az Odenplanon, tél ott, ősz itt. Mindegy, napsütés úgysem lesz. Két magyar beszélget New Yorkban, Nevi Jorkban, ahogy az Elekes Feri karcolatában áll. Biztos nem jól zongoráztam le a hangalakot, ő ezt majd szóvá teszi, kész is a kapcsolat. Szóval az időre panaszkodik az egyik, túl sokat esik. […]

Súlyos gyomorbajra gyanakodva szállították a sürgősségre az 58 éves Ulrik bácsit, akit mi, gyerekek, csak Épkézláb apónak hívtunk, mert állandóan azzal dicsekedett, hogy ő makkegészséges ember. Csakhogy a jég is megtörik egyszer. Vizsgálat után, az orvos jobbnak látta, ha másnapra halasztja a műtét végrehajtását. (Ám, ha az akkor éjjeli fájdalmak maga az orvost kínozták volna, […]