szegény kisgyermek deménypeti, kit ütöttek társai a félelem szagát nem bírták, az szűkölt bennük is értem rezdüléseid, nehéz így élni kipofozták az aznapit, nem hagytak remélni

mondják a múltjövő macsók rossz szójátékokból lesznek a feledhetetlen slágerek a nyelv többet tud mint bölcselmetek álmodni képes drága salamon

ma reggel ott voltam, ahol épp vagyok sem előbb sem hátrább nem kellett lépnem, hogy ott lásson: magamon minden, ami velem történt és minden, ami nem egy bogba kötve egy kötegben ült az ágy szélén bennem, rendezetten

egy tejkihordó bevillanásai hatvannyolc oda besüt a hold oda négy kell négy helyre

Midőn a tengerár az Úr szavára Medrébe visszatérült csendesen, A vízözön habjaiból kiszállva A partra léphetett a szerelem, S széthordta menten fürgeröptű szárnnyal A szél a bűnös kontinenseken.

(szinte gyermekkori) emlék a Városból és a Hargitáról Székely János emlékének keress meg – mondhatta volna háta mögött a felsőváros ódon háztetői derengtek kifakult színeikkel halk derűvé varázsolva a pillanatot – – majd elbeszélgetünk

a homályból épült lelki katedrális éjszakájában megjelenik az emlékezés mindkét ágán szorul a hurok s a történelem ama megsejtett kontinens felé csúszik könnyedén

Felsejlik most a régi nyár, mikor talpig sárgák voltunk a letarolt repcétől s a hirtelen megeredt eső fürge patakokban mosta le rólunk a szemérmetlen illatokat.

Hatalom A vírus árnyéka nagyobb, mint az elefánté s koronája is van. Megoldott határkonfliktus Pandémonia. Halálos harmónia.

soha nem vagyok ott ahol amikor igen voltam jelenemben ki akartatok tuszkolni onnan csupa seb lettem

ki kellene húzni a világból minden rosszat fonalanként legombolyítani és levágni a földgolyó olyan fényes gömbölyű csupa mértan

Egyedül Letörültem ablakomról a hajnal csillag-cseppjeit hogy láthassam a felkelő nap szivárványtáncát

7. OTTHON jó későn, szájpadlásunk szomjúságtól repedt, hazaértünk, az égen fekélyes csillagok, befaltuk a darab zsírral kent kenyeret, mit elénk lompos asszony és tar gyerek rakott…

Egy asszony kétségei hibernált állapotban éltem huszonvalahány évig ma a köldököm nézem, ami nem változik körülöttem mindenki a sajátját látja benne végesek látóköreink, ránk húzták a redőnyöket

Írnék egy hideg verset, repedő jégtömböt ezen a trópusi, lázas reggelen, de nincs frakkom, cilinderem, csak néhány álcázott, vulgáris világ leplezi bennem a mélázó arcokat. Látszat a diadal, sebhely a fegyelem, lecsapódik az összes várkapu.

Rőtbarna fénykép [a megszépült unalomról] a négyjegyű telefonszám unalmának jegyében mások torkán csúszik le az érdes kávé

Itt, helyben állva Hasonló lettem az útszéli fához, a világ álmában is rohanna, nem vonz már más föld, tenger, szavanna, itt, helyben állva, közelebb magához

Még visszaintettem tétován az estben, s még látni véltem, hogy Ő visszainteget. Aztán az utcavégen, a sarok megett már más világ terelte gondom. A Kertben

Októberi hajnal a hosszú estében elaltatott agyam ébredezni kezdett de még szendereg a rövid álomtalannak tűnő idő után ülök az ágy szélén az óra led-es lágy fényében érdemes élmények után kutatok ezért a múlt életem lapjait forgatom

Szentséges ég, hogy ring a júliusi vetés! mint érett nő csípője a drága selyem alatt.

6. FOROGVA KÖRBE, KÖRBE… bolondul körbeforogva a világegyetem lecsiszolja az ablakomat miközben zúg körülöttem, szétszaggatja ajkamat a hold. a csillagok és kivilágított szállodák mint a smirgli surrogva fényesre gyalulják minden csigolyámat. egy kutya mint borzos reszelő, egyetlen iramodással magával ragadja félagyamat.

Nem hozom le a csillagot hisz beporozod, nem ügyelsz rá csak látni hagyom, ne vakon kövess, járj fénye nyomán a minden ösvényén járok nem mossa el tenger, sem szél, sem homok

Újra itt van, újra itt van a nagy szezon a faluvégeken akár a központban is arcok vigyázzák éber szemmel mosolygó ajakkal a falu polgárainak szavazni akaró lelkesedését sugárzik róluk – mi mindenkit segítünk

(XII. karantének) Július széttört csodája villog. A töredékeknek árnyéka van. Visszalüktető idő. Lehuppan fűre, fára. Örök köre csillog.

Az űr szele elfogytak a hívek szétszóródtak kiszáradt a kárörvendők szája nincs min csámcsogjanak undor öklendezi föl a csalódást